Heves Megyei Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-02 / 27. szám

12 2005. FEBRUÁR 2., SZERDA KEK TŰKOR - HIRDETÉS Közlekedési balesetek megoszlása Budapesten 3133 97 88 Könnyű sérüléses Sátyos sérüléses Halálos Nagy értékű autókat tulajdonított el a tolvaj sorozatban drága gépko­csikat lopott a gyanú szerint a budapesti R. László (25), akit elfogott a rendőrség. Összesen huszonhatmillió forint értékben csent el Renault és Citroen gépkocsi­kat. (jj) Eladótól követelte a napi bevételt kirabolta egy ismeretlen fegyveres a XIII. kerületi le­hel út egyik közértjét. Az egyedül lévő eladónőt a napi bevétel átadására kényszerítette, majd gyalogo­san távozott. Volt egy társa, aki az üzlet előtt figyelt, (szí) Tizenhárom évet kapott a féltékeny gyújtogató elítélték jogerősen tizenhá­rom év fegyházra azt az ötven­éves szegedi férfit, akit külö­nös kegyetlenséggel elköve­tett emberölési kísérlettel vádoltak. Szomszédja házát gyújtotta fel két évvel ezelőtt féltékenységből, (szí) Hónapokig keresték a kórházi tolvajt elfogták F. Károlyt (46), aki a gyanú szerint 2004. augusztus 9-én a Hűvösvöl- gyi út egyik egészségügyi in­tézményében ellopta az egyik beteg diktafonját és mobiltelefonját, (ned) Pénzt vittek el a szlovák sofőrtől megtámadtak egy kamionost a X. kerületi Kozma utcában. A harminchét éves szlovák férfitől ötszáz zlotyt, négy­ezer szlovák, ötezer cseh ko­ronát és ötezer szlovén tolárt, valamint a kamion üzem­anyagtartályából száz liter gázolajat vittek el. (ned) Huszonhétmilliós csaló nyomában keresik azt az ismeretlen fér­fit, aki Fóris Zoltán álnéven, társaival együtt 2004. július 6-án az egyik kereskedelmi bank lízingcégénél huszon­hétmillió forintnyi érvényte­len kötvényeket kívánt bevál­tani. (szí) Apa és fia tört, zúzott, verekedett összeveszett egy Fehérvári úti szórakozóhely két vendé­gével id. A. Mihály (53) és fia, ifj. A. Mihály(22). Az apa késsel átszúrta egyikük ru­háját. A fiú egy sörösüveggel fejbe dobott egy nőt. A rend­őrök fékezték meg őket. (szí) Elítélték a szombathelyi főbérlőgyilkosokat jogerősen tizenöt év fegyhá- zat kapott a Pécsi ítélőtáblán Horváthné Németh Andrea. Élettársát, Puskás Zoltánt tizenegy év fegyházra ítélték. Egy évvel ezelőtt Szombathe­lyen meggyilkolták főbérlőjü­ket. (szí) Lopott tárgyakat tárolt a lakásán körözte a bíróság, ezért el­fogta a rendőrség T. Géza Lászlót (25). A férfi ráadásul azzal is gyanúsítható, hogy a lakásán gépkocsifeltörések­ből származó tárgyakat, illet­ve kábítószergyanús anyagot tárolt, (jj) Hetvenhat éves pedofilt fogtak el elkapta a Bács-Kiskun megyei rendőrség azt a 76 éves férfit, aki a gyanú szerint vasárnap délután Izsák egyik beépítetlen területén levetkőztetett egy 7 és egy 12 éves lányt, majd fajtalankodott velük, (szí) Ambrus félt a haláltól viszKis Film készül, a forgatás költségvetése háromszázmillióra rúg Nyár elején megkezdődik a viszkis bankrablóról tervezett film forgatása. Nagy Zsolt a halálfélelem­mel barátkozik. Szemán László Dobray György és stábja nyár elején hozzákezd a nagy mun­kához. Forgatni kezdik az im­már Amerikában is népi hőssé vált Viszkis bankrablóról szóló filmet. A költségvetés elérheti a háromszázmillió forintot. A ka­landfilmet tervek szerint 2006- ban mutatják be. A film zenéjén már töri a fejét Boban Markovics, a Kusturica-filmek zeneszerző­je, a nevét viselő szerb zenekar vezetője. Ambrus Attilát a hozzá igencsak hasonlító Nagy Zsolt színművész alakítja.- Zsolt kiköpött Viszkis. Mos­tanában a halálfélelemmel kell megbarátkoznia. Reményeim szerint erős jelenete lehet a film­nek Ambrus második elfogása. Akkor bizony halálfélelme volt a bankrablónak, amikor rajtaütött a Nagy Lajos király úti búvóhe­lyén a terrorelhárító szolgálat. - mondta Fülöp Valter. A whis­kys nyomában című könyv szer­zője a film rendőrségi szakértő­je. Fülöp maga is részt vett az Ambrus utáni három hónapos hajszában, annak szökése után.- Bekerítettük. Még akkor is Ambrus haláltól való rettegését jelzi, hogy két csőre töltött pisztolyt tartott az ágyában. Az utolsó rablásból szerzett milliók ott hevertek a beépített szekrény polcán, whisky, sör, konzervek társaságában kapott az élettől egy utolsó lehe­tőséget. A forgalmat légmente­sen lezártuk, ám egy szirénázó mentőautót át kellett enged­nünk. Ez azonnal feltűnt Amb­rusnak. Amikor kikukucskált az utcára, rájött, hogy vesztett. Utá­na már magyarázhatta, hogy egy oldalablakon látta a kollégákat, ahogyan az ajtóhoz osonnak, és mondhatja, hogy akár lőhetett is volna. Annál jobban szerette az életet, hogy lelövesse magát. Akkor már esélye sem volt - em­lékezett az 1999-ben történtekre az alezredes. A kommandós látta, hogy a Viszkis retteg A tudósító találkozott azzal a kommandóssal, aki pajzzsal maga előtt elsőként rontott be Ambrus Attila búvóhelyére. A Viszkis kisgatyára vetkőzve várta őket, és óvatosan hassal a földre feküdt. Feltűnően kerül­te a félreérthető mozdulatokat.- Betörtük az ajtót. Benyomul­tam. Ott állt előttem. Flalálféle- lem volt a szemében. Azt hitte, lelőjük, pedig csak megfektet­tük és elfogtuk. Megkönnyeb­bült - mondta a kommandós. Kolláth György szerint is megsértették a törvényt maffiaper Nem titkolható az indoklás Egyértelműen törvényt sértett a Pest Megyei Bíróság hétfőn, amikor zárt ajtók mögött indo­kolta meg ítéletét a székesfehér­vári maffiaperben. Ezt mondta Kolláth György alkotmányjo­gász. A törvénytelenség lehető­ségét az egyik vádlott védője, dr. Bárándy György vetette fel.- A büntetőeljárásról szóló tör­vény világosan fogalmaz. E sze­rint a tárgyalások nyilvánossá­gát korlátozhatja a bíróság, ám a határozathozatal nyilvános. Azt nem engedi meg a törvény, hogy a rendelkező rész felolvasá­sa után zárt tárgyaláson indokolj a bíróság. A törvény szerint nyil­vánosan kell közölni az indok­lás lényegét, és meg kell magya­rázni az ítéletet - mondta Kol­láth György. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos is az alkotmányjogászhoz hasonlóan gondolkodik, bár nem fogalmaz ennyire egyértelműen. Szerinte az igazságszolgáltatás­ba fektetett bizalom inoghat meg azáltal, hogy nem ismerhetők meg azok a tények, amelyekre alapozva a bíróság elmarasztaló ítéletet hozott. ■ Szemán L. Nem tudni, a felnőtt vagy a gyerekek támadtak előbb vipera Botrány volt az iskolában A Roma Sajtóközpont tájékozta­tása szerint megvert egy fiatal­ember négy roma diákot Pilis- csabán. A hétfő délelőtt történt esetről azt állítják, a támadó előbb az intézmény előtt, majd az épületben gyűlölködött. Sze­rintük az iskola előtti buszmeg­állóban már „Rohadt cigányok, dögöljetek meg!” feliratú papír­lapot mutogatott. Hógolyóval megdobálta az ablakokat, majd bement, és ütni kezdte a gyere­keket. Egy tanulónak a szája re­pedt fel, három pedig fejsérülést szenvedett. Az ügyben garázdaság miatt nyomozó budaörsi rendőrök azonban másképp tudják a tör­ténteket. Gémesi Beáta sajtószó­vivő szerint állítólag a négy gye­rek kiabált és mutogatott a busz­megállóban várakozónak. A fér­fi bement az iskolába, ahol a négy gyerek közrefogta. A dula­kodásban valóban előkerült egy vipera. Azt viszont nem tudni, ki támadt előbb. Gémesi nem hallott a gyerekek sérüléseiről, a rendőrségen csak a fiatalem­ber sérüléseiről tudnak. Arról készült látlelet. ■ Nagy E. D. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halottunk JAKAB ELEKNÉ temetésén megjelentek és mély fajdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoki család (11629) A gyászoló család mély fajdalommal tudatja, hogy EGYED ANTALNÉ sz.: Annus Eszter 2005. január 26-án, életének 82. évében visszaadta lelkét teremtőjének. Hamvait a gyöngyösi Felsővárosi-Középső temetőben 2005. február 4-én 12 órakor helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család (i©®) Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága habttunk CSANK LÁSZLÓ IVÁN temetésén megjelentek, mély fajdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Megrendültén tudatjuk a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, hogy FAZEKAS BERNÁT hevesaranyosi lakos életének 53. évében hirtelen elhalálozott. Temetése a hevesaranyosi temetőben 2005. február 2-án 12 órakor lesz. Elvitte engesztelő gyászmisét tartunk. A gyászoló család (mzs6Z) Megrendelőlap Igen, megrendelem a Heves Megyei Hírlapot 2005. március 1-jétől 1 hónapra 1500 Ft Név: .... 3 hónapra 4500 Ft 6 hónapra 9000 Ft Cím: .... 1 évre 18000 Ft Az előfizetési díjat a Heves Megyei Hírlap kézbesítőjének számla ellenében kifizetem. A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni: AS-M Kft. Heves Megyei Iroda 3300 Eger, Barkóczv u. 7. Pf. 23 A Heves Megyei Hírlap telefonon is megrendelhető a 80/513-646-os ingyenesen hívható telefonszámon. Helyből a legjobb

Next

/
Thumbnails
Contents