Heves Megyei Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-08 / 260. szám
2004. NOVEMBER 8., HÉTFŐ 15 SPORTTÜKÖR Gyöngyös - Veresegyház 1-1 (1-0) Pétervására - Túra 1-3 (0-1) Magyargéc - Gy.halász 2-2 (1-2) Gyöngyösi AK-Ytong: Veresegyház Csütörtöki Koszta Tóthi Jenei Nagyfalusi Tóth N. Szilágyi Zalaegerszegi Tóth I. A ♦ Hannus Dávid (Agócs) Virkter T. (Dombóvári) Takács Hiller Szekrényes Hutter Juhász R. (Kolompár) Vizner Forgács D. (Molnár G.) Tóth L (Virkter l) Bartha Beálló (Nagy G.) Játékos-edző: Edző: Labancz Róbert Oroszi Sándor. A palánk alatt határozottabbak voltak a szolnokiak FOTÓ: P1LISY ELEMÉR hazaiak, amelynek ledolgozása - hiába mozgósítottak nagy erőGyöngyös, 100 néző. Játékvezető: Gyertyás (Tóth S, Káté). A gotok története: lo. perc: Takács szögletét Dávkí fejette a felső sarokba 1 -0.86. perc: Dombóvári jó labdát kapott maid a jobb oldalról kilőtte a kapu bal alsó sarkát. 1-1. Az utolsó percig izgalmas, végig nagy iramú Dávid Sándor mérkőzésen a rutinos Koszta János jó néhány bravúros védésére volt szükségük a vendégeknek. A veresegyháziak sportszerűtlenül sőt durván játszottak, aminek eredményeként két komoly sérülést is szenvedtek a gyöngyösiek. Mindezt a játékvezető torolta meg. Jók Bartha Szilágyi, ill Hannus. Labanca Róbert - A rendkívül durván játszó ellenféltei szemben sokat tettünk a győzelemért, ami most sajnos nem sikerült Oraszl Sándor - Egyenlő erők küzdelmében igazságos döntetlen született Halmóczki Ferenc Pétervására: Túra: Tóth B. Nagy Vámosi Gohér Csontos M. Szilágyi Háklár Lörincz Kaknics ülik Hegedűs (Bukrán) + LessT. Oláh Sukaj Béres Takács (Kovács) Bódi Kuti Mészáros Horváth Nagy G. (Mirkóczky) Less K. (Folner) Játékos-edző: Edző: Nagy Endre. Aczél Zoltán. Pétervására, 250 néző. Játékvezető: Mozsár (Kormos, Bathó). A gőték története: 22. perc:M3nKőltalálta kapuba, 0-1.54. perc: Bal oldali beadás után A/orvátf? a jobb sarokba lőtt, 0-2.57. perc: Oláh jobb oldali beadását Góbéra kapu közepébe rúgta öngól 1-2.86. perc: Bal oldali vendégtá- Csontos Mihály madás végén Kuti a hosz- szú sarokba lőtt, 1-3. Hatalmas iramban kezdődött a rangadó jellegű mérkőzés. Túrái vezetés után a hazaiak a 37 percben 11-est hibáztak, majd a második félidő elején - péterkei fölény ellenére - gólt ismét a vendégek rúgtak. A változatos, magas színvonalú küzdelmet a listavezető a maga javára döntötte el Jók Tóth B., Csontos M„ ill Nagy, ülik, Szilágyi, Horváth, Kuti. Nagy Enk« - Jobb csapattól kaptunk ki, mert az ellenfélnél több jó teljesítmény volt Aczél Zoltán: - A szervezetten játszó Pétervására elten megérdemelt győzelmet arattunk. Kovács Ferenc Oláh Szén Pingiczer Szabó Kecskés Nagy Gy. T. Cséki (Berki) Vemyik Varga (Kalocsai) Marázi Mátyás Debreceni Mihályi Nagy Gy. G. (Bakondi) Duró Papi Ökrös Bordás Sárdi (Mátyus) Molnár (Tamási) Smelkó NagyG. Edző: Edző: Oláh Béla. Ács János. Magyargéc, 220 néző. Játékvezető: Tóth I. (Dani, dr. Stark). A gotok története 14. perc: NagyGy. G. szöglet- rúgásból érintés nélkül a hosszú felsőbe lőtt 0-1. 30. perc: Nagy Gy. G. szabadrúgása után Vemyik mintaszerűen fejelt a kapuba, 0-2.31. perc Sárii 12 nxől kapásból szép gólt lőtt 1-2. Debreceni József 70. perc: Ökrös 30 mröl lőtt a léc alá 2-2. Az NB lll-as szinthez képest színvonalas első félidőben a vendégek már 2-Ora vezettek, és kontráik mindig veszélyt jetentettek. A 60. percben Szén bravúrosan hárította a hazaiak büntetőjét ám az eset után Marázit kiállította a játékvezető. Jók Pingiczer, Duró, Smelkó, ill Nagy Gy. T, Nagy Gy. G, Debreczeni, Nagy G. ttáh Béb: - Amilyen a heti felkészülés volt olyan tett a mérkőzés is. A kihagyott 11-es sorsdöntő volt Ács János - Az első félidőben nagyszerűen játszottunk, s kétgólos vezetésünk után a hazaiak lendülete döntetlent eredményezett Szabó Ferenc LABDARÚGÓ NB III. MÁTRA CSOPORT — 12. FORDULÓ Aczélosabb volt a Túra Jobban izzott az olaj Négy ponttal vesztettek a Sasok ^suzük. VITAI EGER kosárlabda Húsz év után rendeztek újra élvonalbeli férfi kosárlabda-mérkőzést Egerben. A két vereséggel rajtoló Vitai Éger-Fekete Sasok hazai bemutatkozó mérkőzésén - 900 néző előtt - a szolnokiak irányították a játékot. A 3. negyedben olyan nagy hátrány szedtek össze a két - már nem sikerült. Vitai Éger-Fekete Sasok - Mól Szolnok 70-74 (16-18,19-21, 9-22, 26-13). Az egri legjobb pontszerzők: Kahrimanovics 14/3, Chigard 11/3, Petrucsik K. 10/3, Mitchell 10. (A részletes tudósítását kedden közöljük.) Pápa: kipipálva maszekolás Csatát nyert a Bélapátfalva B. R. TEKE Szuperliga A 8. forduló mérkőzésén: Bélapátfalva SKHE - Pápa 5:3 (3505:3466) BÉLAPÁTFALVA: Bíró 561, VINCZÉ Z. 603, TŐSI 632, Balázs 559, Molnár Cs. 554, MOLNÁR L. 596. A várakozásnál sokkal kiélezettebb, szorosabb csatát hozott a középmezőnybe pályázó gárdák összecsapása. A hazaiaknál az első párban Vincze Zoltán sokadik alkalommal megbízható játékkal szerezte meg az egyéni pontot. Bíró Zsolt és Balázs Péter közepesen teljesített, így nagy szükség volt Tősi Pál rutinjára és 632-fás remeklésére. Az 51 fás előnnyel pályára lépő befejező dobók közül Molnár Csaba elmaradt az egyéni csúcsától, de szerencsére Molnár László jó napot fogott ki. Volt olyan sorozata, hogy 112-es telit produkált 15 gurításból, sőt sorozatban négy kilencessel járult hozzá a hazaiak sikeréhez. IFIK: 3:1 (1070:1058). Ld.: JÓZSA 561, Berecz A. 509. További eredmények: Sopron - Bp. Erőmű 8:0, Ferencváros - Szolnok 6:2, Kaposvár - ZTE 1:7. A listavezető turaiakat nem tudták megállítani a pétervásárai Mirkóczky Lászlóék (jobbra) fotó: pilist elemér További eredmények: Gödöllő - Mezőkövesd 0-2, Balassagyarmat - Tápiószecsö 1-1, Jászberény - Baglyasalja 1-0, Tápiógyörgye - Főt 2-0. A bajnoksái g állása l.Tura 12 8 3 1 25-11 27 2.Mezőkövesd 12 7 4 1 19-8 25 3. Pétervására 12 6 1 5 25-16 19 4. Tápiószecsö 12 5 3 4 19-18 18 5. Gyöngyösi AK 12 5 3 4 19-21 18 6. Tápiógyörgye 12 5 2 5 15-22 17 7. Magyargéc 12 4 4 4 15-19 16 8. Balassagyarmat 12 4 3 5 18-15 15 9.Jászberény 12 4 3 5 17-17 15 10. Baglyasalja 12 4 2 6 15-15 14 11. Gödöllő 12 4 2 6. 14-17 14 12. Veresegyház 12 2 6 4 17-17 12 13. Gyöngyöshalász 12 3 3 6 12-23 12 14. Főt 12 2 3 7 10-21 9 A13. őszi utolsó fontoló párosítása. November 13, szombat 13.30: Tápiószecsö - Pétervására Baglyasalja - Gödöllő. Vasárnap. 13.30: Főt - Jászberény, Mezőkövesd - Balassagyarmat Túra - Magyargéc, Gyöngyöshalász - Gyöngyös, Veresegyház - Tápiógyörgye. Mérán bukott a Sólymos S.K. LABDARÚGÁS Megyei II. osztály A 13. forduló eredményei. Keleti csoport. Detk - MFS 2000-Sirok 0-6 (0-3), Hevesaranyos - Poroszló 5-3 (2-1), Szihalom - Abasár 0-0, Visonta - Balaton 2-1 (1-0), Mikófalva - Noszvaj 3-1 (0-1), Anornaktalya - Demjén 1-0 (0-0), Domoszló - Márkáz 1-3 (0-2). Az élmezőny: 1. Hevesaranyos 32 (38-19), 2. Márkáz 26 (22-13), 3. Sirok 25 (44-17), 4. Mikófalva 24 (33-16). Nyugati csoport Adács - Ecséd 1-4 (0-1), Hatvani Lokomotív - Pély 2-1 ' (1-1), Hort - Rózsaszentmárton 3-2 (3-0), Petőfibanya - Energia SC Gyöngyös 5-3 (3-0), Tárnáméra - Solybor- Gyöngyössolymos 2-0(1 -0), Lőrinci - Gyöngyöspata-Kőfuv 0-0, Boldog - Atkár 4-1 (2-1), Szűcsi - Heréd 2-1 (1-0). Az élmezőny: 1. Solybor-Gyöngyössolymos 32 (32-12), 2. Boldog 32 (32-14), 3. Tárnáméra 26 (35-16), 4. Gyöngyöspata-Kőfuv 25 (25-9). Elárverezik a Ferrarit autósport - Elárverezik azt a versenyautót, amellyel a világbajnok Michael Schumacher megnyerte az idei Forma-1-es szezon első öt futamát. A világhírű londoni Sotheby's aukciósház tájékoztatása szerint az eseményre május 23-án, a Ferrari maranellói központjában kerül sor. Az elmúlt hét végén jótékonykodott is a ’ német pilóta, mivel 1,15 millió euróval támogatta az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetét, az UNESCQ-t. A csekket egy szombat esti, németországi gála keretében nyújtották át az illetékeseknek. Maratoni tragédia atlétika - Tragédia árnyékolta be a vasárnapi Athén MarathonL A 42 éves Dimisztrisz Libuszisszel a verseny első szakaszán szívroham végzett. Állítólag az előző este már mellkasi fájdalmakra panaszkodott, mégis vállalta az indulást A viadalt a férfiak között kenyai, a nők mezőnyében pedig etióp fölény jellemezte. A győztesek, férfiak: Chereno (kenyai) 2:15:28 óra. Nők: Alemu (etióp) 2:41:11. Csábi Bettina: a 22. győzelem ökölvívás - Csábi Bettina, a WIBF-GBU szervezet harmatsúlyú világbajnoka pontozással legyőzte az angol Cathy „The Bitch” Brownt a szentesi bokszgálán, s ezzel megvédte övét. Csábi végig okosan, taktikusan bokszolt, egy pillanatig sem adott esélyt ellenfelének, amit jól bizonyít, hogy mindhárom pontozó 99-91 arányban őt látta jobbnak. A Felix- Promotion világbajnoknője eddigi összes mérkőzését megnyerte, ezúttal a 22. győzelmét aratta. Ugyanitt Nagy József megszerezte a Nemzetközi Boksz Föderáció (IBF) középsúlyú kisvilág- bajnoki övét, miután a 2. menetben kiütéssel legyőzte a finn Kai Kauramákit. A magyar öklöző ezzel nyolcadik mérkőzését is megnyerte a profik között. Bocsi hetes a Kiskunhalasnak Hírlap-információ LABDARÚGÁS NB J/B A 12. forduló eredményei: Haladás - Szeged 2-0 (1-0), Kecskemét - Vác 3-0 (1-0), Tatabánya - BKV Előre 1-0 (0-0), REAC - Dunaújváros 3-1 (2-1), Mosonmagyaróvár - Szolnok 1-0 (1-0), Makó - Orosháza 1-2 (0-1), Hévíz - Bodajk 1-0 (0-0). NB II., Kelet A 12. forduló eredményei: Bocs - Kiskunhalas 7-2 (1-1), Kistarcsa - Szentes 1-3 (1-1), Kazincbarcika - Hajdúböszörmény 5-1 (1-1), Mátészalka - ESMTK 3-2 (1-2), Dabas - Vecsés 0-2 (0-1), Gyula - Putnok 3-0 (1-0), Jászapáti - Salgótarján 4-1 (2-0). A végére belemelegedtek kötelező Megszerezte második győzelmét az Agria RC Záchar Tamás RÖPLABDA NB I., Nők A 7. forduló mérkőzésén: Agria RC Eger - Veszprémi Egyetem FC 3-1 (21, -22,22,12) Eger, 100 néző. V.: ifj. Szabó, Járosi. AGRIA: Danes, Homolya, Dobi, Bede, Kolman, Helli. Cs.: Rakvács (liberó), Varga, Kovács A. Edző: Vincze Tamás. VESZPRÉM: Pintér, Fazekas, Zsoldos, Benedek, Egyed, Nagy. Cs.: Selmeczi (liberó), Hamar, Bukov, Tóth. Edző: Márton József. Kötelező győzelmet vártak az egri szurkolók az Agriától, amely az utolsó, 9. helyen álló eddig nyeretlen ..................... v eszprémieket fogadta. Talán a korai kezdés lehetett az oka, de igencsak álmosan kezdték a találkozót a felek, és számos hibával tarkították az amúgy sem magas színvonalú összecsapást. A fordulatos első szett végén a hazaiak örültek, de a folytatásban némi meglepetésre veszprémi fölény és egyenlítés követekezett. Az agriások 2-1- es hazai vezetésnél ébredtek és a 4. játszmában egyértelműen bebizonyították, hogy melyik a jobb csapat a parketten. Ezzel második, és ismét 3 1. játszma: 8-7, 16-18, 21-20. 2. játszma: 10-9, 16-19, 19-23. 3. játszma: 8-6, 17-15, 21-19. 4. játszma: 10-3, 18-9, 22-11. pontos győzelmét is elkönyvelhette az Agria. Vincze Tamás: - Rendkívül alacsony színvonalú mérkőzésen begyűjtöttük a nagyon fontos 3 pontot. Márton József: - A többet kockáztató egriek győzelme megérdemelt. Juniorok: Agria-RC-EVSI - Veszprém 3-1 (-23,18,12,14). HEVES "a1 HÍRLAP m ctOmcWB. Huram, mm. hbbmomt. uIibhci. tfrwvAaAnA vAimon ts komchik mapeapia Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kit Hetei Maggal Irodája. Felelős kiadó a kit ügyvezető igazgatója | Főszerkesztő: STANGA ISTVÁN Kiatöveretó PERJÉS! ATTILA Vezető szerkesztő DR SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (PL 23.) Telefon: 36/513600, fax 36/513-605. E-mail dm: hmhirtap@axeb.hu Ügyféfezolgátati irafa Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetési vezető: MOLNÁR ZOLTÁN Telefon: 36/513634. fax 36/513630 | Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427. Az előfizetői példányok kézbesítését az 1 Axel Springer-Magyarország Kft. Heves | Megyei Irodájának terjesztő hálózata I végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regi | onális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezetó: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513044, fax 36/513646 Előfizetés a kiadónál Telefon: 80/513646 (ingyenesen hívható). Telefax 36/513646, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Bőfizetés dija: egy hónapra 1400 Ft negyed évre 4200 Ft fél évre 8400 Ft egy évre 16800 ft Hirdetésfelvétel előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. Tel/fax 37/311-697) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. Tel/faoc 37/341-051). Készült Egri Nyomda Kft (Eger, Vincellériskola u. 3. sz.) Felelős vezető: Kopka László. HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társa- : Ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is vég- ji zik (Axel Springer-Magyarország Kft, i: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., \ Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság i Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft, Nép- \ újság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő í Kft) előfizetéses megrendelését teljesít- \ sük, akcióira, kiadványaira és egyéb \ szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. f Az érintettek felvilágosítást kérhetnek | az általunk kezelt személyes adataik kö- \ réről felhasználásuk módjáról és céljá- \ ról és bármikor kérhetik azok helyesbítését felhasználásuk korlátozását illet- \ ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával terjesztésével az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza ------ Az-újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált