Heves Megyei Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-24 / 274. szám
2004. NOVEMBER 24., SZERDA 5 MEGYEI KÖRKÉP Utasok, vélemények, buszok Naponta 52 ezer utast szállít a városban az Agria Volán F0TÓ: PIUSV EIEMÉR A helyi tömegközlekedés fontos várospolitikai feladat - hangsúlyozta tegnap Kelemen Imre, az Agria Volán Rt. vezér- igazgatója. Ebben az ellátási felelősség az önkormányzaté, melyhez jelentős szakmai segítséget nyújt a részvénytársaság. M. K. EGER A helyi önkormányzat képviselőit hívta szakmai napra a Volán-társaság. Pintér Lajos üzletág-igazgató arról beszélt, hogy külső szakértő céget bíztak meg a városi tömegközlekedési hálózat vizsgálatával. Ennek eredményeiről elmondta, hogy a társaság naponta 726 járatot indít Egerben és 52 ezer utast szállít el. A vizsgálat értékeléséből kitűnt, hogy a városban 25 zsúfolt járat működik, míg 160 kihasználatlan. Előfordul, hogy a vonalakon az egyes járatok időnként torlódnak. A megkérdezett utasok több mint a fele elégedett, 42,4 százaléka kevésbé elégedett, és 2,6 százalék elégedetlen a szolgáltatással. Pintér Lajos arra utalt, hogy az utasok megfogalmazták az igényeiket is. Ezek főleg a reggeli és a hétvégi járatok sűrítését, illetve új megállók létesítését célozzák. Ezután dr. Gál József gazdasági igazgató tájékoztatta a képviselőket a társaság gazdálkodásáról. Ismertette a helyi járati árbevételt, amit a jövőben részben az utasok fizetnek meg. Ehhez kell, hogy társuljon az állam által biztosított fogyasztóiár-kiegészítés, illetve a normatív támogatás. Végül Kelemen Imre méltatta a közszolgáltatói törvény jelentőségét. Ennek alapján 2005. január 1-jétől a helyi tömegközlekedés az önkormányzat és a szolgáltató cég közötti szerződés keretei között végezhető. Új a bélyegző és új az elnök N. Z. EGER A Cigány Kisebbségi Ön- kormányzat tegnap esti ülésén módosították a Szervezeti és Működési Szabályzat egy szakaszát. Ebben kitértek arra, hogy készíttetnek egy újabb bélyegzőt, amelyen a bankszámlaszámot és az adószámot is szerepeltetik. Meghatározták azt is, hogy a bélyegzőt jól zárható helyen tartják, s azt kizárólag csak az elnök vagy a helyettese használhatja. Ezáltal dr. Vincze István aljegyző levelében foglaltaknak tettek eleget, miután korábban ez a megkötés nem szerepelt az SZMSZ-ben. Az ülés második részében új elnököt választottak az Egri Romákért Közalapítvány élére. Korábban ezt a pozíciót Bari József látta el. Most viszont ő elnökli a kisebbségiönkormányzatot, ezért a megbízatásáról lemondott. Az alapítvány elnökének egyhangú szavazattal ifjú Jónás Istvánt választották. Lapunk azt is megtudta: a kisebbségi ön- kormányzat a pályázaton az Esélyegyenlőségi Minisztériumtól nyert 200 ezer forintból kulturális fesztivált rendez december közepén. A pontos időpontot és a helyszínt a későbbiekben hozzák nyilvánosságra. Gyanús játékok a piacon (Folytatás az 1. oldalról) Az elemes játékok vizsgálat alá vont körében hazai gyártót nem találtak, valamennyi áru származási helye a Távol-Kelet volt. A kötelező jelölések, címkézés, kezelési útmutatók meglétét ellenőrizve 15 kiskereskedelmi egység 197 féle elemes játékát vették vizsgálat alá. Mintavételezés két üzletben történt, kétféle termékminta alapján. Erre a célra olyan termékeket választottak, amelyek elsősorban azért váltak gyanússá, mert teleptartóikban az elemek elválasztása nem történt meg, így ezeknél esetleg túlmelegedés léphet fel. Ezenkívül a két játék jelölése, címkézése, vásárlói tájékoztatója is hiányos volt. A rendeltetésszerű használathoz és kezeléshez kötelező jelölések és címkézések megléte élesen kétfelé válik aszerint, hogy mely nagyforgalmazókon keresztül kerül a termék a boltokba. Általános vizsgálati tapasztalatok szerint valamenynyi vizsgált üzlet rendelkezett működési engedéllyel. Egy üzletben állapítottak meg üzletkörbe nem tartozó árusítást. A kirakati árak feltüntetését ugyancsak egyetlen boltban mulasztották el, a termékek eredetének igazolását négy üzletben nem tudták bemutatni. A 15 vizsgált kiskereskedelmi egység közül hat esetben intézkedtek határozathozatallal a fogyasztóvédők. Négy vállalkozás esetében fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki, összesen 430 ezer forint értékben büntették a vétkeseket. A hiányosságok pótlására hat kötelezésre szóló államigazgatási határozatot adtak ki, amelyekben összesen mintegy 102 ezer forint értékű szabálytalanul forgalmazott elektromos játék hiányosságainak pótlására szólítják fel a forgalmazókat, ffárom ellenőrzött üzletnél pedig a szabálytalanság csekély volta miatt ellenőrzési jegyzőkönyvön keresztül hívták fel a kereskedők figyelmét. ÁLLÁSPONT A felelős Rénes Marcell valóságos csoda, hogy léteznek még élő szocialista kampány- és médiafelelősök, reklám- szakemberek és plakátrajzolók: azok után, amilyen munkát végeznek, joggal zúdulhatna rájuk a népharag. Nem feltétlenül kötélre gondolok, elsőre egy egyszerű kézlevágás is megtenné. Elrettentésül. a decemberi népszavazás óriásplakátja különösen jól sikerült, amennyiben a cél az volt, hogy az alkotó köztereken demonstrálja, hogyan nem szabad kampányolni. Nagy, csúnya, buta plakát. Az agytröszt nyilván halálra fáradt, míg a választópolgároknak szánt üzenetet kidolgozta. „Szavazzunk december 5-én! A felelős döntés: 2x nem!”. A felirat mellett kókad egy magát a nyolcvanas évek derekán felejtett család, a fejek, a színek, a ruha, ahogyan néznek: szinte érezni a kimúlt rendszer utolsó leheletét. Jól ille- nének mondjuk ahhoz a szöveghez, hogy: Emberek, vegyetek NDK porszívót! Vagy: Nyaraljatok Csehszlovákiában! örök rejtély, hogy a kórház-privatizáció és a kettős állampolgárság ügyében leadandó „nem” szavazat miként kapcsolódik a felelős döntéshez, utóbbi pedig milyen viszonyban áll az említett családdal: az MSZP-nek erre nincs se világos, se homályos magyarázata. Legfeljebb találgathatunk. Ne engedjétek be a románokat, mert megeszik a zsíros kenyerünket! Az orvosunk a hálapénzből épített üdülőt a Balatonon! pedig lehet érvelni az elutasító voks mellett, legalább olyan hatásosan, mint azt az „igen" szavazatok hívei teszik. A kampányt irányítók feladata az volna, hogy az érveket egyszerűsítsék, „fordítsák le” egy óriásplakát nyelvére. Biztosan nem köny- nyű, de megoldható, különösen akkor, ha az embert kifejezetten ezért fizetik. szemléletes volna például bemutatni egy már privatizált egészségügyi intézményt, meg egy lepukkadt, romos, zsúfolt állami vagy önkormányzati kórházat. Melléírva, hogy tessék választani: mind a kettő ugyanannyiba kerül. S persze valamiképpen az is - szép szakkifejezéssel - „kommunikálható”, hogy a kettős állampolgárság megadása sok határon túli magyart késztethet szülőföldje elhagyására, s ezzel éppen a trianoni diktátum győztesei járnak jól. mindegy, veszítsen, aki megérdemli. A szocialista plakát-csalá- dot sajnálom csak. Valahol még felismerik őket. Nem lesznek túl népszerűek, azt hiszem. Minden szerdán m játsszon a wjflmKí%-zel! Karikázza be a helyesnek ítélt választ, ragassza fel egy levelezőlapra, és 2004. november 29-ig küldje be címünkre (3301 JÁTÉK EGER, Pl'. 657.). Tat olyhány m alacot sorsoltunk ki a Heves .MegyeiHírlap előfizetők között? 1. egy Jetei 2. 1 3. 11 4.21 A megfejtés és a szerencsés nyertes neve, aki egy csodálatos esernyővel lesz gazdagabb, jövő heti játékunkban olvasható! Mét it heti játékunk helyes megfejtése: 2. 1514 Mú It h éti játékunk nyertese: Fáczáui Istvánná,, Szűcsi, Széchenyi út 36. HÍRÖZÖN MEGYÉNKBŐL Ludvig József zenés irodalmi műsort ad a felső tagozatosoknak „Szeretném, ha szeretnének” címmel az ÁMK könyvtárában. Délután 14 órakor az óvodások köszöntik a nyugdíjasokat, majd 15 órától Tárnái Kis László nótaestje következik a Művelődési Házban. Lőrinci-a Nagycsaládosok Pitypang Egyesületének soron következő ösz- szejövetelét ma 17 órakor tartják a Városi Művelődési Központban. A résztvevők megismerkedhetnek a fa- kanálbáb-készítés titkaival is. iátraliala - Az elmúlt hét végén rendezett jótékonysági bál sikeresnek bizonyult: közel 500 ezer forint gyűlt össze a felajánlásokból és a tombola árából. Az összeget az óvoda kapja, udvari fajátékokat vásárolnak, és támogatják belőle a különböző szervezett programokat is. Mátraderecske - Folynak a kezelések a szén-dioxid szárazfürdőben. A gyógygáz kiválóan alkalmas alsó végtagi érszűkület, cukorbetegség magas vérnyomás, kopásos ízületi meg betegedés kezelésére. A kúrák iránt érdeklődők a 36/476-605-ös telefonszámon kaphatnak információt. Mezősemére - Múlt szombaton sikeresjótékonysági bált szerveztek az általános iskolában - tudtuk meg Bukta Gábor polgármestertől. A rendezvényen mintegy 80-an vettek részt a körülbelül 160 ezer forintos bevétett az oktatási intézmény eszközparkjának fejlesztésére fordítják. Nagpsip - Ma 15 órakor képviselő-testületi ülést tartanak a polgár- mesteri hivatal tanácskozótermében. A III. negyedéves költségvetési beszámolót követően a jövő évi költségvetési koncepciót állítják össze a képviselők. Novaj - Ma 16 órától ülésezik a polgármesteri hivatalban az operatív irányító testület amelynek feladata a település rendezési tervéhez kapcsolódó feladatok szervezése, irányítása. A rendezvényen előkészítik a december l-jére tervezett falugyűlést, amelyen a novajiak elmondhatják észrevételeiket a tervekről. A rajzokat az Inter Bau Plan Mérnöki Társaság készíti, miután meghallgatták a Faluvédő Egyesület tagjainak, az intézményvezetőknek és a polgármesteri hivatal dolgozóinak véleményét Péterrasára - A városi művelődési ház színházlátogatást szervez pénteken 19 órától az egri Gárdonyi Géza Színházba. Az érdeklődők A látszat dzsal című bohózatot tekinthetik meg. A Szántó Vezekényi Könyvtárban szombaton 10 órától adventi játszóházba várják azokat, akik a téli ünnepkör díszítő kellékeit szeretnék elkészíteni. Természetes anyagokból adventi koszorút, kopogtatót, ablakdíszeket varázsolhatnak a résztvevők. Ugyancsak a könyvtár ad helyet a december 11- én 10 órától kezdődő ajándékkészítő foglalkozásnak. Rózsaszenbnárton - Az elmúlt napokban mintegy 200 kis fát és bokrot - mogyorót hársat fenyőt - ültettek ki a község közterületeire és az intézmények udvarára, ily módon hozzájárulva a környezet szebbé tételéhez - mondta Sipos Jánosné polgármester asszony. Szajia - A község közösségi házában a pályázaton nyert összegből konditermet rendeztek be. A felszerelések hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton 17-20 óráig vehetők igénybe jelképes térítési díj ellenében. Az intézményben várnak minden kikapcsolódásra, sportolásra vágyó helybeli lakost Szűcsi - Pénteken 9 órakor a római katolikus templomban gyászmisét celebrálnak az 1959. november 26-án a 10-es aknában bekövetkezett bányaszerencsétlenség 31 halálos áldozatának emlékére. Ezt követően, 10 órakor megemlékezés kezdődik a templomkertben. Vámosgprik - A Délutáni Teaház elnevezésű programsorozat következő rendezvénye november 27-én lesz a Közösségi Házban. Az esemény a „Mai filmes fenegyerekek” címet viseli. Bódi Zsolttól, az intézmény vezetőjétől megtudtuk: az est folyamán Quentin Tarantinónak, a Ponyvaregény és a Kill Bill című filmek rendezőjének munkásságát mutatják be. Emellett az érdeklődőket különböző teakülönlegességekkel is várják.