Heves Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-09 / 82. szám
2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. ÁPRILIS 9., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Cigányzene, ingyen (s. p.) gyöngyös - Eszünkben sincs konkurenciát teremteni az itteni zenetanároknak, sőt szeretnénk őket is bevonni a munkánkba. A kihelyezett oktatással a cigányzene megőrzését, ápolását kívánjuk elősegíteni, miközben - elsősorban a roma származású gyerekeknek - lehetőséget adunk a tanulásra, s ezáltal a fel- emelkedésre - fejtette ki Gerendási István, a Talentum nemzeti kisebbségi művészeti iskola igazgatója Gyöngyösön, annak kapcsán, hogy - Gyöngyöspata után - a városban is szeretnék elindítani a fővárosi intézmény kihelyezett tagozatát Várhatóan szeptemberben kezdik meg a romagyerekek zenei képzését, amelyben elméleti és hangszeres oktatás egyaránt szerepel majd, teljesen ingyen.- A cigányzene nélkül a világ zenei kultúrája szegényebb lenne, s mára - például a Rajkó Gerendási István zenekarnak köszönhetően - az is bebizonyosodott, hogy ennek a muzsikának is helye van a világ nagy koncerttermeiben, legjelentősebb színpadain is - jelentette ki az igazgató, azt is nyomatékosítva: a Rajkó ötvenéves fennállása alatt csaknem ezer híres művészt, zenészt „nevelt” ki. Az ő munkájuk folytatói lehetnek azok a gyerekek, akik a fővárosi iskolában, illetve immár a kihelyezett tagozatokon kapcsolódnak be a képzésbe.- Tudjuk, hogy nem lesz mindenkiből művész, de legalább megmutatjuk és megteremtjük a lehetőséget. Meggyőződésünk, hogy nem beszélni kell a tanulásról, mint a felemelkedés útjáról, hanem cselekedni szükséges. És ha már annyit elérünk, hogy - amint azt a tapasztalatok bizonyítják - a gyerekek megszeretik a zeneoktatást, s nem csavarognak az órák helyett, akkor máris sokat tettünk - húzta alá végül az igazgató. Képviselői fogadóórák EGER - Április 11-én, hétfőn délután háromkor a Városházán fogadóórát tart Bányász Róbert, a 3-as egyéni választókerület képviselője, a gazdálkodási bizottság elnöke és Gál fi Antal, a 2-es körzet képviselője, a költségvetési és az idegenforgalmi bizottság tagja. Családi kör EGER - A fenti címmel rendeznek játszóházat szombaton tíz és egy óra között a Keresztény Ifjúsági Klub és Galéria termében, a Széchenyi utca 5. szám alatt. Az egészség világnapja alkalmából tartandó rendezvény programjában szerepel az Egészségügyi Világszervezet magyarországi irodája által kiírt „Én milyen anya akarok lenni? Én milyen apa akarok lenni?” című pályázatra beadott alkotások díjazása és „A mi családunk” elnevezésű rajzverseny. A gyerekek és szüleik kézügyességet igénylő, illetve ügyességi és labdajátékokkal is megismerkedhetnek. A belépő személyenként egy darab gyümölcs. Keresztrejtvényünk nyertese HEVES lytEGYE - Az gprilis 2- án közölt rejtvényünk helyes megfejtése: „Mert én vagyok a kapus.” A jó választ beküldők közül könyvutalványt nyert Tóth Vincéné (Poroszló, Hősök út.) Gratulálunk! Sevillai emlékek EGER - A Gárdonyi Géza Színházban április 11-én, hétfőn este hét órától Lippai Andrea táncművész és a Latidos együttes bemutatja, hogyan született meg a flamenco tánc, mint a cigány- andalúz nép művészi önkifejezési formája, s hogyan fejlődött együtt a gitárral és az énekkel. Jegyek még válthatók a Hatvani kapu téri jegypénztárban szombaton délután kettő és este hét óra között. Turizmus, életmód és hagyomány Az ország különböző tájairól érkezett több mint félszáz kiállító részvételével nyitották meg tegnap a megyeszékhelyen - immár második alkalommal - a turisztikai kiállítást. A rendező Compexpo Stúdió Kft. arra törekedett, hogy „elhozza” hazánk nevezetességeit erre a vásárra. Mentusz Károly egér Az Eszterházy Károly Főiskolán megrendezett háromnapos eseményen az érdeklődők bel- és külföldi turisztikai ajánlatok között válogathatnak, de Szuromi heves Éves értékelést tartott a közelmúltban a Heves Városi Ön- kormányzati Tűzoltó Parancsnokság, melynek keretében számot adtak a tavalyi esztendő történéseiről és az idei anyagi kilátásokról is. Az eseményen megjelent Nagy Sándor ezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője és Kontra Gyula polgármester is. Kovács Barnabás tü. alezredes, hevesi parancsnok beszámolójából többek között kiderült, hogy tavaly 186 riasztást kaptak. Az esetek 60 százalékában, vagyis 103 esetben tűzhöz, míg 40 százalékában műszaki mentéshez kérték a segítségüket. A vakriasztások száma évek óta 10-20 között mozog, jelentős kistérségek, civilszervezetek, valamint a történelmi borvidékek is bemutatkoznak. A kiállítók gasztronómiai és kézműveshagyományokat elevenítenek fel, továbbá az egészséges életmódra, a wellness- és a csökkenés akkor következett be, amikor az ISDN-vonalon láthatóvá tették a hívó számát. Ugrásszerűen megnövekedtek az utóbbi időben viszont a szakhatósági feladatok és az ezzel kapcsolatos kiszállások. Összesen 272 ilyen ügyet regisztráltak, s ebbe a telephely-engedélyeztetés éppúgy beletartozott, mint az intézmények tűzvédelmi előírásainak ellenőrzése. A hevesi tűzoltóság elsődleges vonulási területéhez 23 település tartozik. Mivel e vidék elsősorban mezőgazdasági jellegű, így nem véletlen, hogy a tűzesetek többsége mezőgazdasági területen, illetve lakóházakban keletkezett. Ugyancsak beszédes adat, hogy tavaly mintegy 500 millió forintnyi értéket sikerült megmenteni a tűz elől, míg ezzel biokultúra jelentőségére is felhívják a figyelmet. Megnyitójában dr. Törőcsik Miklós alpolgármester Eger turisztikai vonzerejét méltatta, külön is kiemelve a Dobó István Vármúzeum szerepét, ahol taszemben csak 21 millió pusztult el. Elhangzott: a lakosság összességében elégedett a lánglovagok munkájával, negatív visszajelzés nem érkezett. A jövőben ugyanakkor tekintettel kell arra is lenni, hogy a legfiatalabb tűzoltóautó is elmúlt 6 éves, tehát tartalékolni kell az eszközbeszerzésre. Kontra Gyula hozzászólásában elsőként azt hangsúlyozta, hogy a megye munkáját kiválónak minősítették, s ebbe a hevesi egység tevékenysége is benne foglaltatik. A szűkös költségvetés kapcsán pedig annak adott hangot, hogy tavalytól létezik egy ön- kormányzati rendelet, amely lehetővé teszi a szolgáltatások - fakivágás, gallyazás, szivattyúzás - pénzért történő elvégzését, tehát ez bevételi forrás lehet az ön- kormányzati tűzoltóknak. valy félmillió vendég fordult meg. Hozzátette: a felmérések szerint 2004-ben a városba 25 országból érkeztek turisták Európából, illetve más kontinensekről. Harmati László, a Hotel Eger- Park igazgatója az idegenforgalmi és a vendéglátó szakma újabb megméretésének lehetőségét emelte ki. Véleménye szerint Egerben és a kistérségben megmozdultak a vállalkozók, és igyekeznek olyan ajánlatokat tenni, amelyekkel növelhetik a visszatérő vendégek számát. A megnyitót követően az ITD Hungary és az Európai Információs Pont közös szakmai konferenciát rendezett. Ezen a turisztikai projektek megvalósításának sikeres osztrák eredményeit, továbbá a turisztikai vállalkozásokkal összefüggő uniós fogyasztóvédelmi előírások Heves megyei tapasztalatait vitatták meg. Ezt követően Békés megye, valamint a Ti- sza-tavi Abádszalók nevezetességeit mutatták be, majd a vendégek a hazai turizmus-kártya jelentőségével, szerepével is megismerkedhettek. Végezetül pedig a kiállítást támogató Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában tartottak kerekasztal-megbeszé- lést a gazdasági köztestület idei szakmai kőrútjának előkészítéséről. Megállapodtak egér Társulási és választási megállapodást kötött & Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Fiatal Baloldal (FIB) Heves megyei szervezete. A FIB az MSZP egyetlen társult ifjúsági szervezeteként korosztályában képviseli a párt alapértékeit, mindkét politikai erő közös felelősséget vállal a demokratikus magyar baloldal politikai utánpótlásának biztosításáért és szakmai felkészítéséért. Az országgyűlési választásokon az MSZP a megyei lista 1-8. helye között érvényesíti az ifjúsági kvótát, melyet a FIB javaslatára tölt be. A megyei ön- kormányzati választás alkalmával is figyelembe veszi a párt a FIB javaslatait mind a tízezer fő feletti, mind a tízezer fő alatti listák összeállításánál. A választási programok fejezeteit a két szervezet egyeztetve dolgozza ki, a FIB részt vállal a kampányok lebonyolításában. Az egri Szent Lőrinc Szakközépiskola ajánlataival is megismerkedhetnek a vásár látogatói. fotó: örvös imre Költségalapú lehet a gallyazás elégedett takosok Beszámolt az önkormányzati tűzoltóság Abasáf - Az utóbbi időszakban több fejlesztés is megvalósult a helyi általános iskolában. Március 21-én hosz- szas szünet után ismét elindították a „sulirádiót". A felső tagozatosok egyelőre csupán zenét szolgáltatnak, de a tervek között szerepel, hogy a közeljövőben zenés iskolai tornát indítanak és riportokat is készítenek. Andornaktálya - József Attila születésének századik évfordulója alkalmából költészetnapi megemlékezést tartanak a könyvtár és az önkormányzat közös szervezésében, a helyi Ady Endre Művelődési Házban. Az esemény április 9-én, szombaton délután négy órakor kezdődik. A számos program között szereplő versmondó versenyre a helyszínen lehet jelentkezni. ApC - A településen 2003 óta eredményesen működik a szabadidő klub, amely az idén is folytatja tevékenységét. Terveik között kirándulások, hasznos előadások is szerepelnek, emellett bekapcsolódnak a községi rendezvényekbe is. A minden hónap első hétfőjén a kultúrházban megtartandó találkozójukon új tagok jelentkezését is várják. Bátor - A Bátorért Összefogás Baráti Egyesület ma délután három órakor falufőrumot szervez a helyi Aranyszarvas vendégfogadó különtermében. A találkozón részt vesz Sós Tamás megyei közgyűlési elnök, a térség országgyűlési képviselője is. Eger - Tegnap tartották meg a Szent-Györgyi Albert gyakorlóiskolában a hagyományos egészségügyi napot. A színes programokkal tarkított eseményen a felső tagozatos ABASARTOL ZARANKIG osztályok a szülőkkel és a tanárokkal salátatálakat készítettek, a napközis tanulók pedig ügyességi versenyeken egészségügyi totót töltöttek ki. Az alsósok tablókat készítettek az egészséges táplálkozással kapcsolatban. Egerszólát - Lomtalanítási akciót szervezett az önkormányzat. Az év folyamán a háztartásokban felgyülemlett, fölöslegessé vált eszközöket, limlomot ma estig tehetik ki a lakosok a portájuk előtti közterületre. A megbízott vállalkpzó vasárnap a megszokott szállítási útvonalterv alapján gyűjti össze a holmikat. Az akció kommunális hulladékra és építési törmelékre nem vonatkozik. GyÖllgyÖS - Ma 9 órától rendezi meg a Felsővárosi Általános Iskola a Napraforgó elnevezésű báb- és színjáték-fesztivált. Az eseményen Gyöngyös és környéki óvodás, illetve iskolás csoportok mutatkoznak be. A fesztiválon öszsze- sen 6 óvodás és 4 iskolás csapat mutatja meg tudását a közönségnek. Az előadások után a szervezők kézműves-foglalkozással várják a gyerekeket. Hatvan - A Heves Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás április 29-ig terjedő ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el a város egész területére. Ebben az időpontban a kutyákat és a macskákat elzárva kell tartani, úgy, hogy azok lehetőleg ne érintkezzenek más állatokkal. Az ebeket csak pórázon, illetve szájkosárral szabad kivinni. Legeltetés céljából tilos kihajtani az állatokat a településről. Istenmezeje - Az általános iskola tanulói idén is meghívást kaptak a hátrányos helyzetű gyermekek Hangonyban megrendezendő kulturális vetélkedőjére. A közeljövőben esedékes seregszemlére már megkezdték a felkészülést a tanulók. Kerecsend - a község önkormányzata az április 12-én 16 órára ösz- szehívott ülésén tárgyalja meg a tavalyi költségvetés végrehajtásáról szóló rendeletet. A lomtalanítást április 15-én, pénteken reggel 8 órától végzik el a községben. E napon az önkormányzat gondoskodik a porták elé kihelyezett lomok elszállításáról. Kisköre - Megjelent a Vásárhelyi Pál Általános Iskola Suliújságjának áprilisi száma. A kiadványban megemlékeznek József Attila születésének 100. évfordulójáról, híreket ad a diákönkormányzat, interjú olvasható a sárospataki Comenius főiskola kari főigazgatójával, bemutatják a Művészetek Palotáját, az Európa országai sorozatban ezúttal Belgiumról van olvasnivaló. Kömíő - A költészet napjának rendezvényeként kedden egy rendhagyó irodalomóra keretében a községbe látogat Horváth Ferenc színművész, aki a felső tagozatosokat egy József Attila-összeállítással lepi meg. <