Heves Megyei Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-28 / 252. szám

2004. OKTOBER 28., CSÜTÖRTÖK 11 KEK TÜKÖR - HIRDETÉS Nem rúgták ki, de nem nyomozhat Molnár alezredes Egyelőre rendőr marad­hat a napokban meg­gyanúsított Molnár Csaba, de korábbi mun­káját nem folytathatja. Nagy Eszter Dóra Rendelkezési állományba helyez­ték a hivatali vesztegetéssel és közokirat-hamisítással vádolt Molnár Csabát és a Nemzeti Nyo­mozó Iroda (NNI) egyik fó'refe- rensét, B. Jánost. Ez azt jelenti, hogy korábbi munkájukkal nem foglalkozhatnak. A két tisztet a napokban gyanúsították meg. A gyanú szerint az NNI meg­bízott osztályvezetője, Molnár hamis tanúzásra bírta rá Kulcsár Attilát. Ezt a vallomást egy másik tanú neve alatt a főreferens jegy­zőkönyvezte. Ezért lett B. János is gyanúsított. Garamvölgyi László, a rendőr­ség szóvivője lapunknak azt mondta: egyelőre nem tudja, mi­vel fog foglalkozni Molnár. Az biztos, hogy nem nyomozhat. Az alezredes és a főreferens illet­ménye nem változik. A döntéssel párhuzamosan az országos rend­őrfőkapitány arra kérte a Köz­ponti Ügyészségi Nyomozóhiva­talt, hogy soron kívül vizsgálja ki a kényes ügyet. Molnár Csaba, a brókerbot­ránykorábbi főnyomozója szám­lájára az újabb gyanúsításokkal együtt négyféle bűncselekményt írnak. Köztük vesztegetést, hi­vatali visszaélést, államtitok­sértést és okirat-hamisítást. Árkán emberei rács mögött fegyvercsempészek A háborús bűnös két volt gerillája hozta Szerbiából a fegyvereket. Kilenc gyanúsítottja van az ügynek. Már kilenc gyanúsítottja van annak a nemzetközi fegyvercsempészügynek, aminek kapcsán augusztus elején Kecskeméten fogták el a magyar futárokat. Szemán László Egy pécsi és két budapesti férfit fogott el a kommandó még au­gusztus 4-én Kecskeméten, a vá­ros szélén lévő benzinkútnál. A trió két autóval érkezett, egy Skodával és egy másik, kísérő autóval. Az utóbbiban két testőr ült, a Skodában pedig egy vado­natúj Scorpio, egy erősen hasz­nált Kalasnyikov és két pisztoly, valamint száz géppisztolylőszer volt. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) már másnap magához vonta a vizsgálatot, ugyanis fel­merült, hogy nemzetközi fegy­vercsempészbandáról van szó. Szeptember 15-én már arról szá­molt be az NNI, hogy újabb öt gyanúsítottat fogtak el. Kettő budapesti, kettő szerb és egy bala- tonvilágosi férfit vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban, ezúttal kommandós közreműködéssel. Az utóbbi R. László, a más bűnügyekből közismertté vált Conti Car egyik volt ügyvezető­je. Állítólag hozzá kapcsolódik a Kecskeméten elfogott két buda­pesti férfi. A kecskeméti benzinkútnál kommandósakcióval kezdődött a banda felszámolása A két szerb, Slobodan S. és Ne­met E. a délszláv háborúban is részt vett. Árkán kapitány, azaz Zeljko Raznatovic alatt szolgál­tak Boszniában. Az eddigi ada­tok szerint ők csempészték Ma­gyarországra a fegyvereket Szer­biából. Időközben újabb gyanú­sítottat fogott el a terrorelhárító kommandó. A horvát Vladimir F.-et a VI. kerületben kapták el.- Megerősítem a horvát állam­polgár elfogását. A nyomozás so­rán természetesen felvettük a kapcsolatot a külföldi állampol­gárok országainak hatóságaival.- mondta Horváczy Emese, az NNI szóvivője.---------------------------------i—s— Á rkán, a háborús bűnös, hazánkat vette célba Négy évvel ezelőtt Belgrádi­ban az Intercontinental Hotelből távozó Arkant gép­pisztollyal kivégezték. A há­gai törvényszék korábban vádat emelt ellene. Mégpedig az 1991 és 1995 között Bosz­niában és Horvátországban elkövetett emberiségellenes és háborús bűncselekmények miatt. Egyes hírek szerint halála előtt a magyar titkos- szolgálatok szorították ki Szeged térségéből, ahol földet Árkán kapitány harci díszben akart vásárolni. Drogot termesztettek a fiatalok a folyóparton LETARTÓZTATTAK négy fiatalt Sárváron, autójuk csomag­tartójából 6 kilogramm ma­rihuána került elő. A szom­bathelyi gyanúsítottak a Rá­ba partján termesztették az indiai kendert, (jj) Fegyverrel fosztotta ki az élelmiszerüzletet KiRABOü egy éjjel-nappal nyitva tartó boltot egy 20- 30 év körüli fegyveres fia­talember. Az egyik alkalma­zott fejéhez szorította pisz­tolyát, megszerezte a bevé­telt, majd elmenekült, (ned) Bosszúból bombával fenyegette meg főnökét elfogták azt az 54 éves nőt, aki robbantással fenye­getett meg egy ruhaipari céget Berettyóújfalun. A rendőrségnek az asszony bevallotta, hogy elbocsátot­ták a kft.-től, és így akart elégtételt venni, (ned) Belehalt sérüléseibe az önégető fiatal meghalt az a 18 éves fiatal­ember, aki szelestei házuk udvarán benzinnel öntötte le magát, majd meggyújtot­ta a ruháját. Az önégető segítségére sietett a szom­széd, de a fiút már nem lehetett megmenteni, (szí) Előfizetési igényét ingyen jelezheti a következő teleíonszánion: | 06-80/513-646 Tárcsázza nappal! a HEVES MEGYE HONVÉDELMÉÉRT ÉS HONVÉDELMI IGAZGATÁSÁÉRT ALAPÍTVÁNY Kuratóriuma köszönetét mond mindazoknak, akik adójuk 1%-át felajánlották. A befolyt összeget - 110.736 Ft - nyelvképzés támogatására, illetve a katonai igazgatás terén dolgozók elismerésére fordítottuk. Plus legnagyobb élelmiszer-forgalmazója és kiskeres üzlethálózattal rendelkező cége. üzletünkbe (Bar. ..,...... s zakképzett és az élelmiszer-kereskedelemben munkatársat keresünk. Érdeklődni a 06-3O/94O-4976 telefonszámon lehet. i .ii H mm ám. íj u íliuí A Mátrai Állami Gyógyintézet 3233 Mátraháza főigazgató főorvosa pályázatot hirdet az intézet higiénikust állás betöltésére. _ Pályázati feltételek: egészségügyi főiskolai végzettség £ (közegészségügyi és járványügyi f felügyelő) Előnvtjelent: egészségügyi intézményben végzett munka. Csatolandó:- önéletrajz.- iskolai végzettségről bizony íts ánv másolata.- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány. Bérezés a Kjt. szerint. Lakást vagy férőhelyet az intézet md biztosítani. Az állás a pályázatok elbírálása után azonnal betölthető. Pályázatokat az alábbi cúnre kérjük 2 példányban megküldeni a megjelenéstől számított 30 napon belül. Mátrai Állami Gyógyintézet Dr. Négy esi Zsolt főigazgató főorvos 3233 Mátraháza s\Gt£l$4f Dobós Diókok! Cziráki Zoltán vagyok, „ ZOI€€ néven indulok a 11. C osztály jelöltjeként. Fergeteges programokkal várunk titeket! SZAVAZZATOK AÁM! Üdv: Zolee (M»i3B38j ...Van új a nap alatt! • Biztonságos parkolóhely • Közel 600 m2 területű bemutatóterem • Ingyenes házhoz szállítás • Látványtervezés • Belsőépítészeti tervezés, szaktanácsadás • Átfogó termékválaszték • Állandó akciók Palatínus Fürdőszobaszalon, Eger, Nagyváradi u. 18. Tel./fax: 313-270, 312-013 E-mail: palatinusktt@axelero.hu www.palatinusfurdoszobahu Kösse össze a kellemeset a hasznossal a Palatínusban. Tekintse meg a nemrég megnyílt harmadik bemutatószintünket és vásároljon teljes árukészletünkből 10% kedvezménnyel Csempe- és szaniterbörze - minden féláron, negyedáron! Nefeledje! „ A színvonalas fürdőszoba a Palatínusban a legolcsóbb!” Dinamikusan fejlődő biztosítótársaságunk önálló ügyfélkör kiépítésére vállalkozóként működő HELYI KÉPVISELŐKET keres Heves megye egész területért)!. A hosszú távon stabil egzisztenciát teremtő munkájához ingyenes képzést a feltételek teljesítése esetén pedig 15 hónapon keresztül akár havi 90.000 Ft támogatást nyújtunk. Bemutatkozó sorait, vagy személyes 5 érdeklődését a következő címen várjuk. 2 3300 Eger, Érsek u. 1. Tel: 56/510-250.37/310-815- 20/454-1880~ borász és növényvédelmi tanfolyam! A Károly Róbert Főiskola FVM által támogatott Borászképzést (OKJ 33521201) és Növényvédelmi alapfokú tanfolyamot szervez november elején. Jelentkezni a Felnőttképzési Osztályon a 37/518-4B7 telefonon lehet. ©BUDAPEST BANK y^5Legjobb Munkahely He vetít I * gvető felmérés 2flí»3 ® Hí win-Figyelő felmérés 2983 A Budapest Bank Rt., a GE Consumer Finance csoport tagja áruhitel ügyintézőt keres Gyöngyös területére Feladata lesz: • a havi tervekben meghatározott áruháziadban az áruhitelről érdeklődő ügyfelek informálása, megismertetése a Budapest Bank Rt. szolgáltatá­saival • az ügyfelek meggyőzése az áruhitelezés előnyeiről • a termékek eladásához és azok folyamatos kezeléséhez szükséges ismeretanyag elsajátítása, megértése • a hitelkérelmek kitöltésében (papíron vagy számítógépen) segítségnyújtás az ügyfeleknek • a hitelelbírálásban aktív közreműködés az operációs központtal • az áruházban a Megbízó szóróanyagainak elhelyezése, folyamatos karbantartása * napi és időszakos jelentések készítése Szakmai követelmények: • a pályázó jelenleg számlaképes, vagy a kiválasztás után vállalja, hogy számlaképes lesz • minimum középfokú végzettség • közvetlen értékesítésben szerzett gyakorlat • felhasználói szintű számítógépes ismeretek • nagyfokú önállóság • ügyfélközpontú megközelítés, értékesítési mentalitás, gondolkodásmód • kiváló kommunikációs készség • magas minőségi elvárások önmagával és munkájával szemben * pontosság, értékesítési szemlélet, dinamizmus Pályázatát a pozíció megjelölésével kérjük, küldje az alábbi címre: Kocsis Krisztina Budapest Bank Rt. 1138 Budapest, Váci út 188. Fax: 450-6041 e mail: krisztina.kocsfs@ge.com További álláslehetőségek honlapunkon: www.budapestbank.hu GE Consumer Finance www.budapestbank.hu Az Ön pénze, az Ön szabadsága

Next

/
Thumbnails
Contents