Heves Megyei Hírlap, 2004. december (15. évfolyam, 280-304. szám)

2004-12-27 / 301. szám

4 2004. DECEMBER 27., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP mmmm Nehéz év után köszönet S. B. S. EGER Ebben az évben harmad­szor rendezte meg a Luca-napi rendezvényét a Heves Megyei Önkormányzat Markhot Fe­renc Kórház-Rendelő­intézete, ezúttal a Park Hotel-Égerben. Az ün­nepi esemény hátteré­ről dr. Kovács József fő­igazgatót kérdeztük.- A kórház elég nagy cég ahhoz, hogy egy év­záró közös vacsoraestet illik rendeznie munka­társai számára - fogalmazott a főigazgató -, hiszen a közalkal­mazotti szférában is szükséges, hogy ily módon is elismerjük a dolgozók munkáját.- A kórházban voltak olyan hangok - folytatta -, amelyek szerint nehéz évünk volt a 2004-es esztendő, nem kellene ünnepelnünk. Azt hiszem, ép­pen ilyen körülmények között kifejezetten fontos egy ilyen rendezvény, hogy azt a na­gyobb erőfeszítést, amit ebben az évben kénytelenek voltak a dolgozóink kifejteni, külön is megköszönje a vezetés. A főigazgató szerint a köszö­nő szó nemcsak a felső vezetés­től várható el, hanem vala­mennyi munkahelyi vezetőtől, osztályvezetőtől, főor­vostól is a saját beosz­tottai körében. Nekik is kötelezettségük, hogy azoknak, akik egész évben kitartot­tak mellettük, év vé­gén köszönjék meg a munkáját.- Látványos jutal­mat, havi prémiumot az idén nem tudtunk adni, a kórház anyagi lehetőségei ezt nem en­gedték meg, de egy ilyen kö­szönet, mint ez a Luca-napi rendezvény is volt, minden­képpen szükséges - mondta dr. Kovács József. - A lap ha­sábjain is megragadom az al­kalmat, hogy megköszönjem kollégáim munkáját, különö­sen azért, mert ebben az évben nagyon nehéz évünk volt, na­gyon sokat kellett a dolgozó­inknak teljesíteniük. Dr. Kovács József Képviselői fogadóóra EGER - Ma délután 3 órakor várja a választópolgárokat Bányász Róbert, a 3-as vá­lasztókerület képviselője, a gazdálkodási bizottság elnö­ke. Fogadóóráját a Városháza 2-es előadójában tartja. Tervek az előcsarnokban- A Nagylapos és térsé­ge, illetve a felnémeti terüle­tek elnevezésű szabályozási tervnek az eddigi - elfoga­dott - észrevételek figyelem- bevétele utáni korrigált válto­zata véleményezésre megte­kinthető a Városháza elő­csarnokában. A tervvel kap­csolatos újabb javaslataikat az érdeklődők írásban és személyesen is eljuttathatják a főépítészi csoporthoz. Életet mentők a véradók heves megye - A két ünnep között is megrendezi a Ma­gyar Vöröskereszt Heves Me­gyei Szervezete és a Vértranszfúziós Állomás az „Adj vért és ments meg há­rom életet!” szlogennel is­mertté vált akcióját. (A szer­vezők kérik, hogy a donorok vigyék magukkal a TB-kár- tyájukat és személyi igazol­ványukat!) A véradás idő­pontjai és helyszínei: decem­ber 28. (kedd) 9 órától 12-ig, Egerszólát, Művelődési Ház; december 29. (szerda) 9 és 12 óra között, Nagyvisnyó, Régi Iskola; ugyanezen a na­pon 15-től 18 óráig, Noszvaj, Általános Iskola; december 30. (csütörtök), 13-17 óra, Os­toros, Általános Iskola. Borszentelés a Bazilikában EGER - Ma tartják a Főszé­kesegyházban a már hagyo­mányos Szent János-napi borszentelést. A Bazilikában 10 órakor kezdődő misét kö­vetően a Vinum Agriensis Borrend és a hegyközségek képviselői díszes viseletben felvonulnak, boraikat az ol­tár elé helyezik, amelyek megszentelésére rövid szer­tartáson kerül sor. Elismerés: Egészségbarát település Még nyár volt, amikor a falu összefogásában megépült a gyönyörű játszótér A megyében egyedül Fodor Péter polgármestert érte az a kitüntetés, hogy a község nevében átvehette az Egészségbarát település 2004 címet. (Négyessy) novai Az Egészségügyi Minisz­térium elismeréssel járó okle­velét és a plakettet Budapesten, az Egészségfejlesztési Intézet által szervezett kétnapos konfe­rencián adták át. A polgármes­ter utóbb elmondta, hogy a pá­lyázatot dr. Kecskésné Nagy B. Csilla védőnővel, Őszi Vencelné önkormányzati kép­viselővel, a gazdasági részt Schmetzné Balogh Szilvia jegy­zőnővel közösen készítették el. Pályázatuk csak úgy lehetett si­keres, hogy a település lakói kö­Új játékon kedvesebb az időtöltés zül többen is végeztek társadal­mi munkát, teljesítve ezáltal a kiírás feltételeit. A község egészségtervét még 2003 elején állították össze - tudtuk meg a védőnőtől. Az ön­kormányzat egész­ségügyi, szociális és kulturális bizottsága is támogatta, hogy készüljön átfogó program, melynek révén egészséges, hosszú élet várhat a település lakóira. A dokumentációban el­sőként a falu jelenle­gi állapotát jelenítet­ték meg a tanulmány készítői. Feltüntették a születések és a ha­lálozások arányát, is­mertették az egész­ségügyi ellátás muta­tóit: orvossal, védő­nővel, gyógyszertár­ral, ápolónőkkel, gon­dozási központtal, családsegítő szolgá­lattal, iskolával, óvo­dával rendelkezik a helység. Az adatokra támaszkodva megálla­pították, hogy milyen okból, mi­lyen betegség következménye­ként halnak meg itt a legtöbben. Vizsgálták a környezeti mutató­kat: az ivóvíz-vezeték és szenny­vízcsatorna-hálózat, a levegő minőségét, az utak állapotát, burkolatát, azt, hogy megoldott- e a szilárd háztartási és a sze­lektív hulladékgyűjtés, mekko­ra a település zöldterülete, mi­lyen a tömegközlekedés. A társadalmi, gazdasági muta­tóknál számba vették a gyereke­ket, a nyugdíjasokat, az aktíva­kat és az inaktívakat. Vizsgál­ták, hogy a munkavállalók hová járnak dolgozni, milyen munka­kört látnak el, vannak-e csök­kent munkaképességűek, moz­gásukban korlátozottak. Felmér­ték az emberek fizikai, mentális, lelki és szociális állapotát. A felmérést követően összefo­gott az óvoda, az iskola, a gondo­zási központ, valamint a civil szervezetek, és felosztották kor­csoportok szerint a lakosságot: ifjúság, aktívak, nyugdíjasok. Leírták a jelenlegi állapotot, s azt, hogy mit kellene megvalósí­tani. A célok közül a legfonto­sabbnak az egészséges életmód­ra nevelést és a betegség-meg­előzést tartják. Hiányzott a falu­ból az EU-szabványoknak meg­felelő játszótér, ahol a kicsik mozoghatnak, a felnőttek és az idősek pedig kikapcsolódhat­nak, beszélgethetnek. A terve­ket az önkormányzat megren­delte, a kivitelezést, a parkosí­tást a vállalkozók és a falubeliek társadalmi munkában végezték el, a faeszközöket az Egészség- ügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumtól pályázat útján kapott kétmillió forint támoga­tásból vásárolták meg. Épült a játszótérre egy vizesblokk is, WC-vel, kézmosóval. A Faluház és Idegenforgalmi Központnál kempinget alakítanak ki, a terv­rajz már elkészült, s az előmun­kálatokat is megkezdték. A falu összefogása Dr. Kecskésné Nagy B. Csilla hangsúlyozta, hogy a pályázat érdekében jelentős részt vállaltak a civil szervezetek, így az egész falu összefogott, mert mindenki fontosnak érezte, hogy a gyerekek egészségesen nőjenek fel, az idősek számára pe­dig biztosíthassák a nyugodt, derűs éveket. Távoktatásban szerezhetnek diplomát S. B. S. EGER Az Eszterházy Károly Fő­iskola 2002 szeptemberében indította útjára az informati­kus-könyvtáros, hároméves, főiskolai diplomát adó, távok­tatásos képzését, amelynek el­ső hallgatói 2005-ben már ál­lamvizsgát tesznek - tudtuk meg Szabó Bálint és Forgó Sándor főiskolai tanároktól. Az oktatók elmondták: a távokta­tás a főiskola Médiainformati­ka Intézetében folyik. A feltéte­lek a Líceum épületében, a to­ronyban találhatok, az együtt­működő belső és külső munka­társak száma meghaladja az ötvenet. Video-konferenci- ateremmel, multimédia-kuta­tólaboratóriummal, távoktatási informatikai és logisztikai részleggel, valamint nagyszá­mú előadó- és gyakorlóterem­mel felszerelt Médiainformati­ka Intézet Távoktatási Projekt­je végzi a távoktatási teendők koordinálását. A több száz mil­lió forint értékű informatikai eszközöket üvegszál és 3 ISDN vonal köti össze a külvilággal. A nagy teljesítményű szerver­központ százórányi mozgóké­pet is tartalmazó tananyagá­hoz száz hallgató kapcsolódhat egy időben. A távoktatás gyakorlat egyik legismertebb és legszínvonala­sabb szoftvere, a WebCT, támo­gatásával valósítják meg. A szoftver web alapú, így szolgál­tatásainak eléréséhez csupán internet-kapcsolatra és grafi­kus felületű böngészőre van szükség. A WebCT segítségé­vel tanegységek elektronikus tananyaga bárhonnan elérhe­tő, rendkívül egyszerűen, kü­lönösebb informatikai tudás nélkül is kezelhető. A távoktatatás egyik legfőbb feladata a hagyományos „tan­termi” órákon oly magától érte­tődően megvalósuló kommuni­káció lehetőségeinek biztosítá­sa. Egy keretrendszerről van szó, elektronikus levelezéssel, fórumokkal, chat-lehetőséggel, s elektronikus hirdetőtáblák­kal. Mindez hatékonyan szol­gálja a hallgató-tanár, valamint hallgató-hallgató közötti infor­mációcserét. Apc - Az ünnepek előtt került a he­lyiek postaládájába az Apci Hírek leg­frissebb száma. A kiadványban fel­elevenítik a községi intézményekben végzett egész éves tevékenységet is. Egerszaiók - A képviselő-testület évzáró ülésén első fordulóban tár­gyalták meg az önkormányzati adó­kat. A képviselők úgy határoztak, hogy nem emelik az iparűzési adót és az idegenforgalmi adót sem, ha­nem azokat a lehető legalsó szinten tartják. Elfogadták a közműdíjakat: az ivóvíz, a szennyvízcsatorna-hasz­nálati, s a szemétszállítási dijat. Utóbbi díjtétel ugyan emelkedett, de a lakosság továbbra is annyit fizet, mint az idén, mert a különbözetet átvállalta az önkormányzat. Füzesabony - A karácsonyi ünne­pek előtt rendkívüli ülést tartott a vá­ros önkormányzata. Egyetlen napi­rendről tárgyaltak a képviselők, a polgármesteri hi­vatal mellett épül a városi bíróság új épülete, s a telek­eladással kapcso­latban egy formai jogszabályi köve­telménynek kellett eleget tenni - tudtuk meg Gulyás László polgár- mestertől. HCVSS - A megszokott rendben tör­ténik az esztendő utolsó hetében is az ügyfélfogadás a polgármesteri hi­vatalban. A hivatal munkatársai egész héten dolgoznak, pénteken délig van munkaidő. Ssteilliezeje - A község általános iskolájában a megyében elsőként a tanév második felétől az első osztá­lyos gyermekeknek is bevezetik az informatikai oktatást. Hetente egy ABASARTOL ZARÁNKIG alkalommal ismerkedhetnek a ki­csik a számítástechnika rejtelmeivel. A feltételek is adottak, hiszen a kor­szerű informatikai tanterembe idén a már meglévők mellé öt új számító­gépet sikerült vásárolni. Lőrinci - A Városi Művelődési Köz­pontban működő színházbarát klub tagjai 28-án a Madách Színházba látogatnak, ahol Az operaház fan­tomja című darabot tekintik meg. Mátradereeske - a községben a karácsonyi ünnepek előtt tartották az év utolsó ülését a Pétervásárai Családsegítő Központ és Gyermekjó­léti Szolgálathoz tartozó községek gyermekvédelemben dolgozó szak­emberei. A tanácskozáson beszá­moló hangzott el az idei esztendő te­vékenységéről és körvonalazták a jö­vő évi terveket is. Novaj - A napokban tartott falugyű­lésen ötvenen vettek részt. A jelenlé­vők az Interbau Plan Bt. Mérnöki Iro­da képviselőjének előadásában megismerhették a rendezési terv je­lenlegi állapotát, s ehhez tehettek észrevételeket, javaslatokat. A mér­nökök mindezeket figyelembe véve dolgoznak tovább a terven. Petőfibánya - A Vöröskereszt helyi alapszervezete szerdán 17 órakor tartja meg a véradók ünnepségét a szabadidő-központban. Szűcsi - Szilveszter napján vidám évbúcsúztató bált tartanak a műve­lődési házban. A mulatságon ­amelynek keretében egy kismalacot is kisorsolnak - a talpalávalót Darab Károly szolgáltatja. Tamaörs - Mintegy 33 millió forin­tos beruházást tervez a helyi önkor­mányzat Az új egészségház felépíté­sét a Norda is támogatta 24 millió forinttal. Az önkormányzat 9 millió önerővel járni hozzá a létesítmény kialakításához. Ezzel a településen élők régi vágya teljesülhet. TamaszenímiWós - Nyert a terület- fejlesztési tanács pályázatán a helyi önkormányzat. így a téli fagyok el­múltával hozzákezdhetnek a Vöröshadsereg út egy szakaszának felújításához. VáfliOSgjfÖrk - A falu képviselőtes­tülete a legutóbbi ülésén elfogadta a település jövő évi munkatervéről szó­ló előterjesztést, s meghallgattak be­számolót a szennye víz-beruházási »1 f munkálatok állá­f l 0 sáról is. Torna Ist­j/*"' ván polgármester 1 ” elmondta: a grémi­um megállapította az önkormányzat hatáskörébe tarto­zó adók emelésének mértékét is. Mint azt kiemelte: az iparűzési adó mértéke nem változik, a többi járulék esetében pedig átlagosan hatszáza­lékos emelésre lehet számítani. Visonta - A napokban ülésezett a település képviselőtestülete. Hege­dűs Hajnalkától, a község jegyzőjétől megtudtuk: a grémium elfogadta az önkormányzat működéséről szóló 2004. évi beszámolót valamint a jő vő évi munkatervet is. Emellett a fa­luatyák megtárgyalták és elfogadták a helyi hulladékgazdálkodási tervről szóló előterjesztést is. FOTÓ: OÁI. GÁBOR

Next

/
Thumbnails
Contents