Heves Megyei Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-19 / 245. szám
4 2004. OKTOBER 19., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Korszerű iskolák J. M. GYÖNGYÖS A város több önkormányzati tulajdonú ingatlan felújításához szeretné igénybe venni az Oktatási Minisztérium „Beruházás a 21. századi iskolába” elnevezésű pályázatát. A program hosszú lejáratú kedvezményes hitel igénybevételével teszi lehetővé az intézmények rekonstrukcióját. A felújítandó épületek között szerepel a Kálvária- parti Általános Iskola tornaterme, ahol a régi burkolatot korszerűbb sportpadlóra cserélik, elektromos hálózatát biztonságosabbá teszik, valamint az első szint lapos tetős terasza újulna meg. A csaknem 49 millió forintos beruházással nem csupán a diákoknak kedveznek, hiszen a tornaterem számos verseny- sport és bajnokság résztvevőinek is otthont ad. Sikeres pályázat esetén a kivitelezés december közepén elkezdődhet. A Berze Nagy János Gimnáziumban a vizesblokkok akadály- mentesítését szeretnék megvalósítani, az emelet könnyebb megközelítése érdekében pedig lépcsőjárót szerelnének fel a mozgáskorlátozottak számára. A földszinti tantermek szintén felújításra várnak. A beruházáshoz 40 millió forintra lenne szükség, a pályázatot a napokban juttatják el a minisztériumhoz.- A legtöbb oktatási intézmény az 1960-as és '80-as években épült, így az intézmények elavultsága időszerűvé teszi a felújítást. Bár az önkormányzat erejéhez mérten folyamatosan karbantartotta az épületeket, a pályázati lehetőség jelentős terhet levesz a város válláról - mondta Hársy István, a városháza intézményfelújításért felelős műszaki vezetője. A legtöbb ráfordítást az Arany János Általános Iskola igényli, ahol 105 millió forintra lenne szükség, többek között a külső homlokzat, a tornaterem, a nyílászárók és az elektromos hálózat felújítására, valamint az épület akadálymentesítésére. Hársy István Képviselői fogadóórák Eger - Ma 16 órakor a városháza 1-es termében Császár Zoltán, az 1-es választókerület képviselője, az urbanisztikai és az ügyrendi bizottság tagja tart fogadóórát. Ugyancsak ma 17 órától folytatódik a „Beszéljük meg” lakossági fórumsorozat. Ez alkalommal Vízi Gyula képviselő a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium aulájában várja a felnémetieket. Bővült az ügyfélszolgálat heves - Az Erkel Ferenc út 3/A alatt található ügyfélszolgálati irodánkban is feladhatják olvasóink az apróhirdetéseiket hétfőtől péntekig 8 és 12 óra között. Á telefon- és telefaxszám: 36/346-938. Aki vért ad, életet ment! EGER - A Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete és a Vértranszfúziós Állomás „Adj vért és ments meg három életet!” akciójában ma 13 és 17 óra között a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium épületében várja az önkéntes véradókat. A szervezők kérik, hogy a donorok vigyék magukkal a tb-kártyájukat és a személyi igazolványukat. Mi, hol, mikor? EGER - Az Eventus Üzleti és Művészeti Szakképző Iskolában tegnap megnyílt és ezen a héten látogatható Purevjav Batmjagmar mongol festőművész kiállítása. A Művészetek Háza átriumában ma 17 órakor Palásti Erzsébet festményeiből nyílik kiállítás. A Sprinter Stúdió Kft. Széchenyi u. 58. alatt található székházában ma 17.30- tól „Hit és hitetlenség a bibliai próféciákban” címmel hallhatnak előadást az érdeklődők. Jubileumi hét gólyaavatással J. M. EGER A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola az idei tanévben ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját. Ebből az alkalomból ezen a héten jubileumi rendezvénysorozatot szerveznek a diákoknak. A program a kilencedik évfolyamos „gólyák” avatásával és báljával vette kezdetét. A továbbiakban többek között 25 órás futballmérkőzés, számos sport- vetélkedő, tudományos diákköri ülés, matematika és magyar nyelvi verseny, ételbemutató, valamint szavalóverseny szórakoztatja a tanulókat. Október 20-án az iskola vendége lesz a televízióból ismert humorista páros, Bagi Iván és Nacsa Olivér. A jubileumi hét pénteken az október 23-i nemzeti ünnepi megemlékezéssel zárul. Háromszáz diák tette le fél lábon állva a gólyák hűségesküjét FOTÓ: PERL MÁRTON Elő kapcsolat Béccsel Sike EGER Dr. Hauser Zoltán, az Eszterházy Károly Főiskola rektora nyitotta meg tegnap az Agria Media 2004 információ- technikai és oktatástechnológiai konferenciát és kiállítást a Líceum dísztermében. A hetedik alkalommal sorra kerülő, s immár harmadik esetben nemzetközi tanácskozás résztvevőit arab nyelven is köszöntötte a rektor, tekintettel arra, hogy hét ország képviselői mellett tizenöt egyiptomi vendég - a legnagyobb létszámú külföldi delegáció - vesz részt a kétnapos eseményen. A megye nevében dr. Balás István, a Heves Megyei Köz- igazgatási Hivatal vezetője, a város képviseletében pedig dr. Horuczi Csaba alpolgármester EGEI? A napokban Bállá Miklós, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség helyi választókerületi elnöke és Farkas Zoltán önkormányzati képviselő kezdeményezésére létrejött a polgári kerekasztal együttműködési fórum. Az első ülésen a megyeszékhelyen, Fel- sőtárkányban, Noszvajon és Szarüdvözölte a másfél száz regisztrált vendéget. Az ünnepi megnyitót és dr. Csepeli Györgynek, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium politikai államtitkárának nyitó előadását követően egy kuriózum részesei lehettek a résztvevők: a Bécsben közgyűlését tartó Nemzetközi Taneszköztanáccsal létesítettek videokonferenciát. Az úgynevezett panelbeszélgetést itt dr. Komenczi Bertalan, a főiskola Médiainformatikai Intézetének docense, az EKF 1TOK- igazgatója moderálta. Az ezután következő plenáris ülésen összesen 14 előadást vaskőn regisztrált polgári körök vezetői, összesen tizenhatan vettek részt A jelenlévők megállapodtak, hogy rövidesen napvilágra kerül az információáramlást elősegítő, havonta megjelenő Választókerületi Hírmondó, a polgári kerekasztal pedig két hónaponként ülésezik. A Fidesz és a polhallgathattak meg a résztvevők a téma ismert hazai és nemzetközi szakembereitől. A tudományos szakmai tanácskozás ma szekciókban folytatódik, s a résztvevők összességében nyolc témakörben több mint negyven referátum közül válogathatnak. Az Agria Média 2004 rendezvény szerves részeként a Líceum földszintjén és első emeletén - a témához kapcsolódóan - látványos kiállítás tekinthető meg a konferencia zárásáig. A 200 négyzetméteres területen 15 kiállító mutatkozik be, s a szervezők várják azokat az érdeklődőket is, akik nem regisztráltatták magukat a tanácskozásra - tudtuk meg dr. Kis-Tóth Lajos rektorhelyettestől, a Médiainformatikai Intézet vezetőjétől. gári körök vezetői az 1956-os forradalom emlékére közös rendezvényt szerveznek. Október 22-én este 6 órától a Líceum előtt dr. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő mond beszédet, majd a sortűz áldozatainak emléktáblájánál koszorúznak és helyezik el gyertyáikat az ünneplők. Szülötteit várja a falu domoszló Tavaly nagy sikere volt az elszármazottak találkozójának: ötvennél többen jöttek el olyanok, akik itt születtek, de ma már nem a faluban élnek. Ezen felbuzdulva az idén is hazavárnak minden „távol élő helybelit” - mondta Gyurkó Béla polgármester. Az immár hagyományos találkozót október 23-án rendezik meg, amikor is egyebek mellett számot adnak az elmúlt egy évről, bemutatják a községről készült kiadványt, s természetesen szót váltanak az eljövendő teendőkről is. A találkozást számos szabadidős és kulturális program színesíti majd. Segítő reflexológus EGER Már a sumérok ismerték a talpmasszázs alapelemeit, a keleti gyógymód népszerűségét hatásossága magyarázza. A '80-as évek elején budaörsi „csodadoktornak” minősítette a közvélemény Szabó Szigfridet, akivel az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület eseményén szerdán délután 3/4 4- től találkozhatnak az érdeklődők a mezőgazdasági szakközépiskola ebédlőjében (Mátyás király út 52.). A vendéggel Pécsi István újságíró készít nyilvános riportot. Létrejött a polgári kerekasztal Dr. Csepeli György ABASÁRTÓL ZARÁNKIG Apc - Az elmúlt hét végén a szabadidő-klub szervezésében élőzenés szüreti bált tartottak a településen. A szép számban megjelent táncos lábúak hajnalig ropták a művelődési ház parkettjén. BekÖlce - Településrendezési tervet készíttet az önkormányzat az Egri Építész Irodával, azon belül Visnyei Györgyi településtervezővel. ■A legutóbbi testületi ülésen javaslatok hangzottak el a jövőbeni fejlesztési elképzelésekről, amelyek meghatározhatják a település arculatát. A kisközség - kihasználva szép fekvését, csendességét - üdülőfaluvá szeretne válni. Boconád - Megkezdődött a polgár- mesteri hivatal felújításának első üteme. Az építőanyagokat leszállították, az utcafrontot pedig elzárták a gyalogosforgalom elől. Ugyancsak a településről érkezett a hír, hogy az ÁMK-ban már javában készülnek az október 23-i forradalom évfordulójának a megünneplésére. A rendezők és a tanulók pénteken délután egy órára várják az ünneplőket a művelődési házba. Bükkszenterzsébet - A község önkormányzatának szociális bizottsága csütörtökön tartja soron követező ülését, amelyen főként a segélykérelmeket bírálják el. Derűjén - Október 23-án hagyományőrző napot rendeznek a településen. Délután két órakor kezdődik a szüreti felvonulás a községtáblától, a Vastanyától. Az általános iskolában hagyományőrző kiállítás nyílik, speciális helyi ételeket kóstolhatnak a látogatók, a kultúr- házban pedig a hímző szakkör és a sport szakkör tárlata látható majd. A Vadászházban a vadász- társaság mutatkozik be, míg a Hegyalja vendéglő feletti pincesoron borverseny, borkóstolás zajlik. Öt órakor lesz a vacsora az iskola udvarán, este nyolckor pedig bál kezdődik a kultúrházban. Eger - Holnap délelőtt 9 és 12 óra között fogadja a városházán, hivatali helyiségében dr. Nagy Imre polgármester mindazokat, akik előzetesen bejelentkeztek hozzá, és szeretnék vele megosztani ügyes-bajos dolgaikat. ErdŐkÖVesd - Az önkormányzat határozata értelmében az önkormányzati utakon 12 tonnánál nehezebb gépjárművek nem közlekedhetnek. A súlykorlátozásra a felújított útszakaszok védelme miatt van szükség. Felsőtárkány - Ma délután 5 órától a Művelődési Házban a Nyugdíjas Érdekvédelmi Szervezet tagjai a második fél évben esedékes névnapokat ünnepük meg összevontan. A bensőséges rendezvényre érkező vendégeket babgulyással és süteményekkel várják. Füzesabony - Október 21-én délután két órától tartja soron következő ülését a város önkormányzata a polgármesteri hivatal tanácskozó termében. A tanácskozáson szó esik - egyebek mellett - a helyi iparűzési adóról, a város szociális szolgáltatás-tervezési koncepciójáról, a Ikes számú Idősek Klubja gázbevezetéssel kapcsolatos kérelméről, a csapadékvíz-elvezetési problémákról, az orvosi rendelők felújításáról, valamint az idei helyi- adó-bevételek teljesüléséről. Gyöngyös - Véradást tartanak ma a Károly Róbert Főiskola hallgatói és tanárai részére a Bugát Pál Kórház díszteremében. A Magyar Vöröskereszt Gyöngyös Területi Szervezetének munkatársai reggel 9 és délután 3 óra között várják a segíteni vágyó donorokat. A szervezők kérik, hogy a jelentkezők vigyék magukkal a Tb-kártyájukat és a személyi igazolványukat. Gyöngyöspata - Egy helyi lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki a hónap közepén a gyöngyösi buszpályaudvar várótermében - óvatlanságát kihasználva - a táskáját a benne lévő értékekkel együtt eltulajdonította. A lopással okozott kár eléri a 45 ezer forintot. Hatvan - a közelmúltban operett- és dalestet tartottak a Liszt Ferenc Vasutas Művelődési Házban, ismertebben az újhatvani Daliban. A nagy sikerű, telt házas eseményen