Heves Megyei Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-12 / 264. szám
2004. NOVEMBER 12., PENTEK 11 KÉK TÜKÖR HIRDETÉS Nagyvárosokon át érkezik a lopott kocsi a vevőkhöz Új bűncselekményformák jelentek meg az európai nagyvárosokban. Ezt állítják a kelet- és közép-európai fővárosok rendőrfőkapitányainak értekezletén résztvevők. A budapesti tanácskozáson elsősorban a hitelkártyacsalásokkal, autólopásokkal és rablásokkal foglalkoztak a , főrendőrök. Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya lapunknak azt mondta: az európai uniós csatlakozásunkkal a határok a bűnözők előtt is megnyíltak. így egy nagy régióban tevékenykednek. Példaként említette, hogy legutóbb Párizsban töltötte szabadságát és ismert magyar zsebtolvajokat látott. Nem érte ugyan tetten őket, de a veszélyre figyelmeztette francia kollégáit. A főrendőrök elsősorban információkkal segítik egymást. Az együttműködés eredményeként például Münchenben sikerült felszámolni egy magyar betörőbandát. A csoport mintegy 70 lakást fosztott ki, 200 ezer euró kárt okozva ezzel. A nagyvárosi rendőrök figyelme most az autótolvajokra irányul. A lopott gépkocsikat európai nagyvárosokon keresztül juttatják el a vevőkhöz. A nagy forgalomban könnyebb elrejteni ezeket az autókat. A rendőrfőkapitányok értekezletét legközelebb jövőre, Varsóban rendezik meg. ■ Nagy E. D. Magyarország legjobb különlegesen kiképzett fegyveresei mérték össze az erejüket Budapesten. Épületet másztak és célszemélyt semmisítettek meg. Versenyben a kommandósok küzdelem Teljes harci díszben győzték le az akadálypályát Tizenkét taktikai és bevetési egység küzdött meg egymással a kommandósok országos versenyén. A nyertes csak akkor indulhat a világbaj okságon, ha szponzorokat is talál. Szemán László Magyarország legkeményebb és legfelkészültebb kommandósai küzdöttek meg egymással és az akadálypályával tegnap az ORFK Vágóhíd utcai objektumában. Az országos versenyen Vas megyétől Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéig 12 taktikai és bevetési egység Indult. Köztük volt többek között a váci és a gödöllői taktikai egység, a Terrorelhárító Szolgálat (Tesz) csapata, a határőrség és a vámőrség beavatkozóegysége is. A feladatok közül a leginkább embert próbálónak a taktikai akadálypálya bizonyult. A kommandósok gázálarcban, golyóálló mellényben, sisakban és teljes fegyverzetben rohanták végig a pályát. Megmásztak egy négy- emeletes épületet, majd a külső falon kötélen leereszkedve betörtek az első emeleti lakásba, ahol négy lőszerrel négy célszemélyt semmisítettek meg. Halálos pontossággal. A zsűri a szakszerűség mellett a végrehajtás idejét is figyelembe vette. A verseny győztese jogosulttá vált arra, hogy induljon a világ- bajnokságon. Ám, egyáltalán nem biztos, hogy a nyertes csapat indul majd, hanem az, aki szponzort is tud szerezni a kiutazáshoz. 2003-ban és 2002- ben ez a paksi atomerőművet is védő Neutron kommandónak sikerült. A paksiak tavaly és tavalyelőtt is megnyerték Or- landóban az akadályversenyt. Kiképző szervező A VERSENYT dZ ORFK Lőkiképzési és Intézkedéstak- tikai Osztály vezetője, Sárosi Zoltán alezredes szervezte. A Teszen kívül valamennyi magyar taktikai és beavatkozóegységet ő és osztálya képzett és képez ki. Legutóbb például az al-Hillahban szolgáló katonai egység parancsnoki gárdáját izzasztották meg, készítették fel a legváratlanabb feladatokra is. Vesztegetéssel vádolják az adónyomozót meggyanúsítottak egy nyíregyházi pénzügyi nyomozót. Ellene vesztegetés miatt indított eljárást a szabolcsi ügyészségi nyomozó hivatal. Budapesten, egy bevásárló- központban kapták el. (ned) Kerítésnek ütközött a kamasz fiú elkötött egy autót egy 13 éves fiú Nyíradonyban, amivel aztán kerítésnek ütközött. A gyerek súlyos sérüléseket szenvedett. Az utcán leállított kocsit azért tudta elvinni, mert az autóban volt az indítókulcs. (szí) Kerék Csaba marad házi őrizetben marad házi őrizetben Kerék Csaba, a Britton Kft. ügyvezetője mivel a Fővárosi Bíróság jogerősen helybenhagyta a kerületi bíróság döntését. Kerék Csabát a K&H ügyében 300 milliós sikkasztással gyanúsítják, (szí) Ketten meghaltak az autóbalesetben szörnyethalt két személyautó vétlen sofőrje, amikor egy kamionnal ütköztek ösz- sze a 2/A jelű út Dunakeszi leágazásánál. A kamiont egy KIA előzte szabálytalanul, amikor a szemből érkezők félrerántották a kormányt, (ned) EMASZ tsm-ouar)ramá9l ArtmszoIgMtnó tt. ÉRTESÍTÉS ÁRAMSZÜNETRŐL Tisztelt Fogyasztóink! Ezúton értesítjük Önöket arról, hogy Egerben a kisfeszültségű hálózat felújítása miatt az alábbi helyeken és időpontokban áramszünet várható. 2004. november 17., 8.00-15.00 óra m Kölcsey tér m Tompa út m Szabadkai út m Mátyás király út 119. 2004. november 18., 8.00-15.00 óra m Berzsenyi út m Kazinczy út m Nagy László út 2004. november 22., 8.00-15.00 óra ■ Liszt F. út * Vajda út • Székelyudvarhelyi út ■ Holland Bútorbolt (Faiskola út) ■ Fadrusz út m Mátyás király út 57-79. » Munkácsi út ■ Gyulafehérvári út 2004. november 23., 8.00-15.00 óra • Liszt F. út 17-29. ■ Vajda út ■ Fadrusz út ■ Székelyudvarhelyi út ■ Holland Bútorbolt (Faiskola út) * Mátyás király út 57-79. Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy ha a munkálatokat a jelzett időpont előtt befejezzük, a hálózatot előzetes értesítés nélkül visszakapcsoljuk. Salgótarján, 2004 november Szíves megértésüket és türelmüket kérve, Tisztelettel Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. www.emasz.hu Lámpát kaptak a kerékpárosok dél-heves A legnagyobb baleseti veszélyt a kivilágítatlan, illetve a szabálytalanul közlekedő kerékpárosok jelentik a térségben. A tél közeledtével - a korai sötétedés miatt - fokozott figyelmet kell fordítaniuk mind a kerékpárosoknak, mind pedig az autósoknak. Az utóbbiak sokszor vétlenül szenvednek balesetet egy-egy szabálytalanul közlekedő, kivilágítatlan kerékpáros miatt. A baleseteket megelőzendő a Hevesi Rendőrkapitányság a hét közepén fokozott közúti ellenőrzést tartott, melynek során elsősorban a hiányosan felszerelt kétkerekűeket, illetve a szabálytalanul közlekedő kerékpárosokat ellenőrizte. Az akció során azonban nem csak figyelmeztettek a rendőrök, hanem jutalmaztak is. A szabályosan közlekedőket ugyanis a Heves Megyei Baleset-megelőzési Bizottság által felajánlott világíA szabályos közlekedésért a hevesi Jurásné Nagy Emese is lámpát kapott a kerékpárjára tó berendezéssel lepték meg. A kezdeményezésnek pozitív visszhangja volt a lakosság körében, mert annak ellenére, hogy számos kerékpárost állítottak meg a rendőrök, büntetés helyett ezúttal többnyire csak figyelmeztettek a pótolandó‘hiányosságokra. BŰNÜGYI KRÓNIKA HEVESBEN Mátraházán kifosztották egy budapesti illetékességű férfi kisteherautóját. A károsult egy büfé előtt parkolt járművével, amikor a nyitva hagyott utastérből elemelték az autóstáskáját a benne lévő 300 ezer forint és 500 amerikai dollár készpénzzel együtt. * tárnáméban is tetemes kár érte az a helybeli lakost, akinek a házába az ablakot betörve jutott a tolvaj. Az egyelőre ismeretlen elkövető 400 ezer forint értékű arany ékszerekkel távozott. * gyöngyösön is aranyat loptak el egy családi házból, amelynek az ablakát befeszítették, itt 150 ezer forintnyi a tulajdonos vesztesége. Egerben ugyancsak arany ékszer volt a zsákmány, de a besurranó tettes magával vitt egy videokamerát is, összességében 400 ezer forintos kárt okozva a sértettnek. * atkákon készpénzre „utazott” az a bűnöző, aki egy családi házból 600 ezer forinttal együtt távozott. Egy apci lakos pedig azért tett feljelen tést a rendőrségen, mert túl azon, hogy az általa vezetett kocsmában megrongálták a játékgépet, a garázdák magukkal vittek egy üveg pálinkát, több doboz cigarettát, némi édességet és 14 ezer forint készpénzt is. * poroszlón egy melléképületbe hatoltak be - feltehetően álkulcs segítségével - a betörők, akik elloptak egy garnitúra téli és három nyári autógumit, valamint egy gázpalackot Szintén Poroszlón valaki megrongált egy tűzcsapot, ám talán még ennél is aljasabbak azok az elkövetők, akik a falu temetőjéből nyolc kővázával oldottak kereket /