Heves Megyei Hírlap, 2004. december (15. évfolyam, 280-304. szám)
2004-12-21 / 297. szám
2004. DECEMBER 21., KEDD MEGYEI KORKÉP 5 Nyomkövetővel szárnyal a sas kalandos sors A szerb halász mentette meg A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei tegnap a Hevesi Puszták tájvédelmi körzetben egy legyengülten befogott parlagi sast engedtek szabadon. Budavári tepélypuszta Nem is oly rég a „Sasó” névre keresztelt védencüket engedték el az egyesület aktivistái. Ami a tegnapi eseményt illeti: három ország természetvédői fogtak össze, hogy a védett madár visszakerülhessen természetes környezetébe. Ezt a parlagi sast a nyáron Ke- let-Szlovákiában fiókaként gyűrűzték meg a helyi természetvédők, szeptember elején viszont Szerbiában legyengülve találta meg egy halász. Ezt követően a belgrádi Biológiai Intézetbe került, a múlt héten szlovák kollégáitól vehette át a magyar madártani egyesület. A ragadozó szárnyas három hónapot töltött fogságban, s a természetvédők jó bánásmódja mellett megfelelő kondícióba került, ez döntött szabadon bocsátása mellett. Társai közé való beilleszkedését az elkövetkező két évben műholdas nyomkövetővel kísérik figyelemmel, amit az állatra szereltek.- Ezen a vad sasok által is nagyon kedvelt, táplálékban gazdag területen választottuk ki az elengedés helyét Sorsát a természetvédelmi őrökkel és a helyi vadászokkal együttműködve követjük nyomon - mondta Bagyura János, az egyesület szakembere, mielőtt egy szlovák madárvédelmi aktivista útnak indította volna új élőhelye felé a ketrecben ideszállított fiatal parlagi sast A mostani a negyedik volt már, amelyik az egyesület védelmi programjának köszönhetően kapta viszsza szabadságát A védett madár Közép- és Délkelet-Európá- tól a Bajkál-tóig húzódó területen fordul elő, eszmei értéke egymillió forint A Magyarországon költő, 75 párból álló populáció Oroszországot követően a legnagyobb a kontinensen. Itt a vőlegény? Bagyura Jánostól tudjuk, hogy a három há napja elengedett, sokáig fogságban tartott tojó - a „Sasó" - itt ragadt, jól érzi magát a hevesi pusztákon. Mivel figyelemmel kísérik, tudják róla: már szépen repül, körözget, vadászösztönei feléledtek, egyre otthonosabban éL Szlovák-szerb példány viszont a hím, s korban is összeillenek. A madárvédők remélik, hogy egymásra találnak, s ezzel gazdagodik majd a ritka faj magyar populációja. Kiegyensúlyozott évet zártak SZÁZMILLIÓK A tervekhez képest nagyobb összeggel gazdálkodtak Régészeti múzeumot, új plébániát, étterem-korszerűsítést terveznek a településen. Korcsog Béla detk Az elvonások ellenére nyugodt, kiegyensúlyozott gazdasági évet zárt a település - hangzott el Pelle Sándor év végi összegzésében. Mint a község polgármestere elmondta, a tervekhez képest nagyobb összegből, 330 millió forintból gazdálkodott a település. A pénzből - az 50 milliós állami elvonás ellenére arányosan jutott fejlesztésekre, az intézmények működtetésére, valamint szociális támogatásokra. A legnagyobb beruházásként említette a templom külső és belső felújítását, amely a Mátrai Erőmű Rt. támogatásával zajlott. Ezt emléktábla is őrzi a megszépült épület falán. A környéken végzett külszíni bányaművelés során feltárt leleteket bemutató régészeti múzeum kialakítása is jó ütemben halad, a Heves Megyei Múzeumi Szervezet szakembereinek az irányításával. Elkezdték a faluház korszerűsítését, közben befejeződött a vendégház kialakítása. Szociális kiadásokra több mint 10 millió forintot fordított az önkormányzat, de nem maradt el a sport és a kultúra támogatása sem. Különös figyelmet érdemel a Tarnóca néptánccsoport tevékenysége, valamint az a tény, hogy véradásban dr. Gara György háziorvos révén országosan is élen jár a település. A jövő évi feladatok között szerepel az új plébánia kialakítása, de megkezdik az étterem korszerűsítését, a következő falunapon pedig átadják a régészeti múzeumot is. A falugyűlésen Bakos András r. törzszászlós, körzeti megbízott adott tájékoztatást a település közbiztonsági helyzetéről, egyben felhívta a lakosság figyelmét a trükkös bűnözőkre, valamint az úgynevezett „Szomszédok Egymásért Mozgalom” jelentőségére, mivel ezáltal számos bűncselekmény megelőzhető. Pelle Sándor Karácsonyi ízek, illatok kóstoló Régi tűzhelyen sült a tök RECSK Regi korok telideji hangulatát idézte a település központjában megrendezett kirakodóvásár. Az önkormányzat ülésén vetődött fel először, hogy igény lenne olyan hangulatos karácsonyváró rendezvényre, ahol - a helyi vállalkozók, civilszervezetek, kulturális csoportok közreműködésével - a falubeli kézművesek, iparosok kínálhatnák portékáikat, a civil csoportok pedig különböző programokkal színesítenék az ösz- szejövetelt. Az elképzelést tett követte, s míg a kosárfonók, tűzzománckészítők é egyéb iparosok ízléses ajándékaikat árulták, a nyugdíjasklub tagjai begyújtották a hagyományos tűzhelyet, ahol almát, tököt, burgonyát sütöttek, s forró teát, fűszeres bort kínáltak mellé az átfázott vásárlóknak. Zvara Józsefné sült tököt kínál a vásári forgatagban FOTÓ: ÖTVÖS IMRE ÁLLÁSPONT Bűnösök karácsonya WÉK0VER L*SZLÓ mondta egy Csíkszeredái fórumon, hogy ha van kollektív hőstett, akkor létezik kollektív bűn is. Ne mélyedjünk most e* eSy ()lYan fogós kérdés megfejtésében, hogy miként is valósítható meg a kollektív hőstett, maradjunk csupán a kollektív bűnösség kérdésénél, amely kategóriába ezzel a kövéri mondattal hat és fél millió magyar választópolgár soroltatott hirtelen. nem szép dolog ilyet mondani egy magas beosztású pártpotentátnak, azt hiszem. Különösen azért nem, mert épp hogy csak kezd eltűnni a tudatunkból az a korábban gondosan beletáplált téveszme, hogy létezhet egy minden mérlegelést nélkülöző, az emberek valamely csoportját válogatás nélkül a bűnösök közé soroló megkülönböztetés. És ebben a labüis helyzetben a Fidesz választmányi elnöke rehabilitálja az eddig is oly sok szörnyűséget okozó kollektív bűnösség elvét Nem kell nagyon messzire menni történelmünkben, hogy felidézzük a páriának nyilvánított csoportok kálváriáit, meghurcoltatásait. (Zárójelben teszem hozzá, hogy épp Orbán Viktor, a Fidesz első embere lépett fel korábban és igen határozottan a kollektív bűnösség tétele alapján született Benes-dekrétumok ellen.) visszatérve kövér László kuelentésére. Azt ugyan nem tette hozzá, hogy akkor büntettessenek is meg a bűnösök: a nemmel szavazók és a december 5-i voksolástól távol maradók. (Végtére is karácsony jön, nem?) Volt azonban a társaságában valaki - történetesen egy újságíró -, aki durvább megfogalmazással élt Jó, ha kimondjuk és megjegyezzük: ma a Magyar Köztársaság kormánya nemzet- és hazaáruló gazemberek gyülekezete” - mondotta Bayer Zsolt A közvélemény-kutatók szerint soha nem értékelték olyan negatívan a politikusokat az emberek a rendszerváltás tizenöt esztendeje alatt, mint most A felmérések arról is tanúskodnak, hogy a társadalmi elfogadottság utolsó helyére küzdöttek le magukat a politika éllovasai. Még szomorúbb, hogy ezen a negatív skálán mi újságírók szorosan a nyomukban vagyunk. a kövér-bayer páros Csíkszeredái alakítása akár a fenti összefüggésre is magyarázattal szolgálhat Bár, ha jobban belegondolunk, ez a kép csak a „bűnös” polgárok vélekedéséből állt így össze. Felesleges újraszámlálás (Folytatás az 1. oldalról) A KÖZSZÖV közgyűlése a december 5-i országos népszavazási eljárásban közreműködő jegyzők, köztisztviselők és bizottsági tagok nevében ezért visszautasít minden olyan jellegű vélemény- nyilvánítást, amely kétségbe vonja a köztisztviselők és a szavazatszámláló bizottsági tagok tisztességét, objektív, az esküjükhöz híven a jogszabályok alapján és a jogszabályoknak megfelelően végzett munkáját A közgyűlés aggályát fejezi ki, hogy a jövőben a szavazatszámláló bizottságok működőképessége - a jelenlegi hangulatkeltés után - biztosítható lesz-e. A Heves Megyei Területi Választási Bizottság (TVB) szombati ülésén Zarkaházi József hatvani lakosnak a népszavazás titkossága megsértése miatt benyújtott panaszát érdemi vizsgálat nélkül elutasította. A fent nevezett polgár az iratok szerint december 15-én panasszal fordult a város polgármesteréhez, mert - mint állította - Gyarmati Gyula választási bizottsági tag megsértette a szavazás titkosságának a jogszabályi követelményét, valamint személyhez fűzői dő jogait Zarkaházi József panaszában előadta, hogy az említett választási bizottsági tag december 9-én a nyílt utcán, két tanú jelenlétében szóban felelősségre vonta őt a szavazásoktól való távolmaradása miatt A törvény szerint a kifogást úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb a sérelmezett tevékenységtől számított három napon belül megérkezzen: a TVB a késés miatt érdemi vizsgálat nélkül utasította el a panaszt. döntött. Ennek első lépéseként a kivitelezési terveket készítik el, hogy a jövő év második felére elkészüljön az új hálózat, amelyen több mint negyven csatorna fogható majd. Az új rendszeren lehetőség nyílik a széles sávú internet-kapcsolat igénybevételére is. Mátraballa - A község óvodájában csütörtökön tartják az oviskarácsonyt. A falu időseinek a napokban szerveztek ünnepséget, amelyen az általános iskolások adtak műsort. Az év utolsó képviselő-testületi ülését ma délután öt órakor tartják meg, ezt követően a művelődési házban este hat órától falugyűlésen értékelik az esztendő j eredményeit. í MezőtáHkány - Az általános iskola karácsonyi élelmiszercsomagokat nyert a Gyermekétkeztetési Alapítványtól a rászoruló diákok számára. A csomagokat hétfőn délután 3 órakor adták át a községi művelődési házban az érintett családoknak. Az alapítvány a személyi jövedelemadó egy százalékának felajánlásából finanszírozza az akciót. Nagyréde - A jövő év elejétől környezet- és természetvédelmi kiadványokkal gyarapodik a helyi könyvtár. A szakirodalmi köteteket a Nagyrédei Környezetvédők és Hagyományőrzők Egyesülete gyűjtötte össze. A kereskedelmi forgalomban nem kapható könyvek az intézmény „Zöld polcán” kapnak helyet. Az egyesület célja, hogy segítse azokat, akik szakdolgozatukhoz, valamint iskolai feladatokhoz gyűjtenek anyagot. A csak helyben használható kiadványokat a kézikönyvtári részben helyezik majd el. HÍRÖZÖN MEGYÉNKBŐL Novaj - A lakosság nagy örömére a hónap közepén elkészült a település karácsonyi díszkivilágítása, így barátságos fényárban úszik a Gálkút és a Rákóczi utca egy része. Pétervására - A városi művelődési házban vadászfestmény- és trófeakiállítás nyílt a városban és a környéken élő vadászok gyűjteményéből. A tárlatot Valackai Erzsébet festményei és Balogh Szilvia grafikái színesítik. PorOSZiÓ - A községről, annzak történetéről fotó-összeállítás készül, amelyet CD-n szeretne megjelentetni az önkormányzat Bornemisza János polgármester kéri: akiknek van régi fényképük, juttassák el azt névvel, címmel és telefonszámmal ellátva a községi könyvtárba, a Fő út 3. szám alá Kalmár Ágnesnek. A fotókat mindenkinek visszaadják. Rózsaszentmárton - az őszí rózsa Gondozási Központban szerdán állítják fel az idősek karácsonyfáját amit - a hagyományoknak megfelelően - ezúttal is a településen élők adományoztak az intézménynek. A programot ünnepi műsor színesíti. Szűcsi - Megjelent a helyi önkormányzati lap, a Lakóhelyünk Hírei idei legutolsó, ünnepi száma. A kiadvány a napokban minden portán a postaládákba kerül. Taritaleíesz -Azeimúlt hét végén ren- ! (( Q dezték meg a mű- velődési házban a ‘ Szűk Mátyás Fúvószenekar karácsonyi koncertjét Az ünnephez illő muzsika mellett irodalmi összeállítással is készültek az Általános Művelődési Központ diákjai. Tárnáméra - Közös karácsonyi ünnepséget tartottak a nyugdíjasokkal az általános iskolások. Mivel itt tanulnak a zaránki kicsik is, ezért az ünnepi összeállítást külön karácsonyi ünnepségként a zaránki idősek is megtekinthették. Taroaszentmária - Csütörtökön délelőtt 11 órakor ünnepélyes keretek között avatják fel az önkormányzat által a temetőben felépíttetett ravatalozót A nemzetiszínű szalagot a megyei közgyűlés elnöke, a térség országgyűlési képviselője, Sós Tamás vágja át Az épületet dr. Korózs László plébános szenteli fel. Tiszanana - Élményekben gazdagon tértek vissza azok az iskolás gyerekek, akik meghívást kaptak a hétvégi fővárosi sportnapra, amelyen hátrányos helyzetű iskolák tanulói vettek részt. A Vasas Sport- csarnokban a szerencsés negyven kisgyerek olimpikonokkal is találkozhatott Zagyvaszántó - A művelődési házban együtt ünnepeltek a hagyományőrzők és a népdalkor tagjai. A Bányai Istvánná által vezetett csoportok tagjai hangulatos vacsoraesten elevenítették fel az elmúlt időszak történéseit.