Heves Megyei Hírlap, 2004. december (15. évfolyam, 280-304. szám)
2004-12-30 / 304. szám
6 HORIZONT 2004. DECEMBER 30., CSÜTÖRTÖK Bélyeg helyett pénzben januártól Változik az illetékszabály Fekete zászló leng az üveggyáron Az illetékbélyeg-hamisítások visszaszorítására adó-, illeték- és vámügyekben, valamint az okmányirodák által indított eljárásokban az illetéket január 1-jétől nem bélyeggel, hanem pénzben kell megfizetni. Ez a hatóságok által megadott számlára banki, vagy készpénz-átutalással történhet. M. K. HEVES.MEGYE Báder Gyulától, a Heves Megyei Illetékhivatal vezetőjétől megtudtuk: az okmányirodánál a postán beszerezhető sárga csekken, vagy az iroda házi pénztárába fizethető be az illeték. Az ügyfél bankkártyát is használhat. Az adó- és a vámhatóság az eljárási illeték nyilvántartására külön számlát nyit. Az építési hatóságnál, illetve bíróságokon továbbra is illetékbélyeggel kell leróni az eljárási költséget. A 10 ezer forintot meghaladó eljárások illetékét készpénz-átutalással az illeték- hivatalnál lehet leróni. Néhány lényeges változásra kerül sor január 1-jétől a vagyonszerzésnél. Illetéket kell fizetniük azoknak, akik értékpapírt örökölnek, vagy ajándékba kapnak és öröklési szerződéssel jutnak hozzá. Az eddigi 30 millió forintról, 15 millióra csökken a vállalkozók által értékesítésre újonnan épített, vagy építtetett forgalmi értékű új lakás tulajdonjogának illetékmentes határa. A 15 millió forintot meghaladó rész után hat százalék illetéket kell fizetni. A bírósági eljárásokban 10 ezer forintról 12 ezerre emelkedik a házassági bontóper illetéke, a cégbíróságnál pedig az eddigi 80 ezer forint helyett 100 ezer forintért jegyzik be a zártkörűen működő részvény-, valamint a korlátolt felelősségű társaságot. A felsorolt változásokat a 2005. január 1-je után indított államigazgatási és bírósági eljárásoknál, illetve a földhivataloknál ettől az időBüntetnek Az APEH Heves Megyei Igazgatóságától nyert információ szerint, ha az ügyfelek az eljárási illetéket határidőre nem fizetik be, a mulasztási bírságról és az illetékről az adóhatóság határozatban rendelkezik. Az eljárási illetéket a határozat kézhezvételétől számított 8 napon belül, mulasztási bírság nélkül, fizethetik be az adóhatóság illetékbeszedési számlájára. A határidő után a mulasztási bírságot viselni kell. ponttól bemutatott ingatlanszerzésekre alkalmazzák. Halálos lakástüzek Az MTI Sajtóadatbankjának a tanúsága szerint az idei esztendőben egy híján negyedszáz halálos lakástűz történt hazánkban. A lángokban, illetve füstmérgezésben közel harmincán vesztették életüket. Megyénket sem kerülte el a tragédia. MAGYARORSZÁG, HEVES MEGYE A halálos áldozatokat követelő magyarországi lakástüzek idei krónikája alapján elmondható, hogy sajnos már az év harmadik napján előfordult ilyen eset, egy idős nő halt meg, amikor a fővárosi lakása lángba borult. Megrázó volt az az eset, amikor Ácson 3 és 5 éves magukra hagyott kisgyerekek végzetét okozta lakástűz füstje. Monokon egy kigyulladt családi házban égési sebeibe halt bele egy 10 hónapos csecsemő és 3 éves testvére. Heves megyében a lánglovagokat két olyan lakásban keletkezett tűzhöz riasztották, ahol akadt ember, akin már nem lehetett segíteni. December 1-jén Egerben egy mozgássérült férfi hunyt el, mert kigyulladt a lakása valószínűleg a kályhából kipattanó szikra miatt. Nyolc nappal később Hatvanban az ágyában dohányzott egy férfi, aki az ágynemű és matrac égése által keltett füstben lelte halálát. A leggyakoribb okok a szakemberek szerint: gondatlanul egyedül hagyott pici gyerekek játéka gyufával, ágyban dohányzás ittasan. Voltak, akik óvatlanul bántak a gázpalackjukkal, ami felrobbant, de az is megtörtént, hogy egyesek a tűzhelyeiket kezelték helytelenül. Háromszáz év után kényszerszabadság. A kemencéket lecsapolták, az üvegfúvó pipák használaton kívül. Üres a világhírű manufaktúra fotö: perl marton Rénes Marcell rarádsásvar Fekete zászló leng a csaknem háromszáz éves múltra visszatekintő helyi üveggyár, a Párád Kristály Manufaktúra Részvénytársaság bejáratánál. Ezúttal azonban nem az üzem valamelyik elhunyt dolgozóját, hanem magát a gyárat búcsúztatják szimbolikusan. Mint korábban lapunkban már hírül adtuk, gazdasági .nehézségek következtében idén december 21-én leállt a vállalat. Ennek legbiztosabb jelei voltak, hogy a kemencéket lecsapolták, a huta is üres, a munkásokat pedig kényszerszabadságra küldték. Az elsődleges anyagi problémát a dollár jelentős mértékű gyengülése és a forint erősödése okozta a főként dollár-elszámolású piacokra, az Amerikai Egyesült Államokba és Japánba szállító társaságnál. Holló Henrik parádsasvári polgármester, aki egyben a Párád Kristály Manufaktúra Rt. humánpolitikai vezetője is, az esztendő utolsó napjaiban semmilyen reményteli hírrel nem tudott szolgálni. Amint arról lapunknak beszámolt, a két ünnep közötti időszakban nem folytak újabb tárgyalások a tulajdonos és az esetleges befektetők között, a fel- számolási eljárás kezdetéről sem hallani. Korábbról ismert tény: nemrégiben eredményesnek bizonyult a parádsasvári üveggyárat is tulajdonló MBV Rt.-re kiírt privatizációs pályázat. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. igazgatóságának döntése alapján a Saye Kft. 1,2 milliárd forintos ajánlatával megnyerte az állami tulajdonú Magyar Befektetési és Vagyonkezelő Rt.-re meghirdetett tendert. A Saye mögött Vincze András, az MBV Rt. volt ügyvezető igazgatója áll, aki elfogadta az eddigi parádsasvári vezérigazgató, Nagy Imre lemondását. A dolgozóknak kiadott fizetett kényszerszabadság elvileg január 10-ig tart. December 21-től csupán a portaszolgálat és az irodaépület ügyelete működik a teljesen kihalt üzemben. Egyeztetés január 3-án Karácsony előtt, hosszas egyeztetések után, Sós Tamás országgyűlési képviselő, megyei közgyűlési elnök közbenjárására a gyár négyszáz dolgozója megkapta valamennyi elmaradt járandóságát. Úgy tudjuk, hogy a képviselőnél január 3- án, hétfőn újabb tárgyalásra ülnék össze az érintettek. Akadálymentesítés szemléletváltással A becslések szerint megyénk közintézményeinek teljes körű adálymentesítésére legalább ötmilliárd forintra lenne szükség. Ez év végére e munkáknak csupán a töredéke készült el. A késedelemnek nem csak anyagi okai vannak. B. K. HEVES megye A Heves Megyei Közigazgatási Hivatal idei tevékenysége során lényeges feladat volt az Országos Fogyatékosügyi Program megvalósításához kapcsolódó intézkedések - különösen a közintézmények akadálymentesítésének - a megoldása, illetve a folyamat figyelemmel kísérése. A hivatal koordinációs és szervezési főosztálya konzultációra hívta az érintett civil szervezeteket azzal a szándékkal, hogy a hatékonyabb munka érdekében a jövőben az eddiginél jobban hangolják össze tevékenységüket. A megbeszélésen Kovács Endre főosztályvezető elmondta: a megyei fenntartású intézmények mintegy 20-30 százalékában sikerült megoldani az akadálymentesítést. Ez az arány az igazgatási ágazatban a legmagasabb: eléri a 40 százalékot. A polgármesteri hivatalok jelentős részében és az okmányirodákban is befejeződtek az átalakítások. Dr. Balás István, a Heves Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője azt emelte ki, hogy a folyamat felgyorsítása érdekében rendszeres konzultációra van szükség a civil szervezetekkel. Az akadálymentesítés széles körben való biztosítása a szolgáltató, ügyfélbarát közigazgatás megszervezésének fontos eleme. Éppen ezért erre a területre nagy hangsúlyt fektet a megyei államigazgatási kollégium testületé is. Császár Zoltán, a Mozgássérültek Heves Megyei Szervezetének vezetője, megköszönve a hivatalok eddigi fáradozását, arra tért ki, hogy az épületek akadálymentesítése fontos feladat, de hiába minden jó szándék, ha ezeket az intézményeket nem, vagy csak nehezen tudják megközelíteni a mozgássérültek. Emiatt tovább kell tárgyaim a tömegközlekedésben részt vállaló szolgáltatókkal, Volán-társaságokkal, taxis szervezetekkel, hogy a rászorulók az eddiginél könnyebben juthassanak el úticéljukhoz. Ez nemcsak a kerekes székkel közlekedők, hanem a babakocsis kismamák érdeke is. Bárdos Ferenc, a Nemzeti Civil Alap Program Tanácsának elnöke a megyében működő civil szervezetek képviseletében azt szorgalmazta, hogy a parlament alkossa meg mihamarabb az önkéntes segítőkre vonatkozó törvényt, s a civil szervezetek állami kiajánlással kaphassanak arra lehetőséget, hogy ők is részt vállalhassanak a munkákból. Ezzel jóval kevesebb költséggel készülhetnének el a szükséges létesítmények. A szakember kijelentette, hogy az akadálymentesítési folyamat felgyorsítása nemcsak pénz, hanem főként egy másfajta szemlélet kérdése. A fórum résztvevői elhatározták, hogy a jövőben rendszeresen egyeztetik a tennivalókat. Dr. Balás István Forrásbővítési remény Idén háromszor ellenőrizte a közigazgatási hivatal az oktatási, igazgatási, szociális, egészségügyi és sportintézményekben végrehajtott akadálymentesítést. A jövőre pályázható források még nem ismertek, ám mindenki bízik abban, hogy az idei 300 millió forintos keret bővül. Nálunk telel a parlagi sas? (Folytatás az 1. oldalról) Tepélypuszta környéke az egyik legkiválóbb telelőhelye a parlagi sasoknak. Sok az apróvad, ezért a szlovák kollégák is ide hozták „szabadulni”. A szakember hozzáfűzte, hogy most vadásznak például nyúlra a térségben, s tapasztalatok szerint a meglőtt állatok 20 százaléka sebzetten eltűnik a szemük elől. A sasszem azonban felleli ezeket a kiszenvedett példányokat. Nem arról van tehát szó, hogy elkapná az ötkilós bak nyulat. Kisebb emlősöket viszont elejt. Napjában egyszer élelemhez kell jutnia a fennmaradása érdekében.- A vadászokat egyébként dicséret illeti, hiszen a Hevesi Puszták tájvédelmi körzetben vigyáznak rájuk, s betelnek vadászás közben a szigorúan védett sasok nyújtotta látvánnyal - hangsúlyozta Bagyura János. Informátorunk azt is nyomatékkai említi, hogy az első telelés milyen meghatározó fontosságú egy példány életében. Csak zsákmányban gazdag területen tudja átvészelni a hideg hónapokat. Ha viszont áttelel nálunk, tavasszal akár tovább is repülhet. Megtanulva a zsákmányszerzést, tapasztalatokban gazdagodva, a tepélypusz- tai környéknél rosszabb élet- felételek között is fennmarad. Repülési görbe A sast műholdas nyomkövetővel szerelték fel, hogy információhoz jussanak mozgásáról. Ám az bennünket is meglepett, honnan kapják a kiértékelt adatokat. Egy németországi központból 36 óránként számítógépen adják meg a madár repülési útvonalát. Földrajzi koordinátákban annak alapján azonosítják be, s örömmel tudatták velünk, hogy a „Hím-Sasó”- nak hívott fiatal madár nem repült tova A „Hím-Sasó” nevet nem véletlenül kapta, hiszen december 29-én volt három hónapja, hogy egy fiatal tojót is az itteni természet gondjaira bíztak.- „Sasó” szintén a beilleszkedés heteit éli meg - tájékoztatott a szakember. - Sokáig volt fogságban, s fiókaként nem tanulhatta meg az életben maradáshoz szükséges fortélyokat. Még etetésre is szorul, most telik le az a három hónap, amit egy normál fészekben kikelt utóddal is foglalkoznak a szülők, amíg útjára bocsátják. Az ornitológusok 36 óránként kapnak kiértékelt adatokat a nyomkövető segítségével. Jégpályák EGER Információink szerint két helyen is lehet majd korcsolyázni, ha az időjárás engedi. A Töviskes téri Smash tenisztelepen már évek óta módot adnak a csúszkálásra. Noszek Csaba, a No-Sport Kft. ügyvezetője elmondta: hétköznap 16 és 20 óra között, míg hét végén 9 és 12, illetve 16 és 20 óra tartanak nyitva. Lesz büfé és zene is. Az Ifjúság út 9/A alatti Olajbányász sporttelepen is örülnének, ha beköszöntene az igazi tél.- Készítünk jégpályát, ahol reggel 9-től délig, illetve délután 4 és este 9 óra között lehet hódolni a korcsolyázás örömeinek - közölte Kasza Gábor létesítményvezető. Büfé, a zene és a fűtött öltöző náluk is biztosított.