Heves Megyei Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-03 / 1. szám

2005. JANUAR 3„ HETFO HAZAI TŰKOR 3 A parlamenti pártok vezetői a 2005. évi várakozásokról vélemény A politikusok meghatározónak tekintik az idei esztendőt A szocialisták éles vitákra számítanak- Remélem, elválik egymástól az, amit várok és az, amit remélek 2005-től. Bízom abban, hogy az új esztendőben sikerül összefoltoz- hi a 2004-ben megbomlott párt­közi egyetértéseket. Azaz ismét egy irányba halad majd bizonyos kérdésekben a magyar poliükai bal- , illetve jobboldal. Ilyennek tartom pél­dául az európai uniós együttmű- k ö d é s t . A magyar biztos kiválasztása miatt pillanat­nyilag ez fe­szültséggel ter­helt. Ide tartozik az is, amit koráb­ban a két nagy párt gondolt a ha­táron túli ma­gyarság és az itt­hon élők kapcso­latáról. Továbbá a szülőföldön mara­dás lehetőségeinek megteremté­séről. Ugyanígy egyetértettünk egy időben a magánosítás kérdé­seiben is. Ezeket sajnos a népsza­vazási kampány semmissé tette - mondta UENDVAi ILDIKÓ. A Magyar Szocialista Párt frak­cióvezetője 2005-ben a tavalyinál is élesebb és hangosabb politikai vitákra számít Ebben a négyéves ciklusban ugyanis minden év va­lamilyen kampány jegyé- en telt és telik. Magánemberként re­méli, hogy sikerül meg­őriznie az otthon és a közélet közötti töré­kenyegyensúlyt Sike­rül távol tartania család­ját a politika világától, s •j-\ attól, hogy szerettei ne a bulvárlapok címlapjá­ról köszönjenek vissza reggelente, (pg) Lendvai Ildikó úgy látja, minden év kampány jegyében telt és telik A fideszesek nagyobb küzdelmet várnak Az elmúlt évhez képest is fokozot­tabb politikai küzdelmet vár az idei esztendőben pokorni Zol­tán, a Fidesz alelnöke. Lapunk­nak adott nyilatkozatában a leg­nagyobb ellenzéki párt politikusa úgy fogalmazott: a jövő évi válasz­tások miatt politikai csatározások várhatók. Hiszen idén eldőlhet, ki kormányozza majd az országot 2006. után. Mint fogalmazott: az MSZP számára nincs más út, mint megpróbálja mindenáron el­lehetetleníteni a Fideszt. Az or­szág közállapotait látva ugyanis saját munkájával aligha dicseked­het- Ebben a helyzetben egy ko­moly szövetségesünk lesz, maga a valóság - tette hozzá. Hangsú­lyozta: a küzdelmek mellett a po­litikusok nem feledkezhetnek meg az ország tényleges problé­máiról sem. A mindennapok gondjainak megoldása elsődle­ges, fontosabb, mint a hatalom megszerzésével kapcsolatos bár­milyen tevékenység. Munkája so­rán a Fidesz mindezeket szem előtt tartja. Pokorni Zoltán az idei év leglát­ványosabb politikai feladatának a köztársasági elnök megválasztá­sát tartja. Bízik abban, hogy olyan személyt szavaz meg a parlamen­ti többség, aki távol áll a pártpoli­tikától és képes összefogni az országot. Másik fontos eseménynek az Európai Parla­mentben folyó, ? hét évre szóló költ­ségvetési vitát tekinti. (szá) Pokorni Zoltán szerint idén eldőlhet, ki kormányozza az országot 2006. után A szabad demokraták derűsen készülnek- Ránk férne végre egy olyan esz­tendő, amikor a politika nem köl­tözik be a magyar családok étke­zőasztalára. Bízom abban is, hogy politikai kalandorok nem bo­nyolódnak mindenféle népszava­zási akciókba. Idén lejár a köztár­sasági elnök hivatali ideje, új ál­lamfőt kell választanunk, ez meg­kerülhetetlen. Akkor lennék bol­dog, ha olyan köztiszteletben álló személyt sikerülne jelölni, akit több párt is tá- m o g a t n i tud. Ezt meg fog- | juk kísé- I relni. Ami­kor meg- t e s z szűk javaslatunkat, reméljük, nemcsak a szocialisták, hanem az ellenzéki pártok is támogatni fogják - mondta horn Gábor. A Szabad Demokraták Szövetsé­gének ügyvivője azt is hozzátette: kampánymentes új esztendőt szeretne.- Az idei lesz az első teljes évünk az unióban, annak minden előnyével és feszültségével együtt. Kicsit kevésbé hisztérikus politi­kai esztendőt várok, mint amilyen 2004. volt. Ez egy eredendően de­rűs tanárembertől elvárható. To­vábbá azt is el tudom képzelni, hogy újabb ügynökbombák rob­banhatnak. Jóllehet az embereket ez a téma már nem nagyon érdek­li. De abban is szinte biztos va­gyok, hogy a nyüvánosságra kerülő akták már nem po­litikusokról szólnak - szö­gezte le Horn Gábor, (kg) Horn Gábor attól tart, hogy újabb ügynökbombák robbanhatnak Az MDF-esek új jövőképet sürgetnek- Jó lenne, ha 2005. az észérvek éve lenne. Amikor nem az számít, honnan érkezik egy javaslat, ha­nem hogy előreviszi-e az orszá­got. Szeretném, ha a tavalyi lendü­letes toporgás helyett hozzáfog­nánk közös dolgaink megoldásá­hoz. Jó lenne, ha 2005-ben olyan döntések születnének, amelyek javítanák az ország versenyké­pességét. Jó lenne, ha sikerülne felgöngyölíteni a korrupciós ügye­ket. Felszámolni azok kapcsolatát a politikával. Remélem tehát, hogy 2005. az érvek és a józan politikai munka éve lesz. A parlament pedig megalkotná azo­kat a törvényeket, amelyeket 2004-ben nem sikerült. Közöttük a választójogi, az alkotmánybíró­sági törvény módosítását és az új közigazgatási jogszabály elfoga­dását - közölte Dávid ibolya, a Ma­gyar Demokrata Fórum elnöke.- Magánemberként azt szeret­ném, ha a családom, a szeretteim és a magyarok - itthon és a hatá­ron túl egyaránt - úgy élhetné­nek, ahogy szeretnének. Remé­lem, hozzá tudunk segítem min­denkit, hogy ne csak hetekre elő­re lássa a jövőjét Olyan jövőkép kellene, amiért érdemes dolgoz­ni. Tisztában vagyok azzal, hogy a politikusok nincsenek készen erre a felelősségteljes magatartás­ra. Remélem, a december 5-i nép­szavazás intő jel a jövőre nézve a politikusok számára - foglalta össze a pártelnök, (pg) Dávid Ibolya szeretné felgön- gyölíttetni a korrupciós ügyeket POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK Kapolyi László kivonta magát a házimunka alól ■I V v»t-' KIVONTA MAGAT az év végi há­zimunkákból KAPOLYI LÁSZLÓ szocialista képviselő.- Nem értek a háztartási teendőkhöz, ezért inkább félreállok, nehogy kárt okozzak - mondta az Ország- gyűlés egyik legtehetősebb tagja. - Remélem, így a csalá­dom is jól jár, nem kell sem­mit duplán csinálniuk miat­tam - jegyezte meg. A hon­atya egyébként karácsonyra tiszaháti egyéni választókörze­tének iskoláiba is küldött ajándékokat, (kg) Kipihenten kezdi az új évet Körömi Attila tg? KÖRÖMI ATTILA, | Pécsett élő füg­*rri*iÉ getlen ország­j gyűlési képvi­r selő nem ked­veli a hajnalig tartó szilvesz­teri bulikat. Ha csak teheti, kipihenten, frissen lép át az új esztendőbe. A Baranya megyei honatya most is csendben, meghitt családi körben töltötte a múlt év utol­só napjait. Számot vetett 2004. sikereivel, nehézségei­vel. Azt is végiggondolta, mi­lyen elképzelésekkel induljon neki 2005-nek, s miként való­sítsa meg azokat, (szá) Svéd barátnőjét Játta vendégül Vadai Ágnes A MAGYAR KONY­HA remekeivel ismertette meg svédországi barátnőjét a szilveszteri vacsorán vadai Ágnes szocialista országgyűlé­si képviselő. A karcagi szár­mazású fiatal politikusnő az új évet budapesti lakásában köszöntötte barátaival, akikkel szintén megkóstoltatta az álta­la készített ínyencségeket. Va­dai Ágnes szeret vendégeket fogadni, s nekik főzni. Nagyon örül, hogy szüveszter al­kalmából hódolhatott szenve­délyének. (szá) Kosztolányi rockitudását a pártban is elismerik a Fidesz buda­pesti képvise- Z- =; lője, KOSZTOLÁ­NYI DÉNES szí­véhez kedvenc pitonjánál csak a rock and roll áll közelebb. A hon­atya szilveszterkor is „letán­colta” a társaságot a parkettről a sógoráéknál. Ugyanis oda volt hivatalos az év utolsó éj­szakáján. A táncos lábú képvi­selő rockitudásának már a pártban is híre ment. Kosz­tolányi az ünnepen sem feled­kezett meg kedvenc pitonjáról, Regináról, aki karácsonyfát kapott ajándékba, (pg) Pihenés a szökőár sújtotta országban MM ARPÁSI ZOLTÁN ha hinni lehet a lapértesüléseknek, a népszerű televíziós műsor­vezető nem fogadta meg a thaiföldi illetékesek tanácsát. Hiába kérték a külföldieket, ne utazzanak a katasztrófa sújtotta or­szágba, ő megy. Bátor ember. Nem fél egy esetleges újabb föld­rengéstől. Sem szökőártól, de még járványtól sem. Azt mond­ja, nem a tengerpartra utazik, hanem az ország északi részé­be. Nem a szökőár szétdúlta homokon akar sütkérezni, inkább kulturális értékekkel ismerkedik. Tudja persze, hogy a kataszt­rófa rányomja bélyegét a pihenésére. Ennek ellenére repülőgép­re ül. Semmi pénzért nem mondana le az útról. kedvencünket tehát nem zavarja, hogy ezrek vannak kiterítve a tengerparton. Az sem ejti gondolkodóba, hogy az ország kénytelen a tartalékait is mozgósítani a szenvedők megsegí­tésére. a világ lélegzet-visszafojtva és részvéttel figyel a térségre. Időben odajutnak-e a segélyszállítmányok? Sikerül-e azonosí­tani az elhunytakat? El tudják-e temetni a hullámsírba veszett halottakat? Meg tudják-e akadályozni a járvány kitörését? Ele­gendő gyógyszert, élelmiszert, ivóvizet szállítanak-e az egymás után leszálló repülőgépek? Kellő számú mentő- és orvos­csoport érkezik-e az országba? Versenyfutás folyik az életért - a nemzetek ritkán látott összefogásával. a népszerű műsorvezető közben élvezi majd jól megérdemelt pihenését - az országban, amely gyászban van. Talán még né­mi részvétet is érez az áldozatok iránt. HIRSAV Január ötödikén lesz eredményhirdetés HOLNAPUTÁN > hirdeti ki a december ** 5-i népszava­id; jag zás újból ' megállapított IS «tok végered­ményét az Országos Válasz­tási Bizottság. FICZERE LAJOS, a testület elnöke a Magyarok Világszövetsége képviselőjé­nek szabadságolása miatt ha­lasztotta el az eredményhir­detést. (pg) Idén még ötöst ér az állami nyelvvizsga idén utoljára kaphatnak emelt szintű ötös érettségi­osztályzatot azok a diákok, akik közép- vagy felsőfokú C típusú nyelvvizsgát tesz­nek szeptember 1-jéig. Az te­hát kiváltja az idegen nyelvi érettségit. Erre az alacso­nyabb évfolyamra járóknak is lehetőségük van 2005-ben, előrehozott emelt szintű vizs­ga keretében, (pg) Politikusok csatlakoztak az adakozókhoz HERÉNYI károly az MDF frak­cióvezetője, Dávid Ibolya, a párt elnöke, és Olajos Péter, a fórum európai uniós képvi­selője csatlakozott az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF felhívásához. Kezdeményez­ték, hogy magyarországi és európai képviselőtársaik pénzadománnyal támogas­sák a délkelet-ázsiai térség károsultjait. Ők maguk öt- ven-ötvenezer forinttal segí­tették a gyűjtést, (pg) Gyűjtenek az egyházak jótékony szervezetei adományokat gyűjtenek és juttatnak el a délkelet-ázsiai térség áldozatainak megsegí tésére az egyházak jótékony szervezetei. A Magyar Öku­menikus Segélyszervezet adomány-számlaszáma: 11705008-20464565­00000000. Az Oltalom Kari­tatív Egyesület a 10103805- 11414336-00000009 számla­számon fogad pénzt, a közle­mény rovatban a „katasztró­fa” szót kérik feltüntetni. A Magyar Máltai Szeretet­szolgálat számlaszáma: 10300002-20102898- 00003285, „szökőár” megje­löléssel. A Baptista Szeretet­szolgálat a 81/350-670 szá­mú adományvonala segítsé­gével gyűjt. Ezen a budapes­tiek hívásonként 1125 forint­tal támogathatják a bajbaju­tottakat. (pg) Adományokat vár az UNICEF és a Vöröskereszt a magyar vöröskereszt a 10300002-20329725- 72273285 számú segély­számlán várja a felajánláso­kat. Az UNICEF 11705008- 20123725 számú adomány­számlájára juttatható el a tá­mogatás, közleményként tüntessék fel: szökőár., (pg) Év végére új alkotmányt íratna Petrétei József KÉSZ alkotmánytervezetet szeretne a parlamenti pártok elé vinni idén az igazságügyi miniszter, petrétei József a tárca elképzeléseiről elmond­ta: az alkotmányos berendezke­dés alapjai nem vál­toznak, de az új közjogi rendszer­ben nem lenné­nek kéthar­mados tör­vények. Répássy Róbert, a Fi­desz frak- cióve- zető- i\er lyette- se kijelentette: nem reális új alkotmány elfo­gadása, ahhoz politikai meg­egyezésre van szükség, (pg)

Next

/
Thumbnails
Contents