Heves Megyei Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-22 / 272. szám

4 2004. NOVEMBER 22., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP W71 Az elérhető tudomány Mentusz Károly GYÖNGYÖS Az Országos Mező- gazdasági Könyvtár és Doku­mentációs Központ irányításá­val konzorciumot hoztak létre az ország 52 szakmai » könyvtárával, ahol egy ' évig ingyenesen, 209 angol nyelvű mező- gazdasági szaklap írá­sait tanulmányozhat­ják az érintettek az interneten. Közöttük van a Károly Róbert Főiskola, illetve annak kom- polti Fleischmann Rudolf Ku­tatóintézete is.- A földművelésügyi tárca felhívást tett közzé - mondta dr. Dinya László professszor, a főiskola tudományos és kuta­tási rektorhelyettese, - így in­tézményünk is csatlakozott. Megkaptuk a jelszót és számí­tógépes kapcsolat útján az ok­tatóink, a kutatók és a hallga­tók ennek a segítségével jut­hatnak hozzá a folyóiratokhoz.- Miért fontos ez?- Komoly anyagi előnyt je­lent, mert a világ elenjaro szakmai lapjait tanulmányoz­hatjuk ingyenesen. Az adatbá­zist a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium négymillió forintért vásárolta meg. Ez azért is elő­nyös, mert eddig éven­te a szűkös anyagi le­hetőségeink alapján mindössze 3-4 angol nyelvű szakfolyóiratot rendelhettünk meg a drága az előfizetési díj miatt. Most viszont in­gyen juthatunk hozzá 209 lap cikkeihez, 1998-tól napjainkig. Ez komoly előnyt kínál, mert a legkorszerűbb ismereteket hasznosíthatjuk a munkánk során, ami a mostani feltéte­lekhez képest nagy szakmai előrelépés.- Lesz-e ennek folytatása?- Jó lenne, ha a jelzett egy év után, 2005 októberétől további időszakra is meghosszabbíta­ná ezt a támogatást a szakmi­nisztérium. Másokkal együtt szívesen vennénk ezt a dön­tést. Dr. Dinya László iHKlXU Fogadnak a képviselők egek Ma 15 órakor a Város­házán Bányász Róbert, a 3-as választókerület képviselője, a gazdálkodási bizottság elnöke tart fogadóórát. Egy órával később ugyanott dr. Szigethy Anna, a 6-os választókerület képviselője, az egészségügyi és szociális bizottság elnöke várja a választóit. Holnap, kedden 16 órakor a Városhá­zán Császár Zoltán, az 1-es választókerület képviselője, az urbanisztikati bizottság tagja fogadóórán találkozik a polgárokkal. Forgalomkorlátozások HEVES MEGYE Az Állami Köz­útkezelő Kht.-tól kapott tájé­koztatás szerint mától no­vember 28-ig forgalomkorlá­tozás lesz a 24. számú fő­úton Recsk-Sirok között, ahol fákat vágnak ki. Emiatt útszűkület és sebességkor­látozás érvényes. A 25-ös fő­úton Tarnalelesz és Szűcs között javítják a szent- domonkosi időszakos vízfo­lyás-hidat. Emiatt tilos lesz az előzés, s korlátozázzák a sebességet is. A Gyöngyöspata és Nógrád megye határa közötti úton burkolatot javítanak, így fél­pályán jelzőőrök irányítják a forgalmat. Ideiglenesen zárva EGER A Heves Megyei Levél­tár ezúton is értesíti a tudo­mányos szakemberereket, il­letve a különböző történeti témák iránt érdeklődőket, hogy átalakítási munkák mi­att a kutatóterme november 25-26-án zárva lesz. Cukorbetegeknek EGER A Heves Megyei Életre­form Népfőiskola felnőtt épzési kurzusa Termé­szetes gyógymódok alkalma­zása a cukorbetegségben címmel előadást szervez ma 17 órától a Civil-Házban, a Bajcsy-Zsilinszky u. 9. szám alatt. Az említett témáról dr. Bérczy Judit beszél. Nyolcadik, ha nem is Henrik FOTÓ: SUHA PÉTER Részlet a Marica grófnő című darabból. A házigazda Veritas Színpad új bemutatóval készült a találkozóra aöacs Az idén éreztem először, hogy ezúttal nincs helye a „falu­si” jelzőnek, mert az ebben az esetben szűkítő jellegű lenne. Gyakorlott, a mesterséget már el­sajátított amatőr színészeket lát­tunk, s nem a színpadon először szereplő dilettánsokat - foglalta össze az adácsi Országos Falusi Színjátszók Találkozójának ta­pasztalatait Nagy András László rendező, a zsűri tagja. Mint hoz­zátette: mindegyik produkció színházi élmény volt, esztétikai mércével mérhető teljesítmény. Ennek szellemében az ítészek igyekeztek valamiféle abszolút értékrend szerint minősíteni a bemutatott darabokat. Ezt indo­kolta az is, hogy a tegnap délelőt­ti szakmai kerekasztal-beszélge- tésen is felvetődött: meg kellene vizsgálni, s szükség szerint igazí­tani az együttesek minősítésé­nek rendszerét.- Nincs olyan, hogy „falusi arany”, ami egy „városi bronzot se ér”, de ide azért jó lesz... - ösz- szegezte a zsűri munkájának motivációit a rendező. Mindezek nyomán a tizen­négy bemutatkozó együttes kö­zül hárman „teljes értékű bronz minősítéssel” térhettek haza, túl a megérdemelt jutalomtárgya­kon, na és persze a vastapsokon. A vásári komédiáktól a verete- sebb művekig, a versmondáson át a „hagyományos irodalmi szín­padig” igen szerteágazó műfaji sokszínűség is jellemezte az idei találkozót, melynek házigazdája - immár nyolcadik esztendeje - az adácsi Veritas Színpad, illetve a Zéta Kulturális Egyesület volt, az Ady Endre Művelődési Házzal karöltve. A rendezéshez a telepü­lés önkormányzatán kívül a Me­gyei Művelődési Központ nyújtott segítséget A csaknem másfél mil­lió forintba kerülő háromnapos program költségeihez a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériu­ma és a Nemzeti Alapprogram pá­lyázati támogatása is jelentősen hozzájárult Mint a rutinos látoga­tók azt már jól tudják: a produkci­ók nem csupán a helyi - meglehe­tősen lelkes - közönségnek kínál­tak szórakozást, hiszen a környe­ző településekről ingyenes szín­házbuszok szállították az érdeklő­dőket a pénteki és szombati, be­mutatókra. A szakmai progra­mok keretében délelőttönként a részt vevő csoportok szituációs já­tékokon és elméleti előadásokon, konzultációkon gyarapíthatták tudásukat Mi másért, mint hogy még inkább kiszolgálhassák a színházszerető közönséget. Ko­rántsem „falusi” színvonalon. A RÁDIÓBAN HALLOTTUK Hogyan terjednek az álhírek? Pécsi István Örülök annak, hogy a rádiósok - ellentétben a kereskedelmi tévék­nél tevékenykedők zömével — nem szenzációhajhászok, mind­össze alapos, hiteles tájékoztatás­ra törekszenek. Politikai viszonylatban ilyesmi- vel nem foglalkozom, mivel az ef­féle rendszerint álságos tevékeny­kedés soha nem érdekelt, sajnál­tam üyesmire pazarolni, megle­hetősen gyorsan száguldó időt. A tévékben világgá kürtölték: baj van a tokokban árult húsok­kal és a különféle készítmények­kel, felvágottakkal. Az EU-s nor­mákhoz képest túl magas a nitrit- és nitráttartalmuk, s ez bizony ár­talmas egyébként is megroppant egészségünkre. Lett is pánik. Nemrég jutottunk túl a paprikami­zérián, ami korántsem volt olyan tragikus, mint amilyennek minő­sítették. S most is az újabb baj! Megvallom: engem nem izga­tott az egész. Legfeljebb az, hogy megint alázatosan igazodunk. Mint valaha Moszkvához. Lehet­nénk engedetlenek is. S akkor mi történik? Semmi! Vitázni - meg­felelő érvekkel felfegyverkezve - mindenkivel lehet Sőt kell! Kü­lönben elvesztjük emberi méltó­ságunk töredékét is. Az elmúlt hét hétfőjének dél­előttjén viszont végre megbékél­tem. A Napközben keretében egy blokk foglalkozott ezzel a témakör­rel. A riporterek időseket és fiata­labbakat egyaránt megszólaltat­tak. Egyikőjük sem fukarkodott az adatokkal. Jelezték: a hajdani ser­tésvágásokon otthon soha nem adódott semmiféle probléma. Arra is utaltak: évtizedek óta az így feldolgozott termékeket eszik, s eddig nem volt gond. Minek dugja az orrát az Unió mindenbe? Végtére is független ország vagyunk! S akkor jött a meghökkentő információ. A lényege? Álhír, rémmese az egész. Nem is léte­zik ilyen regula. Egy zűrzavar­keltő kitalálta az egészet. Külön­ben semmi alapja. Ezt fogalmaz­ta meg — felelőssége teljes tuda­tától vezérelve — a szakember, hogy ezután már ne idegesked­jék senki. Ideje volt mindenre rádöbben­teni minket. Csak hozzáteszem: megérné a forrást is megkeres­ni, s az illető orrára koppintani. Feltétlenül megérdemelné. Egyébként háborítatlan, jó étvá­gyat az evéshez! Cserbenhagyót keres a rendőrség M. K. EGER Baleset miatt kéri a rendőr­ség a lakosság segítségét. Októ­ber 31-én a kora reggeli órákban Egerben, a K2-es út vasúti felül­járója előtt egy ismeretlen elkö­vető által vezetett, ismeretlen for­galmi rendszámú - feltehetőleg régebbi típusú FIAT - személy- gépkocsi elsodort egy előtte, azo­nos irányban karékpárral közle­kedő andornaktályai lakost. A baleset következtében a kerékpá­ros nyolc napon túl gyógyuló sú­lyos sérülést szenvedett. A gép­kocsi vezetője segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A rendőrség kéri azokat, akik a balesettel kapcsolatban infor­mációval rendelkeznek, jelent­kezzenek az Egri Rendőrkapi­tányságon személyesen, vagy a 06-36-522-111/14-16-os telefon­számon. ABASARTOL ZARANKIG Atáiiy - Megújult a község lapja, az Átányi Doboló. Az eddig alkalman­ként megjelenő kiadvány most havi lappá alakult. A megújulást segíti az új szerkesztőbizottság létrehozá­sa is. Az átányiak novemberben először vehették kezükbe a meg­változott kiadványt. Bükkszék - a polgármesteri hiva­talban csütörtökönként délelőtt 10 órától kereshetik fel a helyi mező- gazdasági termelők Szabó Károly falugazdászt, míg dr. Kovács László állatorvos kedden és csütörtökön 10 órakor segít a hozzá fordulók­nak. A falu ügyvédje dr. Varga Imre szerdán 14 órától ad jogi tanácsot a rászorulóknak. Ecséd - Holnap 9 órakor kezdődik a képviselő-testület ülése. A Süki Lóránt polgármester által vezetett grémium meghallgatja a bizottsá­gok előterjesztését, javaslatait és véleményét a jövő évi költségvetés tervezésével kapcsolatban. Füzesabony - A mostani a gyer­mekkönyvhét a városi könyvtárban. A programsorozat részeként ked­den 15 órakor cserépfigura-készí- tésre várják a kicsiket. Az „Ügyes kezek formázzák" elnevezésű fog­lalkozást Veresné Tóth Ágnes veze­ti. Szerdán 13 és 18 óra között a 6-14 éves gyerekek ingyen inter- netezhetnek a bibliotékában. Pén­teken 15.30-tól „Játsszunk mi együtt” címmel családi vetélkedőt rendeznek a művelődési ház nagy­termében, s ugyanitt 18-tól 21 órá­ig tini-diszkó lesz. A hét egyben a „megbocsátás hete” is a könyvtár­ban: ekkor késedelmi díj megfizeté­se nélkül vihetik vissza a gyerekek a lejárt kölcsönzési határidejű köte­teket. GyÖllgyOS - Holnap 15 órától a Mátra Honvéd Kaszinóban rendezi meg ünnepi ülé­sét a dr. Puky Árpád (képün­kön) Emlékbi­zottság. Az ese­ményen Kéri Ta­más református lelkész felszenteli a hajdan volt pol­gármester emléktábláját, majd a családtagok és különböző szerve­zetek képviselői helyezik el koszorú­ikat az emlékhelynél. Átadják a Puky Árpád-emlékérmeket, s tájé­koztatják a jelenlévőket a bizottság eddigi eredményeiről és jövőbeni terveiről is. Gyöngyőstarpi - A településen is lehetővé válik a szélessávú inter­net-hozzáférést biztosító ADSL tele­fonvonal kiépítése. Egy telekommu­nikációs cég ugyanis a napokban egy tájékoztatóval egybekötött fel­mérést tartott a művelődési ház­ban. Az eseményen megkötött szándéknyilatkozatok függvényé­ben a társaság a jövőben dönti el, hogy kiépíti-e a hálózatot. Hatyan - Lakossági fórumra várja az érdeklődőket 30-án 17 órára az Albert Schweitzer Kórház felügyelő­tanácsa. A Damjanich Szakképzési Intézet aulájában megtartandó eseményen szó lesz a hazai egész­ségügy állapotáról, s az esetleges kórházprivatizáció hatásairól is. Heves - Közmeghallgatással kez­dődik szerdán a képviselő-testület soron következő ülése. Reggel 9 órától a testületi ülés előtt a lako­soknak, civil szervezetek képviselői­nek lehetőségük lesz az őket érintő kérdéseket közvetlenül feltenni a városvezetőknek. istenmezeje - A Magyar Vöröske­reszt Heves Megyei Szervezete és a Vértranszfúziós Állomás önkéntes véradásra várja a községben élőket pénteken 9-től 13 óráig a volt var­roda épületében. A segítők vigyék magukkal a tb-kártyájukat és a sze­mélyi igazolványukat! Karácsond - A művelődési ház szervezői két programmal is ké­szülnek a mai napra. Délután fél kettőkor a Miamanó Színház Rémusz Bácsi meséivel várja a ki­csiket, 19 órától pedig folytatódik az irodalmi felolvasó sorozat. Az érdeklődők Maros Gábor színmű­vésztolmácsolásában az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre Sorsta- lanság című művéből kaphatnak ízelítőt. ferecsend - Ma délután a polgár- mesteri hivatalban ülésezik a köz­ség önkormány­zatának pénz­ügyi bizottsága. Gémes László polgármester (képünkön) be­számol az idei költségvetés tel­jesítéséről, a település háromne­gyed évi gazdálkodásáról, s szó esik az erre vonatkozó rendelet mó­dosításáról is. A testület megtár­gyalja a jövő évi büdzsé koncepció­ját, foglalkozik az iparűzési adóren­delet tervezetével, s javaslatot tesz a pályázatírók, hivatali szakembe­rek anyagi elismerésére.

Next

/
Thumbnails
Contents