Heves Megyei Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-18 / 64. szám

2005. MÁRCIUS 18., PÉNTEK 5 MEGYEI KÖRKÉP A család máig nem adta fel a reményt az utolsó hívás Vacsorára ígérte magát, azóta sem tért haza a fiatal üzletember (Folytatás az 1. oldalról) Mielőtt Rácz Sándor tovább­hajtott volna, még hazatelefo­nált, édesanyja ekkor hallotta utoljára a hangját.- Miután a jelzett Időben nem érkezett meg, aggódni kezdtünk, ilyenkor mindjárt ar­ra gondol az ember, hogy csak nem érte baleset útközben. Hiá­ba hívtuk ugyanis a telefonját, nem működött, s ez azért volt furcsa, mert egyébként soha nem kapcsolta ki. A különös esetet, s az eltűnés tényét húsvéthétfőn jelentette be a család az Egri Rendőrkapi­tányságon, ahol kedden kezd­ték el a fiatalember keresését. * Sándor édesanyja ezt megelőző­en telefonon felhívta fia barát­nőjét, Mónikát, aki addig sem­mit sem tudott a történtekről. Ő is várta a fiú hívását, mert úgy volt, hogy kedvese március 30- án két-három haverjával a som- ogyvámosi Krisna-faluban tölti az idejét, s onnan majd jelent­kezik. Már csak azért is, mert eredetileg a lány is velük tartott volna, de nem engedték el a munkahelyéről, be akart hát számolni neki, hogy miként érzik magukat ott.- Bárcsak vele tartot­tam volna - mon­dogatta Mónika -, akkor talán nem történt volna meg ez a szörnyűség. A nyomozás elején felvető­dött, hogy esetleg az értékes au­tó miatt tüntették el.- Egy-két embertől nemigen ijedt volna meg a fiam, koráb­ban sportolt, megvolt hozzá az ereje, hogy megvédje magát - mondja Rácz Sándorné. - Ha meg túl veszélyessé vált volna a helyzet, akkor hagyta volna, hadd vigyék az autót, mert a há­rommilliós Polo lízinges volt, el­látva mindenféle biztosítással. Aztán bizonyára rjasztotta vol­na a rendőrséget. A fiatalember eltűnése azért is furcsa, mert Mintha a fők) nyelte volna el az ér­tékes aUtÓt FOTÓ: PILISY ELEMÉR számos közeli és távol terve, üz­leti elintéznivalója volt. Sándor egy tetováló és kozmetikai fel­szereléseket forgalmazó vállal­kozást vitt, kiterjedt kapcsola­tokkal rendelkezett itthon és külföldön egyaránt. Azon a na­pon is számos üzenet várta, rá­adásul másnap Nyíregyházáról jöttek volna hozzá, amiről tu­dott is. S amilyen precíz volt a munkájában, aligha tette volna meg, hogy felelőtlenül utaztas­sa üzleti partnereit. * Amikor a család és a rendőrség felhívása megjelent a helyi, majd az országos sajtóban, fel­csillant a remény, hogy nyomára bukkannak az autójával együtt kám­forrá vált fiatalember­nek. A megadott te­lefonszámon sorra jelentkeztek az állí­tólagos szemtanúk: egy kalocsai férfi azt bizonygatta, hogy a máriagyüdi zarán­dokhelyen látta á fényképen bemuta­tott Sándort. Ezt a hírt később az ottani templom gondnoka is megerősítette, amikor a családtagok a hely­színre utaztak.- Egészen jól leírták - em­lékezik vissza az édesanya. - Stimmelt, hogy a háta közepé­ig ért a haja, aminek a vége vi­lágosabb volt, mert már törede­zett. Az is fontos ismertetőjel volt, hogy látták a nyakában azt a különleges, szantálfából ké­szült láncot, amit korábban In­diából hozott magának. Később is sok információ fu­tott be a családhoz: hol a 4-es út mentén lévő egyik büfében lát­ták, hol egy szabadkai rendszá­mú autóban vélték felismerni, máskor pedig a dunántúli Har­Huszonegyezer kilométer A 29 éves korában eltűnt férfi féltestvére, s számos rokona mindjárt az első napokban - több mint 21 ezer kilométert autózva - végigjárta azt az utat, amit feltételezésük szerint Rácz Sándor megtehetett az or­szágban a hatvani benzinkúttól Sopronig, ahol állítólag egy későb­bi napon vélték. A szemtanúknak megmutatott fénykép alapján sokszor tűnt úgy, hogy jó nyomon vannak, ám mégsem jártak sikerrel. két nőből és Rácz Sándor két férfiból álló társasággal, s az egyik férfiról elmondta, hogy egy nagyon kék tetoválást látott rajta.- Ez ismét reményt ébresztett - meséli Tériké, az édesanya -, mert a fiamnak valóban volt egy ilyen tetkója, egy kék fecs­két ábrázolt. A remény azonban - mint minden alkalommal - ezúttal is szertefoszlott, mert mire a rendőrök, illetve Sándor féltest­vére, valamint a rokonság tagjai a megadott helyre érteke már nem találták a nyomát. Mint ahogy azóta sem. * Sándor eltűnése után a család azonnal felajánlott egymillió fo­rint jutalmat a nyomravezető­nek. Jöttek a telefonhívások, köztük reménykeltőek is, de - mint sokszor kiderült - gyanú­san hangzó információk is. Mindnek a nyomára jártak, csak hát... Külön fejezetet érdemelnek a jósnők, akik homlokegyenest más és más verziót állítottak fel. Az egyik azt sugallta, hogy Sándor holttestét a hatvan-sal­gótarjáni út egyik eltömődött átereszében találják meg. A másik szerint a Hort határában lévő elhagyott kőbányában hántolták el, meg is mutatta, hogy hol.- Gyuri fiamék feltúrták a környéket, még a híres kutya, Mancs is kutatott Sándor után, de semmit nem talált. Az átereszekről kiderült, hogy egyik sincs eltömődve, így oda nem rejthették a feltételezett gyilkosai. A bánya sem volt el­hagyatott, ráadásul a tulajdo­nos szerint észrevétlenül sen­ki sem járhatott volna ott. A markológépek hatalmas kana­lai pedig azóta kiforgatták vol­na az élettelen testet, ha ott lett volna. Hogy holtan nem találták, mindenki fellélegzett, mert a remény tovább élt.- Az sohasem vetődött fel, hogy esetleg a konkurencia áll­hat az eltűnés mögött?- Elképzelhető az is - hang­zik az édesanya válasza -, csak nincs rá egyértelmű bizonyíték. A bűnüldözők az eset után, három hónappal később - vo­natkozó jogszabály alapján - lezárták az ügyet, az eltűnés miatt kiadott körözés azonban máig érvényben van. Mert bár­mikor újabb nyomra bukkan­hatnak.- Mindenesetre állandóan a kezem ügyében van a telefon - mondja Sándor édesanyja. - Mert a remény hal meg utoljá­ra... Fogyasztók hete a vásáriókért erdővédelem Jog a biztonsághoz, az egészséghez John F. Kennedy ameri­kai elnök 1962-ben már­cius 15-én hirdette ki a négy alapvető fogyasztói jogot - többek között a biztonsághoz és az egész­séghez, valamint a tájé­koztatáshoz kapcsolódó - összefoglaló történelmi nyilatkozatpt. KI heves megye A Heves Megyei Fogyasztóvédelmi Hét kapcsán a Heves Megyei Fogyasztóvé­delmi Felügyelőség, az Orszá­gos Fogyasztóvédelmi Egyesü­let (OFE) Heves Megyei Szerve­zete, valamint a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara részvételével szakmai progra­mokat szerveznek. A Fogyasz­tóvédelmi Hét célját a fogyasz­tók és a vállalkozók tájékozta­tásában, valamint az érdekelt (Folytatás az 1. oldalról) Az elmúlt napokban - főleg a déli és a kora délutáni napsütés hatására - olvadás kezdődött. Emiatt több mint négyezer hek­tár területet belvíz borít, több­nyire a megye déli részén. Az említett helyek háromnegyed része őszi vetés. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyümölcsö­sökben és a szőlőkben a hideg ellenére sok kórokozó és kárte­szervezetek együttműkö­désének erősí­tésében jelölte meg Pintér István, a me­gyei felügyelet vezetője. A megnyitó­ra ma délelőtt 10 órakor kerül sor a kamara egri székházá­ban. Az Országos Fogyasztóvé­delmi Egyesület Heves Megyei Szervezetének alelnöke, dr. Gyula Zoltán köszöntőjét köve­tően „A fogyasztóvédelem sze­repe napjainkban az EU-csat- lakozás után” címmel a Fo­gyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója, dr. Geri István tart előadást. Ezt követően dr. Kara Pál, az OFE elnöke az ön- kormányzatok fogyasztóvédel­mi szerepéről beszél, majd a fogyasztóvédelem megyei helyzetéről Papp Jánosné me­gyei OFE-elnök számol be. A vő telel át. Emiatt fontos, hogy időben elvégezzék a tavaszi le­mosó permetezést. Azok a sző­lőtulajdonosok, akik 2004. má­jus 1-je után engedéllyel kezd­ték meg a szőlőtelepítést, az idén április 30-ig”igényelhetik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesz­tési Hivatalnál a szerkezetátala­kításra szóló támogatást. Az elhúzódó tél miatt várha­tóan az aktuális tavaszi munká­kat is később kezdhetik el a föl­deken. civilszervezetekkel való együttműködést Pintér István ismerteti, s szó lesz a kamara fogyasztóvédelemben betöltött szerepéről, illetve a Békéltető Testületek működéséről is, melyről Kosa László, a kamara megyei alelnöke ad elő. A fogyasztóvédelmi héten a megyei felügyelőség, illetve a civilszervezetek szakértői szombaton 9 és 12 óra között az egri TESCO Áruházban az általános fogyasztási cikkek­ről, kiemelten az élelmiszerek­ről lesz szó. Március 21-én dél­előtt Hatvanban, a Horváth Mi­hály út 3. alatti Magistral Bú­torboltban pedig az iparcik­kekről és szolgáltatásokról. Március 22-én 12 és 16 óra kö­zött a gyöngyösi Kékes étte­remben a vendéglátóipar, az idegenforgalom, valamint az e- kereskedelem és web-fej- lesztés szabályai, előírásai ke­rülnek terítékre. Ifjú biológusok mátrafüred Egerben rendez­ték meg a Kitaibel Pál országos biológiai és környezetvédelmi tanulmányi verseny megyei for­dulóját. A Vadas Jenő Erdészeti és Vadgazdálkodási Szakközép- iskola a 9. és a 10. évfolyamo­sok mezőnyében is megnyerte a fordulót, a mindkét korosztály­ban a 3. és 4. helyezést is „el­hozták”. A győztesek - Fülöpné Patlók Zsuzsanna tanítványai - első helye a megye képvisele­tében továbbjutást is jelent a döntőbe. Hideg tél, fagykárokkal Pintér István Uj év, új szelek, új lehetőségek az Express Ingatlanközvetítő Irodában Az új év kezdetével az Express Ingatlanközvetítő Iroda háza táján is felpezsdült az élet. Az eddigi tapasztalatok azt mutat­ják, hogy folyamatosan nő a ve­vőkör érdeklődése az ingatla­nok iránt. Köszönhető ez min­den bizonnyal a Fészekrakó program nyújtotta lehetőségek­nek - első lakáshoz jutók, köz­alkalmazotti kedvezményben részesülők stb. -, de annak is, hogy sok szempontból elérke­zett a tervezések, befektetések, vásárlások kedvező ideje... Az iroda - a hazai széles kö­rű kínálat mellett - folyamato­san bővíti külföldi kapcsolatait. Az eddigi olasz, svájci, ameri­kai hirdetések mellett izraeli ügyfelek, egyiptomi ajánlatok is bekerültek a cég látókörébe. Szem előtt tartják természete­sen a külföldi be­fektetők igényeit is - mind a vá­sárlást, mind a bérlést illetően -, s ennek meg­felelően keresik az alkalmas ügyfeleket, ingat lanokat. Az érdeklődők válogathat­nak a vállalkozásra alkalmas építési telkek, panziók, vendég­látóegységek, irodák, egyéb in­gatlanok kínálatai között 100 ezer forinttól akár 460 millió forintig. Miként eddig is, az értékesí­tők, eladók részére díjtalan az ingatlan nyilvántartásba véte­le, hirdetése, kiajánlása, meg­mutatása. A cég mindössze egyszeri 2%-os közvetítői díjat számol fel abban az esetben, ha az iroda tevékenysége révén ke­rül eladásra az ingatlan! A ver vők ingyenesen jut- ■ .ix x ; nak minden szol­gáltatáshoz! Az iroda széle­sebb körben kezdte meg a hirdetést. Az újságos megjele­nés mellett az internet lehetőségeit is kihasználva web-oldalt nyit, ahol nemcsak szöveges ismertetők, hanem képek is láthatók lesznek az ér­tékesítendő in­gatlanokról. A tapasztala­tok szerint az ügyfelek igen kedvezően érté­kelik a szolgál­tatások minősé­gét, így az iroda forgalmának 60%-a a volt és visszatérő part­nerek ajánlásainak köszönhe­tő. Az Express Ingatlanközvetí­tő Iroda továbbra is az ügyfelek pozitív megítélésére, bizalmára alapozza tevékenységét, s várja változatlanul a venni, eladni, bérelni szándékozókat Egerben, a Telekessy utca 8. szám alatt. Web: expressingatlan.uw.hu Tel.: 36/420-939 Nyitva tartás: hétköznapokon 8-16.30-ig. VÉGEZETÜL ÁLLJON ITT NÉHÁNY A LEGVONZÓBB AJÁNLATOK KÖZÜL: 1. Egyiptom, Hurghada: 40 m^-es apartma­nok leköthetők, megvásárolhatók 7 milli­ótól. 2. Egri szállodák eladók 43 milliótól 400 millióig. FOTÓ: ÖTVÖS IMRE

Next

/
Thumbnails
Contents