Heves Megyei Hírlap, 2004. december (15. évfolyam, 280-304. szám)
2004-12-14 / 291. szám
2004. DECEMBER 14., KEDD 5 MEGYEI KÖRKÉP (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Magyar Elemér ügyvédet arról kérdeztük, hogy miként látja a szocialisták kezdeményezését. Úgy is kérdeztük őt, mint egykori megfigyeltet, illetve mint olyan, a témával már korábban is foglalkozó embert, aki Magyarországon talán elsőként írt a Beszélőben a besúgói rendszer működéséről „Bűnüldözők, bűnüldözöttek” címmel.- Már abban az 1989-es írásomban is kifejtettem, hogy a különféle csoportfőnökségek tevékenysége mindig összefüggött egymással - fogalmazott Magyar Elemér. - Ezért nem érdemes arra hivatkozva szkeptikusnak lenni, hogy nagyon sok iratot megsemmisítettek a rendszerváltás környékén. Az elveszett adatok ugyanis kibogozhatok lennének a többi osztályok anyagaiból. Talán nem érdektelen felidézni a hihetetlen nagy apparátussal dolgozó III-as ügyosztály tevékenységi köreit: az I-essel jelölt csoportfőnökségen folyt a külföldi hírszerzés, a Il-es jelentette a hazai kémelhárítást, ezen belül a támadó elhárítását, a külföldi hírszerzésbe való beépülést. A nym-as részleg a legismertebb, ez volt a belső reakció elleni harc csoportfőnöksége. A további csoportfőnökségek egyike a katonai elhárítás (TV-es). Erről tudni kell, hogy a Belügyminisztérium irányítása alá tartozott. Végül az V-ös csoport a szakszolgálatok - postai és telefonlehallgatási, figyelő és követő szolgálat stb. - voltak. Dr. Magyar Elemér szerint az utóbbi hetek történései is azt igazolják, hogy sokan igyekeznek kicsinyíteni ügynökszerepüket. Azt mondják, hogy zsarolással szervezték be őket, és egyébként se tettek semmi rosszat.- Én nem hiszek abban, hogy az ügynökök többsége fenyegetés hatása alatt szerveződött volna be. Ez a „munka” számos előnnyel is járhatott, mégpedig jogtalanokkal. Adott esetben az ellenzékiek közé beépített besúgó máig ellenzéki mert a tartótiszt jó előre figyelmeztetett, ha balhé volt várható. Az ügyvéd szerint ezeknek a spicliséggel szerzett jogtalan előnyöknek a nyilvánossá tétel kapcsán ki kell derülniük. Ebben a kérdésben Magyar Elemér a bizonyítási kényszert is megfordítaná. Akiről kiderül, hogy beszervezték, adja elő azokat a körülményeket, amelyek a kényszert jelentették, illetve bizonyítsa, hogy nem ártott a megfi- gyeltjeinek. Az viszont az érem másik oldala, hogy abban a formában, ahogyan most az MSZP előterjesztette - mindenki mindenbe belenézhet -, megvalósíthatatlan az akták kinyitása. Nemhogy az alkotmánynyal, de egyéb törvényekkel is ütközik. Ezzel a javaslattal csupán azokat erősítik, akik azt mondják, hogy' akkor inkább senki ne nézhessen a dokumentumokba. Ill/lll.-as munkadosszié. Jelentések dr. Magyar Elemérről fotó: poisy elemér szerepben tetszeleghet, noha a pofonokat nem kellett elviselnie, Kábítószer és lőfegyver rendőrségi akció Drog-dealereket csíptek fülön Sz. Z. EGER Az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzeti Nyomozó Irodája Kábítószer-bűnözés Elleni Osztályának munkatársai arról szereztek be adatokat, hogy a 25 éves K. K. és a nála egy évvel fiatalabb Sz. N. egri, valamint a szintén 24 esztendős B. T. kazincbarcikai férfiak kábítószer-terjesztéssel foglalkoznak. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság felderítő osztályának nyomozóival együtt szerveztek akciót az elfogásukra. December 10-én este megyeszékhelyünkön gépjármű-ellenőrzést tartottak, s amikor ennek során B. T. ruházatát átvizsgálták, kiderült, hogy 49 darab Ecstasy tabletta és 12 gramm ampheta- min-származék van nála. A rendőrök számára megalapozottá vált az a gyanú, hogy a kábítószer Sz. N.-től való, ezért az egri fiatalembernél házkutatást is tartottak. E nyomozati cselekmény során Sz. N. lakásán további 10 gramm amphetamin-származékot, valamint kábítószer elosztásához és terjesztéséhez használatos tárgyakat foglaltak le. Mindemellett droggal kapcsolatos anyagmaradványokat is rögzítettek. Az újabb bizonyítékok alapján a szintén Egerben lakó K. K.-nál is házkutatásra került sor. Ott csaknem 175 gramm amphetamin-szár- mazék került elő, ráadásul még egy éleslőfegyvert is megleltek, lőszerekkel együtt. A rendőrség az akció után a három gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vette, és javaslatot tett az ügyészségnek előzetes letartóztatásuk indítványozására. Egyúttal szakértőt is kirendeltek, akinek a feladata a kábítószer hatóanyagának és mennyiségének pontos meghatározása. A büntetőeljárást a fiatalemberekkel szemben a HRFK vizsgálati osztálya folytatja visszaélés kábítószerrel bűntett megalapozott gyanúja miatt. A procedúra kiterjed a gyanúsítottak esetleges terjesztői tevékenységének felderítésére is. K. K.-t a rendőrség visszaélés lőfegyverrel és lőszerrel bűntett elkövetésével is megalapozottan gyanúsítja. Pelyhéné Kóta Erzsébet r. százados, főkapitánysági sajtó- referens tegnapi tájékoztatójában hangsúlyozta: a megye rendőrei az ünnepi időszakban végrehajtandó akcióik során kiemelt figyelmet fordítanak a kábítószer-bűnözés megelőzésére és felderítésére. Magasabb adók T. 0. lőrinci Rendkívüli ülésen módosította tegnap a város önkormányzata helyiadó-rendeletét. Az építményadó a jövőben az eddigi 200 forinttal szemben négyzetméterenként 400 forint lesz, ami még mindig jóval kevesebb, mint az országos 900 forintos átlag. Az építményadó - a telekadóhoz hasonlóan - a megállapított adóalap következtében elsősorban a nagyobb vállalkozásokat érinti. A telekadó mértékét a testület az eddigi 10 forintos négyzetméterenkénti kötelezettséggel szemben 50 forintra módosította. (Az országos átlag ebben az esetben 300 forint négyzetméterenként.) Az ösz- szes forrásnövekedés így több mint 60 millió forint lesz évente. A grémium szerint a magán- személyek kommunális adójának növelése nem indokolt. A képviselő-testület döntött a mátravidéki erőműi teniszpálya értékesítéséről is. Az elhanyagolt ingatlant egymillió 100 ezer forintért egy vállalkozó vásárolta meg, aki szabadidős szolgáltatást kíván biztosítani a majdan felújítandó létesít ményben. „Sz. N. lakásán további 10 gramm amphetamin- származékot, valamint kábítószer elosztásához és terjesztéséhez használatos tárgyakat foglaltak le... Az újabb bizonyítékok alapján a szintén Egerben lakó K. K.-nál is házkutatásra került sor. Ott csaknem 175 gramm amphetamin-szár- mazék került elő, ráadásul még egy éleslőfegyvert is megleltek, lőszerekkel együtt..,,. ÁLLÁSPONT Szegények Pécsi István lassan tizenhat esztendő telt el az úgynevezett, általam és sokak által nem éppen nagyra becsült rendszerváltoztatás óta. Rendszeresen elhangzanak a dicsérethal- mazó szólamok, amelyek bizony meglehetősen üresen konganak, s szinte kézzelfoghatóan tartalmatlanok. Bántóan félrevezetőek is, mivel a tömegek sorsa nem javult azóta, hanem romlott, s a társadalmi légkört a kiábrándultság uralja. egyesek erőltetett optimizmussal, falsnak tűnő bizakodással azt harsogják: idővel, sőt hamarosan is jobb lesz. Csak az a baj, hogy a józan értelemmel felvértezettek mindezt erőteljesen megkérdőjelezik. Ők arra is emlékeznek, hogy a korábbi rendszerben is azt magyarázták, hogy még egy kicsit kell kitartani, s akkor bekövetkezik a várt fordulat, húzzuk hát összébb a nadrágszíjat, s eljön majd az idő, amikor kiereszthetjük, s áthathat minket a megérdemelt elégedettség. Semmi sem lett belőle! Ezért ne variáljon senki az efféle álságos tanácsokkal. Még a kedélyborzoló, a csömört keltő kampányfogásokban bővelkedő népszavazás előtt jelent meg a témával szakszerűen, hozzáértően foglalkozó szervezet tolmácsolásában az az értékelés, amely megfogalmazza, hogy hazánkban pillanatnyilag — azért írom ezt, mivel számuk még tovább növekedhet - hárommillió szegény nyomorog. S még egy megdöbbentő adat: ötszázezer gyerek éhezik, igen rosszul táplált, vagyis ahhoz az élelmiszer-mennyiséghez sem jut hozzá, amire feltétlenül szüksége lenne. riasztó, szörnyű tények... Annyira azok, hogy mind a kormányzati, mind az ellenzéki oldal voltaképpen elhallgatta, szégyellték bármilyen érvként előrángatni. Nem véletlen! Az egymást váltó koalíciók ugyanis vajmi keveset tettek azért, hogy ez a helyzet ne alakuljék ki. Magyarul: a szituációért egyformán felelősek. Legfeljebb nem érzik kellőképp ennek súlyát. Éveik zömét teljesen felesleges, önérdekű csatározásra, pótcselekvések regimentjére pazarolták, s épp azzal nem törődtek hangsúlyozottan, ami a legsürgetőbb, a mindent megelőző teendő lett volna. S most, túl az összecsapáson, akadtak olyan felelős vezetők, akik a voksolás érvénytelenségéért a létbizonytalanságot emlegették. eddig nem tudtak róla? Megkongatták a vészharangokat? Összefogást hirdettek-e az áldatlan állapotok mielőbbi megszüntetéséért? Megéri mindezen eltöprengeni ilyenkor, advent napjaiban. Szálljunk magunkba, s álbalhék helyett gondoljunk arra az Újjászületőre, aki csak az elesettekért élt... Alapítvány és kurázsi domoszlo Az elszármazottak találkozóját idén már második alkalommal rendezte meg a település, és a régen látott ismerősök találkozásán túl egyéb eredményei is születtek a kezdeményezésnek. Mint Gyurkó Béla polgármester érthető örömmel újságolta: nemrégiben egy, a községből jó ideje elköltözött, azóta sikeres vállalkozóvá lett egykori domoszlói félmillió forintot adományozott az önkormányzatnak azzal, hogy „használják fel belátásuk szerint a legjobb célokra”.- Ötszázezer forint nagy pénz, még egy község számára is, mindenképp a legnagyobb köszönet illeti meg az adományozót, aki szeretné megőrizni inkognitóját - tette hozzá a polgármester. Azt is megjegyezte: a képviselő-testület munkájának egyfajta pozitív visszajelzéseként értékeli, hogy az elszármazottak rendre elismerően nyilatkoznak a megvalósult fejlesztésekről, s egyre inkább igyekeznek hozzájárulni szülőfalujuk további boldogulásához. Ennek jegyében egy alapítvány, esetleg egyesület létrehozását tervezik, amiről szólva a polgár- mester akként nyilatkozott: „ez a valódi civil kurázsi”. rácsonyi összeállításukat A templomi hangversenyt ebéd és beszélgetés követte a napközi otthonban. írná - A Március 15. Gimnázium és Szakképző Iskola végzősei 18- án, szombaton tartják szalagavatójukat. Az ünnepség délután öt órakor kezdődik az oktatási intézményben. PstraSffitiire - A település képvi- selő-testülete legutóbbi ülésén megtárgyalta a helyi adók beszedésével kapcsolatos kérdéseket A grémium egyebek mellett megállapította, hogy az idén az adónyilvántartás szerint kevesebb pénz érkezett be az önkormányzathoz, mint amire számítottak. Éppen ezért a testület úgy döntött, ho^ a jövőben következetesebben és gyakrabban ellenőrzik, hogy az adózók eleget tesznek-e ebbéli kötelezettségeiknek. iezötáÉány - Az általános iskola december 18-án, szombaton délután négy órától rendezi meg hagyományos fenyőbálját ahol a második és a harmadik osztályosok műsora után az önkormányzat szociális bizottságának ajándékát kapják meg a gyerekek, majd tánccal ünnepük a közelgő karácsonyt liéfá/a - A képviselő-testület megalkotta a 2005-re szóló átmeneti gazdálkodási tervet Ezt az tette szükségessé, hogy azonnal pályázhasson az önkormányzat amennyiben erre lehetőség nyílik. Nagpsip - Szerdán délután három órától a polgármesteri hivatal tanácstermében tartják az idei utolsó testületi ülésüket a képviselők. Molnár Albertné polgármester egyebek mellett elmondta, hogy a jövő évi munkatervet tárgyalják meg első forHÍRÖZÖN megyénkből dulóban, majd a gyűlés második felében rendeletet alkotnak a falu jelképeiről, így a címerről és a zászlóról. Novai - Holnap délután két órától rendezi meg az önkormányzat az idősek napját a Művelődési Házban. Az ünnepségen Fodor Péter polgár- mester köszönti a meghívott nyugdíjaskorú vendégeket. A rendezvényen fellépnek a Novaji Asszonykórus tagjai és a Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjai. Előadásuk címe: Szállást keres a Szent Család, novaji bet- lehemes. Petöiátp - A sport- és szabadidő- központban tartotta idei utolsó tanácskozását az önkormányzat képvi- selő-testülete. A grémium tagjai a köz- beszerzési szabályzatról tárgyaltak, majd értékelték az idén elvégzett munkát Pétenására - A városi művelődési házban ma délután öt órakor a Pétervására körzetében élő vadászok legszebb trófeáiból, illetve vadászfestményekből nyílik kiállítás. A tárlatot Varró Magdolna ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Vámosgpt - A korábbi évekhez hasonlóan a helyi óvodában az idén is megünneplik a karácsonyt December 15mes játékot adnak elő a kicsiknek. A program a készülődés mellett a régi néphagyomány megőrzését szolgálja. Az ünnepségen az óvoda közössége mellett részt vesz majd a falu vezetése is. Karácsony alkalmából a gyerekeket - az önkormányzat jóvoltából - játékokkal ajándékozzák meg. Váraszó- A helyi cigány kisebbségi önkormányzat 100 ezer forintot nyert pályázat útján az esélyegyenlőségi tárcától. Az összegből az óvoda számára egy új automata mosógépet, valamint egyéb szükséges felszereléseket vásároltak. A napokban közmeghallgatást is tartottak a kisebbségi képviselők, amelyen az idei eredményekről és a jövő évi tervekről tájékozódhattak az érdeklődők. A kisebbségi elnök, Puporka József egyebek mellett arról is beszámolt, hogy idén 400 ezer forintot nyertek pályázaton, amely összeget a faluház felújítására, illetve az óvoda korszerűsítésére fordítottak. Vécs - A napokban elkészült a település karácsonyi díszkivilágítása, ami a község forgalmasabb útjait teszi hangulatosabbá. Emellett az ünnep örömére a polgármesteri hivatal előtt felállították és feldíszítették a falu karácsonyfáját is. VíSöilta-A Magyar Vöröskereszt gyöngyösi területi szervezete véradást szervez december 15-én, szerdán reggel fél nyolc és délután öt óra között a Mátrai Erőmű Rt orvosi rendelőjében. Zagpsárté - Ma délután öt órakor a könyvtárban élménybeszámolóval összekötött diavetítést tart Kiss László pedagógus Erdélyről és a Déli- Kárpátokról.