Heves Megyei Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-22 / 222. szám

2004. SZEPTEMBER 22., SZERDA 15 SPORTTÜKKÖR SHS-Eger: a két pont dicséretes A képünkön védekező egri férfiak a bőcsiek ellen szerezték meg szezonbeli első győzelmüket KÉZILABDA NBII., Északkelet, férfiak A 2. forduló mérkőzésein: SHS Eger-Eszterházy SE - Bocs KSC 29:25 (13:12) Eger, körcsarnok, 100 néző. V.: Veress, Zrinszki. EGER: Kállai - Lukács 1, La­katos 6, Scheili 7, Padla 5, Bog­nár 6, Székelyföldi 2. Cs.: Iványi (kapus), Tárnái 1, Benei 1, Ko­szorús, Tóth, Szabó, Hegedűs. Edző: Kékesi László. Kiállítások: 4, ill. 14 perc. Hétméteresek: 3/3, ill. 6/4. Egri gólokkal indult a mérkő­zés, és úgy tűnt, hogy nem tud majd nagyobb ellenállást tanú­sítani a vendégcsapat a lendüle­tes hazai rohamokkal szemben. Csalódnia kellett viszont an­nak, aki lefutottnak ítélte a meccset, ugyanis a bőcsiek lel­kes játékukkal feljöttek, sőt rö­vid időre a vezetést is átvették. Egri részről a két pont megszer­zése dicsérendő, ám a színvona­lasabb produkció még várat magára. Kékesi László: - Tíz percig úgy játszottunk, ahogy tervez­tük. Utána csak néhány pillanat idézte, hogyan kellene játszani. Ifik: SHS Eger SE-Sportiskola - Bocs 28:19 (14:7). Ld.: Filep 10, Parádi 7, Terenyei Á. 5. Vizes Lajos Füzesabony - Mátészalka 21:24 (11:13) Füzesabony, 200 néző. V.: Szikszai, Szilágyi. FÜZESABONY: TÓTH P. - Póka 3, Valyon 3, Veres G. 1, Ve­res K. 1, PÁSZTOR P. 5, Oláh. Cs.: Gulyás, Csajbók, Kovács P., Bánik 7, Gál, Imre, Veres Zs. 1. Játékos-edző: Bánik Roland. Kiállítva: 6, ill. 18 perc. Kétméteresek: 7/5, ill. 2/2. A nagyon durván játszó ven­dégcsapat végig kézben tartotta a mérkőzést, a hazaiak erejéből csak az egyenlítésre futotta (42. perc: 15:15). Ezek után megint döntő helyzetek maradtak ki a vendéglátók részéről. A Máté­szalka győzelme megérdemelt. Bánik Roland: - Javuló véde­kezés, javuló küzdőszellem, de a csapat legjobb embere már megint a kapus volt. Ifik: 29:33. Pásztor Gergely További eredmények: Hajdú­böszörmény - Nádudvar 37:26, Hajdúnánás - Diósgyőr 32:22, Sárospatak - Balmazújváros 30:30, Tiszavasvári - Hajdúszo­boszló 38:32. 1. Tiszavasvári 2 2­­80:56 4 2. Hajdúnánás 2 2­­66:47 4 3. Mátészalka 2 2­­58:50 4 4. Balmazújváros 2 1 1­60:54 3 5. Sárospatak 2 1 1­55:54 3 6. H.böszörmény 2 1­1 66:60 2 7. SHS-Eger SE 2 1­1 58:55 2 8. Diósgyőr 2 1­1 52:61 2 9. H.szoboszló 2­­2 56:63 0 10.Füzesabony 2­­2 45:54 O 11. Nádudvar 2­­2 51:71 0 12. Bocs 2­­2 49:71 0 NB n., Északkelet, nők A 2. forduló mérkőzésén: Eszterházy KFSC- Fenstherm-Füzesabony SC 19:27 (8:11) Eger, Leányka út, 23 néző. Csörgő, Vitális. EGER: TÖRÖK - Majoros 2, Bencsik 2, Lőrik 8, Szűcs 4, Im­re 1, Mezei 1. Cs.: Nagy Á.,Márton 1, Kiss, Medve, Ta­kács. Edző: Bocz Árpád. FÜZESABONY: Szűcs MAKELOVÁ 10, Kiss 1, Sesztáková 2, Ujj 1, Varga 3, Klenkina 2. Cs.: SCHWANDTNEROVÁ 3, Kóródi 1, Kovács, Atkári 4. Edző: Atkári Lajos. Kiállítások: 2, ill. 2 perc. Hétméteresek: 3/2, ill. 4/1. A mérkőzés elején a vendég­csapat gyorsan elhúzott, és a fél­idő közepén már 9:2-re vezetett. A félidő második felében renge­teg kihagyott helyzet és elszórt labda jellemezte az abonyiak já­tékát, amire a főiskolások rá- éreztek, és ll:8-ra felzárkóztak. A második játékrészben aztán a jobb játékerőt képviselő Füzes­abony szép lassan felőrölte a há­zigazda együttest. A nyáron meggyengült főiskolásokat ka­pusuk, Török Erika mentette meg a súlyos vereségtől. Török Erika, az egriek csapat- kapitánya: - Sok sérültünk van, de megpróbáltunk helytállni. Atkári Lajos: - Kötelező győ­zelmet arattunk, sok felejthető teljesítménnyel, sok tanulság­gal, és nem minden következ­mény nélkül. Gratulálok Török Erika játékához. További eredmények: DVSC II. - Kölcsey DSE Nyíregyháza 25:19, Nádudvar - Polgár VSK 22:29, Váci NK II. - Gombos SzSE 36:28, Kisvárda - Cegléd 29:24 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Polgár 2 2 ­­61:49 4 2. Váci NK II. 2 2 ­­61:50 4 3. Füzesabony 2 2 ­64:54 4 4. DVSC II. 2 2 ­­54:46 4 5. Kisvárda 2 1 ­1 64:61 2 6. Gombos SzSE 2 1 ­1 54:58 2 7. Jászberény 1- ­1 22:25 0 8. Kölcsey DSE 1- ­1 19:25 0 9. Cegléd 2- ­2 51:58 0 10. Nádudvar 2- ­2 44:55 0 ll.EszterbázyKFSC 2- ­2 46:59 0 NB n., Észak, férfiak A 2. forduló mérkőzésein: Pilisvörösvár - Hevestherm-Hevesi SE 30:20 (17:9) Solymár, 100 néző. V: Srincka, Szabó. HEVES: Szőregi - Budai 3, Makó 5, Nagy B. 1, Kormos 2, Steczina, Kőműves 5. Cs.: Szabó (kapus), Bartus 4. Edző: Holló László. Az elmúlt fordulóban nyújtott játékát nem tudta megismétel­ni a hevesi csapat, aminek csak vereség lehetett a következmé­nye. A vendégeknél sérülések és tanulmányi okok miatt öt já­tékos nem állt rendelkezésre, de ezekkel az okokkal sem ma­gyarázható a sok kihagyott helyzet és hétméteres. Ráadá­sul Kormos Krisztián a máso­dik félidő elején megkapta a harmadik két percét, és a hely­zetkihasználás is katasztrofális volt. Holló László: - Minden játé­kosom ezen a mérkőzésen dok­torált helyzetkihagyásból. Ifik: 34:18. Ld.: Kis 7,Bagdi4. H.L. Gyömrő- Gyöngyössolymos SE 24:22 (12:12) Gyömrő. V.: Sörzei, Tóth. GY.SOLYMOS: KOVÁCS 1 - TOLDI 3, PRISZTÓKA 2, CSÖR­GŐ 3, SZALMA 1, JUHÁSZ 6, DOMOSZLAI 6. Cs.: BELLA (ka­pus), KOVÁCS-HANKA. Edző: Varga Zoltán. Kiállítások: 4, ül. 6 perc. Hétméteresek: 5/3, ill. 6/3. Küzdelmes, fordulatokban gazdag mérkőzésen a vendégek kezdtek jobban. Később a hazai gárda fordított, és vezetett két góllal, majd ismét a Sólymoson volt a sor. Szünet után a vendé­gek a „pádon” maradtak, a házi­gazdák ötgólos előnyt szerez­tek, Domoszlaiék azonban in­nen is felálltak. A győzelmet azért nem sikerült megszerez­ni, mert a végén két hétméte­rest és két ziccert is kihagytak Toldiék. Ennek ellenére ezt a mérkőzést azok veszítették el, akik nem jöttek el... Mák János További eredmények: Balas­sagyarmat - Solymár 26:13, Láng Vasas - Budakalász SC 26:26, Mogyoród - Dunakeszi 37:27, Retz-Hort - Vecsés 33:24. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA L Balassagyarmat 2 2­­58:35 4 2. Retz-Jlort 2 2­62:39 4 3. Mogyoród 2 2­­58:44 4 4. Láng Vasas 2 1 1­52:51 3 5. Pilisvörösvár 2 1­1 55:47 2 6. Heves 2 1­1 53:52 2 7. Dunakeszi 2 1­1 54:62 2 8. Gyömrő 2 1­1 46:55 2 9. Budakalász 2­1 1 48:58 1 10. Vecsés 2­­2 49:59 0 11. Gy.solymos 2­­2 37:53 0 12. Solymár 2­­2 30:47 0 Mindenkit vár a Márton Gúnár tenisz - Egyéniben (igazolt versenyző, illetve amatőr kategóriában) és párosban mérhetik össze tudásukat mindazok, akik beneveznek a szeptember 25 26-án ren­dezendő, összesen 360 ezer forint összdíjazású, VIII. Márton Gúnár nevet viselő országos nyílt versenyre. Az Invest Sportcentrumban és a Smash TC pályáin ját­szani kívánóknak egyéni­ben 2500, párosban duón­ként 3000 forint a nevezési díj. Jelentkezni szombaton a helyszínen lehet 8.30-tól. További információ a 70/506-9914-es telefonszá­mon kérhető. Eger Csillaga 25 és 50 kilométeren természetjárás A Kárpát Egyesület Eger szervezésé­ben szeptember 25-én, szombaton az Eger Csillaga elneve­zésű 25, il­letve 50 ton­es teljesítménytúrán vehet­nek részt a természetjárók. A 25 km-es túra útvonala az Eger - Nagy-Eged - Várkút - Kerengő út - Bükki kéktú­ra - Tiba-kút - Eger, míg az 50 km-es táv az Eger - Nagy-Eged - Várkút - Völgyfőház - Barát-rét - Varró-ház - Leshely - Szar­vaskő - Baktai tavak - Eger útvonalon járható be. A ne­vezési díj 300, illetve 500 fo­rint. A versenyzők a Gárdo­nyi Géza Gimnázium elől in­dulnak 7 és 9 óra között. Városismertető versenyt rendeznek SZABADIDŐSPORT - A Bükki VM SE szombaton 10 és 14 óra között az egri belváros­ban városismertető ver­senyre várja kétfős csapa­tok jelentkezését. A rendez­vény célja a megyeszékhely történelmének, műemlékei­nek, jeles személyeinek megismertetése. Gyülekez­ni 9.30-ig a vár Föld-bástyá­jánál kell, míg a cél a Dobó tér 2-es sátra lesz. Az ered­ményhirdetésre várhatóan 14.30-kor, szintén a Dobó téren kerül sor. Boconádon nem ízlett a szóláti Hírlap-információ LABDARÚGÁS Megyei EL o., Észak A 6. forduló eredményei: Egerbocs - Váraszó 4-0, Bükkszék - Szilvásvárad 1-2, Istenmezeje - Mátraballa 4-1, Ivád - Szajla 1-0, Mátraderecs- ke - Egercsehi 0-3. 1. Istenmezeje 6 5­1 13-5 15 2. Ivád 6 4­2 14-8 12 3. Egercsehi 6 3 3­10-4 12 4. Szilvásvárad 6 4­2 11-11 12 5. M.derecske 6 3 1 2 12-8 10 6. Váraszó 6 3 1 2 7-6 10 7. Mátraballa 6 1 3 2 7-10 6 8. Egerbocs 6 1 1 4 10-14 4 9. Bükkszék 6 1 5 8-16 3 10. Szajla 6­! 5 2-13 1 Délkelet A 6. forduló mér­kőzésén: Kisnána - Hevesvezekény 0-5 (0-1) Kisnána, 50 néző. V.: Szalai B. Kisnána: Kohajda Zs. - Zvara, Hliva, Farkas, Kohajda R, Smider, Lakatos L, Lakatos J., Kölüs, La­katos K., Matula. Já­tékos-edző: Zvara Zsolt. Hevesvezekény: Borics - Tóth G., Ma­darász, Gyetvai, Lá- A tenki Kovács Róberték (balra) mosolyogva nyi, Lukács (Fehér), győzték le a recski Nagylaki Jánosékat Veres, Fenyves, Kes­keny (Tóth L), Gál, Balogh. Játé­kos-edző: Csomós Róbert. G.: Gál 3, Balogh, Fehér. Jók: Gál (mezőny legjobbja), Kes­keny, Fenyves, ill. Kölüs, Kohajda Zs. Balogh Péter További eredmények: Boconád - Egerszalók 0-5, Vécs - Egerbakta 0-1, Tenk - Recsk 5-2, Novaj II. - Feldebrő 5-2. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Tenk 6 6­­27-8 18 2. Egerszólát 6 4 1 1 21-5 •13 3. Novaj II. 6 4­2 23-14 12 4. Egerbakta 6 3 1 2 11-7 10 5. Recsk 6 3­3 13-13 9 6. Boconád 6 3­3 10-15 9 7. H.vezekény 6 2 1 3 14-11 7. 8. Feldebrő 6 2­4 6-20 6 9. Vécs 6 1 1 4 8-16 4 10. Kisnána 6­­6 7-32 0 HEVEST HÍRLAP EGEK. CyONCVOS. HATVAN, HEVES, FtlZESABONV. LŐRINCI. PCTERVASAXA VAROSOK ES KORZTTOK NAPILAPJA Kiadja az Axel Springer-Magyarország KM. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető Igazgatója Főszerkesztő: STANGA ISTVÁN Kiadóvezeló: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 .Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513^00, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetési vezető: MOLNÁR ZOLTÁN Telefon: 36/513í 34, fax: 36/51S630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regi­onális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezetö: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513-644, fax: 36/513-646 Előfizetés a kiadónáL Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívha­tó). Telefax: 36/513-646, valamint a terü­leti ügynökségeknél és a kiadó kézbesítői­nél közvetlenül, postautalványon és átuta­lással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija egy hónapra 1400 Ft negyed évre 4200 Ft fél évre 8400 Ft egy évre 16800 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. TeL/fax: 37/311-697) és a hatvani irodá­ban (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. TeL/fax: 37/341-051). j Készült: Egri Nyomda Kft. I (Eger, Vincellériskola u. 3. sz.) Felelős vezető: Kopka László. HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írás­ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah­hoz, hogy azok felhasználásával a Társa­ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is vég­zik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kit- Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép­újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít­sük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik kő­jéről, felhasználásuk módjáról és céljá­ról és bármikor kérhetik azok helyesbí­tését, felhasználásuk korlátozását, illet­ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem órzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.

Next

/
Thumbnails
Contents