Heves Megyei Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-02 / 231. szám

2 2004. OKTÓBER 2., SZOMBAT VILÁGTÜKÖR Bush&Kerry Egy hónappal az amerikai el­nökválasztások előtt a hivatal­ban lévő George W. Bush és demokrata kihívója megvívta első csatáját. November 2-án döntenek az Egyesült Államok szavazó­polgárai, hogy a következő négy évben kit kívánnak látni a Fehér Eiáz lakójaként: a „ré­gi” George W. Busht vagy pedig az „új” John Kerryt. Három tévévita jelenti a választási kampány csúcspontját. A ki- lencvenperces első össze­csapást magyar idő szerint péntekre virradóra rendezték meg Floridában, a miami egyetemen, a következő kettőt október 8-án és 13-án tartják. Az első összecsapást ötven­millió néző kísérte figyelem­mel, és a közvélemény-kutatá­sok azt mutatják, hogy a szó­párbajban a demokrata párti John Kerry egyértelműen ma­ga alá gyűrte a republikánus George Busht. A jelöltek nem tehettek fel egymásnak közvet­lenül kérdéseket; egymástól három méterre álltak, és helyü­ket nem hagyhatták el. Felmérések szerint a meg­kérdezettek 44-46 százaléka van azon a véleményen, hogy a vitából John Kerry került ki győztesen, s csupán 36-37 szá­zalék gondolja Bush elnök ér­veit meggyőzőbbnek. Gy.Z. Büntetéssel fenyegeti hazánkat az al-Kaida terroristák Bin Laden jobbkeze a harcot keresztes háborúnak nevezte Ajman al-Zavahri Magyar- országot is megfenyegette pénteken közzétett hang­szalagján. Szervezett ellenállásra hívta fel a muszlimokat a keresztes hadjáratot viselő Ameri­kával és szövetségeseivel, köztük Magyarországgal szemben. Gyulay Zoltán Al-Zavahri, a dubaji székhelyű al-Dzsazíra arab hírtelevízió­ban bejátszott üzenetben figyel­meztetett, nem szabad halogat­ni az ellenállás megszervezé­sét. „Nem szabad megvárnunk, hogy az amerikai, brit, francia, zsidó, dél-koreai, magyar vagy lengyel erők Egyiptom, az Arab­félsziget, Jemen és Algéria föld­jére lépjenek” - jelentette ki al- Zavahri, aki az al-Kaida veze­tője, Oszama bin Laden jobb­kezének számít. A terroristavezér felszólította a muzulmán harcosokat, hogy még akkor is folytassák harcu­kat, ha az al-Kaida vezetői meg­halnak vagy őrizetbe veszik őket „Minden muzulmán köte­lessége Palesztina felszabadítá­sa, a harcot nem lehet csak zsidók elleni támadásokra kor­látozni Palesztinában, miköz­ben nem indul támadás az Egyesült Államok ellen, ez ugyanis nem fogja megzaboláz­ni az amerikaiak és a kereszté-, sek támadását” - hangzott el az al-Dzsazíra adásában. Al-Zavahri Pakisztán tisztogat a törzsi területen A pakisztáni biztonsági erők az al-Kaida mintegy száz feltéte­lezett tagjával végeztek Pakisztán Afganisztánnal határos törzsi területén - közölte Pervez Musarraf pakisztáni elnök. Pakisztán a terrorizmus ellen háborút hirdető Egyesült Álla­mok fontos szövetségeseként 70 ezer katonát telepített az or­szág nyugati, törzsi területére, hogy kifüstölje az ott megbújó feltételezett terroristákat. Magyar katonai temetők Ukrajnában hadak útján Az Árpád-vonalat a szovjet csapatok délről megkerülték Magyar hősi katona­temetők avatóünnepségeit rendezik meg a napokban a Kárpátalján. A háborúk­ban elesett katonák és polgári áldozatok emlék­helyeiről, sírjaik gondozá­sáról Magyarország és Uk­rajna egyezményt kötött. Toronyi Attila A kárpát-ukrajnai Ökörszem (Mizshirja) katonai temetőjé­ben ma Holló József vezérőr­nagy, a Hadtörténeti Intézet fő­igazgatója eleveníti fel a máso­dik világháború eseményeit. Vasárnap Ungváron, hétfőn pe­dig a vorohtai temetőben emlé­keznek az ünnepségek részt­vevői a Magyar Királyi Honvéd­ség harcaira. Bár a két ország már nyolc évvel ezelőtt hadi- gondozó-megállapodást írt alá egymással, sokáig akadozott a végrehajtás. Igazi áttörésnek számít, hogy most három hely­színen is olyan lehetőséget teremtenek, ahol méltóképpen, kegyelettel emlékezhetünk el­esett rokonainkra. Ökörmezőnél, a Nagyág folyó medrében még ma is láthatók az Árpád-vonal részét képező beton harckocsiakasztó gúlák. A honvédség szakemberei 1940-44 között olyan erődvona­lat építettek ki, amely egyedül­álló vállalkozás volt Európában. Eredetileg nem a Vörös Had­sereg támadása ellen készült, bár azt is feltartóztatta. Csak Románia kiugrását követően veszítette el jelentőségét, mert délről megkerülték a szovjet csapatok, így további védelme értelmetlenné vált. r Agyúval és aknavetővel lőttek minden mozgásra „Stary Oskol. Kurszktól visszavonulóban egy romos városkán haladunk át Az út szélén lelőtt vadászgép.” a szerző felvitele : 1943. január 4-én a szokásos : eligazítás után a zászlóalj \ segédtisztje tábori táviratot • adott át, mely édesanyámtól : érkezett azzal a szomorú : hírrel, hogy édesapám január • 2-án hirtelen meghalt. • Megígérte, hogy igyekezni fog : nak helyet biztosítani vala­: melyik közeli szabadságos- : vonatra. Január lOén hatan ■ indultunk egy olyan kis : szánon, mely egy hátrábbi : községbe ment üresen - lő- : szerért, élelmiszerért. A szál­• lásmester mínusz 25 fokot : mondott. Két nappal később : Szagunyban erős ágyúszót ■ lehetett hallani távolról. : Nem tulajdonítottunk neki : különösebb jelentőséget, : pedig nagy dolgok történtek ■ már akkor. Nem sejtettem, '■ hogy apám halálhíre : valószínűleg az életemet : mentette meg. Sipos Zoltán • kollégám és utásztársam '■ elmondása szerint január : 14-én hajnalban rettenetes : ágyú- és aknatüzet kaptak. • Mire kivirradt, már tankok • szaladgáltak az innenső par­ton. Lőttek minden mozgás­ra. Nehézfegyverek hiányában a gyalogság meg sem kísérelte a hiábavaló védekezést. Megfutott, mert ezt látta egyedüli védekezés­nek. Hiányos téli ruházat­ban hagyták el állásaikat. A hadosztály teherautókkal, szánokkal délutánra már elviharzott, hivatalos nyelven „hátrább települt”. A fegyver és a puska, egy­általán minden felszerelés a ruházaton kívül, csakha­mar teherré vált a menekülés­ben. Mindenki elhányta. A legkisebb támadást sem volt mivel elhárítani. Az utakon mindenütt mene­külő magyar csapatokkal lehetett találkozni Az első napokban, a visszavonulás kezdetén, csoportjukat erősen lőtte néhány tank. Orosz lova­sok kerültek elő mintegy tizenöten, és terelni kezdték hátrafelé a csoportot. így jutottak tulajdonképpen hadi­fogságba. (Szucsák Elemér árkász szakaszparancsnok visszaemlékezéseiből) HÍRSÁV Wolfgang Schüssel szigorítana MENEKÜLTÜGY A menekült­státus auszt­riai megadásá­nak feltételeit szigorítaná az osztrák kancellár. A néppárti wolfgang schüssel kifejtette, hogy csak visszaküldeni lehet például azokat a menekülteket, akik biztonságos országokból vág­nak a világnak, (gyz) Kevés támogatás az erdélyi magyaroknak pénzkérdés Amennyiben a kormány a jövő évi költség- vetésben nem különít el négymilliárd forintot a hatá­ron túli magyar felsőoktatás számára, a Fidesz ilyen irá­nyú módosító indítványt ter­jeszt be a parlamentben - mondta pénteken Nagyvára­don Tőkés László királyhágó- melléki református püspök­kel folytatott megbeszélésein Orbán Viktor volt kormányfő, a Fidesz elnöke, (gyz) Draskovics elítélte a szrebrenicai mészárlást SZEMBESÜLÉS Vük Draskovics szerbia-montenegrói külügy­miniszter a múlttal való szembesülésnek szentelt két­napos nemzetközi konferen­cia megnyitóján Belgrádban kijelentette: a szerb történe­lem ellen követtek el bűn­tényt, akik véghezvitték a szrebrenicai mészárlást (gyz) Tony Blair kórházba került SZÍVPANASZOK A dél-londoni Hammer­smith kórház­ban kezelik TONY BLAIR brit minisz­terelnököt. Szívébe katétert vezetnek, de ha nem szűn­nek meg a tünetek, szív­ritmus-szabályozó beültetésé­re is sor kerülhet, (gyz) Már szerelik az első Gripeneket első fecske Megkezdődött az első magyar Gripen vadászrepülőgép összeszere­lése a Saab linköpingi gyárá­ban pénteken. Az ünnepé­lyes eseményen jelen volt Hollósi Nándor, a honvédel­mi miniszter főtanácsadója és Sági János vezérőrnagy, a Magyar Légierő parancs­noka is. (gyz) Öngyilkos merénylet Pakisztánban pénteki ima Huszonegy ember vesztette életét és mintegy negyven megsebe­sült abban az öngyilkos me­rényletben, amelyet egy zsú­folt síita mecsetben követtek el pénteken Pakisztán keleti részében. A robbanás az indiai határhoz közeli Szijalkot városban a szoká­sos pénteki ima idején történt, (gyz) A külügyminiszter titkos álmai „KOFFISCH” JOSCHKA FISCHER német kül­ügyminisz­tert Kofi ,*4 '7ST' ják. Annánként ábrázoló fényképet közölt a Bild. Az újság arra utal, hogy a 3Sat nevű keres­kedelmi televízió egyik műsora szerint a berlini diplomácia irányítója titok­ban az ENSZ főtitkári székének megszerzését tűz­te ki célul, (gyz) Támadják a lázadók fellegvárát számárrá A „szunnita háromszög” birtoklásáért folytatott harcok során a lá­zadók fellegvárának tartott Számárrá ellen indított offenzíva keretében az ame­rikai egységek száztíz ellen­állót öltek meg. Egy ameri­kai katona is életét vesz­tette. (gyz) Titkos Honecker-bunker vörös tapéta Itt akart átvészelni egy esetleges háborút a német munkás-paraszt állam vezetője Építőmunkások az egy­kori NDK államtanácsá­nak épülete alatt hat mé­terrel felfedezték Erich Honecker óvóhelyét. Toronyi A. A föld alatti helyiséget annak idején a pincéből választották le, és csak a földfelszínről lehetett megközelíteni. A csinos rejtek­helyei vörös velúrtapétával bur­kolták, s az egyik falától - a ki­járaton át - harmincméteres alagút vezetett a felvonóhoz. Ezt is jól álcázták: a szerkezet elő­kelő utasa a kert rózsabokrai között bukkanhatott volna elő - a feltételezett háború után. Az 1964-ben átadott épület­ben, amelyet most újítanak fel, jelenleg gazdasági főiskola mű­ködik. Az érdeklődőknek nem sokáig nyílik alkalmuk, hogy a bunkert megszemléljék. Erede­ti állapotában ugyanis befalaz­zák, hogy később bármikor ki­bonthassák. A berlini város- vezetés szerint nincs építészeti értéke, ezért nem is helyezik műemlékvédelem alá. Ugyan­csak ERICH HONECKERREL kap­csolatos az a hír, hogy halála után tíz évvel valószínűleg újra­temetik. „Helyezzék végső nyu­galomra a volt NDK vezetőjének hamvait ott, ahol született, a Saar-vidéken” - követe­li az a brandenbur­gi pap, aki emigrá­ciója előtt több mint két hónapra befo­gadta. „Méltat­lannak” tartja, hogy az urna 1994 májusa óta az özvegy chilei lakásá­nak nappalijá­ban van. Rendbe tették a katonasírokat az ukrán-magyar határ mentén

Next

/
Thumbnails
Contents