Heves Megyei Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-07 / 209. szám
4. OLDAL MEGYEI K Ö R K É P 2004. Szeptember 7., kedd 8«'HiII A NAP TÉMÁJA Újabb szakasz az M3-ason Ma délelőtt ünnepélyesen felavatják az M3-as autópálya Polgár és Görbeháza közötti 12,7 kilométeres szakaszát. A létesítményt az Egút Rt. és a Debmút Rt. által létrehozott konzorcium építette. A vezető cég az Egri Útépítő Rt. - a francia Colas csoport tagja melynek elnök-vezérigazgatója Kolozsvári Gyula.- Cégünk fennállása történetében az eddigi legnagyobb feladatot jelentette az új sztrádaszakasz megépítése - mondta ezért a legtapasztaltabb szakemberek a legkorszerűbb technikát felhasználva dolgoztak. Mindent elkövettünk, hogy határidőre jó minőségű pályát alakítsunk ki. - Mikor kezdték a munkát?- Tavaly április 7-én volt az első kapavágás Polgárnál Végig a biztonságra törekedve, már az első évben a feladatok 60 százalékát elvégeztük. Tettük ezt azért, mert nyugodtak akartunk lenni abban, hogy határidőre el tudjuk készíteni a 12,7 kilométeres pályaszakaszt. Utólag be is igazolódott, hogy helyesen döntöttünk, mert az idei év változékony időjárása egyáltalán nem kedvezett a szabadtéri munkáknak, így a sztrádaépítőknek sem. A nehézségek ellenére eleget tettünk vállalt kötelezettségünknek.- Mennyi anyagot használtak fel az építés során?- Folyamatosan nagy mennyiségeket mozgattunk meg. A töltés kialakítására például egymillió 350 ezer köbméter földet, a cementes alaprétegre 94 ezer köbméter, míg az aszfaltburkolatra 152 ezer tonna anyagot építettünk be. Mindezek mellett négy hidat is építettünk. Egyébként az új sztrádaszakasz bruttó 26,5 milliárd forintba került.- Folytatják-e az építkezést?- Természetesen. Cégünk egy korábban elnyert pályázat alapján az M3-as Nyíregyházát elkerülő szakaszát építi meg, melynek a fele autópálya, a másik része főút lesz. Ez a terveknek megfelelően 20.06. március 31-re készül el. Az ezzel kapcsolatos munkákat a napokban már el is kezdtük. (mentuszi Nem lesz tiszai halpusztulás (Folytatás az 1. oldalról) Kíváncsiak voltunk a korábbi nagy szeny- nyeződéskor a Tisza kormánybiztosaként tevékenykedett Gönczy János véleményére is. A Balatoni Halászati Rt. iriftnár nyugdíjas vezérigazgatóját siófoki otthonában értük utol. A neves szakértő a fentiektől némiképp eltérő módon látja a helyzetet.- A nehézfém-szennyeződés ide is elér, legyen az bármilyen kevésnek tűnő. Leülepedik a mederfenéken, ott akkumulálódik, beépül a halak és a vízi világ táplálékát jelentő növényzetbe. Csak idő kérdése, hogy hasonló, ismétlődő jelenségek után elérje azt a koncentrációt, ami már ökológiai katasztrófát idézhet elő.- Ön szerint a Tisza-tóban elszaporodott törpeharcsa-állomány annak következménye-e, hogy a cianid-szennyezéskor elpusztult nemes halak biológiai életterét népesíti be?- Ez összefüggésében bonyolultabb annál, hogy egyértelmű igennel lehetne rá válaszolni. Bizonyítja ezt, hogy a Tiszához hasonló krízist át nem élt Balatonban is megfigyelhető a törpeharcsa-jelenség. Ha egy folyóban, állóvizű tóban annak úgynevezett biológiai eltartó képessége fölé emelkedik egy-egy halpopuláció, ott a természet önszabályozása rak rendet. Általában hétévenként figyelhető meg, rajzolható meg a populációs görbe.- Annak ellenére, hogy például az idén nem volt pénz a Tisza-tó vízi növényzetének a szabályozására, ezért az ára, benne a tó rendszeres kotrására, nö- túlburjánzott. vényzetszabályozására, a korábbi biológi- Ez szomorú dolog. Különösen tavak ai egyensúly fenntartásához nélkülözheesetében, pláne a mesterségesen létreho- tetlen évi 105 millió forint egy fillérrel sem zottaknál, mint amilyen a Tisza-tó, na- lehet kevesebb. Mondjuk, az igényt 50 gyón fontos környezetvédelmi kérdés an- százalékban elismerve - a mi egyik fő gon- nak karbantartása. Különben a szárazföld dunknál maradva, a Poroszlónál, Sarudnál visszahódítja a vízfelületet. a gátkoronáról szemmel is elkeserítő látGönczy Jánost nem lepte meg, hogy a ványt nyújtó súlyom- és békahínár-lencse környezetvédelmi tárca költségvetéséiről területfoglalásának elhárítása - nem fétis jelentős összegeket „lehúzott” a kor- megoldás születhet, hanem biztos út a lét- mány, ezért a Tisza-tó Térségi Fejlesztési rehozott érték pusztulása felé... Tanács a nemkívánatos helyzet megállítá- - A cianid-szennyezéshez visszakanya- sa érdekében levélben fordul a szakmi- rodva, Ön mit szól az elhúzódó kártalaní- niszterhez, hogy a jövő évi költségvetés- tási eljáráshoz? ben, s később folyamatosan legyen pénz - Nem értem a bírósági ügymenet csiga- erre a feladatra. Az exkormánybiztos saját tempóját, de meggyőződésem, hogy Mavéleményét azért tolmácsolta: gyarország az állam által indított perben- Ha nem épül meg egy autósztráda, ak- nyertes lesz. Megítélik a kártalanítást, ami kor az autósok más útvonalon, de célba jutnak. A környezetvédelem nem ilyen, az karbantartás nélkül súlyosan károsodik. De mondok mást, egy projekt esetében, ami elérheti akár a milliárdos nagyságot is, sose az összeget kell nézni, hanem hogy mi lett az eredménye. Finom célzás volt ez arra, hogy a környezetvédelmi „foltozgatás” 28 milliárd forintos megalapozott igényt hatástalan. Ez lefordítva annyit jelent, terjesztett elő a Tiszát ért ökológiai ka- hogy a Kötivízig igazgatóhelyettesének, tasztrófa nyomán. Lovas Attilának a Tisza-tó karbantartás- ______________________________(budavári) Hol tartanak a hódítók? Ami a jelenlegi nehézfémszennyezés utóhatásait, a halállományra vonatkozó veszélyt jelenti, a Mohosz Ti- sza-tavi kirendeltségvezetője, Dudás Tibor egyetértett a volt kormánybiztossal. A törpeharcsák esetében az elméleti tézist kifogástalannak tartja, de neki gyakorlati szempontból arra volna szüksége - amire senki nem tudja a választ hogy a törpeharcsák most vajon hol tartanak a biológiai élettér elhóditásában. — ■ Mara Hevesben ___________ A polgármester is fogad ■ EGER - A városháza 1. sz. termében ma délután 4 órától (és ezután heti rendszerességgel keddenként) Császár Zoltán, az 1. számú választókerület képviselője, az urbanisztikai és környezetvédelmi, valamint az ügyrendi bizottság tagja tart fogadóórát. Holnap reggel 9 és déli 12 óra között dr. Nagy Imre polgármester hivatalában várja a hozzá forduló, előzetesen bejelentkezett ügyfeleket. Az alapításra emlékeznek EGER - Az Egri Kolping Család Katolikus Legényegylet ma ünnepli alapításának, illetve az egyesület zászlószentelésének 144. évfordulóját. Az urnatemetőben délután 5 órakor koszorúzzák meg az egyesület tagjai az alapító, Lovag Tóth István sírhelyén elhelyezett táblát, amelynél beszédet mond Gonda Imre prézes, az egyesület lelki vezetője. Az ünnepség az egykori Kolping Házban, a mai Megyei Művelődési Központban este 6 órakor szintén koszorúzással folytatódik. Az egyesület világi elnöke, Bisztriczki László visszaemlékezik az újjáalakulás óta eltelt 14 évre. Az eseményre várják a Kolping-család tagjait. Leendő táncosokat várnak ■ GYÖNGYÖS - A Mátra Művelődési Központ Dance Land Táncstúdiója beiratkozásra várja régi és új növendékeit ma 14 és 18 óra között. Jelentkezési korhatár: öt év, a balettcsoport oktatója Kosztyáné Bódis Beáta. A csoportbeosztást szeptember 9-től függesztik ki a ház bejárati ajtaján és portáján. A Vidróczki Néptánciskola a 4-6 év közötti óvodásokat, valamint az általános iskolás korúakat várja a képzett néptáncoktatók vezetésével zajló táncoktatásra. Jelentkezni még az első megbeszélésen, szeptember 8-án 16 órakor lehet a művelődési központban. Keresztrejtvény 1 HEVES MEGYE - A lapunkban augusztus 28-án közölt rejtvény megfejtése: „Minden változtatás eleinte rettenetesnek látszik”. A helyes választ beküldők közül könyvutalványt nyert Fellegi Róbertné egri olvasónk. Gratulálunk!___________ ___ ■ L eszereltek a sorkatonák Heves megye A tervezettnél egy héttel korábban hagyhatták el alakulatukat azok a sorkatonák, akik még a májusi utolsó bevonulás előtt fogtak fegyvert. Érdeklődésünkre Zsótér Flórián alezredes, a Heves Megyei Hadkiegészítő parancsnokhelyettese elmondta, hogy ezúttal huszonhárom főt vettek tartalékálbmányba. Csak azért ennyit, mert valamennyien - akik Budapesten az Őr- és Díszezrednél, valamint Aszódon teljesítettek szolgálatot - egy köztes, úgynevezett kisbevonulás alkalmával öltöztek egyenruhába. Szociális helyzetüket felmérve a többség részesült leszerelési segélyben. Távoztukkal a honvédségnél már csak egy sorállományú gárda maradt. A kiképző központokban kapott felkészítésen túl vannak, és abban a laktanyában számítanak rájuk november 3-ig, amikor az utolsó sorkatonák is leszerelnek. Heves megyébe több mint száz fiatalt vár családjuk. PREMIER ELŐTT. A Csörömpölőket nemcsak az egri közönség láthatja, hanem ezzel a darabbal mutatkozik be a Harlekin Bábszínház társulata Spanyolországban, Romániában és Lengyelországban is, a nemzetközi bábfesztiválokon, ahová meghívást kaptak. Itthon először a felnőtt közönségnek adják elő, majd a kicsik is megnézhetik a produkciót fotó: gál gábor Olcsóbb és hatékonyabb az önkéntes-hivatásos haderő Ugyan a beindításához többletköltségekre van szükség, de hosszú távon, olcsóbb és hatékonyabb az önkéntes-hivatásos haderő. Kevesebbe kerül a fenntartása, hiszen például nem kell már számolni a félévente bevonuló sorkatonák ismétlődő kiképzésének költségeivel, és például a sor- katonasághoz kapcsolódó különböző intézmények fenntartásával sem. Az önkéntes haderő már csak azért is hatékonyabb, mert a katonák hivatásnak tekintik munkájukat, nem úgy, mint a fél éves sorkatonai szolgálatra behívott fiatalok. Ugyanis ők a legtöbb esetben feleslegesnek és kényszernek tartották a bevonulást. Ezt bizonyítja, hogy az utóbbi néhány évben olyan sokan próbálták meg különböző úton-mődon elkerülni a katonai szolgálatot, hogy sok esetben nehézséget okozott a kellő sorkatonai létszám feltöltése. Ez végleg megváltozott, novemberben leszerel az utolsó sorkatona is, és csak hivatásos-szerződéses katonákból fog állni a Magyar Honvédség - jelentette ki Juhász Ferenc. A honvédelmi miniszter szerint a társadalom mindenképpen jobban jár az önkéntes-hivatásos haderővel. Egyrészt azért, mert a sorkatonai szolgálat eltörlése a fiatalok számára esélyt jelent a tanulásra, a családalapításra és a boldogulásuk megkeresésére. Másrészt pedig azért, mert az ország biztonságát olyanok fogják garantálni, akik hivatásként tekintenek munkájukra. Hiszen az önkéntes és hivatásos katonák saját akaratukból vállalják ezt a hivatást, így természetes, hogy minden feladatot - a nemzetközi szerepvállalásokat és az itthoni munkájukat is - nagyobb ambícióval, professzionális módon oldanak meg. A társadalom is szívesebben bízza olyanokra a biztonságát, akik profik - tette hozzá Juhász Ferenc. A professzionális haderőre való áttérés többletköltségei tehát mindenképpen megtérülnek. A rendszer működtetése és fenntartása pedig ezután már sem a védelmi tárcától, sem a nemzetgazdaságtól nem igényel számottevő plusz kiadásokat. A tisztán önkéntesekből álló hadsereg fenntartása ugyanis költségkímélőbb. Bár a személyi kiadások magasabbak, de a felkészítés, a kiképzés, az eszközök karbantartása, javítása .mindenképpen kevesebbe kerül. Például a különböző technikai eszközök használatára nem kell félévente megtanítani az újonnan bevonuló sorkatonákat, azokat ezentúl már csak olyan katonák használják majd, akik szinte sajátjukként tekintenek a felszereléseikre. Az átállás során bezárnak feleslegessé vált objektumokat, átalakítanak szervezeteket, és rengeteg rossz és fölösleges technikától szabadul meg a hadsereg. Ez a folyamat, fia fájdalmas is, a hadsereg technikai hadrafoghatóság! szintiét növeli majd. A szaktárca azt tervezi, hogy 2006- tól komoly mértékben fejleszti majd az egyes zászlóaljak, századok, speciális alakulatok képességeit. Célkitűzésük, hogy 2010-re a szárazföldi haderő 40 százaléka 30, illetve 90 napon belül bevethető legyen. Juhász Ferenc az áttérés egyik előnyként emelte ki azt is, hogy a katonai hivatást vállalók számára biztos egzisztenciát jelent: majd a hadsereg, és a katonák szolgálatuk végén a munkaerőpiacon is megállják a helyüket megszerzett képességeikkel, tudásukkal. SÁNDOR LEA Abasár - A településen rendbe teszik a stratégiailag fontosnak számító Dózsa György utcát. A község önkormányzata ötmillió forintot nyert útfelújításra a Heves Megyei Területfejlesztési Tanács pályázatán. A beruházás keretében a falu vezetősége megállapodást kötött a Heves Megyei Vízmű Részvénytársaság Gyöngyösi Üzemével, melynek értelmében a cég - még a munkálatok megkezdése előtt - elvégzi az ivóvizet szállító csőrendszer teljes cseréjét, így a vízellátás több évtizedre előre zavarmentesen és biztonságosan üzemelhet. AdáCS - A helyi Zéta és Zétácska Néptánccsoport állandó fellépője a környékbeli rendezvényeknek. A következő vendégszereplésükre szeptember 12-én kerül sor. Az együttesek vasárnap délután hat órától a Gyöngyösi Szüreti Napokon lépnek színpadra. Apc - Remekül sikerült az elmúlt hét végén megtartott falunap, amelyen - az általános megítélés szerint - ezúttal minden korábbinál többen vettek részt. Az eseményen fellépett Charlie, a Los Andinos együttes, Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor is. A helyiek közül közreműködött a népdalkor, az óvodások palotást táncoltak, s bemutatkozott a boldogi asszonykórus is. Érdekesség, hogy a rendezvényen fellépett az a nyolcesztendős Berki Martin, akinek az apukája a településről származik. Mindezeken túl volt kutyabemutató, számos kiállítás és tűzijáték is. Atány - Elkezdték az Ötvös tábornok út felújítási munkálatait. A 600 méteres szakaszt új aszfaltréteggel borítják. A felújítás két napján, azaz szeptember 8-án és 9-én forgalom- korlátozás lesz a jelzett úton. A munkálatokhoz az önkormányzat pályázaton nyert támogatást. Bodony - Az önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi ülést tartott, amelyen az idei beiskolázási segélyek mértékéről döntöttek. A határozat értelmében a helybeli 1-4. osztályos diákok ingyen juthatnak hozzá tankönyveikhez, míg a szomszédos parádi iskolában tanulók tankönyveik árának 70 százalékát térítik meg. A középiskolások 6000, míg a felsőfokú oktatási intézmények hallgatói 7000 forintos egyszeri támogatásban részesülnek. Bükkszenterzsébet - Az idén nyáron első alkalommal járt falubeli önkormányzati delegáció Székelyszenterzsébeten, ahol egy világháborús emlékmű avatásán vettek részt. Ott szóbeli megállapodás született arról, hogy a két hasonló adottságú és lélekszámú falu között a jövőben szorosabbra fűzik az együttműködés szálait. Az írásos szándék- nyilatkozat tervezetét a napokban juttatják ki Székely- szenterzsébetre, s a tervek szerint még az idén megkötik a hivatalos együttműködési megállapodást. A vendéglátók ezúttal a bükki település lakói lesznek. Eger - Lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt tett feljelentést a város egyik lakója a rendőrségen. Az ismeretlen tettes még augusztus 27-re virradóan betörte egy trafik kirakatát, a védőrácsot felfeszítette, és a keletkezett résen benyúlva különböző kozmetikumokat, tisztálkodószereket, parfümöt, matricákat és játékokat emelt el, ami által 57 ezer 430 forint, a rongálással pedig további 35 ezer forint kárt okozott. Egerbakta - a képviselő-testület döntése értelmében módosítják a település részletes rendezési tervét. A nem lényegi változtatás a belterület beépítési módjára vonatkozik. Egerbocs - a községben finiséhez érkezett az 50 millió forintos beruházással megvalósuló belvízi csapadékelvezető rendszer kiépítése. A napokban hozzáláttak a közvilágítás korszerűsítéséhez is, melynek során még ebben a hónapban energiatakarékos izzókra cserélik a régieket. A közeljövőben tervezik a központi buszmegálló rendbetételét is. Egercsehi - a legutóbbi - a napokban tartott - képviselő-testületi ülésen a közrend és a köz- biztonság helyzete volt az egyik téma. A tanácskozáson Bállá Ferenc r. ezredes, az Egri Rendőr- kapitányság vezetője jelenlétében Országh Gábor r. törzsőrmester, helyettes körzeti megbízott adott számot az elmúlt időszakról. A beszámolóból kiderült, hogy örvendetes módon nem növekedett a településen a bűnözés, s a rendőrségnek jó a kapcsolata az önkormányzattal és a lakossággal is. Egerszalók - SAPARD-pályáza- tot nyújtott be az önkormányzat a Heves Megyei Közútkezelő Közhasznú Társasággal közösen a település főterén található veszélyes útkereszteződés átalakítására. Ugyancsak SAPARD- támogatással kívánják helyreállítani a pincelakásokat. Az épí-