Heves Megyei Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-23 / 223. szám
HORIZONT 13 2004. SZEPTEMBER 23., CSÜTÖRTÖK Megszépült egy tanterem EGER A tanév kezdete előtt, augusztusban lelkes szülői gárda segítségével, összefogásával és támogatásával felújítottak egy tantermet a Hunyadi Mátyás Általános Iskola tagiskolájában. A szülők - felmérve a terem eredeti állapotát - úgy döntöttek, az osztályterem megszépítésével meglepetést szereznek a gyerekeknek és a tanítóknak. Szinte egész hónapban fáradságot nem kímélve festettek, dekoráltak, dolgoztak gyermekeikért, hogy szeptemberben szép, otthonos környezetben kezdhessék meg a tanévet. Munkájukért köszönetüket fejezi ki az iskola vezetősége, az osztálytanítók és a kisdiákok. r A diákok számára igazi meglepetés volt a megújult tanterem. FOTÓ: PERL MÁRTON Óvakodjunk a mustgáztól HEVES MEGYE Ősszel nem haszontalan újra felhívni a szüret utáni veszélyekre a figyelmet. A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság már most óv minden gazdát egy jelenségtől, amely mustgáz néven - sajnos - évről évre szedi áldozatait. A must forrása során keletkező gáz - alattomos módon - rendre megjelenik a borospincékben. Ez az alapvetően széndioxidból* álló gáz színtelen, szagtalan, és mivel a levegőnél nehezebb, először a pincék padozatán gyűlik össze. Veszélyessége abban áll - jelzi Magyar Attila pv. őrnagy -, hogy belélegezve a szervezet nem jut oxigénhez, és ez rövid időn belül fulla- dásos halált okozhat. A bajbajutottak mentése is nagyon kockázatos feladat. Az első lépés, hogy azonnal értesítsük a tűzoltókat és a mentőket. A tűzoltók speciális felkészültségüknek köszönhetően szakszerűen, légzőkészülékkel felszerelve mentik ki a sérülteket és adják át őket a helyszínre érkező mentőknek. A mustgázzal kapcsolatos jó tanácsok a következők: A must forrása idején a pincébe csak indokolt esetben menjünk le. Ebben az időszakban egyedül munkát ne végezzünk. Régi, de bevált módszerként gyújtsunk gyertyát, amit derék- magasságban helyezzünk el, és amennyiben a láng elalszik, azonnal hagyjuk el a pincét. Ha a borospincében - munka közben - fejfájás vagy nehézlégzés tüneteit tapasztaljuk, azonnal menjünk a friss levegőre. Emelt szint: nagyobb felelősség Chevrolet: új fejezet A 2005-ben bemutatkozó új érettségi szisztéma a korábbinál sokkal nagyobb felelősséget hárít a diákra, ugyanakkor kemény próbatétel elé állítja az oktatási intézményeket is. J. A. GYÖNGYÖS Miután a céljában és szemlélet- módjában jelentős változásokat hozó emelt szintű érettségi a legtöbb esetben a felsőoktatási intézmények felvételi vizsgáját is kiváltja, természetszerűen a felkészítés tartalmát is az új elvárásokhoz kell igazítani. Miközben néha úgy érezzük, hogy a csapból is ez a téma folyik, valójában maguk az érintettek sem minden esetben elég tájékozottak. Az egész érettségi szabály- rendszert módosító jogszabály csak nemrégiben jelent meg, s ennek tanulmányozásához, kel lő mélységű értelmezéséhez a szakembereknek is idő kell. Gyöngyös immáron egyetlen ön- kormányzati fenntartású középiskolája, a Berze Nagy János Gimnázium és Szakiskola igazgató ját, Czinder Pétert arról kérdeztük: mi az, amit jelenleg biztosan lehet tudni.- Egészen biztosan vége annak a gyakorlatnak - tudatta az igazgató -, hogy a tanuló a középiskola kényelmes kijárása után mindössze egy könnyen áttekinthető, egyszerű érettségi vizsgát tesz. Mostantól a diáknak elemi érdeke a lehetőségek áttekintése, illetve a számára optimális megoldás kiötlése és megvalósítása.- Milyen lehetőségek között választhat?- Igen sok variáció van. A kellően ambiciózus, előrelátó diák akár már a 9-10. évben is tehet úgynevezett előrehozott érettségi vizsgát, már amennyiben elsajátította a teljes középiskolai tananyagot Meg kell továbbá jelölnie, hogy mely tantárgyból milyen szintet kíván megcélozni, ami nem egyszerű döntés, hiszen az emelt szintre felkészítő foglalkozásokat már a tizedik tanév végén ki kell választania. Márpedig a gyerekek jelentős hányadának ekkortájt még nincsenek kialakult továbbtanulási elgondolásai.- Mi történik azzal, aki rosz- szul választ?- A tévesnek bizonyult döntést elvileg később korrigálhatja, hiszen jóval a középiskolai tanulmányok után is tehet szintemelő vizsgát, vagyis a középszinten letett vizsgát követően leteheti azt emelt szinten is. Ez persze időveszteséget jelent a továbbtanulás szempontjából.- Mi a helyzetű nyelvtanulással?- Az új rendszerben a C típusú nyelvvizsga-bizonyítvány bemutatásával a tanuló nem mentesül a nyelvi órák látogatása alól, és nem kap automatikusan jeles érettségi jegyet az adott nyelvből. Részben ebben a tanévben még utoljára fennáll ez a lehetőség, de már idén is osztályozó vizsgákat kell tennie a diáknak - egészen a 12. év anyagával bezárólag - ahhoz, hogy jelentkezhessen a tanév végi vizsgaidőszak előtt az előrehozott érettségi letételére, ami ez esetben még formális, hiszen a nyelvvizsga-bizonyítvány, most utoljára, még felhasználható. Kihasználandó az idei átmeneti helyzetet, számolunk azzal, hogy ebben a tanévben - intézményünk 147 végzős diákján túl - több tucatnyi alsóbb évfolyamra járó diák jelentkezik majd nyelvből előrehozott érettségire.- Mennyiben változik a felkészítésfolyamata?- Az új vizsga követelmény- rendszeréhez igazított tananyagból sok esetben kimaradtak a klasszikus, évtizedek óta tanított témakörök. Ezek helyét olyan anyagrészek vették át, amelyek, úgymond, a mindennapi életben való eligazodás készségét hivatottak fejleszteni. Ezeknek a gyakorlat-orientálmak nevezett ismereteknek az átadása újdonságnak számít a középiskolai oktatásban. A szaktanár különös felelőssége, hogy az általa leadott tananyag összeállítását ne a több évtizedes rutin szabja meg, hanem a jelentősen megváltozott tantervek.- A tartalom mellett a módszer is megújul?- Sok esetben ez elkerülhetetlen, hiszen erősen lecsökken a lexikális ismeretek átadásának lehetősége, viszont több a gondolkodtató, számolásos feladat. Ráadásul fel kell készülni a diákok egyre sokasodó kérdéseinek megválaszolására, s ezt néha csak sok utánajárással lehet megnyugtatóan megoldani. Tanügy-igazgatási szempontból pedig az átállás folyamatának levezénylése okoz fejtörést, hiszen az iskola vezetőinek egyrészt magukat kell kiképezniük az új vizsgaszabályzatból, másrészt az információkat el kell juttatniuk minden tanárig és diákig, továbbá gondoskodniuk kell a küszöbön álló vizsgaidőszak zavartalan lebonyolításának előkészítéséről, mégpedig a mindennapi munkával párhuzamosan. A Chevrolet erősíti globális növekedési stratégiáját Európában kis, kompakt és középosztálybeli autómodellek bevezetésével. Közép- és Kelet-Európá- ban október 1-től, míg Nyugat- Európában 2005. januártól indul a Chevrolet márka bevezetése. A legtöbb közép- és keleteurópai országban a GM Daewoo termékek már eddig is Chevrolet nevet viseltek. Az európai döntésnek köszönhetően a fennmaradó három országban - Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában is - bevezetik a Chevrolet márkát. A GM Daewoo Central and Eastern Europe regionális vállalat is Chevrolet-ra fogja változtatni a nevét. Chris Lacey, a GM Europe Közép- és Kelet-Európáért felelős vezérigazgatója azt mondta: „A Közép- és Kelet-európai Régió piacain már közel 18 hónapja forgalmazzuk a GM DAT termékeit Daewoo és Chevrolet néven. Ahol már eddig is Chevrolet márkanévvel árultuk az autókat, mind a márkakereskedőktől, mind pedig a vevőktől nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk. A Chevrolet márkanév használata további hangsúlyt ad a General Motors szerepének és növeli vevőink biztonságérzetét. Ez a márkanév - ötvözve a kiváló minőséggel, megbízhatósággal és ár-érték aránnyal - jó fogadtatásra számíthat.” A Chevrolet európai portfolióját kezdetben a GM Daewoo Auto & Technology Company Ltd. (GM DAT) dél-koreai üzemeiben gyártott termékek képezik, de idővel a GM globális gyártóhálózatának más termékei is megjelennek a palettán. Mindezzel a Chevrolet márka megerősíti pozícióit úgy a fejlett piacokon, mint a kevésbé fejletteken, ahol a jövőben meghatározó szerephez is juthat. A GM DAT által gyártott autókat már egy sor országban árulják Chevrolet néven. Közép- és Kelet-Európa mellett ezzel a márkanévvel találnak gazdára az autók Észak- és Dél-Ameriká- ban, Ázsia jó néhány piacán és Dél-Afrikában is. Magyarországon október 1- től kezdődik a Chevrolet forgalmazása, egyidejűleg az új Lacetti modellcsalád bemutatkozásával. Az igazi közönségpremier az október 15-17-i hétvégén lesz. Ekkor a több mint ötven márkakereskedésben már Chevrolet-színekben fogadják az érdeklődőket, akik ki is próbálhatják a Lacetti különböző variánsait. Teljesen új az ötajtós és a kombi modell, az eddigi Nubira pedig ezentúl Lacetti Sedan névre hallgat. Dr. Wolf Károly, a General Motors Hungary igazgatója szerint „Magyarországon a Chevrolet kivételes helyzetből indul, hiszen az eddigi GM Daewoo-el- adások a személyautók piacán az ötödik helyre hozták föl a márkát, amely Magyarországon mondhatja magáénak egész Európában a legmagasabb piaci részesedést. Nyelvvizsga-hajrá A külön, középiskolától f üggetlenül megszerzett nyelvvizsgának tehát már csak néhány hónapig van számottevő értéke a matulám készülők szemében. Az új rendszerben ugyanis maga az érettségi bizonyítvány minősül államilag elismert nyelwizsga-bizonyítvány- nyal egyenértékű okiratnak. Az idegen nyelvi tárgyból tett emelt szintű vizsga hatvan százaléktól középfokú, negyven-ötvenkilenc százalék között alapfokú C típusú nyelvvizsgának felel meg. A héten kezdődő Eger Ünnepéhez kapcsolódóan nyílt kiállítás a Kálvin Ház nagytermében Molnár István Géza fotóművész alkotásaiból. Az Eger arcai című tárlatot dr. Hauser Zoltán, az Eszterházy Károly Főiskola rektora nyitotta meg vasárnap dr. Kádár Zsolt református lelkész és az érdeklődő közönség jelenlétében Egészségnap EGER Szeptember 25-én a Megyei Művelődési Központban a jóga-klub szervezésében egészségnapot tartanak. Az előadásokon szó lesz a böjt szerepéről (dr. Bérczy Judit), a térharmóniáról, a feng shui-ról (Halász Alexandra), a gyógynövények hasznosságáról (Tóth Sándorné). Herczeg József mesterszakács és Abuovszki Erika „főzőiskolájában” azokat az ételeket mutatják be, amelyek hozzájárulnak fizikai állapotunk jobbításához. Lesz hát- és talpmasszírozás, fül- és testgyertyázás, kizeniológia- izomteszt. Sor kerül szűrésekre is délelőtt 9-12-ig Celladam-méréssel mutatják majd ki a daganatos betegségekre való hajlamot. Nincs veszélyes anyag híresztelések Nem nyomoznak T. 0. LŐRINCI Egyelőre csak találgatások láttak napvilágot arra vonatkozóan, hogy ismét veszélyes hulladékot szállítottak a Mátravidéki Erőműnél lévő pernyehányóra. Mint arról egy évtizeddel ezelőtt lapunk beszámolt, akkor számos környezetvédő tiltakozott amiatt, hogy állítólag mészisza- pot szállítottak a rekultivációs területre. A közelmúltban - mint ugyancsak hírül adtuk - Fekete László, a szomszédos Petőfibánya polgármestere kért erélyes intézkedést, miután kiderült, hogy egy fővárosi festék- gyártó cég települése határában kíván megszabadulni veszélyesnek minősülő melléktermékétől. Sikerült is elérnie, hogy a tárolóedényeket elvigyék területükről. Ezt követően terjedt el a környéken a szóbeszéd, miszerint a hordók - vagy az ezekben taroltakhoz hasonló, de máshonnan származó szállítmány - tartalma nagy mennyiségben került az erőműi pernyehányóra. Víg Zoltán lőrinci polgármestere elmondta: ő is hallott a híresztelésről, de eddig semmilyen formában nem kapott megerősítést ennek megalapozottságáról. Rőczey Krisztina r. alezredes, a Hatvani Rendőrkapitányság helyettes vezetője lapunk kérdésére kijelentette: nem folytatnak nyomozást az ügyben. Egri fotóművész kiállítása