Heves Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-11 / 83. szám
2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. ÁPRILIS 11., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Együtt a versengő városok Sike Miskolc, EGER A lillafüredi Hotel Palotában Európai Workshop elnevezéssel szervezett találkozót Miskolc önkormányzata az Európa Kulturális Fővárosa 2010 pályázatra nevezett városok vezetőinek, valamint a programban részt vevő munkatársaknak. A csütörtökön megnyílt és vasárnap zárult rendezvényen részt vett Eger alpolgármestere, dr. Törőcsik Miklós, aki lapunk kérdésére elmondta: meghívást kapott a rendezvényre az a két német város is - Essen és Görlitz -, amelyeket kormányuk felterjesztett a brüsszeli bírálókhoz, mint általuk támogatott várost.- Az invitálást a görlitziek el is fogadták - mondta az alpolgármester. - Számunkra ez a német-lengyel határváros azért érdekes, mert Egerhez hasonló a lakosság száma, történelmi belvárosa műemlékei is a hevesi megyeszékhelyhez teszik hasonlatossá. Törőcsik Miklós tájékoztatása szerint a rendezvényen az első forduló zsűrijének négy tagja is ott volt, akikkel mód volt konzultálni. Azt elfogultság nélkül lehet mondani - vélte az alpolgármester -, hogy igen sokszor történt pozitív hivatkozás az egri pályázatra. Elfogadta a meghívást több olyan város is, amely már volt, vagy éppen most kulturális fővárosa Európának.- A Magyarországgal 2010- ben párban lévő Németországban egyébként tíz pályázó volt, s ezek az aspirálók egy kollokviumsorozatot indítottak, melynek záró eseményét május 1- jén rendezik - jegyezte meg Törőcsik Miklós. - Ennek a zárásnak egy mozzanata lesz egy egri program, amelyen az ösz- szes német és magyar résztvevő előtt mutatkozik be Eger. Dr. Törőcsik Miklós Képviselői fogadóóra EGER Császár Zoltán, az 1-es választókerület képviselője, az urbanisztikai és az ügyrendi bizottság tagja fogadóórát tart április 12-én, kedden 16 órától a Városházám Meghibásodott a készülék heves megye A megyei ön- kormányzat Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézete végzi Heves megye lakosságának mammográfiás szűrését. Az április 11-től kezdődő héten több vizsgálatra került volna sor. A szűrőkészülék meghibásodása miatt ezeket a szűréseket el kell halasztani. Az érintett hölgyek - akiknek a megértését kérik a szervezők - az új időpontról postai úton kapnak értesítést. Szülők klubja EGER Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Heves Megyei Intézete szülők klubját indított „Az egészséges életvitel a szülők felelőssége is!” címmel. A Művészetek Házában zajló foglalkozások sorában április 14-én, csütörtökön 17 órától Tari Annamária pszichológus tart előadást a serdülők és a család érzelmi kapcsolatáról, a serdülőkori problémákróh. Emlékülés a könyvtárban EGER A Bródy Sándor Könyvtárban emlékülést tartanak szerdán 15 órától József Attila születésének 100. évfordulója alkalmából. Az olvasóteremben sorra kerülő eseményen dr. Tverdota György irodalomtörténész, a József Attila Társaság elnöke, valamint dr. Szentesi Zsolt, az Eszterházy Károly Főiskola tanszékvezető főiskolai tanára tart előadást. Irodalmi est EGER JÉn József Attila” címmel költészet napi irodalmi estet rendeznek ma este fél nyolckor a Keresztény Ifjúsági Klubban. Az esten Horváth Ferenc színművész lép fel. verpelét Az egész falu összefogott, hogy előteremtsék a szükséges pénzt a templomtorony felújításához. Dr. Korózs László plébános elmondta, hogy a hívők, nem hívők egyaránt fontosnak tartották a település műemlék épületének megóvását. Az adományozók száma elérte a háromszázötvenet. Volt, aki a plébániára közvetlenül vitte be a pénzt, mások a folyószámlára fizették be a jó szívvel felajánlott összeget. A 7,2 millió forintos beruházáshoz a Főegyházmegyei Hatóság és a helyi önkormányzat is nyújtott támogatást. A kivitelezést megelőzően tervet kellett készíttetni, s engedélyeztetni azt az Országos Műemlékvédelmi Hatósággal. Az előkészületek lényegesen tovább tartottak, mint maga a helyreállítás. Több éve tervezték a felújítást, mert a torony igen rossz állapotban volt, az elérett bádogozás miatt gyakorta beázott. Most végre újjáépült a toronyfedés szúette faTovábbi tervek Dr. Korózs László plébános elmondta, hogy a harangok és a toronyóra felújítását is szeretnék a falubeliek. A szerződést már megkötötték, és a munka is elkezdődik hamarosan. Uj, szép sisak a templomtornyon A megújult toronysisak. Nem lesz többé beázás szerkezete, és a toronysisak vörösréz héjazatot kapott, amit az idő majd zöldre pati- násít. A munkákhoz március 1-jén kezdtek hozzá, s a hajdúnánási Magi Balázs vállalkozó határidőre el is készült. A templom eredendően románkori volt, de a török időkben lerombolták. Csak az épület jobb oldali fala maradt meg. A többi része később épült, barokk stílusban. A FOTÓ: ÖTVÖS IMRE templom titulusa: Mindenszentek, ezért a búcsút október utolsó vasárnapján tartják. A szombaton délután tartott szentmisére a falu szülöttei, Bernáth Dénes színművész és Nagy Erzsébet énekes is meghívást kapott, akik műsorukkal színesítették az ünnepséget. A misét Katona István püspök celebrálta, majd megszentelte a tornyot. Katona István püspök megszenteli a felújított templomot Egészségesek vagyunk-e?-A RÁDIÓBAN HALLOTTUK Az S.O.S.-jelzés egyértelmű Pécsi István Régen hallgattam a Családi tükör adását. Legutóbb - április 2-án - ezért leginkább arra voltam kíváncsi, töretlen-e még a régi színvonal. Nos, jó érzés, hogy bizakodásom nem sebző- dött. Fodor Csilla szerkesztőt ezúttal is a tisztes elkötelezettség, felelősségérzet és patinás emberség vezérelte. Gondoskodott sokakat érdeklő témákról. Szó esett a csecsemők, a kisgyerekek úszásoktatásának előnyeiről, a szülők közreműködéséről. Elhangzott egy igen jól megírt tavaszi hangulatot tükröző jegyzet, amely átvitt értelemben a mindenkori újrakezdés értelmét hangsúlyozta. A legterjedelmesebb blokk különösképp hatott rám. Meggyőződésem, másokra is! Azért, mert a humánum, a jó szándék szülte. Megrázó történet. Bepillanthattunk egy tragikus sorsú család hétköznapjaiba. A részletek figyelemre méltóak, elgondolkodtatóak, tanulságosak. Tizennégy éve él együtt egy házaspár. Öt gyereket nevelnek. A asszony hazai, a férfi szlovákiai magyar. Sokáig rendezett körülmények között teltek napjaik. Ám a jómód, a gazdagság soha nem volt osztályrészük. Aztán az apa beteg lett. Arcán egyre nagyobbodó, rosszindulatú tumor nőtt. Megállapították, kemoterápiás kezelésre lenne szükség. Ha ez elmarad, hamarosan meghal. Ekkortól hatvá- nyozódtak a problémák. Az orvosok nem segíthetnek, mivel nincs tb-kártyája. Próbálkozhatna odaát, ám valószínűleg nyilván sem tartják. Nincs pénze az utazásokra, hiszen havi összjövedelmük mindössze — leírni is szomorú - 80 ezer forint. Kétségbeesetten kértek tanácsot. A műsor munkatársai felkeresték az illetékeseket, akik elmondták, hol hibáztak az érintettek. Segítő tippeket is adtak. Ezek megvalósíthatók, ám, ha az ajánlott „menetrendet” betartják, akkor végleg búcsúzhatnak az élettárstól, a papától. Ez az, ami nem történhet meg! Létezik azonnali oltalom is. Tessék ezt nyújtani! Eltekintve a bürokratikus szabályoktól. Akadékoskodás nélkül! EGER Erre mindannyian kíváncsiak vagyunk. Az is izgat bennünket, hogy milyen problémákkal kell megbirkóznúnk, miképp győzhetjük le a közelítő kórokat. Minderre választ kaphatunk Berkes János természetgyógyásztól, a BioGroup Magyarország Kft. munkatársától, akivel az érdeklődők április 13-án, szerdán délután háromnegyed 4 órától találkozhatnak - az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület szervezésében - a mezőgazdasági szakközép- és szakiskola ebédlőjében (Mátyás király út 52.). A meghívott a dr. Voll-féle állapotfelmérésről tájékoztat, s működés közben is bemutatja a sokak által tesztelt készüléket. A vendéggel Pécsi István újságíró készít nyilvános riportot. AB ASartÓ L ZÁRÁN KIG Abasár - A helyi erdészeti társaság ez évben is védekezik a veszett rókák ellen. A szervezet tagjai felhívják a község lakosságának figyelmét, hogy a veszettség elleni szert tartalmazó kapszulákat helyeztek el a falu határaiban. A szer emberre veszélyt nem jelent, ennek ellenére tilos hozzányúlni - mondta Misi Norbert, a település sajtóreferense. Apc - A művelődési házban működő makettező klub tagjai ebben az évben szeretnék megismételni tavalyi sikereiket, amikor több országos megmérettetésen előkelő helyen végeztek. A klubfoglalkozásokat az idén vasárnap délelőttönként 10-től 12 óráig tartják meg. Balaton - Fónagy Albert falugazdász a polgármesteri hivatalban minden héten kedden 11-től 14 óráig tartja fogadóóráit, amikor tájékoztatja a gazdákat a pályázati lehetőségekről és az aktuális kérdésekről. Boldog - Az önkéntes tűzoltóegyesület 300 ezer forintot nyert a működésüket elősegítő eszközök beszerzésére kiírt pályázaton. Az összegből zagyszivattyút vásároltak - tájékoztatott Budai Zoltán parancsnok. Bükkszentmárton - szerdán 16 órától közmeghallgatást rendez az önkormányzat az Ifjúsági Klubban. A rendezvény meghívott vendége Sós Tamás, a térség országgyűlési képviselője. A közmeghallgatáson Dudás Emil polgármester (képünkön) és Fehér Lászlóné jegyző ismerteti az elmúlt év eredményeit és vázolják az idei terveket. Egerbakta - Lomtalanítási akciót szervezett mára az önkormányzat. A lakosok által az ingatlanok elé kitett, a háztartásokban feleslegessé vált lomokat díjtalanul szállítja el a felkért vállalkozó. Egerszaiók - A településen évek óta komoly gondot jelent az omlással, beszakadással fenyegető, a közterületeket is veszélyeztető régi tufapincék karbantartása. Az ön- kormányzat ebben az évben is indul a Belügyminisztérium által kiírt, a pinceveszély-elhárításra támogatást nyújtó pályázaton - tudtuk meg Tőgyi Gábor polgármestertől. A falu másik problémáját, az állati tetemek elszállítását, megsemmisítését az Egri Kistérségi Társulással közösen oldják meg. Feldebrő - a községi önkormányzat pályázati úton kíván anyagi forrásokat szerezni a napközis konyha felújításához, a HACCP-rendsz- ernek megfelelő átalakításához - tájékoztatta lapunkat Katonáné Nagy Márta jegyző. Szintén pályáznak az általános iskola széttagoltságának megszüntetése érdekében. Az épületet az alsó tagozat elhelyezését szolgáló tantermekkel és kiszolgáló helyiségekkel szeretnék bővíteni. Füzesabony - A városi televízióban április 11-én, hétfőn este hét órakor kezdődik a Krónika. Az adásban szó esik a II. János Pál pápáért mondott gyászmiséről, s arról is, hogy megkezdődött Füzesabonyban az új bírósági épület építése. 100 millió forint adózás előtti eredménnyel zárta a 2004-es évet a Füzesabony és Vidéke Takarékszövetkezet, a Társalgó vendége lesz Kaposvári Konrád, a pénzintézet ügyvezető igazgatója. Gyöngyös - A költészet napján több program is várja ma az érdeklődőket a Mátra Művelődési Központban. A Roma Kisebbségi Ön- kormányzat 10 órától rendezi meg az „Egy hazában közös gonddal, közös sikerrel” elnevezésű vers- és prózamondó versenyét. Ezt követően 16 órától „Valami nagy tüzet kéne rakni..." címmel irodalmi összeállítást láthatnak az érdeklődők. József Attila verseit Nádasdi Erika és Horváth Ferenc színművészek adják elő. Hatvan - Április i6-tói 24-ig eboltás lesz a város meghatározott pontjain. A négylábúak 1500 forint ellenében kapják meg a vakcinát, s az összeg a féregtelenítő szert is tartalmazza. A pótoltásokra 30-án kerül sor. Heves - Április 29-ig lehet beadni a jelentkezési lapokat a nyugdíjas és az ifjúsági garzonlakásokra. A for-