Heves Megyei Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-01 / 230. szám

16 SPORT 2004. OKTÓBER 1., PÉNTEK- HIRDETÉS Kacsándi Rita (balra) és Gazsi Ildikó most érvényesítheti nemzetközi rutinját FOTÓ: PILISY ELEMÉR A Balogh Béla által vezényelt együttes az Extraligában elért 6. helyezéssel szerzett jogot a nem­zetközi porondon való megmé­rettetésre. A külföldi próbatétel azonban nem idegen az egylet tagjai számára, ugyanis Gazsi Il­dikó korábban a Postás, míg Kacsándi Rita az Orosháza szí­neiben már megtapasztalhatta, hogy mennyivel más a nemzet­közi színtér, mint a hazai közeg. Ők ketten tagjai voltak az egy éve szintén Franciaországban, Les Tours-ban játszott egri csapatnak is, mely gárda akkor nem tudta átlépni az első akadályt A ma délután repülőgéppel utazó keret harmadik tagja Ackermann Eri­ka, aki régi-új egriként próbálja meg sikerhez juttatni a Tranzit Tüzép-Áfész SC-t A szakvezetés pillanatnyilag ezt a hármast tartja a legerő­sebbnek, arról nem is szólva, hogy takarékos- sági okok is köz- rejátszottak Béresné Szabó Györgyi és Révészné Beniczky Mag­dolna itthon maradásában. Az útra kelés előtt a küldöttség veze­tője, Balogh Béla így nyilatkozott az esélyekről:- A francia házigazda É v r e u x Etudiants Cercle tavaly ve- reüenül nyerve meg a másod- osztályt jutott fel az élvonalba - kezdte Balogh. - Az akkori csa­pat legjobbjának számító kínai Li Zigi (27. a francia ranglistán) mel­lett a román Mihaela Georgescu (32.), Julie Buü (48.) és a svéd An­na Nilsson (67.) alkotta a négyest Hozzájuk csaüakozott a nyáron még egy kínai, Shan Xiao Na, aki­vel jócskán erősödtek. Az egri szakvezető információi szerint a lengyel WSP Print Cycero Rolnik AZS Czestochowa is komoly játékerőt képvisel. A polák klubból, mely már több­ször szerepelt a sorozatban, ki­emelkedik a lengyel válogatott­ban honosítottként szereplő kínai Jie Xu, és honfitársa, a már szin­tén kínai-lengyel Xin Yang. A csapat harmadik meghatározó embere Paulina Narkiewicz, aki 1998-ban elhódította a lengyel egyéni bajnoki címet - Nehéz próbatétel vár ránk, de mindent elkövetünk az eredmé­nyes szereplés érdekében. A lá­nyok nagyon elszántak, és azért azt sem szabad elfelejtem, hogy a magyar bajnokság színvonala Európában a legjobbak közé tar­tozik - tette hozzá Balogh. AU. csoport programja KOMMT, 14.001 Eger - Czestochowa 9X0MMT, M'OOi Czestochowa - Évreux VASÁRNAP, 10.001 Évreux - Eger A csoport 1-2. helyezettjei jutnak a második fordulóba. Bódi ASZTALITENISZ ettu-kupa A hét végén Franciaországban játszik az egri csapat A Nancy Evans ETTU- kupa 11. csoportjából pró­bálja meg kiharcolni a to­vábbjutást a Tranzit Tüzép-Áfész SC Eger női csapata. A trió együttesei a hét végén Franciaor­szágban állnak asztalhoz az 1. forduló mérkőzésein. Erősek az ellenfelek, de a továbbjutás a cél MQDKLLKKMS8Ű VERBENY Név: Tóth Andrea Szilvásvárad A ma megjelentfotóra telefonon keresztül lehet szavazatot leadni. A három legtöbb szavazatot kapott fotó az országos elődöntőbekerül 010. Aki sms-sel kíván szavazni, írja be a fotó alatti sms-szöveget, pL HMH042 (a HMH és a 042 közé nem kell szóköz!) - és küldje el a következő számra: 06/90/622-004. Egysmsáral60Ft+áfa. Aki vonalas telefonnal szeretne voksolni, az hívja a 06/81/310-452 számot, és a hangjelzés után a telefon nyomógombjaival adja meg a fotó alatti háromjegyű kódszámot (pl. 042). Egy hívás díja l60Ft+áfa. Képek az Interneten! www.hevesmegyeihirlap.hu HEVESHÍRLAP Qj (1239i»12WZ3) Havi 16 317 Ft-ért 60 hónapra 600 000 Ft Citihanii s?emóiyi Kaic«ön Citibank Hitelvonal: 06-40-40-30-40 3300 Eger, Deák Ferenc u. 1. Tel.: (36) 511-500 Hivatkozási szám: 108 A Citibank sohasem pihen citibank Citibank Rt. • s atí-jf«íp«s 3 iMqr/afomógl Citibank <so»>r» 13-313 Az akció 2004. augusztus 23-tól 2004. október 3Hg tart Az akciós időtartam vonatkozásában a kölcsön igénylésének a Citibank információs rendszerében történő rögzítési időpontja irányadó. A Citibank Személyi Kölcsönök felhasználási célhoz nem kötött fogyasztási kölcsönök. A különböző Citibank Személyi Kölcsönöknek eltérő feltételei lehetnek. A Citibank a kölcsönt a hitel­bírálati feltételei alapján, a szerződéskötést követően nyújtja. A szerződéskötés és az adott kölcsön konkrét feltételei a hitei bírálat eredményétől függenek. Ez a hirdetés kizárólag a figyelemfelkeltést szolgálja, nem minősül nyilvános ajánlattételnek vagy tájékoztatónak. A Citibank Rt. a feltételek egyoldalú módosításának jogát fenntartja. A feltételekkel kapcsolatos további felvilá­gosításért hívja a Citibank Hitelvonalat (06-40-40-30-40) vagy forduljon munkatársunkhoz! THM: 22,83%-51,59% TVÍO heliofol Keresse a szaküzietekben! a csomagoláson a KERESSE AZ EREDETIT! silófóliák sátorfóliák építőipari fóliák talajtakaró fóliák Jelölést! Tfi»ryj HelioPlast Termelő és Kereskedelmi Kft. 3581 Tiszaújváros, Pf. 254 Tel.: -4-36 49/521-740 Fax: +36 49/521-915 www.helioplast.hu SZUPEREXPRESSZ A T-MOBIL Autósiskola személygépkocsi-vezető és motoros tanfolyamot indít 2004.10.07- én 16.00-kor (2004.10.01-i szám), 2004.10.12-én 16.00-kor (2004.10.08-i szám), 2004.10.21-én 16.00-kor (2004.10.154 szám) 2004.10.28-án 16.00-kor (2004.10.22-i szám). Helye: 3300 Eger, Kisasszony út 6. Tel.: 36/412-537. A tandíj 30%-ával a személyi jövedelemadó csökkenthető. Diákoknak szuperkedvezmény! Elméleti tandíjból 50%, gya­korlati tandíjból -200 Ft/óra (1 gyakorlati óra nettó: 1.540 Ft). 15 éves a T-mobil, 2004. október 31-ig hirdetés alapján bejelentkezett és tanfolyamdíjat befizetett hallgatók között utazási utalványokat sorsolunk ki 200.000 Ft összértékben.-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- *26649* Sidi-Nemesi párharc a szabadpuskásoknál B. R. SPORTLÖVÉSZET Újra sikerült érmet szerezni eg­ri sportlövőnek a sportlövők bu­dapesti országos bajnokságán. Nemesi Zsolt ismét bizonyítot­ta, hogy az egyik legnehezebb versenyszám második legjobb hazai versenyzője. Reméljük, hogy ezzel a helyezéssel váloga­tott kerettag lesz, és nemzetkö­zi szinten is bizonyíthat. Persze ehhez az is szükséges, hogy a fegyver- és lő­szervásárlást, utazási költsé­geket támogatók bevonásával biz­tosítani tudjuk - adta hírül Vitai Attila, az Egri Polgári Lövész­egylet vezetője. A 18 lőáüásos Pongrácz úti lő­téren az athéni olimpián alkal­mazott elektroni­kus táblára folyt a versengés, amely a reáli­sabb kiértékelést segítette. Az egri ezüst a 3x40 lö- véses szabadpuska számban Ne­mesi Zsolt révén sikerült. A fek­vő, álló és térdelő helyzetből le­adott 120 lövést követően 1153 körrel a 2. helyen jutott a döntő­be Nemesi. A 10, álló helyzetből leadott fináléban a komáromiak olimpikonja, Sidi Péter diadal­maskodott, a dobogó második fo­kára a 29 éves egri lövő állhatott. A központi gyújtású pisztoly 60 lövéses csapatversenyben dobo­góra pályázott az EPLE. A Zele, dr. Kovács, Nagy B. J. öszszeállítású triót technikai probléma hiúsítot­ta meg az éremszerzésben, sajnos dr. Kovács József fegyvere a gyors­tüzelési résznél nem ismételt A szabadpuska-csapat a 6. helyet cé­lozta meg, de hiába értek el a tava­lyinál jobb eredményt, ez sem volt elegendő csak a 7. helyezéshez. Körről körre EREDMÉNYEK, 3X40 SZABADPUSKA, ÖSSZETETT: 1. Sidi Péter (Komárom) 1256,3 (1154) kör, 2. Nemesi Zsolt (EPLE) 1248,1 (1153), 3. Hűek Zoltán (UTE) 1246,7(1151). KÖZP, GYÚJTÁSÚ PISZTOLY, 60 LÖVÉS. CSAPAT: 4. Egri PLE (Zele Imre 531, dr. Kovács Jó­zsef 450, Nagy B. Jószef 518). SZABADPUSKA, 60 LÖV. FEKVŐ: 7. Egri PLE (Ne­mesi Zsolt 583, Székely István 577, Vitai Attila 587) 1747. SZABADPISZTOLY, 60 LÖVÉS: 16. Székely István 518. SZABADPUSKA, 60 LÖVÉS: 14. Vitai Attila 587. NŐK. JUNIOR. SPORTPISZTOLY 30+30 LÖVÉS; 9. Balogh Katalin 523. Kömlőről érkezett a legtöbb futó Hirlap-információ ATLÉTIKA A másfél száz indulóval lebo­nyolított 28. Fut Abony nyílt ut­cai futóverseny eredményei. Felnőttek, férfiak: 1. Kele- meny Péter (Egri Triatlon Klub), 2. Salamon István (Mezőtár- kány), 3. Bagi János. Nők: 1. Nagy Ramóna (Törökszentmik- lós), 2. Aux Renáta (Füzes­abony), 3. Mészáros Zsoltné (Füzesabony). Felső tagozato­sok, fiúk: 1. Vaszily Dávid (Ernőd), 2. Heiszman László (Miskolc), 3. Oláh Antal (Kömlő). Lányok: 1. Kovács Tímea (Átány), 2. Pásztor Annamária (Heves), 3. Balog Zsanett (Kömlő). Alsó tago­zatosok, fiúk: 1. Bezzeg Sándor (Tenk), 2. Kozma Dávid (Boco- nád), 3. Vadnai Bálint (Tenk). Lá­nyok: 1. Markóczi Klaudia, 2. Er­délyi Kata, 3. Besenyei Dóra (mindhárom Tenk). A legtöbb ta­nulót mozgósító iskola versenyé­ben: 1. Kömlő, 2. Széchenyi, 3. Boconád. HÍRSÁV WsitopKés I játékosra MiiiALL - Pisztolygolyó fúró­dott Kyle Denney-nek, a Cleve­land Indians baseballjátékosá- nak jobb vádlijába, miközben a csapatbusszal utazott A sérült hamarosan csatlakozhat csapa­tához. Az Indiánok a Kansas City Royals vendégeként 5-2- re nyertek, majd a mérkőzés után a repülőtérre utaztak, amikor megtörtént a baj. Kétévi eltiltó* Amtuiéknak ATLÉTIKA - A Magyar Atléti­kai Szövetség (MASZ) fegyel­mi bizottsága a kalapácsvető Annus Adriánt és a diszkosz­vető Fazekas Róbertét két év­re eltiltotta az atlétikai sport- tevékenység gyakorlásától. A két versenyző fellebbez a döntés ellen. A testület hatá­rozatát a doppingellenes te­vékenység szabályairól szóló 2004-es kormányrendelet, valamint a MASZ fegyelmi szabályzata alapján hozta meg. Annus a CAS-eljárás végéig nem adja vissza az ér­met és nem veti alá magát DNS-vizsgálatnak. Halálos motorosWwtt MOTORSPORT - Balesetben életét vesztette Richard Sainct (képünkön), a Dakar­**' szán kétszer bukott KTM-motorkerékpár- ján, a második végzetes volt. A helyszínre érkező mentő- helikopter már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A tragédia után a KTM-csap- at bejelentette, hogy vissza­lép a versenytől.

Next

/
Thumbnails
Contents