Heves Megyei Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-05 / 258. szám
2004. NOVEMBER 5., PENTEK 12 Gyilkos bírók ülnek a vádlottak padján TÁRLAT Jogászok és perbeszédverseny Bírók ülnek ma a képzeletbeli vádlottak padjára, a Kriminál- expo utolsó napján perbe- szédversenyt rendeznek. A fiatal jogászjelölteknek a nagyközönség előtt kell bizonyítaniuk. Fazekas Géza, a rendezvény szóvivője szerint már napokkal a program előtt annyian jelezték részvételüket, hogy teltházra számítanak. A vád ismert magyar filmek történetein alapul, tavaly például a Roncsfilm és az Üvegtigris című film bűn- cselekményei alapján kellett rács mögé juttatni a játékban résztvevő bírákat. A Kriminálexpo utolsó napja azonban nem csak a versengésről szól és nem csak a szakmai közönségnek. Az érdeklődök kipróbálhatják azt is milyen az, ha valaki rabbá válik. A jelentkezőket sorszámmal látják el, lefotózzák, ujjlenyomatot vesznek tőlük és ha rövid időre is, de bűnözőkké válnak. Persze a valódi bűnügyi statisztikába nem kerülnek be az érdeklődők. A Budapest Kongresszusi Központban zajló ingyenes programon magánnyomozókkal, grafológusokkal találkozhatnak a látogatók és akár azt is megtudhatják, milyen a személyiségük. A helyszínen okmányiroda működik, így ügyintézésre is lehetőség nyílik. A Kriminálexpót 13. alkalommal rendezték meg. Az idén a bevásárlóközpontok, szórakozóhelyek és bankok biztonsága a kiállítás fő témája. ■ Nagy E. D. :9S§p»SeEII1S Kegyelettelenül heves megye - Mindenszentek idején sem tétlenkedtek az enyveskezűek. Az egri Hatvani temetőben egy sírhelyről a kétszer másfél méteres kovácsoltvas kerítést lopták el, míg október 31-én az egyik hevesi temető parkolójában álló személygépkocsit fosztották ki ismeretlen elkövetők. Megálló-rongálók GYÖNGYÖS - A polgármesteri hivatal tett feljelentést az ellen a tettes ellen, aki a Mátra térségében több buszváró tetejét és fali részét rongálta meg, valamint egy buszmegálló tetejét el is lopta. A kár háromszázezer forint. Besurrantak EGER - Árusítás címén jutott be egy egri lakásba három jómadár. Miközben ketten elterelték a házigazda figyelmét, harmadik társuk félmillió forint készpénzt és hasonló értékű arany ékszert tulajdonított el. Kulcsos tolvaj Eger - Hamis vagy lopott kulcsot használt az elkövető egy egri lakás kirámolá- sához. A napközben, a háziak távollétében történt bűntett során egy laptopnak, egy aranygyűrűnek és 370 eurónak kelt lába. A kár csaknem négyszázezer forint. KÉK TÜKÖK Zalatnay még reménykedik börtön Cini szakvéleményre vár Még a Nagy Ignác utcai börtönben van Zalatnay Sarolta. Nem dőlt el, hogy Egerben, Kalocsán, vagy Tökölön kell majd folytatnia börtönéletét. Szemán László A Büntetésvégrehajtás nem adhat felvilágosítást a fogvatartóit körülményeiről. A művésznő ügyvédje, Hegedűs László pedig egyelőre csendet szeretne Zalatnay körül.- A független orvosszakértői vélemény szerint a művésznő állapota aggodalomra ad okot, bármelyik pillanatban felléphet a konkrét életveszély. Ennek ismeretében hozom meg a következő lépéseket a helyzet megváltoztatása érdekében - mondta szűkszavúan az ügyvéd. Annyit sikerült még megtudtunk tőle, hogy Zalatnay rosszindulatú daganatának eltávolítása után bizonyos időközönként ellenőrző vizsgálatot végeznek rajta. A legutóbbi vizsgálatkor még szabadlábon volt. A szakvélemény még nem készült el arról, hogy a műtét után képeződött-e áttét, vagy sem. Amennyiben igen, akkor vélhetően kérvényezni fogják, hogy civil kórházban folytassák a gyógykezelését. Úgy tudjuk, hogy Zalatnay jelenleg egy hat- személyes cellában tölti a büntetését. Cellatársait hozzá hasonló bűncselekmények miatt ítélték el. Az egészségi állapotától függ majd, hogy Kalocsán, Egerben, vagy Tökölön, a rabkórházban folytatja-e majd büntetése letöltését. Bökönyi István, a bv országos parancsnoka egy tévényilatkozatában elmondta, hogy igyekeznek minden elítélt számára a képességeinek megfelelő munkát felajánlani. A szakemberek elbeszélgettek Zalatnayval és a könyvtárosi munkát ajánlották fel számára. A hírek szerint Cini ezt örömmel elfogadta. A bv-intézetekben kulturális szabadidő keretében egyébként is lehetőség van arra, hogy az elítéltek művészeti tevékenységet folytassanak. Színjátszó-, illetve képzőművész köröket hozhatnak létre és természetesen művészetüket bemutathatják adott esetben rabtársaiknak is. Ehhez az kell, hogy a fellépni szándékozó jól viselkedjen, betartsa a börtön szabályzatát. Hegedűs László ügyvéd nem cáfolta, hogy Cini tervei között szerepel a börtöntapasztalatok megírása könyvben, de ez egyelőre csak terv. Zalatnay Sarolta még Budapesten van, egy hatszemélyes cellában Határőrök autójának hajtott a csempész összeütközött Audijával az őt megállítani akaró határőrök autójával egy menekülő 36 éves ukrán cigarettacsempész Győrtelek térségében. Egy határőr köny- nyebben megsérült. Az Audi totálkárosra tört, az ukránt elfogták, (szí) Felgyújtotta magát szerelmi bánatában FELGYÚJTOTTA magát reménytelen szerelme miatt és halálra égett egy 40 éves férfi Dávodon. A mentők már nem tudtak rajta segíteni, (jj) Anyát és gyermekeit keresik a fővárosban eltűnt egy anya két kisgyermekével diósdi otthonából. Aki tud valamit, Kecskés Patrik lózsefről (2), Dinócsik Alexanderről (4) és Dinócsik Bélánéról (34), hívja az ingyenes 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számát, (ned) Autót lopott vajúdó asszonyának ellopta a nyitott garázsból Magyargécen egy helyi férfi az ott álló Suzukit. A Szé- csényben elfogott tolvaj azzal védekezett, hogy állapotos feleségét akarta bevinni szülni a balassagyarmati kórházba, (szí) Trükkös bűnözők kopogtatnak egyre durvábbak Főként az idősebbek óvakodjanak Rendkívüli ötletgazdagságról tesznek tanúbizonyságot manapság a bűnözők, akik különböző trükkökkel próbálják becsapni, kifosztani az óvatlan embereket. Börtön helyett fogház Emberölés bűntettének kísérlete miatt még tavaly novemberben négy év börtönre ítélte a Heves Megyei Bíróság a 39 esztendős Sz. Jánosnét, a Fővárosi ítélőtábla a börtönt fogházra változtatta. Az asszony az alvó férje lábaira kötötte rá a 220 voltos hálózati vezetéket. SZ. I. HEVES MEGYE Az egyes emberek jóhiszeműségére, vendégszeretetére, illetve óvatlan- ságára építik zsákmányszerző tevékenységüket azok a különböző településeket járó személyek, akikről általában csak a távozásuk után derül ki, hogy milyen szándékkal is kopogtattak be a lakásokba. Napjainkban gyakorta előfordul, hogy a tolvajok valamelyik nagy szolgáltató cég nevében csöngetnek be a kiszemelt - általában idős - lakókhoz, akiknek aztán a házba jutva valamilyen munka színlelésével terelik el a figyelmét. A behízelgő modorú illetők valójában arra utaznak, hogy egy óvatlan pillanatban ellopják a tulajdonosok féltve őrzőt pénzét, értékeit. A rosszhiszemű látogatók legtöbbször az áram-, illetve a gázszolgáltató cégek dolgozóinak adják ki magukat, s amíg egyikük a mérőóránál serénykedik, addig társa vagy a WC-t keresi vagy inni kér, hogy azzal lekösse, elcsalja a helyszínről a házigazdát. Az álszakemberek ma már azzal is leplezik magukat, hogy az adott cég munkaruhájához megtévesztően hasonló öltözetet viselnek. A gyanús „dolgozók” esetében nem árt jól megjegyezni a kinézetüket, esetleges ismertetőjegyeiket, illetve - ha azzal érkeztek - a járművek rendszámát, mindezek később jól használható információknak számíthatnak a rendőröknek a tolvajok elfogásához. A bűnözők újabban már odáig merészkedtek, hogy időnként civil ruhás rendőrnek is kiadják magukat. Általában arra hivatkoznak, hogy a postás véletlenül hamis pénzt hozott a nyugdíjjal, s azt jöttek ellenőrizni. Ezt követően a valódi bankókat magukkal viszik, helyettük hamis pénzt hagynak hátra becsapott áldozataiknak. Ez ellen csak úgy lehet védekezni, ha a háziak nem elégednek meg a rendőrigazolvány felvillantásával, hanem elkérik annak az adatait. Amennyiben pedig a jövevények bármit le akarnak foglalni náluk, akkor határozottan igényeljék a tételes jegyzőkönyv felvételét, hamis pénz gyanúja esetén pedig ragaszkodjanak ahhoz, hogy maguk viszik be azt a rendőrségre. Ne higgyenek a kockás füzetbe írt elismervénynek, mert azok már eleve szabálytalanok, nem hitelesek. Szezonális trükk mostanában a gépjárműről történő tüzelőárusítás. A tisztességes kereskedőkkel ellentétben a bűnözők ugyanis előre eltervezett módon, hamisan beállított mérleggel dolgoznak, s így legkevesebb 1-2 mázsával megkárosítják a gyanútlan vevőt. Ennél durvább eset az, amikor a házalók előre elkérik a tüzelő árát, majd pár mázsa lerakása után hirtelen eltávoznak a helyszínről, de az is bevett szokásuk, hogy valamilyen ürüggyel veszekedést provokálnak a vásárlóval, majd sértődötten távoznak a kialkudott pénzzel, s a kocsin maradt fával, szénnel együtt. Az ilyen árusok esetében is előfordulhat, hogy egyikük valamilyen indokkal bekéredzkedik a házba, s ha egyedül hagyják, értékek után kutat, illetve hogy az udvaron maradt társa eleve kevesebb tüzelőt rak le ■ a kocsiról. Könnyen tehetik, mert tisztában vannak azzal, hogy az általában számla nélkül vásárló lakók az esetek zömében nem tesznek feljelentést, mert attól tartanak, hogy a hatóságok őket is számon kérik a szabálytalan vásárlásért. Sike Budapest, sírok A közelmúltban hozott ítéletében a Fővárosi ítélőtábla (FI) alaptalannak találta a vádlott és védője enyhítésre irányuló fellebbezését, ugyanakkor a büntetés kiszabása körében úgy látta - figyelemmel a vádlott személyiségére, valamint a bűn- cselekmény indítékára -, hogy lehetőség van a törvényben előírtnál enyhébb végrehajtási fokozat meghatározására. A vádlott 15 éve élt házasságban a sértettel, Sz. lánossal. Közöttük gyakoriak voltak a konfliktusok, amelyek elsősorban a férj erősen italozó életviteléből fakadtak. Az enyhe fokban értelmi fogyatékos nő szabadulni akart a számára terhes kapcsolattól. 2003. március 19-én este Sz. János ittasan ért haza, s szokása szerint bántalmazta feleségét. Sz. Jánosné zaklatott lelkiállapotban kiment az udvarra, sokáig dohányzott, majd úgy döntött, megöli a férjét. A fészerben talált, részben szigetelt elektromos vezetéket használta szándéka megvalósításához: annak két csupasz végét férje két bokájára hurkolta, a másik végét - amelyre villásdugó volt szerelve - pedig egy hálózati elosztóba dugta. Ezután a nyitva hagyott ajtón kirohant a lakásból. A vezetékek végül leestek az áramütésre felriadt Sz. János lábairól, aki túlélte a próbálkozást. A sértett „csupán” áramütést Az indíték A sértett durva, provokatív, megalázó módon viselkedett feleségével szemben, és lényegében ez a magatartás volt az elkövetés tényleges indítéka. szenvedett, melynek következtében mindkét lábszárán anyaghiánnyal járó III. fokú égési sérüléseket szenvedett. Az elsőfokú bíróság a vádlottat a sértett részéről ért sorozatos erőszakot nyomatékos enyhítő körülménynek tekintette, s erre is figyelemmel szabta ki a négy év börtönbüntetést, illetve a közügyektől való négy esztendei eltiltást. Az FI lényegében nem változtatott az ítéleten, de a körülmények mérlegelése után a már említett fogház letöltési fokozatot rendelte el. Az ítélőtábla indoklása szerint „a büntetlen előélet, mint alanyi tényező, mindig a vádlott javára szolgál. A legsúlyosabb bűntettek elkövetői esetében azonban - mint amilyen a vádlott is - ennek komoly jelentőséget tulajdonítani nem lehet... enyhítő körülmény viszont az, hogy a vádlott hosszabb ideje különböző szervi megbetegedésekben szenved, ami a rokkantnyugdíjazásához vezetett. Ez a megromlott egészségi állapota nyilvánvalóan jelentősen megnehezíti számára a szabadságvesztés-büntetés elviselését.” A valódi szerelők ismérve Az igazi szolgáltató cégek dolgozói szabályos egyenruhát viselnek, amelyen ma már kötelezően ott található az illető névkitűzője. Ha munkát végeznek, akkor többnyire a ház előtt áll a gépjárművük is, amelyen jól olvasható a vállalat neve. Óvatosságból ilyenkor sem árt felírni a szerelők nevét, s az autó rendszámát. Miután ők nem szélhámosok, s arról is tudnak, hogy illetéktelen személyek visz- szaélnek a nevükkel, általában nem veszik ezt zokon.