Heves Megyei Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-23 / 68. szám
2005. MÁRCIUS 23., SZERDA PF. 2 3 5 Parádfürdői gyógyulás Szavakkal alig tudom kifejezni köszönetemet a parádfürdői kórház dolgozóinak. Gyógykezelésem három hete alatt megtapasztaltam, hogy a mozgás- szervi rehabilitációs osztály úgy működik, mint a beolajozott gépezet. Dr. Rabóczki Anita főorvosnő, dr. Bakonyi Zsuzsanna doktornő vezetésével a pontosság, kedvesség jó hangulattal, figyelmes kezeléssel párosul. Azt kívánom, hogy tartsa meg a jó isten még sokáig ezt a két kiváló doktornőt egészségben. Az éttererhmel szemben lévő megrongált épületet át lehetne alakítani kápolnának. (név és dm a szerkőben) Pályázat népművészeknek A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma ösztönözni kívánja a fiatalok népművészeti előadói, tudományos és alkotó tevékenységét, a magyar nemzeti és a magyarországi nemzetiségi hagyományok ápolását, továbbélését. Ezen szándéka kifejezéseként az érintett szakmai szervezetekkel és állami intézményekkel egyetértésben minden évben pályázatot ír ki a népművészet ifjú mestere cím elnyerésére. A pályázatokat 2005. április 30-ig beérkezően kell eljuttatni a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének címére (1011 Budapest, Corvin tér 8.). Információt a 06/1/212-2883-as, illetve a 06/1/201-4492-es telefonszámokon munkanapokon 9 és 16 óra között lehet kérni. Köszönet a rendezőknek A mezőtárkányi Ifjúsági Kör és az Arcok Álruhában Amatőr Ifjúsági Színtársulat február 19- én születésnapi bált rendezett a helyi Művelődési Házban, aminek a szervezésében is és a tombola-felajánlásokban is nagyon sokan részt vettek. Mivel senkit nem szeretnénk kihagyni a felsorolásból, ezért úgy döntöttünk, hogy mindenkinek megköszönjük, amit a rendezvény érdekében tett! Ez a rendezvény bizonyság lett arra, hogy szükség van szervezetünkre, és a falu igényli a közreműködésünket, ígérjük, hogy a jövőben is mindig a falu jó hírét kívánjuk öregbíteni előadásainkkal, valamint ahol tudunk, segítünk a kultúra terjesztésében. Weisz Attila, a MIK elnöke Weisz Péter, a színtársulat vezetője Hangulatos nótadélután Február 6-án farsangi nótadélutánon vettem részt. Ezen a napon olyan énekesek léptek fel, akik egy klubnak tagjai, és szeretnek énekeim, amatőrködni. Közülük már sokan úgy énekelnek, mint akiket naponta hallunk a rádióban, nézünk a televízióban. Szépen megrendezett, kellemes hangulatot varázsoltak a nézőtérre, ami zsúfolásig megtelt Kívánok nekik további sikereket. Koncz Jánosáé Eger, Attila út 12/a Emberbarati segítség Március 10-én kora reggel Egerben a Mekcsey utcán közlekedőket igencsak próbára tette az időjárás. Az éjjel hullott hó és a mínusz 6 fokos reggeli hőmérséklet hatására a meredek közlekedési útvonal tükörsima jégfelületté változott. Hóeltakarítás nyomaival nem találkoztunk, így akik autóval közlekedtünk, az emelkedő tetején jobbnak láttuk a biztonságos megállást választani, annál is inkább, mivel akik bátrabbak voltak, már törött autóikkal húzódtak félre. Mivel Eger legforgalmasabb útvonaláról van szó, kétségessé vált, hogy itt járművek közlekedni tudjanak. A koccanások helyszínelésére megérkezett rendőrök azonnali intézkedésükkel teljes mértékben úrrá lettek a helyzeten. Az utat két irányból ÜgynökösdiEgyetértek Bollók István „Nyugodjanak a holt lelkek” című, március 2-án megjelent írásával, és ez adta az ötletet, hogy néhány gondolatot én is hozzáfűzzek a témához. Talán ott kellene kezdeni, hogy ezt az ügyet évekkel ezelőtt titkosították, és szerintem most nem kellene újra elővenni. Kérdezem én, hogy mennyivel leszünk gazdagabbak, ha megtudja az ország, kik voltak a lezárták, és egészen addig nem engedték a forgalmat, amíg teljesen biztonságosan nem lehetett közlekedni. A sózó munkagép 7 óra után pár perccel érkezett, és negyed 8 után megindulhatott a forgalom biztonságosan. Ezúton szeretném megköszönni a helyszínen intézkedő ismeretlen fiatal rendőrnek azt a segítséget, amit határozott intézkedésével és emberséges magatartásával a bajba jutott autósok irányában tanúsított. Nemcsak nekünk, neki sem volt könnyű ez a reggel, mivel egy éjszakai műszak állt már mögötte, és több településnek a biztonságára kellett vigyáznia. Mindenesetre emberségből jelesre vizsgázott azon a fagyos reggelen. Guba Lászlóné Eger, Talizmán u. még egyszer IJI/III-asok? Esetleg nem azért történik mindez, hogy a lakosság figyelmét eltereljék más, fontosabb ügyekről? Gondolok itt arra a sok szegény emberre, akik havonta 20 és 30 ezer Ft-ból élnek, és a munkanélküliekre, akiknek munkát kellene adni. Ezzel kéne foglalkozni, nem a múltban való kutakodással. N.L. (név és dm a szerkőben) „Orbán Viktor számít a munkámra” A Heves Megyei Hírlap korábbi „találgatásai” idő előttinek és pontatlannak bizonyultak, mivel „titkos”, de általam jól ismert informátorai azt jövendölték, hogy minden párttisztségemtől rövidesen megfosztanak, illetve már meg is fosztottak. Reagáltam e lejáratú szándékú „jólértesültsé- gre”. Kifejtettem, pusztán arról van szó, hogy a legkésőbb 2006- ban bekövetkező választásokra való felkészülés döntő szakaszában a szövetség országos elnökségében - amelynek én is tagja vagyok - elindult egy olyan gondolkodás, mely szerint a feladat- vállalásban az eddigieknél arányosabb munkamegosztásra, teherviselésre van szükség. Egyebek között a választásokra való hatékonyabb felkészülést jelöltük meg kiemelt feladatként a szövetség március 4-én megtartott országos választmányának ülésén is. Elsőként a sajtónyilvánosság előtt az immáron tartós és súlyos agrárhelyzetről tanácskoztunk, s erre való tekintettel különösen nagy hangsúlyt kíván fektetni a szövetség az agrár- és vidékpolitikára, abban az általam vezetett Gazda Tagozatra. Orbán Viktor ezért a jövőben a szövetség országos elnökségében és a Gazda Tagozat élén számít elsősorban a munkámra. Ebből következően felmentett a Heves megyei 6. sz. füzesabonyi választókerületi elnöki tisztségemből, megköszönve és elismerve azt a munkát, amely az EU parlamenti választáson megtörte ebben a választókerületben a rendszerváltás óta tartó fideszes választási sikertelenséget. (Tizenöt éve nemcsak parlamenti mandátumot nem sikerült szerezni, de 2002-ben pl. Füzesabonyban egyetlen képviselőt nem tudott a Fidesz bejuttatni az önkormányzatba sem!) Június 8- án az EU-parlamenti választáson a választókerület 24 települése közül 20-ban — közöttük Füzesabony város minden szavazókörzetében is! - a Fidesz MPSZ kapta a legtöbb voksot, amellyel a megyében a legjobb választási eredményt értük el. A pártelnöki döntést tudomásul vettem, hiszen a készülő kormányprogram agrár-, környezetés vidékfejlesztési fejezetének egyik irányítójaként számos feladat hárul rám, valamint az egyre sűrűsödő országjárás, a fórumokra szóló meghívás teljesítése szinte minden napomat leköti. Ennek ellenére nem kívánok elszakadni attól a választókerületi közösségtől, melynek tagjai többségéhez kölcsönös baráti szálak fűznek. Orbán Viktor is arra kért, hogy részben segítsek megtalálni az új, alkalmas választókerületi elnökjelöltet, másrészt az eredmények megtartása és fokozása érdekében támogassam is munkájában. Természetesen magam is úgy gondolom, hogy a barátság, a jó kapcsolat megmarad, s az itt élő emberek, a települések gondjainak feltárását, orvoslását a jövőben is igyekszem segíteni. Faludi Sándor Hatékonyabb kormányzást várunk Mára bizonyossá vált, amitől tartottunk. Ez a közigazgatás a 860 ezres létszámával finanszírozhatatlanná vált. Az egészségügy ezzel a struktúrával, évi több száj milliárd forint veszteséget termelve, változást igényelne. Ez a 3200 önkormányzat sok, szükségtelen. Késik az adóreform is. Ez az adóellenőrzés, ahol a befizetések alól büntetlenül lehet kibújni, tarthatatlan. A minisztériumok felduzzasztott létszáma az intézkedések hatékonyságát egyenesen gátolja. Nincs összekapcsolva és összehangolva a különböző szervek intézkedése (rendőrség, APEH, vám- és pénzügyőrség, cégbíróság, földhivatal). Érthetetlen az is, hogy miért hiányzik nálunk a korrekt, tényeken alapuló újságírás. Csak néhány újságíró az, aki üdítő színfolt a médiában. Tehát a 2006-ban megválasztott kormánynak kell ezeket a feladatokat megoldania. így a választásig maradt egy év elég arra, hogy a szakértők közösen kidolgozott terveket készítsenek a megoldandó feladatokra. Utána jöhet a kemény munka. Hiba volt, hogy a rendszerváltáskor a hatpárti tárgyaláson az értelmiségiek vették át a hatalmat, és kiszorították a „józan paraszti észt” képviselőket a döntéshozatalból. Hiányuk nagyon sok konfliktust okozott. Az oktatási reform sem maradhatna el. Szükség lenne a jól felkészült szakmunkásokra és szakemberekre. Felmérésekből kiderülhetne, hogy milyen szakmában és hány emberre lesz szükség, így kell átalakítani az iskolai oktatásokat és a létszámokat. A számítógép segítségével egységesíthető az oktatás színvonala. A legkisebb iskolákban is azt a tantervet lehet tanítani, mint az „elit” iskolákban. A mezőgazdaságban pedig meg kell tanítani az ott dolgozókat az összefogásra, a jó pályázatok megírására, a pontos adatközlésre. Nem lehet őket állandóan államilag támogatni a többiek rovására. Csak akkor lehetnek versenyképesek, ha átveszik a következő, dán vagy holland példát: a túlélés, a jövő csak szövetkezve, összefogva, közösen együttműködve lehetséges, felmérve, hogy mit és menynyit kell termelni. Nagyon nagy probléma a fiatalok drogozása. Le kell kötni őket olyan sport- és munkaprogramokkal, ami a tartalmas szabadidő eltöltését elősegíti, és így nem merülnek a drog kábulatába. A banktörvény az egyszerű embereknek érthetetlen. Hogyan engedélyezhetik azt, hogy a magyar bankok négyszeres haszonnal dolgozzanak a nyugati országokhoz képest? így lehetnek nálunk a bankárok multimilliárdosok! A romakérdés is már 60 éve megoldatlan. Hiába támogatták őket a sok ingyenlakással, nem volt benne köszönet. Lelakták, tönkretették a lakásokat. Önkéntes alapon nem tudták megoldani az oktatásukat, munka iránti viszonyukat sebb helyen tudják őket alkalmazni. Nekünk az elkövetkezendő években olyan miniszterelnökre van szükségünk, aki kormányával ezeket a változtatásokat meg meri tenni. Határozott, döntésre képes, és nem lesz olyan agresszív, a kompromisszumkészség teljes hiányával, mint a mostani jobboldal. Megtanítja a lakosságot az . új kihívásokra, segíti őket a verseny- ben, segít a rá- szorultasem. Szerintem csak törvényi szigorral lehet változtatni mind a tanulás, mind a munkaviszony kérdésében. Meg persze uniós pénzek bevonásával kell segíteni boldogulásukon, mert iskolázatlanságuk miatt egyre kevekon, és rávezeti őket az önálló boldogulásra, mert ők a rendszerváltás igazi vesztesei. Ezt várják az állampolgárok a politikusoktól is, mert ezen feladatok megoldására lettek megválasztva. így látom én egy nyugdíjas szemével a felmerülő problémákat. K.-néB. Á. (név és dm a szerkőben) Rablóból lesz a legjobb pandúr? A közelmúltban a megye labdarúgását vezető testület hozott egy meglehetősen furcsa döntést, ami óriási felháborodást keltett a megyei játékvezetők és remélem, sok, a tiszta labdarúgást szerető sportoló és szurkoló körében. A HELASZ elnökségének döntése értelmében Kórodi László lett a Játékvezetői Bizottság új elnöke annak ellenére, hogy a megyei játékvezetők nem őt választották. A döntés szakmai hibáira Bartos Sándor nyílt levelében már rávilágított, a döntéshozók azonban ezek mellett figyelmen kívül hagytak egy ennél komolyabb érvet, ami választottjuk ellen szólt, mégpedig a tiszta sporterkölcsöt. 1983-ban az akkor már meglehetősen rossz állapotban lévő magyar labdarúgást megrázta egy hatalmas, egész országot átjáró botrány,, az pgypevpzett, „totóbotrány”. A történet lényege, hogy a pénzzel rendelkező totó- zók egy csoportja úgy döntött, hogy nem bíznak Fortunában, hanem egy kis juttatással növelik nyerési esélyeiket. Közel egy éven keresztül vesztegettek meg labdarúgókat, edzőket és játékvezetőket a totóban szereplő mérkőzések eredményeinek befolyásolása céljából, és ezzel óriási anyagi és morális kárt okoztak. A csalássorozatban 13 játékvezető vett aktívan részt, tehát ki- sebb-nagyobb összegért a „totósok” által kért eredmények eléréséhez nyújtottak segédkezet a pályán. Az érintettek között volt a szép reményű, tehetséges Heves megyei Kórodi László is, aki a rendőrségi vizsgálatok és felelősségre vonás mellett a többi csaló bíróhoz hasonlóan kiesett az országos játékvezetői keretből, és a játékvezetői tevékenységtől eltiltották. Igpz, jogilag. az esetet már lezárták, azonban azok, akik a botrány anyagi és főleg erkölcsi vesztesei voltak, nem tudnak szó nélkül elmenni a HELASZ döntése mellett. A döntéshozók nem gondolták végig, hogy a mindenkori megyei JB-elnöknek ahhoz, hogy megfelelően tudja képviselni a helyi érdekeket az országos JB tagjaként, az a minimum, hogy feddhetetlen, az országos szervezet számára elfogadható személy legyen. Ma az országos JB első embere nagy örömünkre Eger városának büszkesége, a világ egyik legjobb játékvezetője, Puhl Sándor. A megye játékvezetői számára ez mindig óriási erkölcsi jelentőségű volt. A most megválasztott elnökre azonban egyetlen jóérzésű játékvezető sem lehet büszke. Csak halkan kérdezem meg, mit csinálna Kórodi, ha elnöksége alatt valamelyik játékvezető pénzt fogadna el, és a felelősségre vonáskor azt válaszolná: az „elnök úr is ezt csinálta”. A játékvezetők a pályán döntenek, és - emberi dolog - tévedhetnek. A tévedés benne van a játékban, ezzel nem dicsekedhetünk, ezért egyetlen védelmünk a hibáknál, hogy mi tisztességesek vagyunk. Ha egy szervezet vezetője besározódott, és erről mindenki tud, akkor ez esetleg táptalaja lesz olyan kritikáknak, ami a pályán történt tévedéseket már akár szándékos csalásnak is minősítheti. Ezért nem hiszem el tehát, hogy a játékvezetők esetében rablóból jó pandúr lesz, és ezért egyértelmű, hogy a HELASZ rossz döntést hozott. Még nem késő, a döntést felül kell vizsgálni és meg kell változtatni. Ez a labdarúgás érdeke. Jenei Károly korábban országos kerettag, ..................... játékvezető