Heves Megyei Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-16 / 217. szám
SPORT HIRDETÉS 2004. SZEPTEMBER 16., CSÜTÖRTÖK Olimpikonok köszöntése Egerben 0 ATHÉN 2004 F. B. OUMPIA Az „Egri tehetségek az olimpiára” elnevezésű közalapítvány kuratóriuma legutóbbi ülésén az Athéni Olimpia végeztével értékelte több mint egyéves működése legfőbb tapasztalatait. A testület örömmel állapította meg, hogy évtizedek elteltével általa is támogatóban ismét voltak egri sportegyesület versenyzői aktív szereplői a nyári ötkarikás játékoknak. Mint köztudott az úszó Muüna Ágnes, a birkózó Virág Lajos és a vízilabdázó Szécsi Zoltán képviselte a megyeszékhely minőségi sportját Görögországban. Az alapítvány kuratóriuma szeptember 17-én 15 órakor a Városháza dísztermében fogadást ad előbbiek tiszteletére, amelyen részt vesznek az érin- | tett klubok szakemberei, vezetői, valamint a versenyzők közvetlen hozzátartozói is. Kibővítve az ünnepeltek körét, meghívást kapob az eseményre Biros Péter és Madaras Norbert vízilabdázó is. Ők ugyan jelenleg már nem egri színekben sportolnak, de nem is régen ebből a városból indult mindkettőjük már eddig is féltében sikeres pályafutása. Térfélcsere után fordított a Szihalom Hírlap-információ KÉZILABDA Megyei bajnokság, férfiak Az 1. forduló eredménye: Mátra KK-Szihalom KC 25:32 (14:12) Sírok, 60 néző. V.: Barta, Sajóvölgyi. Mátra KK: Tóth - THODORY 5, Forgó 4, BOGNÁR 6, Talamasz, Salamon 4, UDVARI 4. Cs.: Horváth 1, Tóth, Molnár, Gricz, Sipos 1, Mengyi. Edző: Vass Zsolt. Szihalom: Nemes - ALBERT 7, FARKAS 6, Kotán, MEZŐ 6, BERECZ 8, Veres 4. Cs.: Tubucz, Bukta 1, Varga. Edző: Kotán Zoltán. Vass Zsolt: - A végére teljesen szétesett a játékunk. Kotán Zoltán: - Szünet után a védekezésváltásunk meghozta gyümölcsét. További eredmények: Verpe- lét - SHS Eger 44:25 (21:9). Ld.: Pék 13, Hadobás 9, Kocsmár 8, ill. Angyal 11, Varga 6. Hatvan KSZSE - Pásztó KC 24:23 (14:11). Ld.: Szabó 5, Tóth 4. Nők Az 1. forduló eredményei: Eszterházy FSC - Kisköre 43:8 (22:4). Ld.: Kádár 9, C Szonja 8, Csörgő, Cseh 5-5, ill. Berény 4. Pélyi DSE - Heves SE 17:20 (4:10). Ld.: Kocsis 7, ill. Kiss 7. Verpelét SE Jászárokszállás 31:19 (16:9). Ld.: Zemniczki 8, Hochan 6, ill. Árvái, Pethes 5-5. Hatvan KSZSE - Gyöngyösi FKK. II. 32:30 (14:13). Ld.: Tatár 10, ill. Mező 11. Honvágy gyötörte a Sasokat $suzuki VITAI EGER A napokban érkezett haza szlovákiai edzőtáborozásáról a Vitai Éger- Fekete Sasok élvonalbeli együttese, amely a túra zárásaként az elmúlt hét végén a csehországi Brnóban vett részt egy négycsapatos nemzetközi tornán. Az alábbiakban a gárda edzőjének, Radovics Józsefnek az „útinaplójába” pillanthatunk bele. Horváth Péter KOSÁRLABDA- Poprad és Svit közelében, a Csorba-tó melletti kis településen, 1600 méteres tengerszint feletti magasságban volt az edzőtábor, ahol kulturált körülmények között és megfelelő ellátás mellett tudtunk gyakorolni egy héten keresztül - tudtuk meg a trénertől. - A terveknek megfelelően egy komplex programot próbáltunk megvalósítani, amelyben ugyan még mindig az erőnléti felkészítésen volt a hangsúly, de már egyre többször került elő a labda is. A fiúk becsülettel végezték a feladatokat, igaz egyes időszakokban nehezebben voltak „kaphatók” a munkára, de azt gondolom egy ilyen jellegű edzőtáborozásnak ez természetes velejárója. Sajnos két sérülés is közbejött: Kollár Balázst egy makacs csonthártyagyulladás, míg Carlton Cartert egy kellemetlen idegbecsípődés miatt kellett idő előtt hazaküldeni. így egy megfogyatkozott, korántsem komplett gárdával vettünk részt múlt csütörtökön és pénteken a brnói tornán, amelynek elődöntőjében a házigazda Houseri Brno együttesével játszottunk. A cseh pontvadászat tavalyi kilencedik helyezettje ellen a második félidőben fault problémák miatt a már egyébként is foghíjas csapatból többen is kiváltak, így végül tizennyolc ponttal maradtunk alul (85-103). A második napi bronzmérkőzésen huszonegy pontos verséget szenvedtünk a felkészülésben jóval előttünk járó, szlovák bajnok losonciaktól (56-77), amit elsősorban pszichikai tényezőknek tudok be. A hosszú távoliét után ugyanis már mindenki vágyott haza, s nem igazán tudott fejben ráhangolódni az összecsapásra. A két találkozó mindenesetre elérte célját, felmérhettem, hogy a magyar játékosok mire képesek komolyabb csapatok ellen, s kipróbálhattam néhány olyan elemet is, amelyet az elmúlt időszakban gyakoroltunk. Ha egyénileg kellene kiemelnem valakit, akkor elsősorban Kristijan Preglejt, valamint Jozef Váleket említeném. Előbbi elsőrangú védekezése mellett támadásban is be tudott segíteni - a két mérkőzésen közel ötven Fodor a válogatottban A játékoskeretből Carl Mitchell a jövő hét elején várható az Egyesült Államokból. Ekkor kapcsolódik be a munkába remélhetőleg Kollár Balázs is. Fodor Gergely a válogatott Eb-selejte- zős programjának végeztével érkezik Egerbe. pontot szerzett -, míg Jozef főleg a palánk alatti „rendcsinálásban” jeleskedett. A magyarok közül Petrucsik Krisztiánnal és Zsemlye Sándorral voltam a leginkább elégedett, akik a rájuk rótt feladatokat remekül oldották meg. A felkészülésünk második szakasza ezzel véget ért, a továbbiakban háromhetes felbontásban dolgozunk, s miközben folyamatosan edzünk, ittA csehországi tornán Zsemlye Sándor (középen könyökvédővel) jól oldotta meg a rábízott feladatot hon egyre több mérkőzést is játszunk. Carlton Carter már újra munkába állt, s a legfrissebb információm szerint vasárnap csatlakozik hozzánk egy 200 centiméter magas, ele- fántcsontparti-francia kettős állampolgárságú kosaras is, aki az elmúlt esztendőben közel 10 pontos átlaggal büszkélkedhetett a francia élvonalban. Az utolsó négy-öt hétben már remélhetőleg komplett csapattal végezhetjük el az utolsó simításokat - zárta szavait Radovics József. EGERVIN* Az Egervin Borgazdaság Bt. és az Egri Szőlő-Bor Szövetkezet a kialakuló együttműködési megállapodás keretében az egri átvevőhelyen (Eger. Verőszalau. Főpince) az alábbi ütemezés szerint fogadja a szőlőt: Gyöngyrizling 2004. szeptember 20-21. (hétfő-kedd) Zenit 2004. szeptember21-22-23-24. (keddtől-péntekig) Zengő 2004. szeptember 23-24-25-26. (csütörtöktől-vasámapig) Kérjük, hogy a fentiek figyelembevételével az ütemezést és a konténer rendelést az 536-142 telefonszámon (Barta Sándorné) hétköznap 8-l6 h-ig elvégezni szíveskedjenek. A fent időpontoktól eltérni nem áll módunkban. Felhívjuk a szőlőtermelők szíves figyelmét, hogy csak egészséges szőlőt áll módunkban átvenni. Zsákban hozott szőlőt nem veszünk át. Krizsai József szövetkezet elnöke J SZEMÉLYGÉPKOCSI vez. tant. indul az EGER, Sas úti ipartelepen, ipari tevékeny- Autósuliban szept. 22-én részletfizetés Elek ségre alkalmas műhely, raktárak, irodák, László Eger, Bródy S. 4. 436-117, szabad terület kiadó. 8-16 h között, 30/9432-300 36/512-813--------------------------------------------------------------------. ?M5' —-------------------------------------------------------------- -2S331BURGONYA, hagyma, alma, stb. árusítására GYÖNGYÖSÖN húsüzem takarítására kere- on/w noQR61* Egerben éS HeVeSre' sünk üzemtakarítókat, valamint az irányítá20/523-0298 _______________>R)K. sukra vezető munkatársat Munkavégzés K ERESKEDŐ-BOLTVEZETŐ, vendégátó-üzletve- délutáni és éjszakai műszakban. Érdeklődni zető, töltőállomás-kezelő tanfolyamok indul- tehet a 70/315-9884 telefonszámon, munnak a KISOSZ-náL Részlet! Tel: 36/516-467 kanapokon 9 és 16 óra között-------------------------------------------------------------------- .22838* *25315* MMT? í^f Elszánt UTE, bizakodó Ferencváros LABDARÚGÁS - Ma 39 mérkőzést rendeznek az UEFA Kupában. Az UTE a Szusza Ferenc-stadionban 20.30-tól (TV: ARD) fogadja a német Stuttgart csapatát. Az FTC az angol másodosztályú Milvall vendége lesz 20.45- től (TV: Sportl). Visszatérés a legjobb idővel AUTÓSPORT. - Ralf Schumacher a silverstone-i tesztelésen a legjobb idővel zárt. Rádió Eger ötös az Imperialnak kispályás fOCt - Az Eger városi bajnokság 1. osztálya 16. fordulójának eredményei: Hossó ABC - Imola Bau Kft. 2-9, Vis Maior - Egervin 3-2, Derby SC - El Toro 0-2, Platina - HBH Eger Invest 2-1, ZF Hungária - Nagy és Nagy T. FC 96 5-2, Rádió Eger FC-Tangó - Imperial-Eger-Kapu 5-3. Jutalmak a legjobbaknak Serleg és oklevél járt a kitüntetetteknek B. Cs. mm Követve a hagyományokat, a megyei közgyűlés ifjúsági és sportbizottsága idén is köszöntötte a jó tanuló, sportoló diákokat; jutalmazta a Heves Megye Sportjáért sokat tett sportaktívákat és díjazta a diákolimpia országos döntőben eredményesen szerepelt versenyzőket. A Megyei Művelődési Központban tartott eseményen Tuza Gábor bizottsági elnök beszéde után harmincöt elismerés talált gazdára. Az ünnepi eseményen tiszteletét tette Mutina Ágnes, az athéni olimpián szerepelt úszó is, aki a diákolimpikonoknak adott át okleveleket. (A díjazottak névsorát későbbi számunkban közöljük.)