Heves Megyei Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-11 / 263. szám
2004. NOVEMBER 11., CSÜTÖRTÖK 5 MEGYEI KORKÉP Fegyveres civilek strázsálnak LAKTANYAVÉDELEM Volt katonák a biztonsági őrök között (Folytatás az 1. oldalról) A fővárosi központú cég nem kitelepült a felderítő zászlóalj felségterületére, hanem szakmai követelményeit érvényesítve toborzott embereket a feladatra - jelezte Vágó Imréné biztonsági főigazgató.- Természetesen örültünk azoknak a jelentkezőknek, akik ebben a laktanyában korábban hivatásos vagy szerződéses katonaként dolgoztak. Új munkatársaink között van is belőlük szép számmal, de csak akkor döntöttünk a javukra egy valódi civillel szemben, ha a felvételnél az általunk támasztott igényeknek megfeleltek. A biztonsági emberek ugyanazokon a - katonáéknál úgy hívták - felállított őrhelyeken strázsálnak, amit a honvédségi időszak során állítottak fel. Tisztelegni ugyan nem fognak, de udvarias köszönéssel megtisztelik a jó szándékkal közeledőt. Akinek a fejében viszont valamilyen bűnös gondolat támadna, bizony civil szájból hallhatja a „Fel a kezekkel!” felszólítást.- A vagyonvédelmi törvény felruház bennünket arra, hogy az ilyen őrző-védő munkát ellátóknál ott legyen az a lőfegyver, amit a rendőrség engedélyez számunkra - hangsúlyozta a biztonsági főigazgató, aki egykor Csepel rendőrkapitánya volt. A telephely kenneleiben a német juhász kutyák sem maradtak árván. Talán Kiss László őrnagy, az állományért felelős főtiszt is megnyugodott már: K-vizsgás alkalmazottai az IN-KAL-nak is vannak. Azokat a négylábú, képzett ebeket pedig, amelyekre nem tartottak igényt, a hadsereg felajánlotta más őrző-védő vállalkozások számára.- Csak a gazdák változtak, a kutyák őr- szolgálati hasznosítása nem. A zökkenőmentes átmenetet a velük dolgozókkal történt tő Zászlóalj parancsnoki karával az IN-KAL jól együtt tud működni. Érdeklődésünkre ezt erősítették meg a zászlóaljnál is. A szolgáltatók objektumparancsnoka Mészáros József, s a helyőrség- és zászlóaljparancsnok Vizi Sándor Tehermentesítés Az őrségbe lépés a felkészítéssel, a be- és kitárazással, az ügyeletes tiszt szúrópróbaszerű kötelemtudás-vizsgájával, a váltásokkal mindmáig a katonaság imázsához tartozott. Strázsamesterekre már nincs szükség, az alakulatok a szakfeladatuk ellátására összpontosíthatnak: a kiképzésre. kezdeti tudatos összeszoktatás biztosította - alezredessel konzultálva erősítette meg Vágó Imréné. napi szinten tudják orvosolni A laktanyában állomásozó az esetleges felvetődő prob- Bornemissza Gergely Felderí- lémákat. Nincs több reklám-gyógyszer A szóbeszéd szerint, mivel az önkormányzat nem tudta a nem kötelezően ellátott feladatot átadni a jelentkező vállalkozónak, most az őt terhelő kiadások egy részét a gondozottakra, illetve azok hozzátartozóira hárítja. gyöngyös Az eltorzított információból mindössze annyi igaz, hogy az otthon valóban kénytelen kiszámlázni bizonyos tételeket. Az áprilisban életbe lépett törvény-ugyanis szigorú szankciók mellett tiltja az OEP- támogatott termékek és szolgáltatások ingyenes, reklámcélú, eladást ösztönző szándékkal történő átadását és átvételét. Magyarán: azokért a gyógyszerekért és gyógyászati segédeszközökért, amelyeket eddig térítés- mentesen kaptak, ezután fizetni kell. Ilyen például a nadrágpelenka, amire az otthonban lakók többségének állandóan szüksége van, s amit az intézménynek eddig a szálh'tó ingyen adott. Dr. Hammer István, az Egyesített Szociális Intézmény, az idősek otthona „anyaintézményének” frissen kinevezett vezetője szerint - a gyógyszereket nem számítva - ez havonta 70-80 ezer forint többletkiadást jelent, aminek egy részét kiszámlázzák azoknak az időseknek, akiknek szociális helyzete ezt megengedi. Elődje már ennek a jogszabálynak megfelelően intézte a szeptemberi megrendeléseket is, ám Hammer István szerint utólag nem lenne etikus ezt a tételt is az idősekre terhelni. Ezért az első, mintegy 74 ezer forintos számlát az intézmény fedezte.- Bizonyára lesznek olyanok, akiknek a jövedelme nem engedi meg, hogy újabb költségeket vállaljanak, és nincs olyan hozzátartozójuk sem, akinek a segítségét igénybe vehetnék. Az ő esetükben az intézmény vállalja át ezeket a kiadásokat - tudatta dr. Hammer István. A számok ismeretében előfordulhat, hogy javaslatot tesznek az önkormányzatnak: az intézmény jövő évi költségvetését az új körülményekhez igazodva alakítsák ki. Mobil könyvcsomag a polcokon Szuromi úa : Csaknem ötmillió forint értékű könyvállomány beszerzését tette lehetővé a Kulturális Alapprogram pályázata, amely elsősorban a kistelepülések bibliotékájának a frissítését célozta. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár nyertes pályázata lehetővé tette, hogy negyedévente tizenhat településre százszáz új kötet kerüljön, s ezeket a kiadványokat forgószínpadszerű- en juttassák el az olvasókhoz.- A rendszer lényege az lenne - fogalmazott Tőzsér Istvánná, a módszertani osztály vezetője -, hogy a kistelepülések könyvtáraiba beiratkozott olvasóknak is lehetőségük legyen a legújabb kiadványokhoz hozzájutni. Mivel az éves beszerzési keret csupán nagyon csekély számú könyv vásárlását teszi lehetővé, ez csupán egy jobb házikönyvtár gyarapítására elegendő, ezért tartjuk fontosnak a mostani lehetőséget. A központi támogatás elősegíti, hogy az elhasználódott, megkopott könyvek mellé a legújabb szórakoztató kiadványok, a szép- és az ismeretterjesztő irodalom és gyerekirodalom is a polcokra kerüljön. A rendszerbe - amely a Könyvtár Ellátási Szolgáltatás Rendszere nevet viseli, és Heves megyében kísérleti projektként zajlik - számos kistelepülés kapcsolódik be. Ezeken a helyeken cserélik negyedévente az említett könyvcsomagokat, hogy az a megadott időn belül eljusson olyan községekbe is, ahol remény sincs a legújabb kiadások beszerzésére. A jövőben hasonló elgondolás alapján szerveznek úgynevezett rendezvényközvetítést is. A tervek szerint az egri Vitkovics-ház szakember csapatával ugyancsak körforgásban gyermekprogramokat, kézműves játszóházakat juttatnának el a kistelepülésekre. A most induló könyvtári akció első lépéseként pénteken kapja meg az első könyvcsomagot Erdőtelek, Pély és Kompolt könyvtára. Logika Suha Péter PÉNZ ÉS LÉLEK KORÁNTSEM TEJTESTVEREK, ez amolyan magától értetődő, közismert igazság. Vannak dolgok, amik nem szemlélhetők kizárólag üzleti szempontból, ez egy újabb tényállítás, bolond, aki ezzel vitatkozni próbál. A politika - úgy is, mint a hatalom megszerzésének és gyakorlásának eszköze - egyrészt úri mulatság, másrészt céljai eléréséhez nem válogat az eszközökben, nem finnyás- kodik, nem retten meg némi visszatetszéstől, sőt olykor az átlátszó mismásolástól,-mellébeszéléstől, ködösítéstől sem. Magyarán: a politika nem mindig mond igazat. Finomabban: többféle igazságot képes ismerni. Ezen állítások valóságtartalma ízlés szerint megkérdőjelezhető, tetszőlegesen súlyozva a reálfolyamatok vizsgálata és az elméleti megközelítés között. A politikai tőkekovácsolás sikere nagyrészt az érzelmi hatásokon múlik, a népszerűség jobban növelhető egy jól megválasztott ing-nyakkendő (blúz-kiskosztüm) párosítással és két jól irányzott mosollyal, mint több száz oldalnyi tudományos elemzéssel, magyarázattal, észérvvel. A külsőségek meggyőző ereje hatalmas, a hitelesség érzete (látszata) inkább múlik a gesztusokon, mint a mondanivaló tartalmán. Vagyis tán semmi sem az, aminek látszik: tehát akár valóban igaz lehet, hogy színház az egész világ. íme, két bekezdésnyi közhely, avagy egymásra épülő, egymásból következő igazság. a logika szabályai szerint - mint az akvárium és a szexuális irányultság összefüggésében - a fentiekből akár az is következhet, hogy érzéketlen pénzemberek küzdenek folyvást igazlelkű nemzetmentőkkel, tervek feszülnek elveknek, méret utáni zakók vetélkednek konfekció-nyakkendőkkel, igazságok mérkőznek hazugságokkal, s az egésznek a végső célja a közösség szolgálata. Vagy egyszerűen a hatalom. Mindennek persze az ellenkezője is levezethető a kiválóan felépített közhelygyűjteményünkből: megfontolt döntéshozók küzdenek folyvást felelőtlen ábrándozókkal... és így tovább. az élet - vagy inkább A közélet - nagy kérdései ezek. Amelyek mellett érthetően eltörpül holmi kettős állampolgársá- gos, privatizációs népszavazásosdi. Több pénz az ifjúságnak EGER A költségvetés tervezete szerint jövőre 2,2 milliárd forint használható fel ifjúsági ügyekre az idei 2 milliárddal szemben - jelentette ki a szociális tárca ifjúsági ügyekért felelős helyettes államtitkára tegnap a megye- székhelyen. A Heves Megyei Ifjúsági Kerekasztal ülését megelőző sajtótájékoztatón Ocsovai Tamás elmondta: a koncepció szerint a három legfontosabb cél az ifjúsági szabadidős tevékenységek támogatása, az önkormányzati ifjúsági közösségi terek kialakításának segítése és a budapesti Európai Ifjúsági Központ felújítása. A Gyermek- és Ifjúsági Alapprogramban 560 millió forint áll 2005-ben rendelkezésre szabadidős programok finanszírozására, a turisztikai célelőirányzatból pedig 400 millió forint jut táboroztatásra. Százmillió forinttal támogatja a költség- vetés a határon túli magyar fiatalokat, 136 millió forint fordítható ifjúsági fesztiválok rendezésére. Az önkormányzatok 600 millió forintot használhatnak fel az ifjúsági közösségi terek, például játszóterek, klubok kialakítására, további 645 millió forint jut az említett Európai Ifjúsági Központ felújítására. Mindezt 625 millió forinttal egészíti ki az Európai Unió Youth-programja: ez a pénz elsősorban képzések indítására és diákcsere-programok megvalósítására használható fel. Ocsovai Tamás arról is szólt, hogy az önkormányzatok november 12-ig még pályázhatnak játszótér-építési pályázatra a tárcánál. már lejárt, a benyújtott kérelmeket november 19-ig bírálják el az illetékesek. * - A községben már hagyomány, hogy az ősz beköszöntével jótékonysági bálok szervezésével segítik a gyermekintézményeket. A legközelebb a művelődési házban november 20-án este 8 órától rendezik meg a napközi otthonos óvodát támogató jótékonysági eseményt, melynek teljes bevételét a gyermek- intézmény korszerűsítésére, s a kicsik támogatására fordítják. A képviselő-testület pénteken délután 5 órától falugyűlést tart a művelődési házban. A találkozón az önkormányzat elmúlt két évét értékelik a jelenlévők, akik tájékoztatást kapnak a ciklus hátralévő részében megvalósítandó tervekről is. A fórum témáinak megvitatását az önkormányzat információs kiadvány megjelentetésével is segíti. Nagyréde - Új eMagyarország pont nyílik a településen. A községi könyvtárban kialakítandó internetes hozzáférési pont 2-2 számítógépből és muttifunkciós nyomtatóból áll majd. Az internet-hozzáférést biztosító széles sávú telefonvonal kiépítése pedig nemrégiben fejeződött be. A beszerzés költsége eléri az egymillió forintot, amit teljes egészében az Informatikai és Hírközlési Minisztérium pályázatán keresztül finanszíroztak. HÍRÖZÖN MEGYÉNKBŐL Emellett természetesen továbbra is működik a Művelődési Házban lévő Net Café (képünkön), ahol az érdeklődők hat számítógép segítségével barangolhatnak a világhálón.- A városi művelődési házban sakkoktatást indítanak a kezdő és a haladó gyermekek számára. Az érdeklődőket péntekenként 16-tól 18 óráig várják az intézményben. Novembertől hetente egyszer a zeneiskola kurzusain is részt vehetnek azok a gyermekek, akik a tananyag mellett a magyar kultúra és népszokások elemeivel is meg szeretnének ismerkedni. Ennek keretében a zeneoviba 3-6 éves, a zenei előképzőbe 6-9 éves gyermekek jelentkezését várják. Az előképzőt végzett fiatalok igény esetén hangszeres zeneoktatásban (furulya, zongora) is részt vehetnek. PofOSáÓ - A képviselőtestület úgy döntött, hogy pályázatot nyújt be a Fő úti és az Alkotrpány úti általános iskola külső festésére, tetőszerkezetének felújítására, a Hősök úti park kialakítására és a Cserő út felújítási munkálatainak támogatására az AVOP-hoz „Falufejlesztés és - felújítás” címen. A település arculatának javítását célzó pfojekt teljes költségvetése 67 millió forint, ennek 85 százaléka lehet vissza nem térítendő állami támogatás, a maradék az önerő. Utóbbi kiegészíthető a Belügyminisztérium önerő-alap pályázatából. SzÍCSÍ - Új kezdeményezésként ezentúl hétfőn és pénteken kondíciójavító torna várja a helybelieket a művelődési házban. Az ingyenes, 18-tól 19 óráig tartó eseményre korhatár nélkül várják az érdeklődőket. Tanaiéra - Az állatok világnapja alkalmából hároméves évfordulóját ünnepelte az állatok baráti körének kis csapata a könyvtárban. Az alapítók közül ugyan már sokan elkerültek a faluból, de a mostaniak - főleg a 7. osztályosok - Mucsi Istvánná segítségével egy felnőtt társasághoz, a gyöngyösiek klubjához csatlakoztak. A gyerekek köszönő levelet írtak azoknak a felnőtteknek, akik segítettek a gazdátlan Csonti kutya elhelyezésében. T«á - A képviselő-testület módosította a közterület használatáról szóló rendeletet. A jövőben alkalmi árusítás ideiglenesen csak a házasságkötő terem előtti téren lehetséges. A búcsú helyszíne az óvoda mögötti tér. Az árusoknak 200 forintos négyzetméter-árat kell fizetniük egy napra. A karácsonyi ajándékozásra való tekintettel decemberben tűzzománc-készítő foglalkozás indul a Közös-f ségi Házban. Bódi Zsolttól, . az intézmény vezetőjétől megtudtuk: a gyerekeknek december 11-én, míg a felnőtteknek december 18-án rendezik meg a foglalkozásokat. Mivel az alapanyagokat időben meg kell rendelni, ezért az érdeklődők november 19-ig jelentkezhetnek a programra. Érdeklődni Bódi Zsoltnál a Közösségi Házban lehet. .