Heves Megyei Hírlap, 2004. december (15. évfolyam, 280-304. szám)
2004-12-06 / 284. szám
2004. DECEMBER 6., HÉTFŐ 11 KÉK TÜKÖR Világhálón üzent az NBH terrorizmus Egy-egy veszélyes elem feltűnik az országban Jelenleg Magyarországon az iszlám terrorcsoportok szervezett formában nincsenek jelen. Vannak arra utaló jelek, hogy terroristák most is átutaznak, esetleg megbújnak a régiónkban. Fő bázisuk Bosznia és Koszovó. Szemán László A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) honlapján üzent a terroristáknak, hogy tudják, egyi- kük-másikuk időnként átutazik Magyarországon. Esetleg itt pihen, gyűjti az erőt és a pénzt. Az NBH szerint a madridi terrortámadások óta a nyugateurópai titkosszolgálatok sikert sikerre halmozva felszámoltak egy sor sejtet. Ez pedig arra ösztönözheti a terroristákat, hogy keletebbre húzódjanak, ezzel növelve Közép-Európa, így ha zánk fenyegetettségét. Megelőző lépésként megerősítették a terrorfenyegetettség szempontjából érzékeny személyek és épületek műveleti és fizikai védelmét. Szorosan ellenőrzik mindazon szervezeteket és személyeket, akik előkészítői, végrehajtói, szervezői vagy segítői lehetnek egy terrortámadásnak. Értesülésünk szerint ebbe a sorba tartozott a Ferihegyi nemzetközi repülőtér védelmére két hónapja kidolgozott részletes akcióterv is. Ilyen eddig nem volt, A magyar kommandósokat kiképezték arra, hogyan kell ártalmatlanná tenni a terroristákat de egy rendőrtisztnek köszönhetően végül is kidolgozták és alkalmazzák ma is. Úgy tudjuk, hogy a titkosszolgálatok máris elemzik az Európai Unió (EU) honlapjára pénteken felkerült azon listát, amelyen a terrorizmust támogátó személyek és szervezetek találhatók. A Reggel eddig csak egyetlen magyar vonatkozású nevet talált, az Al-Haramain és al-Masjid al-Aksza Jótékonysági Alapítványt. Az al-Haramain eredetileg szaúd-arábiai, ám világszerte számos lerakata van. Térségünkben a Bosznia-Hercegovina, Szarajevó, Hasiba Branko- vica 2 A székhelyű, több nyelven - köztük magyarul is - megnevezett lerakat működik. Az al-Kaidát és a tálibokat támogatja az alapítvány Az al-Haramain az EU tiltó rendelete szerint támogatja Oszama bin Ladent, az al-Kaidát és a tálibokat. Ez az az alapítvány, amely 470 ezer euróval akarta támogatni a magyarországi iszlám egyházat. Ennek az egyháznak az emírje dr. Saleh Tayseer, aki ellen végül nem emeltek vádat terrorcselekmény előkészülete miatt. Az egyház szerint új mecsetre kapták volna a pénzt. HIRSAV Nem ment haza az iskolából a fiú keresi a rendőrség Fodor Zsol- .tot. A 14 éves fiú pénteken nem ment haza az iskolából, azóta nem adott magáról életjelet. A budapesti gyerek 165 centi magas, különös ismertetőjele nincs. A rendőrök a lakosság segítségét kérik megtalálásához. (jj) Ittasan nekiütközött a villanyoszlopnak NEKiROHANT autójával egy villanyoszlopnak egy gépkocsivezető Sárbogárdon. A sofőrt enyhén ittasnak találták a rendőrök. Kiderült: három utasa elhagyta a helyszínt és kórházba mentek. Közülük ketten súlyosan sérültek. (jj) Megkéselték egymást a vitatkozó szomszédok meghalt az a férfi, aki Kisdombegyházon késsel próbálta rendezni vitáját szomszédjával. A felek kölcsönösen megszurkálták egymást. Egyikük életét vesztette, a másik férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba, (ned) Nyakon szúrta veszekedés közben megkéselte vitapartnerét egy 30 éves férfi Polgárdiban. A 39 éves sértett a kórházban életét vesztette. A késelő ellen eljárást indított a rendőrség. A férfi október közepén szabadult 3 év 7 hónapos szabadságvesztéséből. (jj) Cserbenhagyták a két fiatalembert elgázoltak egy 27 és egy 26 éves fiatalembert a fővárosban, a jármű megállás nélkül továbbhajtott. Az egyik sértett súlyos, a másik köny- nyebb sérüléseket szenvedett. A kocsi később karambolozott. Az öt utas közül négyet már elfogtak a rendőrök. (ned) Autóból rontottak rá a gyalog közlekedőre kiraboltak egy 55 éves férfit Zádorfalva és Kelemér között. A három ismeretlen tettes egy kocsiból pattant ki a gyalogos mellett. Bántalmazták, majd átkutatták, és elvették a pénzét. A sértett könnyű sérüléseket szenvedett, (jj) Rendőrre támadtak a garázda ifjak megsérült egy szabadnapos rendőr Szuhogyon, a törzsőrmester egy fiatalok között kialakult vitát próbált rendezni. A verekedők a vállán se- besítették meg a járőrt, de azt nem tudni pontosan, ki volt a tettes, (jj) Kis sértésből emberölés elégtételvétel Tíz késsel akarta számon kérni haragosát Sz. Z. Véresen végződött a pünkösdvasárnap idén a községben. Egy nézeteltérés miatti veszekedés gyilkosságba torkollott. Az ügyben elkészült a vádindítvány, amelyről lapunk kérésére dr. Misi László megyei főügyész-helyettes adott tájékoztatást. _________________________bébe csúsztatta. A kiálló késnyeleket az ingével takarta el. É jféltájban ért vissza a presszóhoz. Hamarosan meg is találta K. Z.-t, akit felkért, hogy menjen ki vele az utcára, tisztázandó a köztük lévő nem túl barátságos viszonyt A vádlottnál is mámorosabb sértett eleget tett a felszólításnak. Ám azt nem tudta, hogy G. időközben késekkel szerelke- zett fel. A bejárattól öt méterre lehettek, gyengén megvilágított, aszfoltozott közterületen, amikor G. szembefordult K.-val. A vádlott kihúzott egy kést a zsebéből, s a 33 centiméter HORT. EGER Búcsút tartottak Horton idén május 30-án, pünkösd vasárnapján. Az immár vádlott G. István 25 éves helyi lakos több szórakozóhelyen italozott ismerőseivel. Este 9 óra tájban a Szabadság úti eszpresszóban már egyedül kortyolgatta a sört Jócskán voltak vendégek, hiszen diszkót is tartottak a szórakozóhelyen. A fiatalember este 11 órakor a mosdóból lépett ki, s annak ajtajával véleüenül meglökte Cz. Á. szintén helyi polgárt, aki nem vette jó néven ezt. Szóváltás támadt közöttük, amibe beavatkozott K. Z. is, akit G. már régóta ismert, de nem kedvelt A hangoskodást és a lökdösődést csak az üzletvezető erélyes közbelépésére hagyták abba. G. István — aki közepes fokban volt ittas — feldúltan távozott. Hazarohant, de még ezután sem tudta túltenni magát a történteken. Úgy érezte, megalázták őt. Döntött: elégtételt vesz, szá- monkéri K. Z.-t a vele szemben használt hangnemért. Az elhatározást tett követte, s a vádlott magához vett tíz különböző méretű kést. Kilencet összefogva a farmernadrágja bal első zsebébe tett, míg a tizedik nagyobb konyhakést a nadrág egyik hátsó zsemint 10 centiméter hosszan hatolt be a mellüregbe, átdöfte a bal tüdő felső lebenyét, megsértette a nyelőcsövet, a jobb oldali főhörgőt, a tüdőverőeret és a jobb tüdőt —Ez kellett neked, most megtanulod, hogy velem nem szórakozol! - közölte fennhangon a vádlott, majd földre dobta a kést és elsietett. Egy ismerőse lakására ment, ahonnan értesítették a rendőrséget Útközben a nála lévő kilenc kést a Szabadság tér egyik házának kertjébe hajította be.- Nagyon fáj! - kapott a szúrás után a mellkasához K. Z. Botladozva még eljutott az úttest túlsó oldalára, ahol összeesett A helyszínre érkezett mentő már csak a halál beálltát konstatálhatta. A vádirat szerint a vádlott bűnösségét az ő ténybeli beismerő vallomása, a tanúk elmondásai, a A vádlott személyisége A szakértők megállapítása szerint G. István diszharmóniás személyiség, akinél egyenetlen életvezetés, adaptációs zavarok, a környezetével szembeni irreális elvárások, fokozott érzékenység, elfojtott indulatosság figyelhető meg. Életútjának negatív történéseiért másokat hibáztat. Ám G. István nem elmebeteg, nem szenved tudatzavarban, gyengeelméjűségben, szellemi leépülésben. ossz- és 20 centi pengehosszúságú szerszámot pengéjével előre tartotta. Mellmagasságban maga előtt a sértett irányába egy közepes erejű kaszáló mozdulatot tett. K. Z. is mozgásban volt, épp a vádlott felé lépett. A szúróeszközt G. oldalirányból áldozata mellkasába vágta. Olyan erővel, hogy a mellkasfal összes rétegét megnyitó, hasított sérülést okozott. A penge több helyszíni szemlék adatai, jegyzőkönyvei és mellékletei, az igazságügyi orvos szakértői boncolási lelet és szakvélemény, a lefoglalt bűnjelek mind alátámasztják. A Heves Megyei Főügyészség mindezek alapján emberölés bűntettének elkövetésével vádolja G. Istvánt Elsőfokon az ügyben a Heves Megyei Bíróság hivatott ítéletet hozni. Bóka János Allianz Hungária Biztosító Rt. területi igazgató Az Allianz mozgásba hozta a biztosítási piacot Az idei felelősségbiztosítási kampány tapasztalatai szerint a felelősségbiztosítási piacon már nem elég, ha egy biztosítótársaság alacsony dijakat kínál, ma már nélkülözhetetlenek a szolgáltatások is. Ez korábban feltételezés volt, ma már tény, amit ügyfeleink visszajelzései és az értékesítés eredményei a vártnál is jobban igazoltak - tudtuk meg Bóka Jánostól, az Allianz Hungária Biztosító területi igazgatójától. - Az idei évben úgy alakítottuk ki díjainkat és igénybe vehető kedvezményeinket, hogy minden leendő és új ügyfelünk megtalálja a számára legkedvezőbb díjcsökkentő megoldást. A bevezetésre került új szolgáltatásainkkal pedig tovább növeltük ügyfeleink kényelmét és biztonságát. Egyszóval munkatársaimmal együtt úgy gondolom, hogy az idei évben egy új korszakot nyitottunk a gépjármű-felelősségbiztosításokban. Piacvezető társaságunk, mint mindig, most is hosszú távon gondolkodik, de örömmel állíthatom, hogy a siker már a kezdő évben sem maradt el. Az év végi kampány valójában már lezárult. Most mi lesz az úgynevezett partnerkedvezményekkel? Természetesen mind a nyolc partnerkedvezményünk' kei - most és január 1. után egyaránt - továbbra is várjuk az új szerződést kötőket. Országos fiókhálózatunkban, a partner értékesítési egységekben, interneten és telefonon egyaránt pontosan megkapható az alábbi táblában összefoglalt kedvezményekkel csökkentett díj. H Allianz családi kedvezmény Allianz gyermek kedvezmény 5 évnél régebbi jogosítvánnyal rendelkezik Allianz Hungária Nyugdíjpénztári tag 2005-re Allianz Hungénás gépjárm ü -felelősségbiztosítást és cascót köt ugyanarra a személygépkocsira Féléves vagy éves díjfizetési gyakoriságot választ Vtíit mar Allianz Hungánls kötelezője, és 2ŰÖ5-feísméttót Magyar Autóklub tag Mozgássérült Nyugdíjas Biztosítását banki díjlehívéssal fizeti MKB-Allianz Hitelkártya tulajdonossá válik A kedvezményes díj tehát változatlanul érvényes és könnyen elérhető. Mi a helyzet a kampány időszaka alatt beharangozott plusz szolgáltatásokkal? Ahogy megígértük, együtt indulnak az új évvel. Tudjuk, hogy'a nem túl fiatal magyar autó-átlagéletkor és kátyús útviszonyaink között bizony sokan fogják majd igénybe venni az ingyenes segítségnyújtás mindkét formáját, a baleset mellett műszaki meghibásodáskor is érvényes autómentést és a felpattanó kövek, aszfaltdarabok okozta szélvédő- és lámpasérülések javíttatását Évente egyszer az előbbit 15 000, míg az utóbbit 5 000 forint értékig térítjük szerződő partnerünknek. Ugyancsak ingyenes az aktív kárrendezés is? És ugyancsak jár az idősebb autókhoz is? Az aktív kárrendezés, amellyel társaságunk (lakossági partnereire vonatkozóan) magára vállalja ügyfelünk balesetben vétlenül sérült autójának javíttatását a károkozó biztosítója helyett, az autó korétól függetlenül mindenkinek jár, akinek nálunk van a felelősségbiztosítása és a cascója is. Tudjuk, hogy mennyi gond volt az idén a nem-szolgáltató szolgáltatókiál, és azt is, hogy egy' kocsi kiesése három ember életét teszi sokkal nehezebben szervezhetővé, sokszor szinte lehetetlenné. Mi azt szeretnénk, hogy az autójuknak átfogó védelmet szerző ügyfeleinknek valóban a legtöbb anyagi és szolgáltatói segítségre lehessen számítaniuk függetlenül attól, hogy a.károkozó • biztosítójának milyenek a képességei. Mondhatjuk, hogy az Allianz Hungária ezzel a komplex felelősségbiztosítási termékkel megváltoztatta a piacot? Mindenesetre mozgásba hoztuk, és olyan irányba vittük - hangsúlyozza Bóka amelyben a versenyképes díjak mellett már az autósok életét könnyítő szolgáltatásokkal is versenyezni kell az ügyfelékért. Tehát személyre szabott, kedvező díjak és utánjárás nélkül elérhető, az autósok életét könnyítő szolgáltatások - mondhatjuk, hogy mindez együtt kell majd a holnap autóbiztositási versenyében a sikerhez? Egészen pontosan így van. Mi ezt hirdettük meg májusban, a csatlakozás havában Európai mobilitási programunkban, és természetesen tartottuk a szavunkat Először levittük a legnépszerűbb, leggyakrabban vásárolt autótípusok cascódíjait, azután a 4 évnél idősebb kocsik számára is bevezettük az arányosan még kedvezőbb díjú Tempó cascót, most pedig kiteljesítettük a képet bizonyítottuk, hogy a felelősségbiztosítással rendelkező autósnak van jussa szolgáltatásokra is. Az autósok érdekvédelmi szervezetével, a Magyar Autóklubbal is e folyamat hosszú távú folytatására kötöttünk közös akarattal szövetséget, /x/