Heves Megyei Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-27 / 22. szám
2005. JANUÁR 27., CSÜTÖRTÖK 5 MEGYEI KÖRKÉP Már épül az új tornaterem FOTÓ: GÁL GÁBOR Papp László igazgató a tervekkel. Gyűlik a pénz Sike EGER - Papp László, az Eszterházy Károly Főiskola fenntartásában működő iskola igazgatója kérdésünkre elmondta: széles körű összefogás ere’dménye, hogy a váratlan körülmények között összeomlott tornaterem helyett hamarosan új létesítményben folyhat a testnevelés oktatása és a diáksport. A városi és más szervezeteken, személyeken túl maguk a szülők is számlát nyitottak, ezzel is hozzájárulva a beruházáshoz.- Erre a számlára reményeink szerint az eddig összegyűlt pénzen túl további adományok érkeznek még - mondotta Papp László. - Számítunk a vállalatok és intézmények további felajánlásaira is. Az igazgató elmondta: önállóan gazdálkodó intézményként azon vannak, hogy feszes és az építkezésre koncentráló gazdálkodással maguk is minél nagyobb összeget tudjanak a beruházásra fordítani. A fenntartó főiskola is 10 millió forintos tartalékot képezett idei költségvetésében. A kivitelezővel közbeszerzési eljárást követően szerződtek január első hetében. A nyertes KÉSZ Kft. 110 millió forint bekerülési összeggel, május végi átadási határidővel írta alá a szerződést. Időközben, az engedélyek birtokában megkezdődtek a munkálatok: megtörtént a terület kijelölése, amelyet elzárnak a tanulók elől. A létesítmény tervezését egyébként a KÖZTI - Közterület-tervező Részvénytársaság - végezte el még az ősszel. Az új építménnyel kapcsolatban az igazgató elmondta: két minisztériumtól, az oktatásitól és a PM-től összesen 87 milliót kaptak. Eger város közgyűlésének dr. Nagy Imre polgármester 5 millió forint támogatás megítéléséről tesz előterjesztést. Ennek köszönhetően „ki tudják váltani” a Trinitáriustemplom mellett lévő, a városképet is csúfító régi raktár- és műhelyépületet. Maga a tornaterem 27xló méteres alapterületű, 6 méter belmagasságú lesz, ami alkalmas kosár- és röplabdamérkőzések megtartására, illetve keresztben egyszerre több mini röplabdapályaként is használható. Új öltözőket nem kell létesíteni, hiszen azok nem omlottak össze. A régi helyiségek felújítása megtörtént, az iskolaépületet és a tornatermet pedig összekötik. Diáksport A tanórákon kívül az iskola rendkívül sikeres diáksport-egyesületi sportágai közül többnek otthont adhat majd a terem. így elsősorban a fiú- és leány-röplabdának, az aerobic-nak, a lánytomának és a labdarúgásnak. Az ugyancsak eredményes úszó- és vízilabda-diáksport természetesen továbbra is vízhez és medencéhez kötött. Teljesültek két év vállalásai heves Soros ülését tartotta tegnap a város képviselő-testülete Kontra Gyula polgármester vezetésével. Napirend előtt Csáki Zsigmond a Básty-Újfalussy- kastély védelmében kérdezte: mit tesz az önkormányzat a megóvásáért, mivel, az épületet lassan széthordják. Dr. Karniczky István a rendőrség képviselőjétől érdeklődött, miként kívánják elejét venni a szabálytalan petárdázásnak. A válaszokat 15 napon belül írásban kapják meg a városatyák. Ezután elhangzott: a helység tavalyi költségvetése 3 milliárd 489 millió forint volt. Fejlesztésre 735 milliót fordítottak, a 2004-et megelőző négy évben erre áldozott 1 milliárd forinthoz képest kiemelkedően magas összeget. Jól gazdálkodott 2004-ben Heves vezetése, de tudják, hogy még számos jogos igényt kell kielégíteni. A jelenlegi ciklus első két évére vállaltakat az önkormányzat teljesítette. Egy 1996-os kormányrendelet szerint a fürdő medencéit idén május 1-jéig vízforgató berendezéssel kell felszerelni. A hevesi strandon ez még nem megoldott. Vagy ráköltenek tehát 110 milliót, s májustól őszig lesz nyitva a strand, vagy igyekeznek fizioterápiás és balneológiái kezelésekre is alkalmassá tenni a medencéket, s egész évben látogatható lesz a fürdő. A testület ez utóbbi javaslatot hagyta jóvá. Az úszásoktatás megteremtése végett a város tanuszodai építkezésre pályázik. Két tanmedence kialakításához magántőkét vonnának be, s 15 évig a működtetés költségeit fele-fele arányban az állam és az önkormányzat viselné. Ezt is elfogadták a városatyák. Zárt ülésen a többségi önkormányzati tulajdonú Hevesbusz Kft-nek az APEH-hel kapcsolatos jogvitájáról esett szó. Az adóhatóság szerint 2003 egy részében a cég, kamatokkal együtt, mintegy 30 milliós hátralékot halmozott fel. Ezt a kft. vitatja. Az APEH másodfokon is fenntartotta álláspontját, s még inkasz- szót is benyújtott. Ezért március 1-jétől szüneteltetik az autóbusz- helyijáratot mindaddig, amíg az ügyben a bíróság - melyhez a grémium keresettel fordul - jogerős ítéletet nem hoz. A délkelet-ázsiai katasztrófa károsultjainak megsegítésére, Kontra Gyula előterjesztése nyomán, a testület felhívást fogalmazott meg: tagjainak és külső szakértőinek február 15-ig kell nyilatkozniuk, hogy jelképesen örökbe fogadnak-e 19 Srí Lanka- i gyermeket, akikért egyenként egy éven át havi 3 ezer forintot ajánlanak fel. Ha nem mindenki hajlandó rá, úgy az önkormányzat a költségvetéséből egészíti ki ezt az összeget. MSZP-sorrend EGER A helyi szocialisták az elmúlt év végén lakossági fórumokon, beszélgetéseken kikérték az egriek véleményét arról, hogy milyen költségvetési prioritásokat látnának szívesen. Az MSZP a javaslatok nyomán elfogadta azt az elvet, hogy 15-20 év után nagyobb figyelmet kell fordítani a lakókörnyezet szépítésére, az épületek felújítására - mondta tegnapi, Eger 2005-ös költségvetésével kapcsolatos sajtótájékoztatóján Török Zsolt városi pártelnök. Pál György frakcióvezető kiemelte: nézetük szerint a kötelező önkormányzati feladatokon kívül kiemelt szerepet kell kapniuk a városüzemeltetéssel összefüggő teendőknek. Ezt követi a hosszú távú projektek megvalósítása. Továbbra is várják az észrevételeket a fogadóórákon, az MSZP-irodában, illetve az interneten az alábbi címeken: eger@mszp.hu . www.eger.hu . A plakátháború vége? Tari Ottó NEMRÉG A SOKAK ÁLTAL LEKEZELT NÓgrád megye egyik kisközségében, Palotáson jártam. Gondozott porták és közterületek, esztétikus autóbuszvárók, gondosan nyírt fű mindenfelé, már-már ausztriai miliőt árasztva. Bizonyára pénzkérdés is mindez az önkormányzat számára; pénzkérdés, ám nem kizárólagosan. Kell hozzá az emberek részéről megnyilvánuló lokálpatrióta öntudat, rendszeretet, esztétikai igényesség is. És vélhetően szükségeltetik valamiféle ösz- szefogás, amelynek eredményeként lefülelik a renitenseket, akik az ellenük alkalmazott szankciók következetességének köszönhetően előbb vagy utóbb megértik, hogy értelmetlen elrondítaniuk azt, amit a többség fáradságos munkával elért. ezzel szemben nézzük meg például az említett falutól alig tíz kilométerre lévő, attól jóval nagyobb, megyénkbeli Lőrincit, ahol éppen a minap döntötték ki a selypi sarkon elhelyezett - és eredeti funkciójától, a településtérképet bemutató táblától a plakátragasztók által már rég megfosztott - hirdetőfalat. A váz még ott árválkodik, ki tudja, meddig, s ha az illetékesek nem lépnek rövid időn belül, borítékolható, hogy a közeli buszmegállót lepik el majd megint a papírfecnik. egyelőre hatvanban sem jobb a helyzet, noha a nemrég kihelyezett plexifalú alkalmatosságok többsége - eltekintve néhány graffititől - úgy tűnik, megúszta a vandálok rohamát. Nem így a rendeltetésüknek egyébként soha meg nem felelt betonkukák, az elektromos kapcsolószekrények, házfalak és minden más sima felület, amelyek némelyikén több centiméteresre hízott már az idő és a rendezvények múlását jelképező, eső áztatta papírmassza. dúl a plakátháború. Ezen próbál változtatni hamarosan a város vezetése, amely elhatározta: húsz új, szemre is tetszetős, zárható hirdetőtáblát telepít a frekventáltabb területekre. A hirdetők kizárólag ezeken helyezhetik el a felhívásokat, mégpedig szabott árakon, s a bevételből a későbbiekben az önkormányzat bővíti az ez irányú lehetőségeket, miközben a meglévő csúfságokat folyamatosan felszámolják. Akik pedig a szabálytól eltérnek, azokat - mint ígérik - szigorúan megbüntetik. hasznosnak tűnik a kezdeményezés, amely egyébként majd a nyáron teljesedik ki igazán, amikor is a politikai hirdetések elhelyezését is szabályozzák. Várospolitikai megfontolások alapján. Az igazságos adó (Folytatás az 1. oldalról) Egy lakás után az egy háztartásban három vagy több gyermeket nevelő adóalany további ötvenszázalékos kedvezményt vehet igénybe: ekkor tehát az adó már csupán 32,5 forint lesz évente négyzetméterenként. Ugyanez a helyzet az öregségi nyugdíjkorhatárt elért polgárokkal. Nagy Imre hozzáfűzte: e ponton a következő közgyűlésre módosító javaslatot terjesztenek elő, mivel a rendelet eredeti szövegében 65 éves korhatár szerepel, ezt azonban a lakossági visszajelzések nyomán az öregségi nyugdíjkorhatárra, 62 évre csökkentik. Szintén a 32,5 forintos kategóriába soroltattak a legalább 67 százalékban rokkant (a III. rokkantsági csoportba tartozó) emberek. A kedvezmény magánszemélyeknek nem csupán a tulajdonjog, hanem más, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog - tipikusan a haszonélvezet - után is jár. A külterületen lévő, nem lakás céljára szolgáló egyéb építmények ugyancsak ötvenszázalékos (130 Ft/év/m2), a pincék, bárhol is legyenek, nyolcvanöt százalékos kedvezményre (39 Ft/év/m2) kedvezményre jogosultak. Aíhennyiben ezek tulajdonosa magánszemély, a pincék kivételével újabb tízszázalékos engedmény lép be a rendszerbe, ami a külvárosban 234 Ft/év/m2, külterületen 104 Ft/év/m 2 adóösszeget jelent. Az építményadóból évente kb. 230 milliós bevételre számít Eger. HÍRÖZÖN MEGYÉNKBŐL Hatvan - Ma 16 órára hívta össze a képviselő-testület idei első ülését Érsek Zsolt polgármester. A tanácskozáson egyebek mellett napirendre kerülnek közbeszerzési és elidegenítési kérdések, intézményvezetői pályázatok, és a grémium - első olvasatban - tárgyal a település idei költségvetéséről is. Heves - Egy kormányhatározat nyomán újabb ingatlannal gyarapodott a hevesi önkormányzat, ahová a polgárőrség költözik. Kerecsend - a községben február 3-án 17 órától tartanak falugyűlést a Közösségi Házban. A fórumon Gémes László polgármester tájékoztatja a lakosságot a múlt évi eredményekről és az idei tervekről. Ugyancsak a Közösségi Házba várják a lakosságot tüdőszűrésre január 31-én és február l-jén 8 és 17 óra között. Lőrinci - A Városi Művelődési Központban tegnap délután tartotta meg idei első összejövetelét a Nagy- családosok Országos Egyesületének Pitypang csoportja. A programban nemezelés szerepelt A tagok - a múlt évben kialakult szokás szerint - kéthetente szerdánként találkoznak. Noszvaj - A kültéri munkálatoknak kedvező időjárás lehetővé tette, hogy befejeződjön a településen a csatornahálózat kiépítése. Február 15-ével megkezdődik a tisztítómű próbaüzeme. A régi tisztítómű január elejétől már fogadja a noszvaji és a szomolyai háztartások szennyvizét. Pintér Elemér polgármestertől megtudtuk: a faluban eddig 120 ingatlanról kötöttek rá a csatornahálózatra. Örvendetes, hogy a nagyobb intézmények - köztük a hotelek és a panziók - is élnek e lehetőséggel. Pétervására - A Gondozási Központ keretein belül működő Idősek klubja továbbra is várja azokat akik közösségi együttlétre, tartalmas ki- kapcsolódásra, pihenésre vágynak. A klub hétfőtől péntekig reggel fél nyolctól délután fél négyig tart nyitva. Igény esetén ezt este 8-ig meghosszabbíthatják, illetve hétvégenként is fogadják az érdeklődőket. Poroszló - A községről, annak történetéről fotó-összeállítás készül, amelyet CD-n szeretne megörökíteni, sokszorosítani az önkormányzat. Kérik mindazokat akik esetleg rendelkeznek régi poroszlói fényképpel - a falu épületeiről, intézményeiről, az árvízről stb. -.juttassák el a felvételt névvel, címmel, telefonszámmal a községi könyvtárba (Fő út 3. sz.) Kalmár Ágnesnek. A fotókat 48 órán belül visszaadják. Szarvaskő - A képviselőtestület legutóbbi ülésén elfogadta az önkormányzat idei munkatervét Ebben legfontosabb feladatként rögzítették a szennyvízcsatorna- és a gázhálózat s a külterületi ivóvízhálózat tervezési, engedélyezési munkáit valamint a beruházási feltételek megteremtését Tarnaörs - a községben az idei egyik legnagyobb tervezett beruházás az egészségügyi központ kialakítása lenne. Mint ismeretes, eddig a faluban élőknek nélkülözniük kellett a komplett betegellátó centrumot. Az önkormányzat pályázati pénzekkel szeretné a munkálatokat mielőbbi elkezdeni. Tamaszentmária - a településen is drágább lett az idén az ivóvíz. A fa- lubelieknek mégTHI fizetniük, mert az H '* * ffij önkormányzat áttértől (képünkön) megtudtuk, ezzel is segíteni szeretnének a községben élő kisnyugdíjasokon. TiSZanália - Négyen képviselik az országos magyarversenyben a helyi ÁMK általános iskoláját. A Titok - Arany János-versenyen Molnár Anna Bettina, Nagy Borbála, Máté Bettina és Hímer Éva vett részt. Máté Bettina 600 kisdiák közül lett első. Az iskola tanulói indultak a hevesi, az egészséges táplálkozásról szóló versenyen is, itt az iskolát Lányi Zsuzsanna, Németh Andrea és Nagy István képviselte. Vámosgyörk - A tegnapi hírünkben szereplő Tóth Eszter nem a visontai iskola diákja, hanem Vámosgyörkön a Visontai Kovách László Általános Iskola tanulója. Ugyancsak a falut érintő hír, hogy technikai okok miatt elmarad a szokásos szombati mozivetítés a közösségi házban. A filmet az érdeklődők ma 18 órától tekinthetik meg ViSOílta - Nemrégiben ülésezett a település képviselőtestülete: a grémium a hulladékgazdálkodást tárgyalta meg. Ambrusz Józsefné, a község polgármestere elmondta: a következő ülést február 16-án rendezik meg, ahol az idei költségvetési tervezetet veszik górcső alá, s megtárgyalják a falugyűlés előkészítéséről szóló anyagot is.