Heves Megyei Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-10 / 262. szám
2004. NOVEMBER 10., SZERDA 5 MEGYEI KÖRKÉP A Sapard lassú malmai Bajban vannak az állattenyésztők Az idén csökken az állat- tenyésztés jövedelmezősége - hangsúlyozta dr. Adorján Gábor, a Heves Megyei Agrár-érdekképviseleti Szövetség elnöke. Ezért az elnökség támogatja a sertés- és a baromfitenyésztők tervezett demonstrációját. M. K. heves megye Az elnök megemlítette, hogy a megyében nem olyan nagy létszámú az állatállomány, ám akik a jószágokkal foglalkoznak, ebből igyekeznek jövedelemhez jutni. Ezért a sertés- tenyésztők jogosan sérelmezik, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal a tavasszal történt megállapodás ellenére a szükséges támogatást egyik napról a másikra megszüntették. Dr. Adorján Gábor szerint a baromfitenyésztők szintén nehéz helyezetben vannak, mert pénzhiánnyal küzdenek, ráadásul a megélhetésükről van szó. Igaz, a tenyésztők eltérő nevelési módokat és takarmánymeny- nyiséget használnak, így a költségeik is mások, de jelentős a veszteségük, mert teljesen kiszolgáltatottak a monopolhelyzetben levő feldolgozóknak, akik gyakran megsértik a szerződéses feltételeket. Ezért összefogásra és közös fellépésre van szükség a sertés- és a baromfiágazat szereplőinek érdekében. Ellenkező esetben fennáll a veszély, hogy a bizonytalan helyzet miatt sokan abbahagyják az állattenyésztői munkát. (Folytatás az 1. oldalról) A község polgármestere, Lakatos István enyhén szólva is dühítőnek tartja azt a hivatali huzavonát, ami miatt a mai napig nem jutottak hozzá a pénzhez.- Tudjuk, hogy Isten malmai lassan őrölnek, ám a Sapard malmai még lassabban. Az eredeti támogatási szerződésben a beruházás befejezésének időpontjaként 2004. február 19. volt megjelölve. Mivel a közbeszerzési eljárás során a tenderértékelési szakasz elhúzódott, ezért kértük a Regionális Irodától a támogatási szerződés és a végelszámolási dátum március 29-re történő módosítását. Az iroda ki is tűzte ezt az időpontot, így március 26-án kifizettük a bruttó 8 millió 761 ezer 250 forint értékű számlát, majd benyújtottuk az elszámoláshoz szükséges dokumentumokat. A támogatás folyósítására - a szerződés szerint - legkésőbb a számlák és a számla- összesítő, valamint az egyéb szükséges iratok hiánytalan benyújtását követő 90 napon belül kerül sor. Mi hiába tettünk eleget minden feltételnek, a támogatási szerződésre benyújtott pályázatunkat májusban még el sem bírálták. Ekkor hivatalos levélben kértük a hivatal illetékesét, hogy végre bírálják el kérelmünket, s utalják át a támogatási ösz- szeget, mivel ellenkező esetben hitelfelvételre kényszerülünk. Sajnos erre a levelünkre választ sem kaptunk. Végül szeptember végén a miskolci regionális irodától értesítést kaptunk, hogy az elszámolás megfelel minden kritériumnak, s hogy várhatjuk a helyszíni ellenőrzést, amely alapján meggyőződhetnek a beruházás végeredményéről. Ezt követően a várt pénz helyett újabb levelet kaptunk október 7-én, hogy a pályázati részletezésben egy kétajtós szekrény szerepel, az elszámolásban pedig egyajtós. Tény, hogy időközben egy olyan szekrényt szereztünk be, amely műszakilag jobb minőségű, ám árban megegyezik a kétajtóssal. Emiatt újabb módosításra köteleztek bennünket, amit ismét meg- küldtünk a budapesti hivatalba, ahonnan azonban a mai napig nem jutott vissza Miskolcra. Tény, hogy a hivatali tili-toli eredményeként március óta csücsülnek az illetékesek az ötmillió forintos támogatási összegen, s emiatt az önkormányzat augusztusban négymillió forint hitel felvételére szorult. Az informatikai centrum kész, a pénz viszont még nem jött meg Újabb küzdelem Az önkormányzat időközben újabb hétmillió forintot nyert a faluközpont felújítására, amit már el is végeztek a szakemberek. A kérdés csupán az, hogy az ismert előzmények után hány hónapig kell harcolni, míg a megszerzett támogatás végre a számlára kerül. Évtizedes gond, távoli megoldás (Folytatás az 1. oldalról)- Korábban már felvetődött ez a helyszín, ám a nagy távolság miatt akkor elvetették, így született meg a Könyves Kálmán téri sportcsarnok ötlete, később részben a tervei elkészültek, ezekre a dokumentumokra 6 millió forintot különített el akkor a város - mondta érdeklődésünkre Czinder Péter, a gimnázium igazgatója. Az aggályokat magyarázva elsőként azt említette, hogy a sporttelep jó tízpercnyi gyaloglással érhető el az iskolából, ez oda-vissza legalább húsz perc, plusz az átöltözés, tisztálkodás időtartama: mindezek miatt kivihetetlen lenne érdemi munkát végezni a 45 perces tornaórán. Hetente három ilyen foglalkozás szerepel a tanrendben, így legfeljebb kettőt lehet összevonni, vagyis egy szimpla óra mindenképp maradna. További aggályként vetődik fel, hogy a tanórai, illetve az azon túli - igen sokszínű és tartalmas - gimnáziumi sportéletre kellő idő állna-e rendelkezésre a várhatóan üzleti szempontok alapján működő majdani létesítményben.- Számos egyéb kérdés is megfogalmazódik, ám a fenntartótól érdemi tájékoztatást eddig nem kaptunk, sőt semmiféle egyeztetés sem volt az ügyben. Október 25-én írásban kértem felvilágosítást a polgármester úrtól, erre nagyon várom a választ - mondja az igazgató, aki a továbbiakban arra utalt, hogy minden diák-, szülői és tantestületi fórumon hangsúlyos téma a tornacsarnok ügye. Már csak azért is, mert egyre nagyobb a veszélye annak, hogy tornaterem nélkül marad az intézmény. Amelyik egyébként referencia-iskolája a Testnevelési Egyetemnek. . Százöt év A gimnázium tornaterme 1899-ben épült, az akkori igényekhez és hallgatói létszámhoz igazodva. Ma kétszer annyi diák használja a hét öt napján, délelőtt és délután folyamatosan. Ezt a változást azonban nem követte az épület felújítása vagy korszerűsítése. Tanuljunk Radnótit! Tari Ottó VAN UGYEBÁR AZ EREDETI IDENTITÁS pozitív és negatív hozadékaival, amelyek aligha fajfüggők - vajon ki mondaná a saját pereputtyára, hogy az csak rosszat tett az emberiségnek... -, és van a másik változata, amelybe megpróbálják belekényszeríteni az embert. Utóbbit főleg kirekesztő célzattal. Te zsidó vagy, skatulyázzák be pejoratív felhanggal a zsidót az antiszemiták. Te jöttment boz- gor, mutatnak ujjal nemzettársainkra nem is oly messzire innen, és a csendesen öntudatosak itt, a medence kellős közepén csak kapkodják a fejüket hol ide, hol meg amoda. de A kárpátokon túl sem lehet ez kevésbé összetett probléma. Marion Brando, az egykori nagyszerű színész egy kérdőíven a bőre színét firtató kérdésre azt írta be, hogy változó, a fajára vonatkozóan pedig lakonikusan annyit felelt: ember. Tahiti nőt vett feleségül, majd élete alkonyán antiszemita megjegyzéseket tett, amiért később bocsánatot kért a főrabbitól. Ambivalensnek tűnő szemlélete koránt sem egyedi: Goethe még a saját fajtáját is ellentmondásosan közelítette meg, amikor papírra vetette, hogy a német nép egyedei mily kiválóak, egésze azonban oly silány. kevesen akadnak olyanok, akikben nem munkálkodik valamiféle előítélet, amit gerjeszthet társadalmi igazságtalanság, mások irigylésre méltó sikere, vélt vagy valós sérelem, de akár egy elhibázott félmondat is. Van, aki szerint mindenkinek magában kell helyretennie a kérdést, míg mások a hatalom drákói szabályzóira esküsznek. Meglehet bár, hogy a gyűlölettörvényként elhíresült jogszabály keretet szab az általános érvényűként elfogadott elvárások betartásának és betartatásának, az azonban bizonyos, hogy megosztotta a honi tömegeket, tudatformálásra pedig teljességgel alkalmatlan. utóbbira jóval célszerűbb az elfeledőfélben lévő, már-már kínosan békés javallat: olvassunk Radnótit! Ne csak a költeményeit, hanem az életrajzát is. És akkor rádöbbenhetünk, hogy zsidóként lehet valaki úgy magyar, hogy még a leg- finnyásabbak is megsüvegelhetik, avagy fordítva. Olvassunk Radnótit, aki úgy pusztult el golyó által az árok partján, hogy nem sokkal előbb megfogalmazta: „...egyszer béke lesz. Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!” Minden szerdán m játsszon a tj/ßlttM-zel! Karikázza be a helyesnek ítélt választ, ragassza fel egy levelezőlapra, és 2004. november 15-ig küldje be diniünkre (3301 JÁTÉK EGER, Pf. 657.). A felsoroltak közül ki zsűritag a Megasztár c. műsorban? 1. Nagy Feró 2. Geszti Péter 3. Presser Gábor 4. Ákos A megfejtés és a szerencsés nyertes ne ve, aki egy csodálatos esernyővel lesz gazdagabb, Jövő heti játékunkban olvashat/! Múlt heti játékunk helyes megfejtése: 2. Dustin Hoffman és Tom Cruise Múlt heti játék unk nyertese: Eszenyiné Szűcs Tünde Kerecsent/, Fő élt 20. nemcsak a helyi, hanem a környező településeken zajló hagyomány- őrző programoknak is. Legutóbb a Tájház napján szüreti népdalokkal ismertették meg a fiatalabb korosztály tagjait, november második felében pedig az őszi térségi képzőművészeti kiállítás megnyitóján gyönyörködhet muzsikájukban a közönség. íyiezotárkány - A helyi nyugdíjasklub szombaton jótékonysági bált rendez a művelődési házban. A vendégeket este fél 6-tól fogadják, hatkor kezdődik a vacsora, este hétkor pedig a műsor, amelyben fellép a szolnoki Fazekas Rozika ezüstkoszorús énekes és az ugyancsak szolnoki Kabaré dalkör tánckara. A táncos mulatsághoz a zenét Siska László és együttese szolgáltatja, éjfélkor tombolahúzás lesz. Belépő-, illetve támogatói jegyeket a művelődési házban lehet vásárolni minden kedden és pénteken délután háromtól öt óráig. A bál bevételét a nyugdíjasklub javára fordítják. Nagyfádé - A Nagyrédei Környezet- védők és Hagyományőrzők Egyesülete 230 ezer forintot nyert a Nemzeti Civil Alapprogram Észak-Magyarországi Regionális Kollégiumának pályázatán. Mint azt megtudtuk, a tenderen szerzett pénzből kizárólag a szervezet működési kiadásait lehet finanszírozni. Az egyesület egy multifunkciós nyomtatót és egy digitális fényképezőgépet szeretne vásárolni. A civilszektor hatékonyságának növelése érdekében az egyesület az eszközöket más helyi szervezetek tagjai számára is rendelkezésre kívánja bocsátani.- Évek óta gasztronómiai programokkal kedveskedik vendéHÍRÖZÖN megyénkből geinek a Parádi Kisvendéglő. A disznótorok, bográcsolások, tradicionális palóc ételek után most új színfolttal gazdagították palettájukat. Mától november 14-ig Márton- napi lúdlakomára várják a vendégeket. Mindennap más-más, libából készült ételkülönlegesség kerül étlapra. Petofibánya - Véradásra várja ma délelőtt 9-től 12 óráig a donorokat a Vöröskereszt. Az önkéntesek a kultúrházban tarthatják karjukat a tű alá. Pély - Játszótérépítésre pályázik az önkormányzat. A sportpálya mellett alakítanák ki a korszerű, minden igényt kielégítő létesítményt, melynek költsége megközelíti a kétmillió forintot. Ezen a részen most is találhatók játszóeszközök, de rendkívül rossz állapotúak, már-már baleset- veszélyesek. Jelenleg a gyerekek csak az óvoda udvarán felállított eszközöket használhatják. Sírok - A felújított faluközpont és a 24-es számú főút Széchenyi úti átkelési szakaszának ünnepélyes átadására ma délután 4 órakor kerül sor a könyvtár épületénél. Az új létesítményeket Sós Tamás, a körzet országgyűlési képviselője és Szerencsi Gábor, a Heves Megyei Közútkezelő Kht. igazgatója avatja fel. SzÜCSÍ - Jótékonysági bált szervez a Szűcsi Iskoláért Alapítvány kuratóriuma az intézmény javára. Az esemény - amelyen fellépnek a helyi gyerekek - 27-én este 7 órakor kezdődik. A programról bővebb felvilágosítás a szülői munkaközösség, illetve a kuratórium tagjaitól kérhető. Tamaleiesz - A községben a napokban fejeződött be a közvilágítás korszerűsítése. Az utolsó ütemben 35 köztéri lámpa fénycsövét cserélték le a szakemberek. A 36 wattos, energiatakarékos izzók használata felére csökkenti az eddigi fogyasztást, éppen ezért a beruházás rövid idő alatt megtérül. A tél beállta előtt a faluban az önkormányzati utak kátyúzását is befejezték. Tenk - Időarányosan haladnak a közösségi ház felújítási munkálatai. Az idén elkészül a tető teljes cseréje, s két helyiséggel bővül az épület. Ebben a két teremben kap majd helyet az informatikai részleg, valamint a klubszoba. A munkálatok idei üteme november végére fejeződik be. A beruházást a Heves Megyei Területfejlesztési Tanács támogatja. Váraszó- Javában folyik a Váraszó és Erdőkövesd közötti bekötőút felújítása. A 97 millió forint értékű beruházással várhatóan november végéig végeznek a szakemberek. A faluban és a környező településeken élők abban bíznak, hogy a felújított szakasz átadását követően köny- nyebben bekapcsolódhat a kis falu a térség vérkeringésébe, s élénkül a környék turisztikai forgalma is.