Heves Megyei Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-25 / 275. szám

HORIZONT 7 2004. NOVEMBER 25., CSÜTÖRTÖK A templomépítő apa nyomdokában JÓTÉKONYSÁG Egy új orgonára gyűjt Garam Lajos, az egykori evangélista lelkész fia Bárhol is jártam a világban, szülővárosomat, s a szü­leim kezdeményezésére épült kis templomot soha nem felejtettem el - említette legutóbbi látogatása al­kalmával is a Finnországban élő zeneművész, Garam Lajos. Szilvás István A jelenlegi lelkész, Aklan Béla szerint a gyülekezet tagjai már nagyon várják az új orgonát helsinki, EGER Erre a szívből jövő vallomásra gyermekévei­nek ezernyi emléke, s a szülő­városhoz fűződő mind szoro­sabb kötődése készteti a magas termetű, őszülő, körszakállt vi­selő férfit. A helsinki Sibelius Akadémia immár nyugdíjas he­gedű-lektora, számos kortárs hegedűművész tanára, Garam Lajos ugyanis négyéves koráig abban a lelkészlakban csepere­dett, amely mellett ma a csak­nem ötszáz tagot számláló evangélikus gyülekezet kis temploma áll.- Istennek ezt a hajlékát 1940. június 30-án ünnepélyes külsőségek között avatta fel Túróczy Lajos püspök. Hogy ez a templom felépülhetett, abban nagy érdemei voltak az akkor itt szolgáló édesapámnak - idézte fel a múltat első látoga­tásakor. A történet szálai azonban ko­rábbra, 1932-re nyúlnak visz- sza. Édesapja, Garam Lajos Já­nos ugyanis akkor - fiatal teo­lógus diákként - járt az északi ország fővárosában, ahol a ka­rácsonyi ünnepségen megis­merkedett a zenésznövendék Sole Kallioni-emivel. Néhány évvel később össze is házasod­tak, majd hét éven át az egri evangélikus gyülekezetét szol­gálták. ízt követően - az idő­közben született gyermekeik­kel együtt - Finnországban te­lepedtek le. A templomépítő lelkész fia - bárhol is járt a világban - soha nem felejtette el szülővárosát, s azt a kis templomot, amelyben állt akkoriban egy kis harmoni­um. Kellemes, vonzó hangja volt, s - mint nosztalgiázva em­lítette - amikor csak tehette, nagy-nagy odaadással nyom­kodta a billentyűit meg a pedál­ját. A kedves hangszer ma már nincs meg, talán ezért is gon­dolt rá a neves zenész, hogy el­kelne az időközben megújult falak között egy szép hangú or­gona.- Szüleim emléke, s az egy­kor a gyülekezetért, a templom építéséért összefogó finn és ma­gyar emberek iránti tisztelet kötelez arra, hogy folytassam' azt, amit ők elkezdtek - mond­ta, amikor adománygyűjtésbe kezdett mindkét országban. Első lépésként finnországi lakóhelyén, Espoo-ban létre­hozták Az egri orgonaépítést támogató egyesületet, mely­ben mintegy száz helyi művész és más szakember vállalt sze­repet: koncertek, felajánlások, önkéntes adományok révén próbálják meg előteremteni a szükséges pénzt. Emellett Egerben is szerveztek jóté­konysági hangversenyt, amely­nek a bevételét, valamint a vá­rosi önkormányzat támogatá­sát is erre a célra kívánják for­dítani.- Eddig Finnországban 38 ezer, itt pedig ezer euró jött ösz­sze - mutatta a naprakész nyil­vántartást legutóbbi látogatása alkalmával Garam Lajos, aki minden lehetőséget megragad arra, hogy népszerűsítse a kö­zös kezdeményezést. - Helsin­kiben, Poriban, Espoo-ban, s számos más helyen léptek fel olyan neves zenészek, mint Pekka Kuusista hegedűmű­vész, Jorma Hynninen, a leg­jobb finn baritonénekes, vagy Kalevi Kiviniemi orgonista. Ahol csak tehette, ott a zene­szerető közönség elé lépett a Garam-család is. Az adomány- gyűjtő turné sikerét jelzi, hogy csak a főváros híres szikla­templomában rendezett kon­certen 3800 euró folyt be az or­gonára.- A közelmúltban felvettük a kapcsolatot az Aquincum Orgo­nagyár igazgatójával, Kovács Gáborral, aki egy kétmanuá- los, kilencregiszteres hang­szerre tett ajánlatot 53 ezer 850 euróért. Ez az ár azonban csak ebben az esztendőben ér­vényes, mert jövőre drágulás várható. Ezért jó lenne még az idén előteremteni a hiányzó összeget. Finnországban újabb hangversenyeket rendezünk a hátralévő időszakban, jó lenne, ha az itthoni gyülekezet tagjai, s az esetleges támogatók is je­lentősebb adománnyal tudnák gyarapítani a pénzt, hogy a templomban mielőbb megszó­lalhasson az áhított orgona. Vili. ÖN KADÓ-konferencia EGER Elsősorban a helyi adó­ügyi igazgatással foglalkozó szakemberek részvételével kezdődött kedden a VIII. Or­szágos ÖNKADÓ Konferencia a Hotel Egér-Parkban. A há­romnapos tanácskozás fő té­mája - tudtuk meg Zay Fe- renctől, a házigazda Magyar Államkincstár Heves Megyei Területi Igazgatóságának ve­zetőjétől - a 2005-ös helyi adókra vonatkozó önkormány­zati rendeletek előkészítése lesz olyan előadók közremű­ködésével, akik maguk is részt vettek a törvények meg­formálásában. - Szó esik a kincstári szervezetek és az önkormányzatok közötti kap­csolatról is, hiszen az önkor­mányzatok a kincstáron ke­resztül közvetítik a törvényal­kotásra vonatkozó észrevéte­leiket és igényeiket, míg az ál­lam is a kincstár révén jelzi az elvárásait. Terítékre kerül a Szegedről első alkalommál „elcsábított” konferenciának nevet adó ÖNKADÓ-program is. A nevezett Heves és Csongrád megyei szakembe­rek által kidolgozott önkor­mányzati helyiadó-programot már 3164 önkormányzat al­kalmazza. A szoftver ugyanakkor már korszerűsítésre szorul, így ezekről is szót ejtenek. Kollektív büntetés autósoknak? VÁLTOZÓ BESOROLÁS Nem mindegy, hogy hol lakunk Négyessy felsotARKÁny Soha nem oko­zott balesetet autójával a szer­kesztőségünket felkereső pa­naszos, mégis magasabb díjat kell fizetnie jövőre a kötelező biztosításra. Mégpedig azért, mert Felsőtárkányban, ahol él, az idén több balesetet okoztak mások. Első hallásra félreértésnek gondoltuk az indoklást. Aztán Tőkés Lászlótól, az Argosz Biztosító Rt. területi igazgató­jától megtudtuk: valóban hát­rányosabb kategóriába kerül­tek a tárkányiak. A hideg zu­hany most érheti őket, tekint­ve, hogy a jövő évi kötelező biztosítási díjat a napokban postázta a biztosítótársaság. Az igazgató elmondta, hogy a díjemelés egy része az inflá­cióból ered. Erre ők - miként más társaságok is - 10 száza­lékot számolnak. A díjtétel másik része attól függ egye­bek mellett, hogy az ügyfél mennyi idős és hol lakik. Utóbbinak azért van jelentősé­ge, mert az Argosz kilenc kate­góriába sorolta a települése­ket. Akik az 1-esben élnek, azok fizetik a legtöbbet, akik a 9-esben, azok a legkevesebbet. Eger például az 5-ös kategóriá­ba tartozik, mert itt viszonylag több baleset történik, mint Gyöngyösön és Hatvanban, ahol a 8-as kategóriával szá­molnak. Felsőtárkány az idén a 9-es kategóriában szerepelt, de jövőre átkerül a 8-asba. A kárhányad, vagyis a települ­ésen befizetett biztosítási dí­jak és a biztosító által kifize­tett kárösszeg hányadosa ugyanis ezt indokolja. Tőkés László szerint ha ők rendre többet fizetnének ki, mint amennyit beszednének, akkor úgy járhatnának, mint az a ke­reskedő, aki 10 forintért veszi a tojást, de 3 forintért árusítja.- Miért kell valakinek azért lakolnia, mert mazsola a szomszédja? - kérdeztem az igazgatótól. Tőkés László azt felelte:- Nem lehet egyénre szabot­tan megállapítani a kötelező biztosítást. Erre a bonus-malus rendszer szolgál. Aki tíz éve nem okozott balesetet, annak 50 százalékkal alacsonyabb a díja. Aki viszont rendre össze­töri a mások autóját, annak emelt összeget kell fizetnie. Amikor megemlítettem, hogy ennek a területi besoro­lásnak „kollektív büntetés” íze van, az igazgató így reagált:- Akkor beszélhetnénk kol­lektív büntetésről, ha az or­szágban egységes volna a tari­fa. Tizenkét társaság foglalko­zik kötelező biztosítással. Ér­demes szétnézni, a szerződés felmondható, megköthető másutt. foíyószám/anv/f4c z Kóstoljon bele szabadon! Nyisson most HVB Lakossági Folyószámlát, és a következő szolgáltatásokat díjmentesen veheti igénybe 3 hónapon keresztül: Számlavezetés-v Elektronikus úton megadott átutalási megbízás -V Állandó és csoportos beszedési megbízás -v Internet Banking szolgáltatás -v Spectra Light Elektronikus szolgáltatás Telefonbank-szolgáltatás -v SMS-értesítés minden tranzakcióról Havonta 4 alkalommal készpénzfelvétel a HVB Bank saját bankautomatáiból “v HVB Violet Cirrus/Maestro bankkártya* Várjuk bankfiókunkoan: Eger, Bajcsy-Zs. u. 2. További információ a nap 24 órájában a 06-40/50-40-50-es telefonszámon. ...............................HVB Bank A z dk További részletek a Kondíciós Listában és a Hirdetményben. 'Amennyiben ezt a részt kitölti, és leadja egri bankfiókunkban, folyószámlájához még egy HVB Violet CírníVMaestro bankkártyát is biztosítunk díjmentesen: Név ............................................................................................................................................................................ T elefonsam:. ........................................................................................_______________________________________ C ím................................................................................................... . ......................................................... A z adaWésMmi Srefcíy kneMom tá|éta»tiut, hegy »fméye odatart a HVí Sank Hungary Rt. tsnja itjáfirátt. te adatokat Kizár«*) í HVB Saí* Hungary Ül ba$z?s#iőtíé fel a rrrÉ^evÖ H <s teendő ftgytete&d vaió kapcsötertertás céfjá/a, kJeérm a HVB Bank Md sepotk&fM vagy es&méftyétá, és m ebhez ks&cséédé Ameimyäwr» nem kívánja, hogy az ön dmér# tájékoztató anyagainkat- posiázzúfe, féérps, tegyei X-jstet a felfed téglám O

Next

/
Thumbnails
Contents