Heves Megyei Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-02 / 27. szám
4 2005. FEBRUÁR 2., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Előrelépnek, nem vissza Az intézmény-összevonáshoz általában valamilyen negatív várakozás, félelem tapad, ám esetünkben ilyesmiről szó sincs. S. P. GYÖNGYÖS, IVIÁTRAFIIREB Fontos ezt most, februárban hangsúlyozni a július elsejei integráció kapcsán, mert most döntik el a nyolcadik osztályosok szülei, hogy hol is tanuljon tovább a gyermekük. Az egyesítésben érintett két, minisztériumi fenntartásban működő iskola esetében nem valamiféle visszafejlesztést, sokkal inkább előrelépést jelent az egyesülés - jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján dr. Wallendums Árpád miniszteri biztos a Vadas Jenő Erdészeti és Vadgazdálkodási Szakképző Iskolában. Az intézmény, amint azt már megírtuk, a szaktárca döntése nyomán a gyöngyösi Almásy Pál Mezőgazdasági Szakképző Intézménnyel egyesülve kezdi meg a 2005 szeptemberében induló tanévet. A két iskola valamelyikét választani szándékozók azonban még a mostani állapot szerint jelentkezhetnek - mondta el kérdésünkre a miniszteri biztos. Mint hozzátette, az integrált intézmény fő képzési profilja, a mezőgazdasági, erdészeti és vadgazdálkodási oktatás természetesen a jövőben is megmarad, azonban ezt egyéb kurzusokkal is kiegészítik. így vincellér-, dísznövénykertész-képzést indítanak, jelentősen kiszélesítik a környezetgazdálkodási, környezet- védelmi oktatást, idegenforgalmi, áruforgalmi képzést is indítanak. Az új intézmény neve várhatóan Mátrai Szakképző Intézmény lesz, de erről még végleges döntés nem született.- Nem elkapkodott egyesítésről van szó, hiszen az első félév a lehetőségek megvitatásával, a szakmai, tanári, tanulói, szülői szervezetekkel történő egyeztetéssel telt, s egy újabb félév áll rendelkezésre az integrált intézmény oktatási, szervezeti dokumentumainak, szabályozásainak kidolgozására. Ebbe a munkába továbbra is bevonja az érintett szervezeteket az integrációs bizottság - fejtette ki a miniszteri biztos. A júniusi egyesülés után is mindkét iskola épületében folyik majd az oktatás, a szülők kérésének megfelelően mindegyik diák „ott fejezi be az iskolát, ahol elkezdte”. A 2005/2006-os tanévben azonban az elsőéveseket már csak Mátrafüreden fogadják, ahol várhatóan négy vagy öt osztályt indítanak.- Új szakok indítása, nagyobb gyakorlóterület kialakítása, az akkreditált felsőfokú szakképzés bevezetése, a technikusképzés bővítése, a felnőttképzés összefogása és ki- terjesztése az egész régióra, a szakmai képzések területeinek szélesítése, a szaktanács- adás helyi feladatainak ellátása, az erdei iskolák szakmai munkájának segítése a cél fogalmazott dr. Wallendums Árpád. Mint megtudtuk, a két iskolában jelenleg csaknem hétszáz diák tanul, s 120 oktató dolgozik. A tanárok létszámát nem tervezik változtatni az integrált‘intézményben, a hallgatókét viszont nyolcszáz főre szeretnék bővíteni. A magyar mezőgazdaságnak szüksége van a humán erőforrás fejlesztésére, s nem csak a felsőfokú szakemberek . tekintetében, hiszen a tömeg- termelésről át kell állni a minőségközpontú szemléletre, mert csak így érvényesülhetnek, így jelenthetnek bővülést a hazai termékek az Európai Unió egyébként túltermeléssel küzdő piacán - jelentette ki végül a miniszteri biztos. A ma még önálló két intézmény igazgatója szintén derűlátóan nyilatkozott az egyesítésről, Kristó László és Varga Kálmán egyaránt úgy vélték: a lehetőségek kiszélesedése, a minőségi oktatás, s ezzel a minőségi mezőgazdasági termelés alapjainak megteremtését hozza majd az integráció. Dr. Wallendums Árpád Versenyképességet ad A miniszteri biztos szerint hazai és európai viszonylatban is versenyképes tudást adó intézmény jön létre, melynek diákjait már a tanulóévek alatt „hozzászoktatják” a mezőgazdaság sajátosságaihoz, segítve a „multijíinkcionális vidéki szemlélet- mód" kialakulását. A gyöngyösi Károly Róbert Főiskolával, mint a térség szakmai, tudományos központjával is szorosabb együttműködést terveznek. Borturizmus (Folytatás az 1. oldalról) A legtöbb borkóstoló Tokaj- Flegyalján várta a vendégeket. Ezt követte a Mátraalja, Eger és a Bükkalja. Érdekességnek számít, hogy a települések közül - nemcsak a régióban, hanem országosan is - a legtöbb borkimérést, összesen száznégyet, Egerben működtettek. A hevesi megyeszékhely ezzel messze megelőzte a második Sopront, ahol 78, illetve a harmadik Szekszárdot, ahol 63 borkimérést regisztráltak. Az országos rangsor első húsz helyén a borsodiak mellett Eger, Gyöngyös, Abasár és Gyöngyöstarján található, miután az ott értékesített italok minősége lehetővé teszi a borturizmust. Ebben az is vonzerőt jelent, hogy a Bükkalján Miskolc, a Tokaj-Hegyalján Sátoraljaúhely és Tokaj, a Mátraalján pedig Gyöngyös „A szőlő és a bor városa” címmel rendelkezik. Álmomban két ügynöktörvény voltam, és játszottam egymással. Egy reggel arra ébredtem, hogy valaki követ. Az illető mindenhol velem van. Magamban beszél. Szinte össze vagyunk nőve. Tegnap este rábukkantam egy dossziéra, ami véletlenül kiesett az emlékezetemből. A tudatalattim jelentett a felettes énemről. Rágondolni is rossz. Fiatalon szervezett be a szolgálat. Az óvodában megjelent két szt-tiszt, és felkért, hogy jelentsek a pöttyöslabda-csoport tevékenységéről. Nem zsaroltak meg, a feladatot önként vállaltam. Különösen a kék esernyő jelű copfost vontam szoros megfigyelés alá. A felsőbb kapcsolataim által munkám jutalmaként fölajánlott mézes zserbót elfogadtam ugyan, ám jótékonysági célra fordítottam, hazafelé menet odaadtam egy könyörgő szemű, zörgő hor- paszú, loncsos kutyának. Egyéb előnyben ügynöki tévéFÉL HÉT Kovács János Ügynöki jelentés kenységemért nem részesültem. Bár délutánonként nekem nem kellett tetszhalott csendes pihenőre vonulni. Ez idő alatt a teakonyhában egy bajuszos titkárnőnek mondtam tollba a feljegyzéseimet. Tartó tisztem azt ígérte, hogy aktámat a benne lévő jelentésekkel együtt megsemmisítik, a későbbiekben csak szóban kell jelentenem. Általános iskolában viszont már állandóan jelentenem kellett. Órák előtt mindig. Az osztálylétszámot kilencven évre titkosították. Jelentéseimet átvette a kémelhárítás és a tbiliszi rádió is, s mint a közhangulat megbízható forrására hivatkoztak rám és a kettő bére. Társadalmi segítőként azt a megbízást kaptam, hogy épüljek be valamelyik újonnan létrejött szabadidős csoportosulásba. Beálltam egy amatőr zenekarba. Egyetlen, húr nélküli bolgár dobozgitárunkat felváltva fogtuk szorosan. Azután zeneelméleti okok miatt elváltak útjaink. Ezek után kiemeltek a szürkeségből, s a faliújság főszerkesztőjeként mérgeztem a lelkeket és gyűjtöttem az információt. A baj akkor ütött be, amikor a Nagy Októberi Eseményekre Emlékező Tablón egy igen érdekes közegészség- ügyi témájú cikk (Támadnak a tetvek!) kompromittáló közelségbe kerül Csapejewel. Érdemeim elismerése mellett azonnal fölmentettek főszerkesztői tisztségemből, és más fontos beosztásba - a barkácskör lábas-alátét szakmai közössége vezetőjévé - akartak kinevezni. De én végleg meghasonultam önmagámmal, és érettségi után kiléptem a nagybetűs életbe. Végzetes manőver A meggondolatlan előzés következménye F0Tft laczházi zoltán mátraaua A Gyöngyös és Gyöngyöstarján közötti útszakaszról fordult le szabályosan a csárdahídnál lévő mellékútra egy szippantós IFA típusú teherautó. Eközben a szippantós mögött haladó személygépkocsi előzésébe kezdett egy fehér Opel Astra típusú jármű, ami a figyelmetlen manőver következtében a teherautó hátuljának ütközött. A balesetben szerencsére személyi sérülés nem történt, azonban a figyelmeden vezető autójának az eleje meglehetősen összetört. Az IFA aránylag sértetlenül úszta meg az ütközést. Az ügyben a rendőrség folytatja a vizsgálatot. Leépítés következik, avagy racionalizálás? (Folytatás az 1. oldalról) Míg Csáki Zsigmond (PF) rámutatott: a létszámleépítés nem azonos a racionalizációval. Aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy a leépítés a hevesi szociális otthont is érinti, így ott veszélybe kerülhet a működési engedély. A fogalomtisztázás során kisebb értelmezési vita alakult ki Csáki Zsigmond és Merczel József (MSZP) közgyűlési alelnök között, ugyanis utóbbi arra emlékeztetett, hogy az anyag nemcsak leépítéssel, hanem a már jelenleg is üres, illetve a korábban átadott feladatok miatt felszabaduló álláshelyekkel is foglalkozik. Arra is figyelmeztetett, hogy a döntés kihatással lesz a megye idei költ- ségvetésére, ugyanakkor ezzel megkezdődött egy új típusú, „0” bázisú tervezés is. Szabó Gyula (MSZP) pedig abbeli reményének adott hangot, hogy a leépítéseket az intézményekkel is egyeztették, s nincs mögötte törvénytelenség. Tuza Gábor (PF) szerint viszont a mostani előterjesztés is azt mutatja, hogy a megyei intézmény- rendszerben még mindig akad bújtatott lehetőség, éppen ezért célszerű lenne a kérdést az alapoktól megvizsgálni. A grémium végül. Balázs József módosító indítványát elutasította, s 25 igen, nyolc nem és három tartózkodás mellett jóváhagyta az előterjesztést A testület foglalkozott még a megyei önkormányzat informatikai beszámolójával is, melynek kapcsán egyebek mellett elhangzott: a közgyűlési tagok laptoppal való, régóta tervezett felszerelésére a későbbiekben még visszatérnek, ugyanakkor az internethozzáférést is biztosítani kívánják részükre. Mennek, maradnak A közgyűlés döntése értelmében március l-jével a megyei intézményrendszerben - a Heves Megyei Önkormányzati Hivatallal együtt - összesen 121 közalkalmazotti álláshely szűnik meg, ez mintegy ötszázalékos leépítést jelent. Ezzel a megye 150 millióforint megtakarítással számol. Az intézményhálózat idei javasolt létszáma így 4306 főre csökken. ABASÁRTÓL ZARÁNKIG Andomaktálya - Vámosi László igazgató tájékoztatása szerint az általános iskola nemrég átadott új számítástechnika-termében a második félévtől szaktárgyi szakkör indult a felső tagozatos diákok számára. A gyerekek hetente két ízben fejleszthetik informatikai tudásukat, s ismerkedhetnek az internettel. Atány - Elégedett a község lakossága az új háziorvossal. Dr. Kávássy Árpád László az év eleje óta látja el a falu betegeit. Az általános vélekedés szerint az új doktort mindenki elfogadta, és a rendelések is a korábban megszokott rendben zajlanak. Ugyancsak a települést érintő hír, hogy a közelmúltban megtörtént a Hanyi part- 1 szakaszának műszaki átadása. A három évre tervezett beruházás újabb üteme fejeződött be ezzel. Boconád - Régi elvárásnak tett eleget az önkormányzat, amikor tavaly elhatározta a temető és annak környékének a rendbetételét. A megszépült környezet megóvására február 1-jétől temetőgondnokot alkalmaznak. Ezentúl a nyitva tartás és a temető látogatási rendjének a szabályozása, betartatása is a gondnok feladata lesz. Az önkormányzat szeretné, ha a jövőben megmaradna a kegyeleti hely rendezett képe, tisztasága. Boldog - Pénteken reggel 9 órakor kezdődik az óvodások farsangi bálja a művelődési házban. Ugyanezen a napon délután 5 órától az általános iskolások tartanak jelmezes felvonulást és műsoros bált. Domoszló - A település képviselőtestülete a napokban tartotta idei első ülését. A legfontosabb napirendi témák között szerepelt - első körben - az idei költség- vetés. A grémium emellett meghallgatta Havelant Istvánnak, a Domoszló Sportkör elnökének a beszámolóját, melyben a szervezet tavaly elért eredményeiről beszélt. A képviselők tárgyaltak a patakrendezésről, a kábeltévé helyzetéről, a járdafelújításról és a település rendezési tervéről is - tájékoztatta lapunkat Gyurkó Béla polgármester. Dormánd - A napokban fogadta el idei munkatervét, s a bizottságok üléstervét az önkormányzat. Rajna Kálmán polgármester szerint a képviselők tárgyaltak arról a pályázatról is, amelyet a korábbi eredménytelenség miatt ismételten ki kell írni az általános iskola igazgatói posztjára. Az idei költségvetés első fordulóban a ma tartandó ülésen kerül napirendre. Eeséd - Az általános iskolai alapítvány fennállásának tizedik évfordulója alkalmából jótékonysági bált rendeznek szombaton este a Kedves vendéglőben. A sztárvendég Erox lesz, aki olasz dalokat ad elő. A bevételt az oktatási intézmény sporttevékenységének a támogatására fordítják. Füzesabony - A Városi Zeneiskola az idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját. Ebből az alkalomból február 7-én a Városi Könyvtár és Közösségi Ház nagytermében hangversenyt adnak az oktatási intézmény volt növendékei, akik jelenleg is zenei pályán tevékenykednek. A tizenegy műsorszámból álló koncert délután 5 órakor kezdődik, előzőleg Blahó István alpolgármester (képünkön) mond köszöntőt. Gyöngyös - A város teljes közigazgatási területére vonatkozó településrendezési tervről tart lakossági fórumokat az önkormányzat. A polgármesteri hivatal a lakosság tájékoztatása, illetve a vélemények megismerése érdekében szervezi az eseménysorozatot. A szakemberek holnap délután 5 órától a Felsővárosi Általános Iskolában várják az érdeklődőket, csütörtökön pedig a mátrafüredi konferencia-központban tartanak fórumot. Hatvan - Az idén is megjelent a Hatvani Kalendárium című kiadvány. A kötet bemutatóját csütörtökön este 6 órakor tartják a Városi Művelődési Központ és Könyvtárban. Hevesvezekény - Már javában szervezik a falufarsangot. A község hagyományos eseményére február 26-án kerül sor. A műsorban az iskolások és az óvodások is közreműködnek. A rendezők minden helybeli részvételére számítanak. Hort - Színielőadás lesz szombaton délután 5 órától a művelődési házban. Az adácsi Veritas Színpad Kálmán Imre „Marica grófnő” című operettjét mutatja be. #•