Heves Megyei Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-19 / 270. szám

4 2004. NOVEMBER 19., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Tudásközpont felnőtteknek S. B. S. EGER Huszonegymillió forintot meghaladó támogatásban ré­szesül az Eszterházy Károly Fő­iskola tudtuk meg dr. Kis- Tóth Lajos rektorhe­lyettestől. Az összeget ,f az intézmény a Nemze­ti Felnőttképzési Inté­zet „Felnőttképzési te­vékenységet folytató, akkreditált intézmé­f \ fö>\ iL \b résztvevők tanulmányi, admi­nisztrációs feladatainak bizto­sítását, illetve sor kerül a WebCT távoktatási rendszer kialakítására. Mint a rektorhe­lyettes tájékoztatott, egy Hall­gatói Informatikai Tan­műhely kialakításával a főiskola a fogyaték­kal élő emberek egyes csoportjainak kíván segítséget nyújtani a képzései hatókörének nyék technikai fejlesz- Dr. Kís-Tóth Lajos kiterjesztésével. A fo­téseinek támogatásá­ra” című pályázati kiírására nyerte el.- A támogatási összegből e- learning klub és információs pont kialakítását tervezzük, melyben a felnőttek, a hátrá­nyos helyzetűek tanulását se­gítő feltételeket biztosítjuk - mondotta Kis-Tóth Lajos. - Fel­nőttképzési Tudásközpontot szeretnénk megvalósítani, melyben az informatikai rend­szerek megléte mellett helyet kap egy Tanulmányi és Infor­mációs Pont. A pályázati keret­ből megoldjuk a képzésben gyatékkal élők számá­ra néhány speciális kisegítő le­hetőség bevezetését célozta meg a főiskola. Olyan beszerzé­sekről van szó, mint speciális beszélőegységek, amelyek a vakok és gyengénlátók köré­ben nyújtanak a tanulásban segítséget; Braille-kijelző, Braille-nyomtató; képernyőna­gyító programok; Windows alatti képernyőolvasó progra­mok telepítése. A mozgássérül­tek akadálymentes közlekedé­sének biztosítására pedig liftet és rámpát helyeznek el vala­mennyi épületünkben. Közgyűlést tart az egyesület eger - Tisztújítást tart az öt esztendeje alakult meg a Kálnoky László Irodalmi és Művészeti Egyesület. A vezető­ség a közgyűlést ma 18 órára hívta össze. A Megyei Művelő­dési Központban tartandó ese­ményen a nemzedékek estjére is sor kerül, amelyen Gál Elemér író olvas fel részleteket készülő könyvéből. Angyali történetek a pokolból EGER - A televíziós riporter, Vujity Tvrtko dedikálja „An­gyali történetek a pokolból” című legújabb kötetét szom­baton délelőtt 11 órától a Széchenyi utcai Alexandra Könyvesboltban. Ablak a csodára egek - A Keresztény Ifjúsági Klubban szombaton délelőtt 10 órakor nyílik meg a Varga Béla természetfotóiból össze­állított kiállítás. A tárlatot dr. Csizmadia István, az Érseki Hittudományi Főiskola rekto­ra ajánlja a látogatók figyel­mébe. Az alkotások decem­ber 10-ig tekinthetők meg az Érsekudvarban található ki­állítóhelyen. Átalakítják a kutatótermet EGER - Átalakítják a Heves Megyei Levéltár kutatóter­mét. A munkálatok miatt az intézmény november 25-én és 26-án zárva tart. Előadás a rák gyógyításáról EGER - Segítség rák esetén címmel előadást szervez az egri Dobó Katica Nyugdíjas Szervezet és az Amazonok klubja a Megyei Művelődési Központ 9-es termében ma 14 órától. Az előadást prof. dr. Dávid Tamás, a bécsi Rákku­tató Központ vezető professzo­ra, az Osztrák Becsületrend kitüntetettje tartja. A rendez­vényre várják az érdeklődő­ket, a belépés ingyenes. Eger jövőre is vonzó lehet Az egri várban tartott színes rendezvények sok turistát vonzanak (Folyatás az 1. oldalról)- A turizmus fontos üzlet, ha jön a vendég, jól érzi magát és költ - mondta Fülöp Gábor, a HKIK főtitkára. Ennek érdeké­ben a gazdasági köztestület részt vesz a turisztikai kiad­ványok' finanszírozásában. Rendezvénynaptárt is készí­tettek az Eger és 50 kilométe­res körzetében található ide­genforgalmi jellegzetessége­ket ajánlva. A megyei önkormányzat tá­mogatásával kiadott és kiadás­ra váró Heves megyei turiszti­kai ismertetőket mutatta be Gyula Csaba. A magyar és ide­gen nyelvű, színes képes tájé­koztatók a szálláshelyeket is tartalmazzák. Népszerűsítő kártyákat is készítenek 24 szálloda, panzió bemutatásá­ra. lövőre több belföldi hazai szakvásárra is elviszik sző­kébb hazánk idegenforgalmi ajánlatait.- Tizenhárom Heves és öt Borsod megyei település tarto­zik az egri kistérséghez - mu­tatott rá Kovács Attila irodave­zető. - Ezek jó együttműködés­sel igyekeznek kapcsolódni a város turisztikai programjai­hoz. Új kiadványok­kal jelenünk meg, a kistérség borait is népszerűsítve. Szádeczky Korné­lia, az egri Tourinform iroda ve­zetője arról szólt, hogy idén 62 ezer tu­rista kereste fel a Do­bó téri irodájukat. Városnéző progra­mot indítottak magyar, német és angol nyelven. A strand hangosbemondóján ismertet­ték ajánlataikat. Jelenleg 40 fé­le kiadványt vásárolhatnak az irodában, többféle leporellót és más tájékoztató anyagot is biz­tosítanak a vendégeknek. Az északi régió - benne He­ves megye, Eger és térsége - értékeire, vonzerejére hívta fel a figyelmet Hidvéginé Molnár Judit, a Magyar Turizmus Rt. Észak-magyarországi Marke­ting Igazgatóság vezetője. Sok­színű programokat ajánlott - a gyógyturizmustól a borokon át a lovasturizmusig - a pihenni vágyó vendégeknek. Egyházi emlékek Az egri önkormányzat a Gazdasági Minisztérium támogatásával jelentet­te meg a város és környéke egyházi építészeti emlékeit bemutató füzetet. Ebben az egri Bazilikától, a feldebrői, illetve a bélapátfalvi monostoron át a szilvásváradi református templomig ismertetőt nyújtanak több nyelven. PÉNTEKI PORTRÉ Lelket varázsol mozdulataiba „Dolgozz úgy, mintha nem len­ne szükséged pénzre, szeress úgy, mintha sose bántottak vol­na meg, és táncolj úgy, mintha senki sem látna.” Ez a hitvallása az ifjú egri ba­lerinának, aki a Pécsi Művésze­ti Szakközépiskola negyedike­seként naponta órákat áldoz ar­ra, hogy tökéletesítse tánctudá­sát. Csintalan Éva az egri Tánc­stúdió 13-ban hatévesen köte­lezte el magát a tánctanulás mellett. Gyuricza Lilian tano­dájában ismerkedett meg az el­ső lépésekkel, s azóta élete egy­befonódott a tánccal. Számos országos versenyen vett részt, nemzetközi fellépéseken, s szép eredményeket ért el. A művé­szet e sajátos ágáról így vall:- Egy jó táncosnak nem elég, ha kiválóak az adottságai. Nem elég a kiváló testfelépítés, a jó spárga, a hajlékony derék. A tánchoz lélek kell! A táncos az arcával, s testének minden por- cikájával dolgozik. Anatole France mondta: „A szép mozdu­lat a szem zenéje.”. Ha egy da­rab igazán jó, a néző testét fur­csa érzés járja át: izmai hirtelen görcsbe rándulnak, borsódzik a háta. Egyszerűen csak élvezi a látványt, amit a táncos nyújt.- Mit jelent számodra a szín­padi lét?- A színpad elvarázsol, magá­hoz ragad és felemel. Színpa­don lenni csodálatos dolog. Lá­zas készülődés: smink, jelmez, frizura, melegítés... Majd eljön a várva várt pillanat, belépsz a színpadra, megszólal a zene, kí­gyóinak a fények, a tested eny­he izgalom járja át. Amikor tán­colni kezdesz, csak arra kon­centrálsz, hogy minden apró mozdulatba belevarázsold a lel­ked, az érzelmeid. Ilyenkor a tested egyensúlyba kerül a lel­keddel. Éz a teljes beteljesülés pillanata, amiért érdemes hete­kig, hónapokig dolgozni.- A tánc bizonyára önmagad megismerésében is sokat segít...- Ez így van, hiszen amikor más és más szerepeket kapsz, még magad sem tudod, hogy fogsz azonosulni az új jellemek­kel. Másrészt a tánc igazi művé­szet. Magam is gyakran érzem, hogy más vagyok, mint a kor­társaim többsége. Van, aki ak­kor elégedett, ha elad nyolc nadrágot a butikban, vagy meg­old naponta ötven matekpéldát. A táncosnak csak akkor van si­kerélménye, ha tudja: maximá­Polgári körök az igen mellett Eger - A magyar kormány, a ko­alíció pártjai a „nem” mellett - szatócs módjára - légből kapott számadatokkal érvelnek. A tisztességnek nincs ára! Itt, Do­bó István szobránál állva, a hős várkapitánnyal együtt üzenjük nekik: a haza nem eladó! Mindezt Csákvári Antal, az Egri Végvár Polgári Körök Fóru­mának elnöke jelentette ki teg­napi, Dobó téri sajtótájékoztató­ján. Azért esett a választás e helyszínre, mert Dobó a ma már szlovákiai Ruszkán látta meg a napvilágot, ekképp ő sem lehet­ne magyar, ha elfogadnánk azok álláspontját, akik a népszavazá­son a Nem-mel történő szava­zásra buzdítanak. Csákvári sze­rint a kormány tagjai nemhogy nem tesznek meg mindent azért, hogy helyrehozzák a tria­noni sérelmeket, hanem meg akarják erősíttetni a magyar néppel az igazságtalan diktátu­mot, miközben az utódállamok kormányai sorozatosan megsze­gik a párizsi békeszerződésnek a nemzetiségi jogokra vonatko­zó pontjait. Közölte: a kettős állampolgár­ság megadása nem irányul sen­ki ellen, de a kisebbségi sorsban élő magyaroknak erőt, hitet ad­na a beolvadás elkerüléséhez. Az EU-n belül több állam már si­kerrel alkalmazza a kettős ál­lampolgárság intézményét. FOTÓ: GÁL GÁBOR lisan teljesített a balettórán, a próbán, a színpadon. A tánc a testet is átformálja: kemények, rugalmasak, nőiesek leszünk tőle. Egy táncos az utcán is kitű­nik a tömegből: egyenes testtar­tás, kecses léptek, finom moz­dulatok, sugárzó arc... Olyan, mint Éva. ABASARTOL ZARANKIG Abasár-A napokban falugyűlést rendeztek a településen és a hozzá tartozó Pálosvörösmarton. Az ese­ményen Lénártné Benei Anikó polgár- mester (képün­kön) értékelte az idei évben elért eredményeket és ismertette a 2005-ben megvalósítandó terve­ket. Az érdeklődők bepillantást nyerhettek a község pénzügyi hely­zetébe és választ kaphattak a la­kásépítéssel és -vásárlással kap­csolatos kérdéseikre. A napirendek között szerepelt a falu csatornahá­lózatának helyzete, a hulladékgaz­dálkodás és az ifjúság oktatásával és kulturális rendezvényeivel kap­csolatos kérdések is - tudtuk meg Misi Norberttól, a település sajtóre­ferensétől. ALáüjf - November 27-én 19 órakor a művelődési házban tartja éves köz­gyűlését az Átányi Hagyományőrző Egyesület A szervezetet az idén má­jusban jegyezték be, így a mostani lesz az első átfogó évértékelésük. Ugyancsak a települést érintő hír, hogy az önkormányzat november 26- án tartja testületi ülését ahol a kép­viselők már a jövő évi koncepciót is tárgyalják az első fordulóban. Biikkszerrtmárton - Ma 17 órától rendezi meg az önkormányzat képvi­selőtestülete az idősek napi ünnep­séget A találkozót a helybeli ifjúsági klubban tartják. A meghívottakat va­csorával és kedves műsorral várják a szervezők. Domoszló -Jakab Tibor természet­fotó-kiállítását követően a Gyöngyö­si Műhely november 22-én megnyí­ló tárlatával ér véget a művelődési házban megrendezett Művészeti Hetek elnevezésű programsorozat. A festményeket és szobrokat bemu­tató kiállítást 16.30-kor Jónás Ág­nes művészettörténész ajánlja a közönség figyelmébe. Szintén a Művészeti Hetek keretén belül lép színpadra a Gyöngyösi Játékszín Liliomfi című darabjával holnap es­te fél hétkor, a közösségi házban. Egerbakta - A legutóbbi képviselő- testületi ülésen tájékoztató hang­zott el a Heves Megyei Területfej­lesztési Tanács falut érintő dönté­séről. A jelenlévők megtudhatták: a település önkormányzata pályáza­tával 5 millió forintot nyert járdaépí­tésre. A kivitelezés műszaki és tar­talmi előkészítése már folyamatban van. A járda a Bátori út mentén épül meg, a tervek szerint 2005 ta­vaszán. Egercsehi - Az egri Hétszínvirág Gyermekotthon szervezésében a helyi lakásotthonban bensőséges névadó ünnepséget rendeznek ma 14 órától. Az otthonban lakó fiatal édesanya, Bata Kitti kislányát, Suha Szabina Kittit köszöntik. A rendezvé­nyen jelen lesz az önkormányzat képviselője is. Az ünnepségre a ház­ban nevelkedő gyerekek készültek műsorral. Füzesabony - November 22. és 26. között gyermekkönyvhetet rendez­nek a városi könyvtárban. Hétfőn 10 órától „Zenés állatvilág” címmel dalos foglalkoztató műsor várja az óvodásokat, 15-kor pedig megnyílik az „Ügyes kezek formázták” című ki­állítás a nyári tábor résztvevőinek munkáiból. A hét egyúttal a „meg­bocsátás hete” is a bibliotékában, ekkor ugyanis késedelmi díj megfi­zetése nélkül vihetik vissza a gyere­kek a lejárt kölcsönzési határidejű könyveket. Hatvan - A közelmúltban változás történt a polgármesteri hivatal ható­sági főosztályának élén. Miután az eddigi vezetőt, dr. Bóta Juliannát jegyzővé választották, gondoskodni kellett a funkció betöltéséről. Az új főosztályvezető dr. Keresztes Kata­lin lett. A többi terület irányítása nem módosult, vagyis a költségve­tési főosztályt továbbra is lllésné Hevér Mária, a szervezési főosztályt Szeifert Ádámné, a gazdasági főosz­tályt Révés? Péter, a polgármesteri kabinetet Palásthy Pál, a jegyzői ka­binetet dr. Egyed László, a gyámhi­vatalt pedig Kozák Erika irányítja. Új vezető, Gémes Gáborné tevékeny­kedik viszont az okmányiroda élén. A megbízott aljegyzői teendőket dr. Keresztes Katalin látja el. Heréd - Megjelent az önkormányzati értesítő legújabb száma. A kiadvány | - amelyben beszámolnak a legutób­bi képviselő-testületi döntésekről is - a napokban kerül a helyiek postalá­dájába. Heves - A napokban döntött a városi I kulturális bizottsága Bursa Hungarica ösztöndíj-pályázatokról. Az A-típusú pályázatra 81 kérelem érkezett, amelyből 27 nem felelt meg az előírá­soknak. A B-típusúra mindössze hár­man pályáztak, ám egyikük sem nyer­te el a kellő támogatást így összesen 54 pályázatot bírált el a bizottság Na­pokon belül valamennyi felsőoktatás­ban tanuló névre szóló értesítést kap.

Next

/
Thumbnails
Contents