Heves Megyei Hírlap, 2004. december (15. évfolyam, 280-304. szám)

2004-12-22 / 298. szám

2004. DECEMBER 22., SZERDA PF. 2 3 11 Ejféli mise 1944-ben Egerben töltöttem a hatvan évvel ezelőtti karácsonyt. Huszonnégy nappal előbb iszkoltak el onnan a németek, két héttel később érte a várost német légitámadás, amely­nek halálos áldozatai is voltak. Csúnya idők köszöntöttek ránk, de már kezdett mozdulni az em­beri lét: megjelent a helyi újság, újra kezdődött a tanítás az isko­lákban. Elérkezett december 24-e. Gon­dolni sem lehetett arra, hogy éjfél­kor tartsák a hagyományos szent­misék Ki merészelt volna az éjsza­ka közepén az utcán járni, amikor szinte több volt a városban az orosz katona, mint a helyi lakos? Czapik Gyula érsek vállalta a mi­se celebrálását Délután háromra hirdette meg, hogy a hívek még a sötétedés előtt hazaérjenek. Nem a főszékesegyházban misézett, hanem a ferencesek templomá­ban. Alighanem jelzésnek szánta: nem a város előkelőségeire szá­mított, hanem a franciskánus templom egyszerű híveire. Vasárnap volt Még dörögtek az ágyúk a város körül. Megtelt a templom, az aggasztó közbizton­sági helyzet ellenére. Az érsek-fő- pásztor tartotta a szentbeszédet is. Azokat a szavakat mondta el, amelyeket ama napokban legin­kább meg kellett hallaniuk a ma­gyar híveknek. Azt az üzenetet, amelyet nagyon vártunk az egy­háztól (Mindszenty József veszp­rémi püspök a nyilasok fogságá­ban volt). ítélet hangzott a szó­székről. A lepergetett idő tanulsá­ga. Szinte felkiáltásként mondta ki: „Kurzust csináltunk a keresz­ténységből!”. Sorolta a bukott rendszer hazugságait, amelyeket a kereszténységre hivatkozva igyekezett a néppel elfogadtatni. Valószínűleg akadtak a padsor­okban olyanok, akiket a főpapi szó meghökkentett. Ám akik is­merték az érseket, nem lepődtek meg. Soha nem üvöltött együtt a farkasokkal. Szent István-napi beszédében azt mondta az állam- alapító királyról: „Nem öltöztette a kereszténységet sujtásos, ma­gyaros ruhába”. Értett belőle, aki­nek volt füle a hallásra. Négy hó­nappal később már nem kellett tagadó szóval puhítani ítéletének keménységét. Hatvan éve már, de nem felej­tem el azt a nagymisét. Ha tévút­ra vitték is - nem először - ezt a jobb sorsra érdemes népet, ha összeroskadtunk is azon a rossz úton, az út fordulójánál várt ben­nünket a karácsonyi Jézus. Az okosság és igazság mellett volt egy-két naivitás is a főpapi beszédben. Mintha az érsek azt hitte volna, hogy az új rend helyreteszi majd az igazságot Joggal áhította például, hogy a bu­kott rendszer cinikus volt a há­zasság szentségével szemben. Ezt nagy megértéssel és egyetér­téssel hallottam tőle, mert elvált és újraházasodott szülők otthon és szeretet nélkül felnőtt gyerme­ke voltam. De aki úgy értelmezte a szavakat, hogy majd a házasság keresztény eszméje erősödik meg, hiú reményeket táplált. A következő évek félliberális re­formjai kedveztek a válásnak, és ez a helyzet nagyjából - ha nem is egészen — fennmaradt akkor is, amikor a kommunista diktatú­ra félresöpörte a liberális enged­ményeket Semmi nem látszott azon a mi­sén a hagyományos barokk fenn­költségből. A főpapot nem övezte pompa. Ő máskor is az egyszerű­ségre mutatott példát. Vajon ismeri-e rajtam kívül még élő ember azt a főpapi beszé­det? Pedig jó lenne ismerni. Nap­jainkban is nagy szükség van a tisztító szóra. Dr. Bán Ervin János Budapest (cím a szerk.-ben) Karácsonyi ajándék Nagy az öröm a családban kará- dókban igen kedves a karácso- csony reggelén. Csengőszóra nyi ajándékozás. Azonban a ébrednek fel a család gyerme- legnagyobb értékű ajándék az kei, akik mondogatják egymás egymás iránti szeretet, közt, kinek mi a legszebb a fán. Kellemes, békés karácsonyi „Nézzétek csak a kis Jézuskát a ünnepeket és boldog új eszten- karácsonyfa alatt, milyen szé- dőt kívánok minden kedves ol- pen fekszik a jászoljában, nem vasónak és az otthonban lakó is sírogat. Örül neki, hogy most társaknak, ő is velünk lehet, együtt tölthet- id. Bíró Miklós jük el ezt a szép ünnepet!” - Eger, Berva-völgyi Idősek mondják a gyerekek. A csalá- Otthona is segíthetünk Mosollyal Az egész világon elterjedt a ka­rácsony, mint ünnep. Ekkor Jé­zus születéséről emlékezünk meg. Minden ember ilyenkor a családjával van, a haragosok ki­békülnek, hatalmas vacsorákat tartanak. A karácsonyfa mellett átadják egymásnak ajándékai­kat, és karácsonyi dalokat éne­kelnek. Szinte érezni lehet a le­vegőben a szeretetet és a békes­séget. Mégis vannak olyan magá­nyos emberek, akiknek ezek az örömteli napok is ugyanolyan­ok, mint az átlagos hétköznap­ok, de sokkal nehezebb őket el­viselni. Ők sok esetben egye­dül, társaság, ajándék és fenyő­illat nélkül élik át az ünnepe­ket. Gondoljunk csak bele, hogy mi hogy várjuk a kará­csonyt (nemcsak azért, mert szünet van és nem kell iskolába menni). Számunkra valószínű­leg elképzelhetetlen lenne így „átvészelni" az év végét jelző pi­henőnapokat. De talán mi is te­hetünk valamit ezekért az em­berekért. Azzal, hogy meghall­gatjuk őket, társaságot nyúj­tunk nekik, és néhány kedves szót intézünk hozzájuk. Semmibe se kerül, de sokat teremt. Gazdaggá teszi azokat, akik kapják, és nem juttatja koldusbotra azokat, akik adják. Egy pillanatig él csak- , de emléke örökké megmarad. Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle, és senki­nek sincs olyan sok, hogy ne lenne gazdagabb tőle. Táplálja a jóakaratot az üzleti életben, bol­dogságot teremt az otthonban, és mindenütt a barátság biztos jele. Pihenés az elfáradt ember­nek, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak, és a természet legnagyszerűbb ellenszere a bajokkal szemben. Nem jelent földi javakat senki számára: nem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy el­lopni, csak önként lehet adni. Ha valaki túl fáradt ahhoz, hogy mosolyogni tudjon, akkor legalább te nézz rá derűsen. Senkinek sincs annyira szüksé­ge a mosolyra, mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni. Tehát soha ne felejtsék el eze­ket, és próbáljon mindenki a mosolyával segíteni azokon, akik egyedül, magányosan ün­nepelnek. Békés, boldog, szere­tetteljes karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek! Marczis Viktória Szívet melengető írások Elismerő köszönet kollégánknak Kedves Fesztbaum úr! Hosszú évek óta hűséges olvasója va­gyok a Heves Megyei Hírlap­nak. Nyugdíjaséveim megszo­kott órái, hogy a lapot naponta átböngészem, annak minden oldalát. Mindig megragad, ha egy „magyar” érzelmű cikket találok vagy elolvasok vala­mely oldalon. Sorba veszem, szóljon az politi­káról, kereske­delemről, köz­lekedésről, tu­dományról, természetről született, Nagy Tímeáról írt. Szívet melengető érzés volt ol­vasni, amikor a magyar nőről vetette gondolatait papírra. A feleségről, az édesanyáról, a mindannyiunk által szeretett sportolóról írt. Méltatta az utat, vagy a sportról. Sok, a nevével fém­jelzett jegyzetet szoktam találni, amely­ben kifejti véleményét, javas­latát, mindig az igazság olda­láról, egy-egy témáról. Állás­pontunk mindig azonos. He­lyeslem gondolatait, és hogy megosztja az olvasókkal is a véleményét. Tisztelem és sze­retem - mint ahogyan Ön is teszi — a magyar színekben egy-egy versenyen vagy olim­pián induló, címeres mezt vi­selő versenyzőinket. Legutóbb az athéni olimpián, amikor az első magyar aranyérem meg­amely annyi gond közepette is meg tudta csinálni ezt a nagyszerű ered­ményt. Mélységesen egyetértek ön­nel, amikor az atléták viselke­déséről negatív hangnemben nyilatkozott. Biztosan tudom és merem remélni, hogy sorait ve­lem együtt nagyon sokan olvas­sák. Ezek a sorok, amelyek ma­gyar hazánk és szűkebb pátrir ánk sporteseményeivel foglal­koznak, mindig várólistán van­nak az újságban lévő sportolda­lon. Kérem, fogadja őszin­te elismerésemet - - „ olvasótársaim nevében is -, és en­g e d j e meg, hogy kérjem a Mindenha­tót, továbbra is jutalmaz­za meg önt hosszú, egészséges élettel. Bízom benne, hogy tár­gyilagos, igazságos véleményét még sokáig olvashatom ked­venc lapomban. Barta Árpád Egercsehi * (Köszönöm meghatóan ked­ves sorait és jókívánságait. Le­hetőségem szerint igyekszem a jövőben is megfelelni az Ön és lapunk valamennyi Kedves Ol­vasói elvárásainak. Fesztbaum Béla) Nyitottak vagyunk A Heves Megyei Hírlap 2004. december 18., szombati számá­ban megjelent, az MSZP egri or­szággyűlési képviselőjével, dr. Nagy Imrével készült beszélge­tésre kívánok reagálni. A képviselő itt azt mondta, hogy az elmúlt két és fél évben az ellenzék részéről egy megke­resést sem kapott „a választási körzet érdekeit szolgáló együtt­működés ügyében”. Ez az állítás valótlan. Több ügyet is lehet említeni, a „Heves megye tízmilliárd plusz” módo­sító javaslattól kezdve a Szent- Györgyi Albert Általános Iskola összedőlt tornaterméig, amikor mi a pártok feletti összefogás szükségességét hangsúlyoztuk. A Fidesz-Magyar Polgári Szövet­ség vallja, hogy a megyét és a vá­rost érintő stratégiai kérdésekben együttműködésre van szükség a kormány és az ellenzék között. Más az értékrendünk, másképp gondolkodunk a világról, de egyet nem szabad elfelejteni. Mindany- nyian itt élünk. A kérdés az, hogy van-e tényleges fogadókészség a vezetők részéről az ellenzéki törek­vések meghallgatására. Valójában az elmúlt két és fél év helyi politikájára az volt a jel­lemző, hogy az ellenzéki javasla­tokat folyamatosan elutasították, az ellenzéki jogosítványokat tu­datosan csorbították. Erről nem ejtett szót dr. Nagy Imre! Mi a megye és a város érdekében nyi­tottak vagyunk a párbeszédre. A Fidesz-Magyar Polgári Szö­vetség Heves Megyei Szerveze­te nevében: Dr. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő Levelezőink figyelmébe Felhívjuk levelezőink figyelmét, hogy lehetőleg röviden, max. 1-2 gépelt oldal terjedelemben fogalmazzák meg gondolataikat. Az írásokat szükség esetén rövidítve és szerkesztett formá­ban tesszük közzé. A közölt levelek tartalmával szerkesztőségünk nem feltétle­nül ért egyet, azokért felelőssé­get nem vállal. Csak a teljes névvel, címmel ellátott írásokat jelentetjük meg. Békés karácsonyt kívánva to­vábbra is várjuk írásaikat szer­kesztőségünk címére: Eger, Barkóczy út 7. szám. A boríték­ra írják rá: Pf. 23. Legyen ez más ünnep! Varázslatos „Angyali üdvözlet” Várakozás. Mire? Szeretetre, ér­zésekre, kapcsolatokra, bará­tokra, családra. A legszentebb időben, a legnagyobb szeretet- ben. Ne legyen lelkiismeret-fur- dalás, csak csillogó szemek. Ké­pesek legyünk megfogni a fá­radt kezet, mely annyiszor nyújtott segítséget, ha baj volt, és annyiszor érintett minket, ahányszor tudott, csak azért, hogy érezze a közelségünket, és mi érezzük, nem vagyunk egye­dül. Most mi tegyük ugyanezt. Nyújtsuk kezünket szüléink­nek, rokonainknak, akik az iga­zi otthonunk melegétől távol, szociális intézetekben élnek. Ne hagyjuk őket magukra! Le­gyen ez az ünnep más, mint a többi. A hetedik karácsonyt éljük meg lakóinkkal, és hogy nem a hely, a drága dolgok okozzák csak az igazi örömet, álljon itt egy nagyon kedves történet. Saci nénit - szólítsuk így - szerette a családja, de beteg­sége miatt állandó felügyele­tet igényelt. Fia, lánya és azok családtagjai mindennaposak voltak nálunk. Saci néni gon­dolatai, tettei az idő előreha­ladtával egyre kuszáltabbak lettek. A család tanácstalan volt. Mit tegyenek, hazavi­gyék az ünnepekre, vagy jöj­jenek hozzá? Saci néni a szo­bájában, a megszokott környe­zetében állapotához képest elég jól tájékozódott, így azt ajánlottam, jöjjenek ide, ün­nepeljenek együtt, mert ha el­viszik, megszakad a minden­napok fonala, és a csomó ne­hezen oldódik. A társalgót biztosítottuk a családnak az ünnepléshez. A kandallóban égett a tűz. Saci néni a fotelban üldögélt legki­sebb unokájával. A családtag­ok feldíszítették a fenyőfát, megterítették az asztalt, elő­került a mézeskalács, az aján­dék. Fogták egymás kezét és énekeltek. Énekelt a múlt és énekelt a jövő. Mindenki bol­dog volt. Csillogtak a szemek, egymásnak is jutott a meghitt pillanatokból. Megálltak egy pillanatra a rohanó hétköz­napokban. Mióta a szociális területen dolgozom, ez a leg­szebb emlékem a bentlakók karácsonyáról. Most is azt szeretném, ha sok Saci néni lenne, akinek megfogják a kezét, és a mo­soly — mely régi karácsonyok meghitt pillanatát hozza elő - ma, 2004-ben is igaz legyen. Áldott, békés karácsonyt kí­vánok minden szociális ott­honban lakónak és mindenki­nek, aki megteszi az első lépé­seket az oda vezető úton. Nagy Éva (cím a szerk.-ben) A Művészetek Háza megújult nézőtérrel fogadja közönségét. Nagy öröm, hogy egyre igé­nyesebb előadásokat ajánla­nak figyelmünkbe. András- napon a Merlin Színház és a Pécsi Harmadik Színház hat­fős kis csapata Paul Cloudel: Az angyali üdvözlet című, 1910-11-ben írt drámájának színpadi változatát hozta el az egri közönségnek. Cloudel - a „nagy utazó” egyedülálló a vi­lágirodalomban, csak kevesek számára ismert igazi poéta. Liturgikus költészetével a francia dráma megújítója. Hi­te, személyes legendája-(vívó­dásai) épül be műveibe. Eltérő nyelvezete, bonyolult szerelmi párbeszédei emelik őt a legna­gyobbak magasságába. „Fel­megy a függöny”, antik kórus üti meg fülünket. Néhány per­cig kellemes gregoriánt hal­lunk, Dér András rendező így vezeti be a nézőket a mű kö­zépkori hangulatába. A szín­padi díszlet alig valami, de nincs is jelentősége, mert a „mese” az első perctől lebilin- cselően hat. Az egyre fokozó­dó dráma nagy intenzitással halad előre, köszönhetően zseniális színművészeinknek. Jacque engedelmes, nyílt­szívű, félszeg figuráját Eper­jes Károly formálja meg a hoz­zá méltó művészi színvona­lon. Dér Denise nőies finom­sággal alakítja Violaine-t, aki karácsony éjszakáján a Min­denható segítségével új életet ad Mara halott gyermekének. Az ő tragikus, önfeláldozó sor­sára építi fel művét a szerző. Nagy-Kálóczy Eszter a végle­tekig azonosul Marával. A fél­reértelmezett testvéri konflik­tust félelmetesen viszi színre. Karakterességével „haláltán­cot” jár, már-már nem tudni, hogy ez számára játék-e vagy valóság. A szülők, Venczel Ve­ra és Blaskó Péter nagy ta­pasztalattal mozognak a szín­padon, bámulatos dallamisag- gal, érzékeny, finom választé­kossággal formálják meg anyanyelvűnket. Amikor ők „útra kelnek”, még számított a beszéd akusztikai szépsége. Pierre (Dóczy Péter) fájdal­mas tekintete sokáig emléke­zetes marad. Előadás után él­mény volt velük találkozni, Eperjes Károllyal váltani né­hány szót. Apró programfüze­temmel ott topogtam Venczel Vera csodálatos szeme körül, lestem pillantását, melyek még könnyektől csillogtak. Szerénysége, törékeny bája magával ragadó. Visszavárjuk őket, számol­juk a perceket... Birta-Szabó Ágnes Eger (cím a szerk.-ben)

Next

/
Thumbnails
Contents