Heves Megyei Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-20 / 16. szám
2005. JANUÁR 20., CSÜTÖRTÖK HORIZONT 11 Egyre vonzóbb az újjászülető város Az elmúlt két esztendő a tervezés, az előkészítés, s részben az építés jegyében telt - értékelte a választási ciklus első felét Hiesz György polgármester.- Mérleget csak a kiindulási állapotok ismeretében lehet vonni. Talán sarkos megfogalmazás, de tény, hogy majdnem üres kasszával, 1 milliárd forint fölötti kötelezettségvállalással vette át a várost az új vezetés - vázolta a ciklus eleji helyzetet Hiesz György polgármester. - Mindez meghatározta a mozgásteret, látszott, hogy elengedhetetlen külső források bevonása, s hogy 2006-tól lehet költségvetési szempontból nyugod- tabb esztendőkre számítani.- A ciklus kezdete nem jelentett egészen új időszámítást, hiszen korábban is a szocialisták vezették a várost.- A harmadik választáson szerepelt sikerrel a szocialista párt, s egyértelmű előny, hogy nem kellett négyévente mindent elölről, az alapoktól kezdeni. Az „örökségünkben” volt jó néhány már elindított, továbbvihető folyamat, vállalható elképzelés. Azt mondtuk: ami jó, azt megtartjuk, ami rossz, azt megszüntetjük. Azért, hogy más fejlődési pályára állítsuk a várost, fogadókésszé tegyük az állami, uniós források és a magántőke fogadására. S így 2006-ra olyan Gyöngyöst építsünk, ahol jó élni. ’ - Ehhez új munkahelyeket ígértek.- Az önkormányzatnak feladata a munkahelyteremtés, a vállalkozások fejlődéséhez szükséges feltételek kialakításával. Az emberek biztonságához, egzisztenciájához elengedhetetlenek a stabil munkahelyek, amelyek révén növekszik a város adóbevétele, ami a további fejlődés és az életfeltételek javulásának alapja. Egyre inkább a saját bevételek növelésére kényszerülnek az önkormányzatok, mivel az állam nem növeli a forrásokat.- A legfőbb célkitűzés 2004- ben az infrastruktúra fejlesztése volt. Van előrelépés?- Országosan és Gyöngyösön is igaz, hogy évtizedes lemaradásokat kell ezen a téren pótolni. A csatornázottság sosem látott ütemben bővült, s folytatódik tovább a munka, hamarosan megkezdődik a szennyvíztisztító telep rekonstrukciója is, 1,7 milliárd forintos beruházással. A kereskedelem bővülése mint sok más városban - a belváros „kiüresedésének” veszélyét is rejti, épp ezért lényeges a Fő téri tömbbelsőben magántőkéből megkezdődött beruházás, de ugyanide sorolható a Gyöngy bevásárló- és szórakoztató központ hamarosan kezdődő építése. Ezek révén új belváros születik, mely vonzó, élő és pezsgő lesz. Az önkormányzatnak is van feladata, százmilliós beruházást hajtunk végre a Fő mai eredményeket, a joggal népszerű kórházat nem szabad veszni hagyni, ám a finanszírozási rendszer változása egyfajta kényszerpályát hozott. A 33 ezres városnak kell ugyanis gondoskodnia a százezres ellátotti kör biztonságos gyógyításáról.- Oktatás?- A '90-es években lezajlott egy átfogó intézményi ésszerűsítés. A gyereklétszám csökkenése miatt is újra szükséges volt átvilágítani a rendszert. Több tízmilliós megtakarítást hozhat az átvilágítás eredménye a költségvetésben. Idén elA belváros rendbetétele után más városrészek fejlesztése következik tér 2-6. belső udvarán. Sokkal több parkolóhelyre is szükség van, ezeket nagyrészt a magánerős építkezések hozzák létre, de mi is építünk a patakparton új parkolókat.- Folytassuk címszavakban! Egészségügy?- A magántőke megjelenése az alapellátásban pozitív eredményt hozott. Hamarosan lezajlik a háziorvosi és fogászati rendelők és eszközök privatizációja, ami az ellátás színvonalát egész biztosan javítja. A kórház nehezebb ügy, fenntartóként Gyöngyöst terheli a felelősség a körzet betegeinek ellátásáért is. A működési forma megváltoztatásával olyan többlet-bevételek teremthetők elő, amelyek biztosítják az intézmény további stabil működését. Az elért szakbiztos, nem lesz egyszerű a létesítmény üzemeltetése, főként, hogy ,az ismert okokból magunkra maradtunk ezzel a feladattal.- Idegenforgalom, borturizmus?- Tovább kell lépni annál, hogy büszkén viseljük „A szőlő és a bor nemzetközi városa” címet. E rangnak meg kell jelennie kínálatban, termékben, programban, helyszínben. A Mátrai Borút Egyesület, s az újjáéledt, további fejlődés előtt álló farkasmályi történelmi pincesor ezen előrehaladás záloga. A vákezdődik a XXI. századi iskolaprogram a városban: öt intézmény felújítása, akadálymentesítése történik meg.- Sport?- Nem csak a versenyszerű testedzés, hanem a szélesebb tömegsport alapját is jelenti a létrehozott sportiskola. A technikai feltételeken sokat javít a Kálváriaparti Általános Iskola sportcsarnokának most zajló felújítása. Mérföldkő a városi sportcsarnok felépítése, ami az országban elsőként valósul meg PPP-rendszerben, vagyis magán- és állami források bevonásával. Mi leszünk „a módszer próbája”, és remélem, mintája is, hiszen a többi hasonló beruházás már „csomagban” kerül a kormány elé, a gyöngyösi tapasztalatok ismeretében. Az FOTÓ: SUHA PÉTER ros borászatát alapvetően meghatározhatja, hogy igen jelentős szakmai befektető megjelenése várható rövid időn belül. A vonzerő növelésében is egyre komolyabb szerepet vállal a magántőke, elég csak az EFOTT-ra, a Mát- ra-fesztiválra gondolni. A belföldi turisták körében egyre népszerűbbé válik a térség a síberuházásoknak, az egyéb idegenforgalmi fejlesztéseknek köszönhetően. Mindenképpen biztató, hogy egyre többen kívánnak itt befektetni: ez jelzi, hogy bőséggel vannak kihasználható adottságok, amelyek megtérülő beruházásokat indukálnak.-Városháza?- Egy relatíve nagy apparátusban a vártnál nehezebbnek bizonyult a szemléletváltást megvalósítani. Vannak pozitív eredmények, az ügyfélszolgálat visszaállítása, az okmányiroda kialakítása és működése, a közcélú mun- Hiesz György kaprogram elindítása. A szolgáltató, ügyfélbarát városháza megteremtéséért azonban még akad tennivaló, de az apparátus jól felkészült, elkötelezett szakemberekből áll, akik - ha az általam vártnál talán lassabban is, de - megoldják ezt a feladatot.- Kistérség?- Nagyon fontos az összefogás. Most először nyílik rá mód, hogy a többcélú kistérségi társulás keretében szakmai szervezetet is létrehozzunk, amelyik hatékonyabban látja el, segíti, koordinálja a 24 település együttélését, közös feladatait. Örömtelinek tartom, hogy egyre több község ismeri fel mind szélesebb területeken az együttműködésben rejlő tartalékokat és lehetőségeket. Az érdekérvényesítéstől a szociális, gazdasági ügyeken át az irányítási kérdésekig egyre bővül a közösen végzendő munka.- Politika?- Az elmúlt év nyarán kezdődött egy rossz folyamat, ami korántsem a város érdekét szolgálja. Helytelen és káros, ha a politika megfeledkezik arról, hogy valójában kinek is az érdekét kellene szolgálnia. Elkeserít, ha mindez kárt okoz a városnak. Kemény vitákra szükség van, ám ezeknek a konszenzusra kellene törekedniük. Tavaly több olyan történet is témát adott a sajtónak, ami valójában nem volt igazán „ügy”. Minden érintett félnek óriási a felelőssége abban, hogy ne keletkezzenek ilyen mesterséges, mondvacsinált feszültségek, amelyek nem visznek előbbre semmit. Sokkal inkább a lehetőségek kihasználására kellene törekednie minden politikai oldalnak, a város érdekében mozgósítva az erőit, használva a kapcsolatait. Az is igaz, hogy nem kizárólag gyöngyösi, hanem sajnálatosan országos jelenség a politika mindennapi működésének ez a negatív sajátossága. A rendszerváltozás idején még meglévő együttműködési készséget legalább részben jó lett volna „átmenteni”, megőrizni napjainkig. Jómagam partner vagyok minden értelmes kezdeményezésre, baráti jobbot nyújtok mindenkinek, aki tenni akar a városért, hiszen én is Gyöngyös érdekeinek képviseletére, érvényesítésére esküdtem fel. De kemény ellenfél vagyok, s leszek a jövőben is mindenki számára, aki kárt akar okozni a városnak.- A jövő?- Részben már érintettük a folyamatban lévő építkezéseket, illetve a ciklusban megvalósuló célkitűzéseket. Idén több mint 40 milliárd forintnyi beruházás kezdődik, illetve készül el a városban. Ezek közül a hulladékkonvertáló egymaga több mint húszmilliárdos projekt. Az önkormányzat megkezdi a bérlakás-építést, további játszótereket alakítunk ki, teljesen átalakítjuk a nyolcvanasi lakótelepen a piacot. A főiskola is jelentős, csaknem négymilliárdos fejlesztéseket indít, megkezdődik a nyugati elkerülő út építése, ami 670 millióba kerül, a városi sportcsarnok, az Or- czy-kastély és -kert rekonstrukciója, a szennyvíztelep bővítése, a Fő téri tömbbelső ránk eső részének kialakítása.- Magánélet, család?- Az eredményes és hatékony munkához elengedhetetlen a biztos családi háttér, a nyugodt környezet. Kevesebb időt tudok a családommal tölteni, mint szeretnék, vagy mint korábbi elfoglaltságaim során, de szerencsére ők is pozitívan állnak a munkámhoz, érzik és látják, hogy milyen célokért dolgozom, természetesen a munkatársakkal együtt. Igyekszünk azért megtalálni azokat az alkalmakat, lehetőségeket, amikor jobban tudunk egymásra figyelni, egymással foglalkozni. Ez ahhoz is elengedhetetlen, hogy az ember néhány napnyi pihenés után ismét megújult erővel, feltöltődve folytathassa a munkát. Lehetőségek Egyre többen kívánnak Gyöngyösön és környékén befektetni: ez is jelzi, hogy bőséggel vannak kihasználható adottságok, amelyek megtérülő beruházásokat indukálnak. Kassai SzínKör - másodszor E. B. kassa, EGER Január 22-én, szombaton este az évad elején immár második találkozójára gyűlik össze Kassán az ottani Thália Színházban a felvidéki magyar színjátszás támogatására megalakult Kassai SzínKör tagsága. Nevezetesen azzal a céllal, hogy megtekintse az egriek számára már jól ismert rendező, Szegvári Menyhért színpadra állításában Heltai Jenő Tündérlaki lányok című vígjátékát. A SzínKörön keresztül a kassai magyar színház olyan magyarországi és szlovákiai polgárokat, vállalkozókat gyűjt maga köré, akik tenni tudnak és akarnak a sanyarú anyagi körülmények közt létező felvidéki teátrumért, a magyar nyelv megtartásáért. A hívó szóra jó néhá- nyan jelentkeztek Kelet-Szlová- kiából, Észak-Magyarországról és különösen Egerből. Az egri- ekpek ugyanis láthatóan fontos, hogy a Felvidék két bástyája - Eger és Kassa - egymásra találjon, és mi lehet erre megfelelőbb közeg, mint a kultúra, különösen a színházkultúra támogatása. Egy-egy ilyen esemény arra is hivatott, hogy oldott hangulatban találkozhassanak egymással anyaországi és szlovákiai vállalkozók, olyan polgárok, akik nem felejtik el múltjukat, hagyományaikat. Az őszi első SzínKör-rendezvény után - melyen a tagság Shakespeare klasszikus drámáját, a Hamletet tekinthette meg Beke Sándor rendezésében, a címszerepben Petrik Szilárddal - most a téli Kassa is várja a magyar szó elkötelezett híveit egy várhatóan remek előadással és az azt követő fogadással, finom étkekkel, szép egri borokkal és természetesen kiváló szlovák sörökkel. A szellem és a test igényeinek kielégítése után elárvereznek különleges borokat, festményeket és más érdekességeket is. Az előző és a mostani találkozó sikere remélhetően további támogatókat toboroz majd a Kassai Thália Színház köré, bizonyítva, hogy még mindig van erő a támogatásra, ha szükség van rá. Jelenet a kassai Hamlet előadásából. A kiváló Petrik Szilárd Hamlet és a fantasztikus Kerekes Éva főiskolai hallgató Ophelia szerepében