Heves Megyei Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-11 / 238. szám
2004. OKTÓBER 11., HÉTFŐ KÉK TÜKÖR HIRDETÉS bombagyáros Titokban vitték német börtönbe a bombagyártásért és pénzhamisításért összesen 13 évre ítélt bűnözőt Csak véletlenül, egy ma- gánvádas per kapcsán derült ki a nyilvánosság számára, hogy Clodót még augusztusban Interpol-tisztviselők titokban Németországba szállították. Szemán László Dietmar E. Clodót augusztus lóén az Interpol összekötő tisztjei Németországba vitték repülőgéppel, erősítette meg az MTV Híradójának értesülését Garam- völgyi László, az ORFK szóvivője. Clodo maga kérte kiadatását, mondván, hogy Németországban könnyebben tarthat kapcsolatot a családjával, és ott kényelmesebbek a börtönök is. A kiadatásról még nyáron megállapodott a német és a magyar igazságügyi miniszter. Augusztus 16-án a büntetés-végrehajtás (bv) kommandósai vitték fel Budapestre a szegedi Csillagbörtönből, ahol már két éve ült. A bv-sek átadták az ORFK-nak, majd a rendőrök az Interpolnak. Clodót 2003. április Kién jogerősen tíz év börtönre ítélte a Legfelsőbb Bíróság. Bűnszervezet tagjaként elkövetett robbanóanyaggal és robbanószerrel való visszaéléssel, lőfegyverrel, illetve lőszerrel való visszaéléssel, valamint két rendbeli közokirathamisítással vádolták. Az ítélet szerint irányításával vádlotttársai, Vlagyimir Volkov és Leonyid Kolcsinszkíj éveken keresztül bombákat gyártottak pilisszentlászlói bérelt házukban. Az alapanyagokat elsősorban Németországból szerezték be, a kész robbanószerkezeteket pedig jobbára Magyarországon értékesítették. Clodo 1998-as lebukását egy fedett nyomozónak köszönhette, akit a minap elítélt Leonyid Sztecura mutatott be neki. Clodo a bíróságon rendőrségi provokációról beszélt A büntetőeljárás során a külföldi hatóságok arról tájékoztatták magyar társszerveiket, hogy Clodót évekkel korábban Németországban bankrablás és más súlyos bűncselekmények miatt jogerősen elítélték. Még hét éve van hátra Clodót 2000-ben egy 1994-es pénzhamisítás miatt 3 évre ítélték. Az ő cége szállította az eredeti bankjegypapírt a hamisító Csobai Lászlónak. Csobait néhány hónapja emberölés miatt 20 évre ítélték, majd meggyanúsították egy újabb kettős emberöléssel Clodo az összesen 13 évnyi büntetéséből hatot töltött le Magyar- országon. Zalatnay fenyegetőzik és halasztást kér Nem akar börtönbe vonulni Zalatnay Sarolta, ezért kérvényezi a bíróságtól, hogy három hónappal halasszák el a büntetés végrehajtását. Az énekesnő azt mondta, el akarja kerülni a börtönt. De ha ez nem sikerül, politikusokat hoz kellemetlen helyzetbe, (szí) Taxival ütközött a rendőrautó Könnyebben megsérült két rendőr, amikor szolgálati autójuk összeütközött egy taxival a Déli pályaudvarnál, a Krisztina körút és az Alkotás utca kereszteződésében. A járőrautó sofőrje tilosban kanyarodott, éppen az érkező taxi elé. (szí) A szabálytalankodó járőrautót oldalról találta el a taxi Tűz a panelház szemétledobójában Tombolt a tűz egy szegedi tízemeletes panelház szemétledobójában az ötödik emeleten és a földszinten vasárnap kora reggel. A lépcsőházat a tűzoltók szellőztették ki a füsttől. Négy családot a tűzoltók az utcára kísértek. Egy lakóhoz orvost hívtak, (szí) Felgyújtotta magát egy férfi Felgyújtotta magát egy férfi Miskolc belvárosában, a Corvin utcában. Életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, (szí) Európa főrendőre lehet Salgó Megpályázza Salgó László az Europol igazgatói posztját, erősítette meg maga a volt országos rendőrfőkapitány. A pályázat beadási határideje október 18. Az Európai Unió bel- és igazságügyi minisztereinek tanácsa 2005 első negyedévében hoz majd döntést, (szí) Gesztenyét loptak Zalában Elfogtak a járőrök két helybéli férfit Nagykanizsán, a Petőfi utcában egy rutinszerű közúti ellenőrzés során, miután autójuk csomagtartójában hat zsák szelídgesztenyét találtak. Az előállított két férfi elismerte, hogy a gesztenyét engedély nélkül szedték a Nagykanizsai Tsz. területén, (szí) Autóbusz elé sodródott Ütközött egymással Miskolcon, a Vargahegyen átívelő kanyargós szakaszon egy személyautó és egy helyi járatú busz. Az Opel megcsúszhatott az aszfalton, és a szabályosan közlekedő 29-es busz elé sodródott. Az autó utasai súlyos sérüléseket szenvedtek, (szí) Fémzárolt, csávázott búza vetőmag kedvezménnyel eladó Listavezető bötermő: • Buzogány • Marsai Malni minőség • Verbunkos • Csárdás Kompott, Kápolnai út 5. Tel: (30)229-5355 (36)489-135 (127332-133654) TRAKTORALKATRÉSZ, KENŐANYAG, GUMIKÖPENY AKCIÓ A SZÜRET JEGYÉBEN! Fenti termékek vásárlása esetén 5-10-15% árengedményt adunk október hónapban, valamint díjtalan házhoz szállítást vállalunk, egyeztetés szerint Érdeklődni: Agroker-Alkatrész Kft. 3300 Eger, Kistályai út 6. Tel.: (36) 517-753, 411-753, 311-753 Arany és ezüst ékszerek BESZERZÉSI áron Október 12-13 -án ké, napig a'JESCO ÉKSZERÜZLETBEN 14 karátos olasz, magyar, izraeli ékszerek Régi ár !&/ Sf 5200 Ft/g helyett 9990 Ft/g 4400 Ft/g helyett 9990 Ft/g 3700 Ft/g helyett 9990 Ft/g Az ezüst árából 90% engedmény Női gyűrű: 9990 Ft/db Az^akció az^üzlet teljes árukészletére vonatkozik. FAGYÁLLÓ (I2725S-133Í21) KONCENTRATUMOT AZ IDÉN IS AZ EGRI AGROKER-ALKATRÉSZ KFT-TŐL! Évtizedes tapasztalat«-megbízható minöség=legkedvezőbb ár TÖBBFÉLE KISZERELÉSBEN, VISZONTELADÓKNAK, NAGYFELHASZNÁLÓKNAK ÁRENGEDMÉNNYEL! KÉRJE AJÁNLATUNKAT! Agoker-Alkatrész Kft. 3300 Eger, Kistályai u. 6. Tel: (36) 517-753,411-753, 311-753 A Creoteom Promotion Kft. megbízható csapatának bővítése céljából olyan hölgyek és urak jelentkezéséi várja, ak% szívesen dolgoznának multinacionális megbízónk kiegészítő értékesítési képviselőiként, fizetés 3750-18750 Ft/nap. * * * K«f «vilik továbbá olyan ívocn, talpiomall lányokat és jó megjelenésű búbot, akik eüúvatothógat éreznek viógcégek képviseletére különböző nnppab/esti promöaákban, kiálílásokon, rendezvényeken. Rzelés: 3750-12500 Ft/nnp. B Jelentkezés: fényképes enéJetrnjzzel 1125 Bp. Mse Svábhegyi át, vagy hr9<reiteen.lra • Biztonságos parkolóhely • Közel 600 m2 területű bemutatóterem • Ingyenes házhoz szállítás • Látványtervezés • Belsőépítészeti szaktanácsadás • Átfogó termékválaszték • Állandó akciók Palatínus Fürdőszobaszabn, Eger, Nagyváradi u. 18. Tel./fax: 313-270, 312-013 E-mail: patatinuskft@axetero.hu www.palanrujsfijnlciszoba.hu ...van új a nap alatt! j § Megnyíltfürdőszobaszalonunk legújabb szintje. Nálunk megtekintheti a város egyetlen olyan bemutatótermét, ahol az Önök elé táruló látvány minden eleme a jövőbe tekint. Célunk nem más, mint hogy Önt elvarázsoljuk és minden eddiginél többet adhassunk. Látogasson el hozzánk, és mi a megszokott, minden igényt kielégítő kiszolgálással, és árakkal várjuk! Akcióink: • csempebörze - ahol minden harmadáron vásárolható • szépséghibás mosdók, kádak - az eredeti árak töredékéért • spanyol csempék - 20x20-as mérettől, egészen a 45x45-ös méretig, 1475 Ft-tól • Zalakerámiás csempék, padlólapok árából 30 %-ot engedünk el • Klinker kültéri burkolok (többféle méret, szín) 1933 Ft-tól Nefeledje! „A színvonalas fürdőszoba a Palatínusban a legolcsóbb!” Jászberényi radiátor- és kazángyártó üzembe ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓT, GAZDASÁGI, illetve MŰSZAKI VEZETŐT keresünk. Az önéletrajzokat az alábbi címre kérjük: 1133 Budapest, Cogot u. 15. __ VIRÁG VÉGKIÁRUSÍTÁS FÉLÁRON OKTÓBER 13-ÁN SZERDÁN EGERBEN AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN 390 Ft-tól 590 Ft 690 Ft 350 Ft-tól 390 Ft (I268?ü-B3i/7)j RÓZSATÖVEK YUCCA PÁLMA SZOBAPÁFRÁNY KERTI THUJÁK CHRYSANTÉN ^ ___________ í r A Raiffeisen-csoport tulajdonában lévő Raiffeisen Lízing Rt. munkatársat keres gépjármű-finanszírozási csapatába Heves megye egész területéről, egri munkahellyel területi értékesítési vezető munkakörbe. Feladatok: új partnerek akvirálása • meglévő kapcsolatok ápolása • a regionális vezető munkájának támogatása. Elvárások: felsőfokú pénzügyi végzettség • többéves hasonló területen szerzett tapasztalat • felhasználói szintű számítógépes ismeretek • precizitás, önálló munkavégzés, gyorsaság • jó Kommunikációs készség, jogosítvány. Cégünk biztos munkahelyet, versenyképes jövedelmet és széles körű juttatási csomagot kínál. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését kérjük, hogy a megjelenéstől számított egy héten belül juttassa el önéletrajzát a következő címre, „RL értékesítő - Heves" jeligével: Raiffeisen Lízing Rt. 1139 Budapest, Váci út 81-85. Szántó Judit - Humánpolitikai munkatárs e-mail: hr@raiffeisen.hu X Raiffeisen LÍZING (127170-133534) Gyöngyösön, Hatvanban és már Pétervásárán is 250 Ft az apróhirdetésV • Heves Megyei Hírlap Ügyfélszolgálati Iroda • Gyöngyös, Török Ignác út 8. • Hatvan, Kossuth tér 23. • Pétervására, Szent Márton u. 67. • max. 3 sor (I sor 42 karakter), 5 alkalom