Heves Megyei Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-18 / 64. szám

2005. MÁRCIUS 18., PÉNTEK SPORT 15- HIRDETÉS Birincsik József: egy-két ember sárga lapot érdemel bíróbotrány Megszólal a Játékvezető Bizottság leváltott elnöke Egy nap híján három hét telt el a megyei szövetség február 26-i elnökségi ülése óta, melyen Birincsik József helyett Kóródi Lászlót választották a Játékvezető Bi­zottság elnökének. A nagy vitát kiváltott témában azóta már sokan elmondták a véleményüket, ám a leváltott elnök eddig hallgatott. Ezúttal viszont szót kért Birincsik József is, aki az alábbi levelet juttatta el szerkesztőségünkbe. LABDARÚGÁS Az utóbbi hetek- nére a megszokott színvonalon HELASZ elnökségét Az MLSZ ben olyan sokszor említették a nevemet az újságban, hogy úgy érzem, erre már reagálnom kell a tisztán látás érdekében. Soha nem vágytam effaj­ta népszerűségre, nem gondoltam, hogy társa­dalmi munkámért ez lesz a köszönet. Nem untatva az olva­sókat, rövid visszate­kintéssel kezdem. Több mint tíz évet dolgoztam a Puhl Sándor vezette Birincsik József HELASZ Játékveze­tői Bizottságban, előbb mint ok- tatásibizottság-vezető, majd - elnökünk MLSZ-be való JB- elnöki kinevezése után - a He­ves megyei játékvezetők válasz­tása nyomán JB-elnökként. Gondolom, a lejátszott mintegy 150 NB I/B-s mérkőzésem, illet­ve ezen osztályban való hason­ló számú játékvezetői működé­sem predesztinált erre. Sok nehézséggel kellett meg- küzdenünk, pl. az előző HELASZ-elnökségnek a társme­gyei kapcsolatok indokolatlan, egyoldalú megszüntetése Bor­sod, Nógrád, Szolnok, Pest me­gyével. Olyan megyékkel füg­gesztették fel az együttműkö­dést, melyek labdarúgása rendel­kezik NB I-es, NB 1/B-s, NB Il-es csapatokkal, illetve játékvezetők­kel. Komoly lobbi következtében sikerült a kapcsolatot visszaállí­tani, ami szakmailag nagyon fon­tos a megye játékvezetőinek. Az ősz folyamán a lemondá­sok miatt HELASZ elnökség nél­kül folyt megyénkben a bajnok­ság. A 108 aktív játékvezető, asz- szisztens és ellenőr ennek elle­oldotta meg feladatát. Köszönet­ként az új elnökség a februári bi­zottsági beszámolók után egye­dül a JB elnökét, elnöksé­gét nem erősítette meg posztján, mondván: vá­lasszák meg a vezetőjü­ket a játékvezetők. Ami­vel én is egyetértettem, bízva ezek után a de­mokráciában. Annál is inkább, mert az el­nökségnek felajánlot­tam: amennyiben más elképzelésük van az elnöki poszt­ra, nem állok az útjukba, nem is indulok a választáson. Az elnök­ségi ülésről hangfelvétel készült, mely megerősítheti azt, hogy az elnökség azt a játékvezetőt fogja kinevezni elnöknek, akit a tag­ság megszavaz. Ez alkalommal hívtam fel a fi­gyelmét az elnökségnek egy-két problémára, pl.: a HELASZ- Iro­dában a bizottságunk munkafel­tételei nem biztosítottak: 16 óráig zavarjuk a főtitkár urat, ha ez­után megyünk, ki van kapcsolva a telefon, nincs fénymásolás stb. Mellesleg megjegyzem, a megyei utánpótlás-instruktor, a volt kitű­nő válogatott labdarúgó, Csuhay József hasonlóan megalázó kö­rülmények között dolgozik, néha az iroda előterének folyosóján végzi a munkáját. Kértem, hogy a játékvezetők autóinak védel­mét biztosítsák a mérkőzések ideje alatt, mert az előző idény­ben két gépkocsirongálás is tör­tént; megemlítettem, milyen kel­lemetlen volt a játékvezetők szá­mára, hogy a bálunkon előzetes írásbeli és szóbeli egyeztetés után sem képviselte senki a JB, a társmegyei JB-k vezetői előtt igen kínos volt várakozni, telefo­nálni, mert sem az elnök úr, sem a főtitkár úr nem tartott érde­mesnek arra bennünket, hogy je­lezze távolmaradását Engem a játékvezetők nem „bólo- gatójánosnak” választottak, ha­nem problémáik megoldására, érdekeik képviseletére. Lehet, hogy az elnökség egy­két tagjának az is „csípte a sze­mét”, hogy szerettem volna el­nökségi tag lenni. A jelöléssel kapcsolatban sok csapat bizta­tott: „a JB-elnöknek és volt fut­ballistának helye lenne az el­nökségben”, de Várkonyi Fe­renc tájékoztatása szerint: el­nökségi tag bizottságvezető nem lehet, így a minimális 8 helyett 6 jelölést kaptam. Nem értem, hogy lehet Puhl Sándor MLSZ-el- ---------------------------------------------------------­nök ségi tag és >>Az elnökségnek felajánlot- JB-elnök is egy . személvben? *aai: amennyiben más elkepze- Más megyék- lésük van az elnöki posztra, benajBeinökök nem állok az útjukba, nem is elnökségi tagok jujjuíok a választáson” is. Heves megye- ______________________________________ tör vé­jelölt volt, és meg nem jelent já­tékvezetők szavazatait is figye­lembe vették. Egyedi eset fordult elő az eredményhirdetéskor, mert a kisebbségben maradt je­löltet is megkérdezték, vállalja-e a feladatot. A válasz mindenkit meghökkentett: a kevesebb sza­vazat ellenére is vállalta a megbí­zatást Az eredmény őt igazolta, utólag kiderült, hogy a választás csak színjáték volt, a szerepeket előre kiosztották, és ebben nem csak a játékvezetők vettek részt Ezért nem keli csodálkozni a já­tékvezetői reakciókon! Annyit el­értek vele, hogy nyütan megosz­tották őket. Szerencsés, hogy a bizottsági tagokat is szavazás útján nevez­ték ki? Egy megyei I. osztályú já­tékvezető, mintoktatásibizottság- vezető, mit tud mondani egy NB III-as, országos játékvezetőnek vagy ellenőrnek? Inas oktatja a mestert?! A bizottságban min­denki működő játékvezető. KI küldi az ellenőröket? Lehet olyan eset, hogy az ellenőrzött játékve­zető (bizottsági tag) bírálja az el­re más nyék vonatkoznak? Nem az MLSZ alapszabálya az irányadó? Nem lett volna a játékvezetők részéről felzúdulás a HELASZ el­nökségének döntése ellen a JB- elnök kinevezése tekintetében, ha nem kezdeményezték volna az elnökválasztást. Mi értelme volt a választásnak, ha nem vet­ték figyelembe az eredményét? Maga a választás csak paródia volt Torna István alelnök vezeté­sével. Jegyzőkönyv nem készült, a szavazatszámláló bizottság ve­zetője, Kóródi László JB-elnök­HÉTVÉGI SPORTMŰSOR Péntek RÖPLABDA: NB I., nők, ráját­szás az 5-8. helyért: Agria RC-Eger - Palota RSC, Eger, körcsarnok, 17.00. Szombat kézilabda: NB II., Északkelet, férfiak: Füzesabony SC - Nádud­var, Fü­zes­abony, 16.00. TEKE: Te­rületi fel­nőtt egyéni baj­nokság és di­ákolimpia me­gyei döntő, Eger, Hadnagy út, 15.30. VÍZILABDA: OB L, férfiak: Brendon- ZF-Eger - UTE, Eger, Bitskey-uszo- da, 18.15. labdarúgás; Megyei I osztály, 15.00: Felsőtárkány - Makiár, Füzes­abony - Bélapátfalva, FC Hat­van - Kisköre, Fenstherm- Verpelét - Heves, Zagyva- szántó - Besenyőtelek, Vámosgyörk - Egerszalók. 17.00: Szőlőskert-Nagyréde - Tarnalelesz-Gyetvai Kft. Me­gyei II. osztály, Kelet, 15.00: MFS 2000-Sirok - Párád, Detk - Szihalom, Demjén - Noszvaj. Nyugat, 15.00: Ener­gia SC Gyöngyös - Gyöngyöspata-Kőfuv, Solybor- Gyöngyös-solymos - Hatvani Lokomotív. Kiemelt utánpót­lás-bajnokság (U17, U19): Eg­ri Sportiskola - DVSC II., Eger, stadion, 12, ill. 14.00. Vasárnap ATLÉTIKA: 12. Eged-hegyi futóverseny. Rajt: Eger, körcsarnok, 11.00. KÉZILAB­DA: NB 1/B, Kelet, nők: Gyöngyösi Főisko­la KK - Csömör, Gyöngyös, Kálvária-part, 18.00. NB II. Észak-kelet, férfiak: SHS Eger-Eszterházy SE - Hajdú­szoboszló, Eger, körcsarnok, 17.00. NB II. Északkelet, nők: Eszterházy FSC - Cegléd, Eger, Leányka út, 17.00. sakk: Megyei csapatbajnok­ság, 9.00: Mátra SE II. - Sal­gótarján, Heves - Makiár, Pétervására - Pásztó, Andornaktálya - HMÖ SE, Hatvan - Egri Vasas-Bosch Rexroth. teke: Területi felnőtt egyéni bajnokság, Eger, Hadnagy út, 9.00. TERMÉSZETJÁRÁS: A Bükki VM SE túrája a Bélapátfalva- Gilitka-kápolna - Antónia- lak - Homonna - Berva-bérc- Berva 16 kilométeres útvo­nalon. Találkozó: Eger, autó­busz-pályaudvar, 7.30. A Kárpát Egyesület Eger túrá­ja: Tamáskút - Imókő-forrás- Toldi-kunyhó - Vöröskő- forrás - Felsőtárkány. Talál­kozó: Eger, autóbusz-pu., 8.15. vízilabda: OB I., nők: ZF-Eger- Dunaújvárosi Főiskola, Eger, Bitskey-uszoda, 15.00. LABDARÚGÁS: NB III. Mátra- csoport, 15.30: Gyöngyös­halász - Tápiógyörgye. Me­gyei II. osztály, Kelet, 15.00: Abasár - Mikófalva, Visonta- Hevesaranyos, Poroszló - Domoszló,Balaton - Andor­naktálya (Bélapátfalván). Nyugat, 15.00: Szűcsi - Petőfibánya, Rózsaszentmár- ton - Lőrinci, Atkár - Pély, Ecséd - Hort, Heréd - Boldog. Megyei III. osztály, Észak, 15.00. Bükkszék - Szilvásvá­rad, Váraszó - Egerbocs, Szajla - Ivád, Mátraballa - Is­tenmezeje. Délkelet, 15.00: Egerszólát - Boconád, Eger- bakta - Vécs (Eger, Érsek­kert), Recsk - Tenk, Feldebrő- Novaj II. Hevesvezekény - Kisnána. Kiemelt utánpótlás­bajnokság (U13, U15): Egri Sportiskola - DVTK II., Eger, stadion, 10, ill. 12.00. Renault Randevú SZELES VÁLASZTÉKRA VÁGYIK? Mégane Azure 0%-os THM-mel! Jöjjön el a Renault Randevúra márciusban, és ismerkedjen meg ajánlatainkkal! Mégane Azure limitált széria 0%-os THM mel, már 3 720 000 Ft tői az Öné lehet! Várjuk márkakereskedésünkben! ««»f,n^' h“ «vés*«. Swjcsfrarw abou finanszírozás. 4.5 7.0; városi. 3.94,5; országúti A2 ajánlat a 2005. 03. 1-31. közoe megrendít autók»*, a kéaíet e*ejúg 40% öne'ó'öi. iifolyam 1S7 HUF/CHF (2005.01.03». fogyasztás taf/100 km; S,5-9.3; CO^ XibocsáUs g/km. 117-165 iváteaiíói fogadni­RENAULT HATVAN Képe Tibor KFT. 3000 Hatvan. Ring Kálmán út 3. Tel.: 37/544-440, 37/544-450; www.renadt60.hu T RIVIERA. NYÁRBAN. lenőrt? Most már az sem gond, hogy a küldést működő játékve­zető végzi? Elbírja megyei játék- vezetésünk, hogy magasabb szin­tet megjárt, tapasztalt, magán­életben képzett sportemberek (Mester István, Kelemen Attila) a partvonalon kívül kerüljenek? Úgy gondolom, hogy ezen a sok szabálytalansággal tarkított mér­kőzésen egy-két ember sárga la­pot érdemel. A jövő pedig eldönti, hogy szükség van-e piros lapra. Birincsik József a HELASZ JB volt elnöke Nincs az a meleg nyár. amivel egy Peugeot Riviera ne tudna mit kezdeni. Peugeot Riviéra modemek hűsítő áron, hűsítő extrákká*: Peugeot 206 Riviera. 307 Riviera és Partner Riviéra plusz I forintért most légkondkfonálővai és rá<lkM~D~vet! Peugeot 206 CC Riviera és 307 CC modelljeink pedig csábító árelőnnyel várják Önt a legközelebbi Peugeot szalonban! Részleteiéről érdefoődjóo márkakereskedésünkben! A kép <&usaxr*t*Ci. Ar KA3A*VflOO*m.C<Vfc Kft. - Eger, Harangláb út 18. (Rákóczi úton, a Kővágó téri MÓL töltőállomásnál) Tel.: 36/437-100 Fax: 36/437-200 www.michard.hu HEVES"*1 HÍRLAP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős Kiadó a kit. ügyvezető Igazgatója Főszerkesztő: STANGA ISTVÁN Kiaőóvezetó: PERJÉS! ATTILA Vezető szerkesztő: DR.SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513*00, fax 36/513-605 E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410-427 Hirdetési vezető: MOLNÁR ZOLTÁN Telefon: 36/513634. fax 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata i végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regi- j onális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513644, fax 36/513646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513646 (ingyenesen hívha- j tó). Telefax: 36/513646, valamint a terű- j leti ügynökségeknél és a kiadó kézbesítői- j nél közvetlenül, postautalványon és átuta­lással a KHB 10403507-35017327-! 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra 1500 Ft negyedévre 4500 Ft fél évre 9000 Ft egy évre 18000 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. i TeL/fax: 37/311-697) és a hatvani irodá- ban (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. j Tel/fax 37/341-051). Készült: Egri Nyomda Kft. (Eger, Vincellériskola u. 3. sz.) Felelős vezető: Kopka László. HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írás­ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah­hoz, hogy azok felhasználásával a Társa­ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is vég­zik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság i Rt. Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Nép­újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít­sük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik kő- : réről, felhasználásuk módjáról és céljá­ról és bármikor kérhetik azok helyesbí­tését, felhasználásuk korlátozását, illet­ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus t< és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.

Next

/
Thumbnails
Contents