Heves Megyei Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-04 / 232. szám

2004. OKTOBER 4„ HÉTFŐ HORIZONT 7 A történelmi forrásokból kiderül, hogy a szabadság- harc során II. Rákóczi Ferenc hosszabb időt is töltött Lőrinciben, ahol katonai szemlét tartott, találkozott Mazeppa kozák katonai parancsnokkal és gróf Bercsé­nyi Miklós kuruc főgenerálissal. A fejedelem ezt meg­előzően Ecséden szállt meg - állítja Nagy László hely- történész, aki hosszú időt fordított a korszak tanulmá­nyozására. T. 0.- A fellelhető dokumentumok egyértelműen alátámasztják, hogy Rákóczi 1708 júniusában hosszabb ideig tartózkodott Lő­rinciben, ahol június 18-án ka­tonai szemlét tartott, találko­zott Mazeppa kozák hetman kapitánnyal (a kozákok önkor­mányzati jellegű, katonailag szervezett alakulatok voltak Oroszországban; a Dnyeper vi­déki kozákok vezetője volt a hetman, míg a Don vidékieké az atamán), majd tárgyalásokat folytatott gróf Bercsényi Miklós kuruc főgenerálissal. Utóbbiról érdemes tudni, hogy 1686-ban részt vett a törökök által meg­szállt Buda visszafoglalásában is - mondja Nagy László. A Nógrád megye története cí­mű kiadványban minderről az alábbiak olvashatók: „Rákóczi újabb hadjáratot indított. Júni­us 18-án Lőrinciben tartott tíz­ezer főnyi katonasága fölött ha­diszemlét. Innét Bercsényit előre küldte a Vág vidékére...” Az eseményről A II. Rákóczi Fe­renc emlékiratai a magyaror­szági háborúról című könyv is megemlékezik (Pest, 1866, Ráth és Kugler kiadásában) az alábbiak szerint: „17-én Ecséd II. Rákóczi Ferenc nevű falu mellett, 18-án Lőrinci­nél szállott táborba, hol 19-én nyugnapot tartott”. Az akkori községen átvonuló pompás ku­ruc hadról korabeli feljegyzé­sek is fennmaradtak, amelyek szerint „most azonban június 15-én Egerből a fejedelem a régi udvari szertartással indult el. Lassan-lassan előrementenek veres lobogókkal, a szolgák kvártélymesterrel és a bagázsia is utánuk szekérmesterekkel. Őfelsége pedig párducbőrösen és forgósán megjárván az egész tábort, és megvárván, míglen a gyalogság megindul... ” Rákóczi évek múltán is em­lékezik mintegy tízezer főnyi gyönyörű hadára: „gyalogsá­Kuruc-labanc csatajelenet gom teljes és jól felszerelt volt, a hadtest soha nem volt ilyen szép, sem ilyen fegyelmezett... ” - írja. A sereg minden sietség nélkül, megfontoltan vonult a Vág felé. „Új egyenruhájuk el­kápráztatta a szemeket, és szá­muk csakhamar megsokszoro­zódott. Hírnevük megduzzasz- totta a nemzet szívét”. A fejedelem az alábbi levelet írta Lőrinciből Kraj Jakabnak június 19-én: „Die 19. junij. In castris Lőrinci positis. Jacobo Kray. (...) Magam is idővesztés nélkül nyomúlok táborommal az Vág mellyékére, noha tagad­hatatlan, hogy az fegyver szállí­tásában interveniált defectusok miatt kívántatott volna. Kegyel­med azért mindenekfelett szor- galmatoskodjék azoknak ij­esztendő janu­ári eseményei­ről a Borovszki- féle Nógrád megyei monog­ráfiában az alábbiak olvas­hatók: „1710 ja­nuár havában megkezdte az előnyomulást és kemény téli időben, január 18-án Heves vármegyében Ecséden egyesült Károlyi hadtestével és gyalog­ságával, onnan 20-án átvonult Kálióra a hol 21-én mielőtt to­vább vonult volnar buzdító be­szédet intézett hadaihoz ”. Márki Sándor ugyanerről fel­jegyzi; „...csak harmadnap mehetett át Gyöngyöshalásziba, s 18-ikán a hevesi Ecséden egyesül Kár­olyi hadtestével és a gyalogság­gal. Kevesellte saját erejét de föltette, hogy nem arra, hanem Istenre bízza vállalatát”. Miután Rákóczi serege Ecsédnél egyesült Károlyi had­testével, a leírás szerint a pes­tisjárvány miatt a falun kívül vert tábort. Ez a szálláshely va­lószínűleg Ecséd és az útirány­ba eső szomszédos Lőrinci kö­zött lehetett, ahol két éjszakát töltöttek el. A január 20-án Kálióra átvonuló kuruc had út­ja a földrajzi adottságok követ­keztében minden bizonnyal Lőrincin keresztül vezetett, va­gyis valószínűsíthető, hogy a fejedelem két alkalommal is megfordult a Zagyva-parti tele­pülésen. szállíttatásában, és valaha már egyszer az nemes compagniárá rendelt 150 rezes karabélyt is az pistolyokkal együtt szállíttassa bé, úgy az Bercsényi uram ezüst- mívét is... ”. A nagyjelentőségű július 19- i nemzetközi diplomáciai talál­kozót Márki Sándor így írta le: „ ... 18-ikán Lőrincziben egy dombról szemlélte hadai példás rendben hogyan vonulnak be a táborba. Másnap tábora köze­pén audiencziás sátrában fo­gadta Mazeppa Zaporogi kozák hetman kapitányát, ki a mold­vai Kimpolung és a mára- marosi Borsa közt posták felál­lítását kérte, s Golovkin tábor­nok orosz minisztertől is hozott levelet. Bercsényivel folytatott délutáni tanácskozása ezzel a Mazeppa követjárással függhet össze. 20-án meg­szemlélte sere­ge indulását, s hadait a lovas­ság egy részé­vel maga is kö­vette a nógrádi Dengelegre, hol ismét hosszasan tanácsko­zott Bercsényivel. ” (Az esemény egyik fontos személyisége, a feljegyzések­ben Mosqva-követként is emlí­tett Mazeppa az a világirodal­mi hős, aki a romantika külön­böző ágaiban igen közkedvelt, sokat szereplő alak volt. Byron hőskölteményt, Vidor Hugo verset, Bulgarin regényt, Gottschalk drámát, Puskin epi­kus művet, Liszt Ferenc szimfo­nikus költeményt írt róla, Csaj­kovszkij pedig egy operával emlékezett meg a hetman ka­pitányról. A képzőművészet­ben Géricault és Horace Vemet festményen örökítette meg a kozák hős alakját.) Rákóczi második térségbeli tartózkodásáról, az 1710-es Gerbeaud: édes kis történet Jónás Ági Valójában egy soproni cukrász­család harmadik nemzedéké­hez tartozó fiatalemberrel kez­dődik a Gerbeaud, Magyaror­szág talán leghíresebb, foga­lommá vált cukrászdájának le­gendás története. Az illetőt még csak nem is Gerbeaud- nak hívták, de az ő nevére is „jó szájízzel” emlékszik az utó­kor: ő volt Kugler Henrik, aki tanuló- és vándoréveit többek között Párizsban töltötte. A mai József nádor téren 1858-ban alapított cukrászatot, ami ha­marosan az előkelő társaság egyik legkedveltebb találkozó-, pletykáló- és nassolóhelye lett. Úgy mondták, egész Pesten itt lehet a legjobb fagylaltot enni: méghozzá (országos premier­ként) nyaranta az üzlet előtt, az utcán felállított asztaloknál ülve. Kugler székhelye 1870- ben került be a város szívébe, a mai Vörösmarty térre, ahol már különleges likőrjeivel, habos kávéjával, cukor-bonbonjaival, tortáival és mignonjaival is hó­dított. A mind növekvő igények miatt ő vezette be azt a gyakor­latot, hogy a helyben fogyasz­tás mellett a vevő papírtálcára csomagolva is elvihette a meg­kívánt finomságot. A József At­tila vágyai közt szereplő kugler pedig nem más, mint a mignon, ami hazai meghonosí­tójának nevét viselte sokáig. Kugler Henrik létrehozott egy legendát, de nem volt örö­kösé, akinek átadhatta volna, így aztán 1884-ben Budapestre hívta párizsi barátját, akivel két évvel korábban ismerkedett meg a francia fővárosban, hogy ráruházza cukrászdája vezeté­sét. A barátot Émile Gerbeaud- nak hívták. Az akkor harminc­esztendős, genfi születésű fia­talember maga is cukrászdi­nasztia sarja: apja és nagyapja szintén ezt a hivatást gyakorol­ta. A kor szokásainak megfele­lően az ifjú Gerbeaud keresztül- kasul beutazta saját szülőhazá­ját (születésekor Genf Francia- országhoz tartozott), Angliát és Németországot, majd nőül vette egy saint-imiér-i csokoládégyá­ros lányát, aki aztán öt leány- gyermekkel ajándékozta meg. Gerbeaud Emil - ahogy tisz­teletbeli magyarként a neve is „magyarosodott” - tehát 1884- től tulajdonosként vezette az üzletet. Az ő nevéhez is számos újítás fűződik: a választékot különleges krémekkel, több mint százféle teasüteménnyel és csemegecukorkával bővítet­te, és (csokoládékészítő mester­ként, vagyis chocolatier-ként) ő ismertette meg honfitársainkat a macskanyelv és a konyakos meggy selymes ízeivel. Legis­mertebb kreációja természete­sen a róla elnevezett Gerbeaud- szelet, vagyis a zserbó. Gépesí­tett üzemében a század végén már 150 alkalmazott dolgozott, többségben külföldről érkezett, a szakma nagyságánál segéd­ként tanulni kívánó, elhivatott cukrászok. De rajtuk kívül Ger­beaud rengeteg elárusítónőt, szállítót és csomagolónőt is al­kalmazott. Utóbbiak a mester saját tervezésű, igényes és mű­vészi dobozaiba csomagolták a cukrászat termékeit. Ragaszko­dott a tökélyhez. Egy róla szóló történet szerint saját kezével roncsolta szét a puncsos mig­nonokat, ha azok színárnyalata nem ütötte meg az általa elvárt színvonalat. Tudósa, mestere, megalkuvást nem tűrő művé­sze volt szakmájának - nyilván ez állhat sikere mögött, no meg az előzékenység, az udvarias és finom francia szellem, a köny- nyed párizsi hangulat, amit üz­letébe, ebbe az elegáns szalon­ba varázsolt. A Vörösmarty téri üzlet névtábláján még a „Ger­beaud - Kugler utóda” felirat állt, mikor a tulajdonos neve már fogalommá vált. A Millen­niumi Kiállítás legnagyobb ki­tüntetését, díszoklevelet kapott a Királycsarnokban berende­zett fényűző kivitelezésű be­mutatójáért, a következő évben pedig az Országos Iparegylet ju­talmazta aranyéremmel. Az 1898-as brüsszeli és az 1900. évi párizsi világkiállításon zsű­ritag volt. Svájci-magyar cuk­rászként a Francia Becsület- rend szalagjával is büszkélked­hetett. A Budapesti Székesfővá­rosi Cukrászok és Mézeskalá- csosok Ipartestületének köz­gyűlése 1909-ben, munkássá­ga 25. esztendejében a testület örökös díszelnökévé választot­ta. Ugyancsak ebben az évben ő és felesége, Ramseyer Eszter hatezer koronás ösztöndíjat alapított. Az összeg kamataiból minden évben egy cukrász, cu­korkakészítő vagy csokoládé­gyáros alkalmazottját küldte külföldi tanulmányútra „szak­májában való tökéletesedése céljából”. Jövőre lesz 135 éve, hogy a cukrászda a jelenlegi helyén működik. Az egykori Gizella, most Vörösmarty téri épület az 1910-es nagy felújítás során kapta mai arculatát. A minden­ben magas színvonalra, tetsze­tős külcsínre, vonzó látványra törekvő Gerbeaud jó ízlésére jellemző, hogy a belső berende­zés terveit egy ismert cseh ipar­művésszel, Darilek Henrikkel készíttette el, aki nemes fa­anyagokban, márványban, bronzban álmodta meg a cuk­rászda belterét. A mennyezeti stukkók a Napkirály korabeli rokokót, a csillárok és falikarok Mária Terézia stílusát idézik, és szecessziós asztalok őrzik a pá­rizsi világkiállítás légkörét. Bár a Gerbeaud-t az első vi­lágháború éveiben is a nyuga­lom szigetének, a boldog béke­idők szentélyének tartották, a mestert, minden hősies kitar­tása ellenére, megtörte a törté­nelem. A nehezen átvészelt há­borús évek után, 1919. novem­ber 8-án, 85 évvel ezelőtt rajzán hunyt el. A boltot felesége vitte tovább egészen 1940-ig. Egyik kortársa ezekkel a szavakkal vett tőle végső búcsút: „Nem ül ott többé tejszínhab-fehér hajá­val, selyemruhájában a kassza mögött, hogy ellenőrizze, sza­bályszerű és ízléses-e a habos kávé a nemes porceláncsészé­ben, és hogy eléggé ragyog-e az ezüsttálca a csokoládé alatt.” Az államosításig az öt Ger- beaud-lány vezette az üzletet. A patinás cukrászda 1948-tól évtizedekig a Vörösmarty nevet viselte, s bár a „Gerbeaud” fel­irat csak 1984 márciusában ke­rült vissza a bejárat fölé, az édesszájú közönség mindig is így említette, ha erről esett szó. A Gerbeaud-házat, amely ma már éttermet, konferenciater­met és sörözőt is működtet, 1997-ben újíttatta fel tulajdo­nosként Erwin Müller német üzletember. Az egy évig tartó rekonstrukció idején a cukrász­da egyetlen napra sem zárt be. A Harmincad utca sarkán lévő Kis Gerbeaud finomságai

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents