Heves Megyei Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-22 / 272. szám

2004. NOVEMBER 22., HÉTFŐ HORIZONT 7 Dalok a Hangyában Nem szerencsés, ha a krónikás eleve prekoncepcióval közelít egy adott témához. Példának okáért, ha egy alapból rockimádó firkász azzal állít be a húszéves Hatvani Vegyeskar jubileumi hangversenyére, hogy - ha már úgyis oda a péntek estéje - beleszippant a levegőbe, készít néhány fotót, aztán elsiet valami füstös kocsmába, ahol legalább tör­ténik is valami - nos, biztos, hogy nem vezet jóra az efféle hozzáállás. A helyzet a tudósítót minősíti. Ha pedig utóbbi mégsem távozik az első adandó alkalommal, hanem lenyű­gözve várja ki a háromórás koncert utolsó hangfoszlányait, mi tagadás, az a produkció érdeme. (Különben is, a rockkoc­smák megvárják az embert.) T. 0. Rákészültek, nem vitás. A Hangya Áruház emeleti termében korrekt díszlet, zsúfolt nézőtér, szép fel­lépőruhák, illusztris vendégek: Or­bán György zeneszerző - nem akármilyen név a szakmában - és Zámbó István a KÓTÁ-tól, aki sze­rint egy amatőr formációtól ritka­ságnak minősül az efféle színvona­las, teljes műsor. A várost Eperjesi Tamás alpolgármester képviseli, aki hatalmas tortával állít be, be­szédet is mond, oklevelet is átad, a taps pedig nem akar szűnni. Megérdemlik ezek a hölgyek, urak. Megérdemli a négy karnagy is, akikkel az elmúlt két évtizedet, évet együtt csinálták végig jóban-rossz- ban - előbbiből több volt -, Pechan Kornéltól Hamar Éván és Németh Pá­lon át Stimecz Andrásig. Most felvált­va dirigálnak, hiszen így dukál, és ennél csak az lehetne igazságosabb, ha az első maestro, Tóth Antal is itt lehetne... De hát a sors ritkán igazsá­gos. Mikrofonok mindenfelé. Hang­hordozó készül az eseményről, ami plusz motiváció arra, hogy be­leadjanak apait-anyait. Anyait is, bizony: várandós kismama az egyik sor végén, jól láthatóan az utolsó harmadban, de bírja a stra­pát. Pedig végigállni is elég ennyi időt, nemhogy énekelni. Több kell­het ehhez, mint holmi hobbiszere­tet. Fontos dátum: 1984. december 12., az első próba időpontja. És a kö­vetkező 1984. április 3-a, az első fel­lépés a cukorgyárban - mint a hiva­talos krónikából kiderül - hazánk felszabadulásának negyvenedik év­fordulóján. A sor pedig nemcsak itt­hon folytatódik: vendégszereplések Ausztriától Hollandián át Olaszor­szágig - megannyi élmény, egy hosszú út állomásai, amelynek a végén - legalábbis egyelőre - ott az arany oklevél, amit éppen a közel­múltban vehettek át Egerben. Az ötlet néhai Tóth Antaltól szár­mazott. Ő fogta össze a település éne­kelni tudó és szerető pedagógusait, s hamarosan bizonyossá vált az is, hogy mégsem annyira belterjes ez a szakma: egyre több lelkes „civil” csatlakozott hozzájuk - orvosok, könyvelők, dekoratőrök, de még köz­gazdászok is s szép lassan igazi kö­zösséggé kovácsolódtak. Hogy mi­lyenné, jelzi az is, hogy a folyamatos frissülés ellenére a mostani tagok kö­zül Baloghné Kovácsik Ildikó, Baranyainé Szekszárdi Marianna, Fehér Katalin, Halmosné Suba Éva, Kőművesné Balázsfalvi Eszter, Pápainé Rados Mária, Pusztai Ágnes, Tóth Katalin, Varga Éva és Vincze Anna már a Tóth Antal tanár úr által verbuvált csapatban is ott álltak és énekeltek a cukorgyári kultúrotthon sok vihart megélt deszkáin, hazánk felszabadulásának negyvenedik év­fordulóján... A béke és tolerancia utolsó órái? Havas András * * Ha volt Európában olyan or­szág, amellyel kapcsolatban a béke és a tolerancia jutott az ember eszébe, akkor az bizo­nyosan Hollandia volt. Nem csupán az utcán, a villamoson vagy a sörözőben találkozhat­tunk mosolygós arcokkal, ha­nem az úgynevezett erőszak­szervezetek képviselői is any- nyira barátságosak voltak - legalábbis eddig -, ami szinte példa nélküli a világban. Ahogy a kissé ittas hajléktala­nokkal elbeszélgettek, fölsegít­ve őket a földről, egy hangos és türelmetlen szó nélkül, ahogy egyszer házfoglalókat lakoltat- tak ki anélkül, hogy betörtek volna a lakásba... Az történt, hogy beöltöztek Mikulásnak a rendőrök (persze fotósok és té­vések jelenlétében), becsönget­tek udvariasan, még ajándékot is vittek, majd amikor már bent voltak, levették a jelmezt, és udvariasan felszólították a házfoglalókat, hagyják el a la­kást... Hát ennek a hangulatnak le­het, hogy vége. * Az előzmények. Amszter­damban egy kormányzati hiva­tal előtt nemrég lelőtték Theo van Gogh holland rendezőt, aki filmjében és újságcikkei­ben kritizálta az iszlám nőkkel szembeni bánásmódját. A ren­dező - aki Vincent van Gogh impresszionista festőművész bátyjának ük-ükunokája volt - nemrég a címlapokra került Submission című filmje miatt, amely az iszlám kultúra egyes elemeit kritizálta. Áz alkotást augusztusban bemutatták a holland televízióban is, és ez­zel felbőszítették a helyi mus- zlim közösség tagjait, akik sze­rint a film provokatív, és csu­Nemcsak az iszlámellenes- ség fokozódott Hollandiában, hanem az iszlám radikálisok aktivitása is. Egy iszlám fegy­veres csoport internetes üze­netben megfenyegette a hol­land kormányt és népet, hogy „súlyos árat fizetnek” a muzul­mánok elleni megtorló akció­kért, amelyeket Theo van Gogh holland filmrendezőnek a radi­kális iszlám nevében történt meggyilkolása után követtek el. „Nem nézzük ölbe tett kézzel azt, ami hollandiai iskoláink és mecseteink ellen történik. Es­küszünk, hogy drágán megfi­zetünk a holland kormánynak és népnek” - írta a magát at- Tauhíd al-Iszláminak (iszláfi egység) nevező szervezet. Az üzenetben, amelyet az „Omar al-Moktar mártír brigádjának európai információs osztálya” írt alá, felszólítják a hágai kor­mányt, hogy állítsák le a hol­land televíziós csatornák mu­zulmánellenes programjait, „amelyeket azért pénzel, hogy ártson a muzulmánok hírnevé­nek, és terroristáknak állítsa be őket.” A szervezet végül hi­vatalos bocsánatkérést követel a holland kabinettől. * Hollandiában közel egymillió muszlim él jelenleg, 1990-ben még csak félmilliónyian voltak. A nagyobb városokban a lakos­ság több mint tíz százalékát is kitehetik a muzulmánok. Hol­landiát az elmúlt években szí­vesen választották európai célországként az iszlám vallá­sé bevándorlók vagy menekül­tek, éppen a vallások iránti nagyfokú toleranciája és libera­lizmusa, valamint híresen jó szociális védőhálója miatt. Nem tudni, ezután mi lesz, de az sejthető, hogy egy kor­szak most véget ért. pán egy kívülálló szemszögé­ből ábrázolja az életüket. A Submission (Engedelmes­ség) egy muszlim nőről szól, akit házasságba kényszeríte­nek, később az egyik rokona megerőszakolja, és végül a kö­zösség brutálisan megbünteti házasságtörésért. Az angol nyelvű film forgatókönyvét egy jobboldali politikusnő írta, aki évekkel ezelőtt megtagadta iszlám vallását. A muszlim be­vándorlók hely­zete Hollandiá­ban régóta vitás kérdés. Sok jobboldali politi­kus próbálja el­érni, hogy a be­vándorlási tör­vény legyen szi­gorúbb. Szerin­tük az ország­ban élő mus- zlimoknak sok­kal nagyobb erő­feszítéseket kel­lene tenniük az asszimiláció ér­dekében. * Nem kellett hozzá egy hét sem, és Hollan­diában iszlámel­lenes hangulat alakult ki, miu­tán meggyilkol­tak egy, az isz­lám szélsősége­sek feketelistá­ján szereplő filmrendezőt. Számos mecse­tet meggyaláz­tak és többet megpróbáltak felgyújtani, egy muzulmán isko­lát pedig felrob­mindenki nézte a tévét, ahol szinte ötpercenként ismételték azokat a képsorokat. Ekkor egyszer csak arra lettek figyel­mesek a vendégek, hogy a konyhából kihajolva két arab szakács örömében a levegőbe öklöz és ujjong, mikor a repü­lők beleszállnak a toronyhá­zakba... És senki sem tett egy megjegyzést se: az európai, s főleg hollandokból álló közön­ség nem szólt be, hogy azért, barátaim, le­gyetek már tekintettel a többiekre, ha már befoga­dott titeket ez az ország... Ám a gyil­kosság most iszlámellenes akciókat vál­tott ki az or­szágban. A merényletet követően több mecsetet pró­báltak felgyúj­tani Hollandi­ában, többet pedig meggya­láztak, később pedig egy eindhoveni muszlim isko­lát robbantot­tak fel, amely súlyosan meg­rongálódott. A holland ható­ságok megerő­sítették a me­csetek és más iszlám intéz­mények védel­mét. A hollan­diai iszlám ve­zetők szerint híveik további akcióktól tar­tanak. bántották. Vála- Mosolygós hollandok. Egy korszak vége? FOTÓ: H.A szül egy radikális szervezet megfenyegette a holland kor­mányt és népet. Néhány nap alatt tehát nagyot változott a to­leranciájáról ismert Hollandia. Pedig ez eddig elképzelhetet­len volt. Egy személyes él­mény. Három nappal a tragi­kus terrortámadás után - 2001. szeptember 14-én - egy olcsó arab panzióban szálltunk meg Amszterdamban. Este a ház kis éttermében ettünk, Provokáció A holland rendőrség őrizet­be vette a két éve meggyil­kolt populista politikus, Pim Fortuyn bevándorlóel­lenes pártjának egyik volt tagját, akit azzal gyanúsíta­nak, hogy hamis fenyegető levelet küldött pártjának egy iszlámista csoport névé ben. Az esemény új megvi­lágításba helyezi a vallási­faji indíttatású erőszakhul­lámot. A merénylet óta né­hány más holland politikus is halálos fenyegetést ka­pott, ami mecsetek, templo­mok és egyházi iskolák elle­ni kölcsönös bosszútáma­dások sorozatát indította el Hollandia-szerte. Ügyészek közleményben számoltak be arról, hogy letartóztatták a Pim Fortuyn Listája (LPF) volt tagját, s a 33 éves férfi bevallotta: ő küldte a ha­mis fenyegetést pártjának, majd a levél miatt feljelen­tést tett a rendőrségen. „Az ügyészek keményen fellép­nek az erőszak és az erő­szakkal való fenyegetéssel szemben, továbbá a fenye­getésekről szóló hamis beje­lentések ellen is, mivel azok hozzájárulnak a né vekvő türelmetlenség lég­körének kialakításához az országban". A parlament­ben képviselt LPF - amely augusztusban szakított a nacionalista párttal (ehhez tartozik a most őrizetbe vett férfi) - „gyenge elmére valló tettnek” minősítette a ha­misfenyegető levél megírá­sát, s hangsúlyozta: „ez a bűnös magatartás olajat önt a tűzre ebben a feszült időszakban”.

Next

/
Thumbnails
Contents