Heves Megyei Hírlap, 2004. december (15. évfolyam, 280-304. szám)
2004-12-30 / 304. szám
4 MEGYEI KORKÉP 2004. DECEMBER 30., CSÜTÖRTÖK mini Felújított utak és hidak Mentusz Károly HEVES MEGYE Az idén szűkebb hazánkban több mint félmilli- árd forintot költött a leromlott állapotban levő úthálózat felújítására, karbantartására a Heves Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság. Szerencsi Gábor ügyvezető igazgató rövid értékelésében elsősorban erre utalt:- Bruttó 427 millió 427 ezer forintot használtunk fel kátyúzásra, a burkolati jelek festésére, a felületi bevonatok és nyomvályúk javítására, a hidak felújítására, valamint egyéb munkákra. Ebben az évben a társaságunk útkarbantartásra 3.728 tonna, a külső vállalkozók pedig 790 tonna anyagot használtak fel. Több mint 25 kilométeres burkolaton végeztünk javításokat és kilenc hidat újítottunk fel a megyében.- Pályázaton nyertek-e pénzt? Szerencsi Gábor- Összesen 86 millió 750 ezer forintot a területfejlesztési céltámogatásból. Közreműködtünk a csaknem három kilométer hosszú váraszói út felújításának a tervezésében és lebonyolításában, amelyet nemrég adtak át rendeltetésének.- Jövőre milyen munkákat készítettek elő?- Elsősorban pályázati támogatásokkal megvalósuló feladatokat. így például a 32-es főút hatvani elkerülő szakaszát, a 21-es főút előzési sávjainak kialakítását, az Egerbakta- Pétervására összekötő út, az egerszóláti bekötőút létesítését Megállapodás születik a gyöngyösi nyugati elkerülő útra és elkészült a szajlai bekötő út engedélyezési terve is. Az önkormányzatok kérésére együttműködő partnerként segítettük az egerszalóki, a szilvásvárad^ a gyöngyöspatai és az egerszóláti faluközpont felújítására benyújtott pályázatokat. Ünnepi járatok HEV ES MEGYE - A MÁV vasútvonalain mentesítő járatokat indítanak szilveszterkor és az új év első napjaiban. A személyszállító szerelvények december 31-én munkanapi (nem pénteki), január 1-jén ünnepnapi, január 2-án vasárnapi menetrend szerint közlekednek. December 31- én 13.15-kor mentesítő vonat indul a Keleti-pályaudvarról Miskolcon át Szerencsre. Emellett az év első napján hajnali járatokkal egészül ki a menetrend, ilyen vonat közlekedik majd Egyek és Füzesabony között. Január 2- án Sátoraljaújhelyről 15.55- kor, Miskolcról 19.25-kor, Nyíregyházáról pedig 13.50- kor indítanak mentesítő szerelvényt Budapestre. Még megtekinthető EGER - December 31-ig látogatható a Canon City Fotó szaküzletben a Negyedév legjobb képe című kiállítás. A tárlaton Horváth Zsigmond Lajos Fotókör és a Heves Megyei Fotóklub tagjainak alkotásai láthatók. A képek a bolt nyitva tartási ideje alatt, munkanapokon 9 és 17 óra között tekinthetők meg. Újrafestett turistajelzések gyöngyös - A Kékes Turista Egyesület idén 116 kilométer turistautat újított fel. Ez a szám több mint az előző két évben felújított utak hossza összesen. A szervezet tagjai az akció keretében újrafestették az ösvények jelzéseit, így biztosították a kirándulóknak a megfelelő tájékozódást a Mátrában. Óév-búcsúztató egek - Előszilveszteri estet rendeznek ma 19 órától a Nosztalgia Klubban. A megfelelő hangulatról a Tutti- frutti zenekar tagjai gondoskodnak. Emellett az eseményen az Agria TáncSport Egyesület szórakoztatja műsorával az óévtől elköszönő- ket. Eladható év végi menünek való Pezsgő és virsli. A jó hangulat mellett ezek is elengedhetetlen kellékek a szilveszteri forgatagban. Természetesen az évnek ebben a szakaszában az élelmiszerboltok is felkészülnek az ünnepi igényekre. Laczházi Zoltán heves megye - Nekünk kialakult törzsvásárlói körünk van, hiszen már húsz éve üzemel az üzletünk - mondta el lapunknak Kayóné Szabó Anna, a hatvani Gondolat Falatozó és Szolgáltató Kft. vezetője. Mint az kiemelte: a hústermékekből az évnek ebben az időszakában mindig többet rendelünk, hiszen jelentősen megnő az igény irántuk. Továbbra is a virsli a legkeresettebb termék, de a sertésdagadóból és a kocsonyából is jóval több fogy, mint máskor. A gyöngyösi fő téri Aroma élelmiszerbolt nem a törzsköHagyomány a koccintás pezsgővel. Ám egész évben már kevesebb fogy . zönségre épít. Az üzlet elhelyezkedése miatt sokkal inkább az átmenő forgalom adja a vevők jelentős hányadát. Nagy István, a bolt vezetője elmondta: kevesebb virslit és pezsgőt rendeltünk, mint tavaly. A városban ugyanis az év folyamán több nagyobb élelmiszer-kereskedő hálózat is terjeszkedett, és megnyílt egy hipermarket is. Csökkenő népszerűség Itthon tavaly mintegy 26,5 millió palack pezsgő fogyott, az idén várhatóan 5-6 százalékkal kevesebb - mondta Vass Gábor, a Törley Pincészet marketingvezetője az MTI-nek. A szakember a magyarországi pezsgőfogyasztás mérséklődését azzal magyarázta, hogy a borpiac átrétegződött és sokan pezsgő helyett bort isznak. A fiatalok egy része is inkább az alacsony alkoholtartalmú italok felé fordult. Szilveszteri kedvenc csemege a virsli így az árak is nagyon különbözőek. Ezek a tényezők mind hozzájárultak ahhoz, hogy kisebb forgalomra számítunk.- Számomra is meglepő volt, hogy slágernek számító virsli mellett, rengetegen vásároltak különböző füstölt húsokat és a húsvétra sokkal inkább jellemző sonkát - tájékoztatott a témával kapcsolatban Fazekasné Balogh Ágnes, az egri Spar áruház vezetője. Továbbra is a virsli az etalon, a vásárlók már többféle változat között csemegézhetnek. Mint azt hozzátette: az emberek édességgel is készülnek a pénteki óévbúcsúztatóra, hiszen jelentős mennyiségű túró és réteslap fogyott. Az alkoholok között még mindig is a pezsgő dominál, de sokan szívesen választják a magasabb alkohol- tartalmú italokat. Sokan keresik a bólé italok elkészítéséhez elengedhetetlen déligyümölcsöket is. Naponta másfél ezer vizsga (Folytatás az 1. oldalról) Napokra lebontva - az ünnepnapok levonását követően - bizony bőven meghaladja a napi másfél ezres átlagot a vizsgajegyek száma. Érkeztünkkor az Egészségház utcai B-épület több termében is éppen folyik az ismeretek számonkérése. Az egyik előadóterem előtt pedagógia egyszakos nappali tagozatos hallgatókkal váltunk szót. Gyógypedagógia tantárgyból kollokválnak ezúttal. Na, nem mindannyian: a csoport egyik része még karácsony előtt letudta ezt a vizsgáját. El lehet gondolni, hogy mi a különbség köztük, és azok között, akik éppen vizsgáztatójukat, A. Jászi Évát várják. A harmadéves hölgyek azt mondják, hogy szívesen nyilatkoznak, de inkább név nélkül. Abban maradunk, hogy akkor Ágnesként szerepelnek, olyan diákként, aki itt él a városban, sokan ismerik és ezért nem akarja, hogy megjelenjen az újságban a teljes neve. Aztán komolyra fordítjuk a szót. Mint mondják, egyszakosként 6-7, esetenként 8 vizsgájuk is van félévente. Számításaik szerint január középére most is túl lesznek az összes kötelezettségükön. Beszélgetőtársaink egyike kétszakosként kezdte, de később a művelődés- szervező szakot leadta. Aki két szakon tanul - s ők vannak többségben a főiskolán -, az átlagosan 13 vizsgával számolhat egy szemeszterben. A biztonság kedvéért megkérdezem tőlük, hogy ebben a félévben melyik vizsgájuk lesz az, amitől a leginkább félnek. Azt mondják, hogy a kisebbségpolitika. Választott tantárgyról van szó, de a tárgy felvételekor nem voltak még pontos inforAjó vizsgáztató Arról, hogy milyen a jó vizsgáztató tanár, a hallgatók csaknem azonosan vélekednek: legyen korrekt, kiszámítható, azt kérje számon, amit előzetesen megjelölt, mint elsajátítandó anyagot. mációik a követelményekről. Azt azért gyorsan hozzáteszik, hogy nem a vizsgáztató tanár miatt aggódnak. Gázolót keresnek (Folytatás az 1. oldalról) A helyszín a Katona István téri piac parkolója volt, s az elgázolt nő éppen a parkolóautomatát jelző táblánál állt. A sofőr a balesetet követően kiszállt az autójából, hogy segítséget nyújtson, azonban a hölgy közölte, hogy nem esett baja és majd az egyik családtagja hazaviszi. A későbbi orvosi vizsgálat kimutatta, hogy az áldozat combnyaktörést szenvedett. A rendőrség kéri mindazokat, akik látták a balesetet, illetve az egyelőre ismeretlen járműről és annak vezetőjéről érdemi információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen az Egri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívják fel a 06-36/ 522-111-es telefonszám 15-78- as mellékét. Bélapátfalva - A polgármesteri hivatalban és a Gazdasági, Műszaki Ellátó Szervezet irodájában 31-én munkaszüneti nap lesz. Az ügyfeleket már csak a jövő évben fogadják, a megszokott ügyfélfogadási időszakban. Boldog - A helyi cigány kisebbségi önkormányzat régóta tervezte a Cinka Panna és a Dankó utcák leaszfal- tozását. Álmuk az idén végre sikerült, mivel pályázati támogatást nyertek a feladatra - tájékoztatott Puporka Józsefné, a grémium elnöke. Bükkszék - A karácsony előtti napok- | ban bensőséges ünnepséget tartottak a helyi nyugdíjasklub tagjai, amelynek keretében Horváth Ferenc színművész adott műsort Az est folyamán egy Norvégiából hazatelepült j nyugdíjas egy jelképes karácsonyi ajándékkal köszönte meg az önkormányzat idei gondoskodását. A község önkormnyzatának képviselőtestülete a napokban tartotta meg az idei esztendő utolsó ülését Ezen beszámoló hangzott el a háziorvos és a csecsemővédelmi szolgálat idei tevékenységéről, majd a szilárd hulladék kezelésének és szállításának jövő évi díjáról egyeztettek. Ecséd-A képviselő-testület úgy döntött, hogy 2005. január Fjétől a magánszemélyek kommunális adója évi 6000 forint lesz. Az idegenforgalmi adó személyenként és vendégéjszakánként 270 forint, míg a helyi iparűzési adó mértékét az adóalap 2 százalékában határozták meg Egerszólát - A településen idén is vidám bállal búcsúztatják az óévet A régi hagyományokat felelevenítve, az esztendő utolsó napján a 18 órakor kezdődő hálaadó misét követően tüzet gyújtanak a falu főterén. A zeneABASARTOL ZARANKIG kar eljátssza a Himnuszt majd a résztvevők innen egyenesen indulnak a Művelődési Házba, a mulatságra. A rendezvény szervezői ezúttal is a faradhatatlan Nyugdíjas Klub tagjai, akik kifogrhatatlan ötlettárral rendelkeznek, és kezdeményezőként szerepelnek a falu közéletében, tudtuk meg Tuza Ferenc polgár- mestertől (képünkön). Erdökővesd - Az év utolsó napján a Művelődési Házban tartanak évbúcsúztató Szilveszteri bált A vidám rendezvény este hét órakor kezdődik és hajnalig tart A belépőszelvényekből az éjszaka folyamán sorsolást tartanak.- A Károly Róbert Főiskola munkatársai ebben a téli szezonban egy jégpályát szeretnének kialakítani az intézmény szabadtéri sportpályáján. Mint azt Ocella Tibortól, a főiskola sajtóreferensétől megtudtuk: a pálya kialakításához minden szükséges eszközt beszereztek és amint beköszönt a megfelelően hideg időjárás, megkezdik a terület kialakítását. Az érdeklőknek lehetőségük nyílik majd éjszakai korcsolyázásra és emellett a szervezők zenével és forralt borral várják a vendégeket. A napokban ünnepelte 60. házassági évfordulóját a településen élő Papp József és felesége, Sipos Ilona. A gyémántlakodalmát ünneplő pára karácsony másnapján megtartott szentmisén mondta ki ismét a boldogító igent PoföSZlÓ - Az önkormányzat szándéka szerint önálló statisztikai kistérséget kellene alakítaniuk a Ti- sza-tó menti településeknek. Poroszló júniustól a füzesabonyi kistérséghez tartozik, de a területfejlesztés szempontjából előnyösebb lenne az említett megoldás. A székhelyet rotációs elven választanák ki a majdani társulás tagjai. Rézsaszentffláríofl - Ünnepi kiadással jelentkezett a helyi lap legutóbbi száma. A kiadványban az év végi számvetés mellett olvashatók közérdekű hírek, anyakönyvi események és a környezet- védelemmel kapcsolatos információk is. SíÜtatali - Azév végére befejeződött a fogorvosi rendelő felújítása - tájékoztatta lapunkat Zelei András polgármester. Az épületet az EUtagság által megkövetelt HACCP-normáknak megfelelően kellett átalakítani, a falat csempéz- ték, á padlón is burkolatot cseréltek, tegnap pedig szerelvényeztek a kivitelezők. Az önkormányzat 430 ezer forintot fordított a beruházásra. Tamabod - Megduplázták a közmunkaprogramban részt vevő helyiek számát. Eredetilegjanuár3-án 18 közmunkás kezdett volna, ám a minisztériumban úgy döntöttek, hogy a létszámot 36-ra módosítják. A frissen munkához jutottakjanuár 10-án kezdenek, addig mindenkinek orvosi vizsgálatra kell menni.