Heves Megyei Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-19 / 245. szám
12 2004. OKTOBER 19., KEDD SPORTTÜKÖR Réde és Péterke sikere visszapillantó A győzelem tényezői az alázat és a csapategység A Mátrára fehér sapka került, így aztán nemcsak áztak, hanem fáztak is azok, akik jelenlétükkel megtisztelték a legutóbbi forduló mérkőzéseit. A bőséges égi áldás ellenére persze sokan örvendezve kerültek ki a vízi ütközetből. F. B. LABDARÚGÁS Az NB 1-ben először játszott döntetlenre a Fradi. Ami feltűnt: meglepően jó pályán gu- rigáztak a csapatok Újpesten, pedig a fővárosban is meghúzták a zuhanyt szombaton és vasárnap, látókra alkalmatlan volt Sopronban a pálya, ennek ellenére a DVSC hármat csak berámolt, és maradt az FTC nyomában. Az NB ni-ra váltva maradhatunk az újoncoknál, van kivel büszkélkednünk. Pétervására azzal, hogy nyert Foton, már második a tabellán. - Tavaly ilyenkor ezt aligha gondolta bárki közülünk - mondta Nagy Endre játékos-edző, amikor a péterkeiek szárazra kerültek a néhol bokáig érő vízből. - Foton is azzal az alázattal futballoztunk, ahogy azt előre Béres Mihály nyilatkozta. Egységes csapatunkból most Nagy Gergely teljesítményét emelném ki, a gólokból bőven kivette részét Gergő. Örömmel tölt el a pozitív hozzáállás, amivel aligha nem rendre meglepjük új ellenfeleinket - tette még hozzá a szakvezető, majd lemerült a mobilja... Végigdideregték a nézők Gyöngyöshalászon is. - lobb ez a döntetlen, mint a semmi, mert a győzelem mellett a vereség is benne volt a Gödöllő elleni 90 percben - összegzett Szabó Gyula, a halásziak elnöke, már ugyancsak fedél alatt. Több csatornán is értesültünk a Gyöngyös idegenbeli vereségéről, bizony sok az az öt bekapott gól. A megyei I. osztály őszi rangadója látszólag sima vendégsikerrel zárult, a felsőtárkányi sportbarátok újabb csalódására.- Amit elterveztünk, azt kaptam vissza, játékunk kezd hasonlítani az ezen a szinten tökéleteshez- vélekedett a történtek kapcsán Nagy Gábor, a rédeiek edzője. - Végig a mi akaratunk érvényesült. Egységes a csapatunk, az összjáték dominál, 15 fős keretünk többnyire azonos képességekkel társul az eredményekhez. Csupán az első félidőben adódott olyan alkalom, hogy kritikusnak éreztem helyzetünket egy szabálytalanság megítélésében. Egyébként nem volt mitől félnünk, 10. meccsünket is megnyertük - állapíthatta meg az egykor sikeres csatár, akinek most kitűnő a védelme is. Semmi titok nincs viszont abban, ahogy fut a Verpelét szekere. A Felsőtárkány ellen elkapott fonalat továbbgombolyították Vámosgyörkön Bánka Balázsék, nyolc gólt szerezni idegenben ugyancsak ritkaság. Az FC Hatvan nem robogott ugyan át Füzesabonyon, de jól állította a váltót. Vesztett állásból tudott nyerni Gömöri Ottó együttese, dicsérte is fiait az egyébként kritikus edző. Makiár érvényesítette a papírformát. Bélapátfalván viszont a 2-es tipp lett volna jó. Hol a lélek és az ötlet Apátfalván? Tamaörsön igenis él a foci! Novaj és Egerszalók javított hazai mérlegén. Besenyőtelek színeiben eddig a támadókkal volt gond, most a védelem mondott csődöt. Tarnalelesznek és Zagyvaszántónak addig jó, amíg nem kap gólt. A döntetlen okán inkább a leleszi tréner volt most bosszúsabb. Ami általános veszteség: a nézőszám. A megyei I. osztály 9. fordulóját összesen 1200-an látták. A 10. (esős) fordulóban 870-ről kaptunk tudósítást Alig 100-as átlag. Bélapátfalván, Novajon (50-50), Vámosgyörkön (70) már valóban minden nézővel kezet lehetett volna fogni. Talán még esernyőt is osztogathatnának a klubok, ha csak azon múlna. Amire visszapillantottunk ÍNB I ■mIGVFII 0S/TAL» Újpest - FTC Sopron - Debrecen 1-1 0-3 Novaj - Besenyőtelek Füzesabony - FC Hatvan 4-2 1-2 Vámosgyörk - Verpelét 0-8 Felsőtárkány - Nagyréde 0-3 Zagyvaszántó - Tarnalelesz 0-0 Főt - Pétervására 0-4 Makiár - Heves 4-1 Gyöngyöshalász - Gödöllő 1-1 Bélapátfalva -Tarnaörs 2-3 Tápiógyörgye - Gyöngyösi AK 5-2 Egerszalók - Kisköre 3-1 A szín és a fi De ha telefonszolgáltatóról van ics értelme tovább töprengeni TELE2 Csúcsidőn kívúí: munkanapokon 18-07 óra között és egész A megtakarítás összehasonlítást alapja a Mai FONÁLJON KEVESEBBÉRT! i. A számlázás kapcsolási díj felszámításával, lapján 2004. augusztus 24-én közzétett 1202 es számon: www.tele2.hu ATELEFONSZOLGALTATOJAT ÉNNÉL KÖNNYEBBEN IS KIVÁLASZTHATJA. TELE2 Belföldi távolsági hívás Ft/perc 90 ■ Ft/perc* Nincs csatlakozási díj Nincs havi előfizetési díj Nem kell megváltoztatnia telefonszámát és nincs szüksége újabb kábelekre az otthonában Nincs hűség- nyilatkozat Kedvezményes hívásdíjak belföldi, mobil és nemzetközi hívásokra Kramnyik maradt a világbajnok párharc Vereséggel felérő döntetlen MTI sakk Az orosz Vlagyimir Kramnyik megvédte klasz- szikus sakkvilágbajnoki címét, miután a 14 játszmás párharc utolsó, 4 órás mérkőzésén világossal a 41. lépésben legyőzte kihívóját, Lékó Pétert a svájci Brissagóban. Az ösz- szecsapás 7-7-es döntetlennel ért véget, és ez a címvédőnek kedvezett. Lékónak a hétfői csatában elegendő lett volna a remi is, azonban a világos bábukat ve- zető riválisának ag- ' resszív tá- j| madásait jj nem tud- ta kivéde- ni, s így kikapott. Az esemény összdí- jazása egymillió svájci frank, s mivel döntetlen született, ezért a két fél megfelezi az összeget. A 29 éves moszkvai klasszis 2000 óta ül a klasszikus sakkozás trónján, s a négy évvel fiatalabb Lékó lehetett volna az első magyar férfi világbajnok. A magyarok közül eddig csak Polgár Zsuzsa volt vb-első, a nők között 1996- ban. A vereséggel felérő 7-7-es világbajnoki döntővel együtt Lékó egyedüli a világ élmezőnyében. Nyert egy feleséget és egy edzőt IH 1999 márciusában Péter gyfr zött a dortmundi sakktomán. Feltűnt neki egy csinos lány, akit vacsorázni hívott. A hölgyet, SZOFIT az örmény szokásoknak megfelelően szülei is elkísérték az első randevúra. Ekkor derült ki, hogy édesapja Arshak Petroszjan, aki a B kategóriás versenyen állt rajthoz. A másnapi fogadáson már együtt jelent meg a két fiatal. Péter néhány hónappal később megkérte Dortmundban tanuló kedvese kezét. Szofi azóta a háttérből segíti férjét, míg az após feladta sakkiskoláját, és főedzőként dolgozik Péter mellett. A pályafutás önmagáért beszél SZÜLETETT: Szabadka, 1979. szeptember 8. 1991: Megnyeri a korcsoportos Európa bajnokságot, és második a világbajnokságon 1992: Ismét első a korcsoportos Eb-n 1993: Újra második a 14 éven aluliak vb-jén 1994: Megnyeri a 14 éven aluliak világbajnokságát; a sakkozás történetében legfiatalabb versenyzőként nagymesteri címet szerez, miután harmadszor is teljesíti a normát; Moszkvában először vesz részt az olimpián, amelyben a válogatottal nyolcadik 1997: Yopalban első he- > ,, lyet szerez, és nyer a Capablanca-emlék- versenyen is 1999: Batumiban a válogatottal második az j Európa-bajnokságon, i megnyeri a dortmundi | szupertomát, és először kerül a legjobb tíz közé a ranglistán 2000: Januárban Budapesten páros mérkőzésen megveri a FIDE-első Alekszandr Halifmant 2001: Rapid páros meccsen 7:5-re kikap az újdonsült PCA-világelső Vlagyimir Kramnyiktól; 2745 Él&ponttal ötödik a világranglistán 2002: Rapid Világkupát nyer Dubaiban; győz Dortmundban a világbajnokjelöltek versenyén, és jogot nyer arra, hogy megmérkőzhessen a címvédő Vlagyimir Kramnyikkal; 2003: Megnyeri minden idők egyik legerősebb szupertornáját Linaresben; a bledi olimpián a huszonkét év szünet után ismét érmet, egy ezüstöt szerző magyar válogatott első táblása 2004: Brissagóban részt vesz a profi-világbajnoki párosmérkőzésen HÍESÁV Vörös és Radulovics is díjazott sportkitüntetés - Az öttusázó Vörös Zsuzsanna és a kézilabdázó Radulovics Bojana is elismerésben részesült hétfőn este a sportcsillagok díjazása keretében. Tisztújítás a napirenden atlétika - Ma 16.30-kor Gyöngyösön, a Róbert Károly Szakközépiskolában tartja tisztújító közgyűlését a Heves Megyei Atlétikai Szövetség. A tanácskozáson a beszámolókat követően új elnököt és elnökséget választanak. Mit fizet? iióiiÉtkillilB 13 plusz egyes (3 db) 2 001 352 Ft 13 találatos (5 db) 461 850 Ft 12 találatos (117 db) 23 685 Ft 11 találatos (1752 db) 1582 Ft 10 találatos (13 733 db) 336 Ft 1C0LT0T0 6 és 5 találatos nem volt 4 talalatos (8 db) 7601 Ft Labdarúgó-BL ma lesz AS Monaco - Olimpiakosz Pireusz 20.45 FC Liverpool - Deportivo La Coruna 20.45 HÜ Juventus-Bayern München 20.45 Ajax Amsterdam - Maccabi Tel-Aviv 20.45 IBCSOPORT: Real Madrid - Dinamo Kijev 20.45 Bayer Leverkusen - AS Roma 20.45 Sparta Praha - Manchester United Fenerbahce - Olympique Lyon 20.45 20.45 Most már Hevesen is feladhatja apróhirdetését 250* Ft-os áron. *max. 3 sor (1 sor=42 karakter) g Heves, Erkel F. út 3/A Tel./fax: 36/346-938 SZUPEREXPRESSZ * 1988-AS 1,6 Lada Niva érvényes műszakival ea. 36/356-135--------------------------------------------------------------------------- *27976* ALMAVÁSÁR a Tetemvár büfé mellett: mindenfajta alma 50-80 Ft/kg, hagyma 39 Ft/kg, burgonya 27 Ft/kg. 06/20/3333- 068--------------------------------------------------------------------------- *27487* ELADÓ férfi 54-es fekete hosszú bőrkabát és irhakabát 46-os világos, 3/4-es, jó állapotban. 36/411-956--------------------------------------------------------------------------- *27867* K ŐMŰVESMUNKÁT, bontást, javítást, ácsmunkát vállalok. 20/554-5219 GYERMEKÉNEK itt a lehetőség hogy végre megtanuljon tanulni és bizonyíthassa igazi képességeit! Hívjon! 70/368-5687,36/414- 408--------------------------------------------------------------------------- *27826* EGER, Tittel P. u. felújított, I. em.-i, 2 szobás lakás 2 fő részére kiadó. 40 eFt+rezsi+kau- ció. 36/414-893, esti órákban--------------------------------------------------------------------------- *21738*