Heves Megyei Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-05 / 182. szám

4. OLDAL M E GYEI KÖRKÉP 2004. Augusztus 5., csütörtök Még semmi sincs veszve Néhány hete többen értetlen­séggel fogadták a hírt, hogy - megyénkben egyedüliként - a körzetben nem alakult meg a többcélú kistérségi társulás. Kassa László horti polgármester - egyben a Hatvan és Vidéke Kistérségi Fejlesztési Társulás al- elnöke - szerint ez hátrányosan érinti a településeket, amelyek akár tízmilliós pályá­zati pénzektől eshet­nek el A grémium legutób­bi ülésén ismét teríték­re került a téma, mivel a döntést korábban nem támogató önkor­mányzatok vezetői közül töb­ben úgy nyilatkoztak: érdemes még egyszer megfontolni a lehe­tőséget. Erre alkalmat kínált az is, hogy Fónagy László lőrinci jegyző kijelentette: még nincs semmi veszve, mivel a köztársa­sági elnök formai kifogások mi­att az Alkotmánybíróságra adta a törvényt, amely vissza­küldte azt újratárgyalásra a Par­lamentnek.- Az Országgyűlés rövid időn belül szentesítheti a kijavított változatot, s az már az idén ha­tályba léphet - válaszolta la­punk kérdésére Fónagy László.- A helyi képviselő-testületeken múlik, hogy felülbírálják-e ko­rábbi döntésüket, s mégiscsak megalakulhat a többcélú kistér­ségi társulás. Lapunk információi szerint a fenntartásaikat megfogalmazó települések közül Ráz sas zent már ton, Zagyvaszántó és Heréd vezetője is úgy nyilat­kozott, hogy lakóhely­ük képviselő-testülete- inek ismét előterjesz­tik a társulás megalakí­tását, legalábbis a leg­alacsonyabb - a terü­letfejlesztést magában foglaló - szinten. Immár egye- • dűl Nagykökényes viszonyul kritikusan a helyzethez, ami érthető, mivel számukra ez né­hány dologban - például a kis létszámú általános iskola jövő­jét illetően - hátrányos lehetne. Ám vétójuk esetén a többi tele­pülés számos kedvezménytől és támogatástól elesne. így az is előfordulhat, hogy amelyik ön- kormányzat nem tudja saját fel­adatait ellátni, attól akár az állami normatívát is megvon­hatják - fogalmazott Fónagy László. (t.o.) Tegnapról mára Hevesben Európai uniós kvízjáték I HEVES MEGYE - A Heves Megyei Európai Információs Pont és az Eger Városi Ifjúsági Információs Tanácsadó Iroda (EVITlj kvízjá­tékra várja azokat a fiatalokat, illetve fiatalokból álló csoportokat, akik szeretnék felmérni tudásukat az Európai Unióról A verseny 6-án délelőtt 11 órakor kezdődik az EVITI-ben. Nevezni ugyan­ezen a napon délelőtt 10 óráig lehet az Európai Információs Pont irodájában (Eger, Egészségház út 4. szám, a főiskola B-épülete), valamint az EVITI Grónay út 7. szám alatti helyiségében. Ugyanitt kérhető bővebb információ a megmérettetésről. A szervezők ígé­rik, egyetlen résztvevő sem távozik üres kézzel. A véradás életet menthet! II BOCONÁD, ZARÁNK - A Magyar Vöröskereszt területi szerveze­te és az Egri Véradó Állomás ma véradásra várja az önkénteseket. A helyi és a tarnabodi donorok Boconádon az általános iskolában délelőtt 9-től 12 óráig tarthatják karjukat a tű alá, míg Zaránkon délután 1-től 3 óráig a művelődési ház ad otthont az eseménynek. Idén is lesz rock-expo 1 HATVAN - Szombaton mutatkozik be a nagyközönségnek a vá­ros legújabb zenekara, a rap-et játszó Killer Instict. Az ingyenesen látogatható buli este 8 órakor kezdődik a Loki-büfében. Ugyan­csak könnyűzenei hír, hogy a tervek szerint idén augusztus 27-én és 28-án rendezik meg a rock-expót a Népkertben. A szervezők a P. Box és a Depresszió együttesekkel tárgyalnak a fellépésről, de pódiumra lépnek a legismertebb környékbeli zenekarok is. Már készülnek a falunapra 1 ECSÉD - A községben augusztus 14-15-én rendezik meg a falu­napot. A művelődési ház szabadtéri színpadán a helyi tehetségek mellett fellép Balázs Fecó, a Desperado együttes, és Ayala is. Lesz népzene, néptánc, társastánc és tűzijáték. A szentlaposi kápolnát 15-én délután 3 órakor szenteli fel dr. Veres András püspök, a Ma- gyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára. ■ Kézművesek utcája az Expóban A bemutató területének nagy része már elkelt - jelezte lapunk­nak Simkó István, a Skyline Magyarország KfL marketing-igaz­gatója. Az augusztus végi II. Eger Expóra még néhány, az egész­ség és a szépség megőrzését segítő cég jelentkezését várják. Eger Az említett szakterületekről kiál­lítók megjelenését - ha köztestü­leti tagok - a Heves Megyei Keres­kedelmi és Iparkamara támogat­ja. Az idei kiállítás jelszava: kö­zéppontban a látogató. így na­gyobb teret kap - az üzleti talál­kozók és tárgyalások mellett - a közvetlen áruértékesítés is. En­nek sikere érdekében a cégek kü­lönböző akciókat hirdetnek, emellett sokféle ajándékot sorsol­nak ki a kiállítás három napján a közönségnek, a kiállítók által fel­ajánlott termékekből. Augusztus 27-én, a vásár nyitó­napján délelőtt 10 órakor a kö­szöntéseket követően adják át a szakmai zsűri által előzetesen ér­tékelt legszebb megjelenésű stan­dokért járó okleveleket és juta­lomtárgyakat. Ezt vásárlátogatás követi majd a szakmai közönség­nek, s kötetlen beszélgetésre ke­rül sor a termelők és a kereskedők kö­zött. Délután az iparkamara rendez szakmai fórumot a munka- és az egész­ségvédelemről. Augusztus 28-án a vásári színpadon gyermek- és ifjúsági műsorokkal szórakoztatják a kö­zönséget, melyekre elsősorban a családokat, de más érdeklődőket is várnak. Emellett katonazene­kari koncertre és harcászati be­mutatóra is sor kerül. A zárónapon szintén színes műsorokkal kedveskednek a láto­gatóknak, ezek mellett fehérne­mű- és fürdőruha-bemutatót is tartanak. Sokan megpihenhet­nek majd az érsekkerti salakos pályán felépített pihenőkert pad­jain. Külön látványt nyújt a Kéz­művesek utcája, ahol az öntött gyertyáktól a fafaragásokig sok­féle ajándéktárgyat vásárolhat­nak. Ekkor sorsolják ki a II. Eger Expo fődíját is.____________(m. k.i Gabonaraktárak Heves megye Bár a múlt heti esőzés miatt le­állt az aratás, a néhány napos ki­esés nem okozott gondot a ter­melőknek - mondta Szabó Jó­zsef, 'az FVM Heves Megyei Földművelésügyi Hivatal vezető­je. A csapadék hatására felgyor­sult a tarlóhántás. Az őszi árpa és a káposzta- repce betakarítása már koráb­ban befejeződött. Az árpa hektá­ronként 4,6, a repce 2,9 tonnát adott. Eddig a búza területének 80 százalékáról takarították be a termést. Az átlaghozam egység­nyi területen 4,9 tonna. A föld­művelésügyi tárca június 15-től elrendelte a Heves megyei hiva­talban is az aratási ügyelet meg­szervezését. így a falugazdászok közvetítésével napi kapcsolat­ban vannak a termelőkkel, akik jelentős segítséget nyújtottak a gabonatermelőknek a raktározá- si gondjaik megoldásában. ■ Szépségfesztivál Az idei Eger Expo kiemelt rendezvénye lesz a Szépségfesztivál 2004, a szervezők szeret­nék, ha országos mozgalommá válna. A fod­rászok, a kozmetikusok, az öltözködéskultú­ra, a munkaruházat és az egészségvédelem jeles képviselői adnak randevút egymásnak. A szerencse sem segített rajtuk... (Folytatás az 1. oldalról) Vagyis a kifogásolási arány kiug­róan magasnak, 95 százalékos­nak bizonyult. Arra az egységre, ahol valóban minden rendben volt, Hevesen találtak az ellen­őrök. Itt az ellenőrzés alatt egy fi­atalkorú (17 éves) dohányipari terméket akart vásárolni, ám az eladó - helyesen - nem szolgálta ki, hanem kérte a személyi iga­zolványát. Másutt azonban jócskán akadt mulasztás és pótolni való hiá­nyosság is: 16 esetben szabálysér­tési eljárást kellett kezdeményez­niük a felügyelőknek. A bünteté­sek közt egy esetben étek a fo­gyasztóvédelmi bírság eszközével, kétszer pedig minőségvédelmi bír­ságot szabtak ki. További 16 eset­ben kötelezésre szóló határozatot bocsát ki a hatóság. A bírság ösz- szege megközelíti a félmillió fo­rintot, melyből minőségvédelmi bírság 100 ezer, szabálysértési 330 ezer, fogyasztóvédelmi bírság pe­dig 60 ezer forint. A gyakori fellelt hibák közé tar­tozik, hogy a vendéglátóegysé­gekben lejárt szavatosságú termé­keket is árusítanak (csokoládé, chips), illetve nem megfelelően vezetik a fagylaltforgalmi naplót. Ezért több esetben ezen termékek helyszíni megsemmisítését rendel­ték el a szakemberek. Továbbra is hiba az árfeltüntetés, a bizonylati fegyelem megsértése és a vendé­gek számára nem hozzáférhető, illetve nem minden esetben hite­lesített vásárlók könyve. A Szerencsejáték Felügyelettel már tavaly is végzett a megyei fo­gyasztóvédelmi felügyelet közös ellenőrzéseket, s mint Pintér Ist­ván igazgató hozzátette: a munka hatékonyságára való tekintettel a jövőben is várható ilyen közös akció. __________________________________(KJ) A sífelvonók nyáron is érdekesek Talán furcsa ilyenkor nyáron a síeléssel, a sífelvonókkal foglalkozni, de az üzemel­tetőknek már ilyenkor gondolniuk kell a felújításokra, a karbantartásokra - mond­ta lapunknak Szalai György, a Heves Megyei Közlekedési Felügyelet út vasút osz­tályvezetője. Ha valaki új felvonót épít, idejében engedélyt kell kérnie a hatóságtól. Heves megye Bizonyára kevesen tudják, hogy a jogsza­bályok szerint a sífelvonók vasúti létesítmé­nyeknek számítanak. Értesülésünk szerint a Mátrában és a Bükk Heves megyére eső területén jelenleg 11 felvonót működtető rendelkezik engedéllyel. Ezek közül öt ma­gas kötélvezetésű, úgynevezett korongos, hat pedig alacsony kötélvezetésű, kampós, illetve tolókaros. Pillanatnyilag Kékestetőn engedélyezte­tésre vár egy tolókaros, Mátraszentistván- ban pedig egy kétszemélyes csákányos felvo­nó létesítése. Az utóbbi helyen bővítik a már meglevőt is. Érdekesség, hogy Mátra-szen- tistvánban egy-egy hídon vezetik át a sífel­vonó nyomvonalát, így oldják meg a létesít­mény és a sípálya biztonságos keresztezé­sét. Műszaki különlegesség továbbá az is, hogy az új, magas kötélvezetésű sífelvonó­nál a feszítést nem ellensúlyokkal, hanem hidraulikus munkahengerrel alakítják ki. A mátraszentlászlói szintén bővül egy tolókaros felvonóval. Az engedéllyel rendelkező sífelvonók többségét a tulajdonosok működtetik, ami többnyire garancia arra, hogy a szükséges karban­tartásokat kellő körülte­kintéssel és lelkiismerete­sen elvégzik. A hatóság feladata, hogy az éves el­lenőrzéskor meggyőződ­jön a felvonók üzembiz­tos működtetéséről. Ha szükséges, az üzemelte­tést korlátozza, vagy akár meg is tiltja a működést a hiányosságok megszünte­téséig. A Mátrában - ahol te­lente általában szerények a hóviszonyok - mindig voltak nagy álmok a síelés feltétele­inek látványos javítására. Például csaknem harminc éve már, hogy megtervezték a Mátraháza-Kékestető közötti felvonó nyomvonalát ülőszékes vagy kabinos vál­tozatra. Az elmúlt télen - az adatok szerint - mindössze 34-36 üzemelési napot jegyez­tek fel az üzemeltetők, bár a síelésre alkal­mas napok száma valószínűleg több volt. Az érdeklődők alacsony száma miatt vi­szont nem indították el a felvonót. A hóvi­szonyok okozta kényszer­üzemszüneteket hóágyúk­kal igyekeznek csökkente­ni, illetve ezekkel a síelés­re alkalmas napok szá­mát növelni. Ezek a be­rendezések a csapadék­szegény téli hónapokban is sportolásra alkalmas pályát varázsolnak az ér­deklődők elé, de az alkal­mazásuk kellő körültekin­tést igényel. Ez is - mint minden emberi tevékeny­ség - a természet rendjé­be való beavatkozást jelent. így a szakható­ságok arra törekszenek, hogy megfelelő feltételek előírásával és azok betartatásával ne sérüljön a környezetünk. (mentuszi Sífelvonók Hevesben Hely Hosszúság SzintküL (m) (m) Kákestető Déli 678,2 104,4 Galyatető Hunguest 680,9 167,09 Mátraszentistván Tátrapama 515 145.56 Mátraszentlmre Hotel Narád 336,4 65,5 Bagolyittas Érbe 279,5 44 Bánkút „H" Jelű 120 20,00% , Bánkút „1" |elü 200 17,50% Mátraszentlászló 1. 300 80 Mátraszentistván 258.5 57 Kékestető Észak 518 200 1 Mátraháza Honvéd Üdülő 100 25 Abasár - Augusztus 13-án rend­kívüli testületi ülést tartanak a te­lepülésen. A képviselők a beérke­zett pályázati anyagok alapján döntenek majd arról, hogy az új tanévtől ki igazgatja majd az álta­lános iskolát. A faluatyák emellett várhatóan határoznak az önkor­mányzat elavult telefonrendsze­rének modernizálásáról is. A ter­vek szerint a korszerűsítést célzó beruházás 700 ezer forintba ke­rülne. Apc - Jelenleg nyári szünetet tar­tanak a csaknem egy esztendeje alakult községi szabadidőklub­ban. A tervek szerint a foglalko­zások szeptemberben újra indul­nak, egyebek mellett színházláto­gatással, kirándulással és előadá­sok szervezésével. Besenyőtelek - Augusztus 8-án, vasárnap a község szülötte, Ve­res Árpád atya aranymisét celeb­rál a helyi római katolikus temp­lomban. Bélapátfalva-a képviselő-testü­let megerősítette tisztségében, s újabb öt évre megbízta a körzeti általános iskola vezetésével Firkó János korábbi igazgatót. A testü­leti ülés második felében elfogad­ták az intézmény, valamint az óvoda minőségirányítási prog­ramját és pedagógiai nevelési programját. BOCOnád - Szabályozták a külte­rületeken a növényültetési távol­ságokat. Amennyiben a szomszé­dos terület gyümölcsös, szőlő vagy zártkert, úgy élő sövény ese­tén 1-1,2 méteres távolságot kell hagyni telepítéskor, két méternél magasabbra növő cserje esetében kétméteres távolságot, míg faülte­téskor 8 méter távolságot kell tar­tani. Ez az új rendelkezés már az uniós szabályozásnak megfelelő­en történt. Dormánd - A hajdúböszörményi Rehabilitációs Kft. füzesabonyi és dormándi telephelyein mint­egy hetven csökkent munkaké­pességű embert foglalkoztat. Au­gusztus 6-án, csütörtökön közös szakmai napot rendeznek a dor­mándi telephelyen. A program reggel nyolc órakor kezdődik, a megnyitó után bemutatják a cég új dolgozóit, délután pedig zene szórakoztatja a résztvevőket. Ecséd - Huszonhét gyermek vett részt azon a cserkésztáborozá­son, amely a szülők, az önkor­mányzat és a plébánia támogatá­sával jött létre. A fiatalok Bagoly­irtáson és Mátraszentimrén töl­töttek el egy vidám hetet: túráz­tak, főztek, térképészeti ismerete­ket tanultak, tüzet raktak és még számos hasznos ismeretet sze­reztek. Egerbakta - A Bátori út mellett járdát kívánt építtetni az önkor­mányzat, hogy a gyalogosok biz­tonságosan közlekedhessenek. A település költségvetéséből ezt nem valósíthatják meg, ezért pá­lyázatot nyújtottak be a Heves Megyei Területfejlesztési Tanács­hoz. Sajnos nem jártak sikerrel, ezért újabb pályázati lehetőségek után kutatnak. A kivitelezéshez a tervek szerint legalább 15 millió forintra lenne szükség. Egerszalók a teleház megnyi­totta kapuját a faluházban. A helyszínen ingyenesen inter- netezhetnek, leveleket írhatnak számítógépeken, használhatják a fénymásoló- és a telefaxgépet a fa­lubeliek. Az új, nagyszerű lehető­ségre az „eMagyarország-pontok az esélyegyenlőségért” program keretében nyílt mód. A teleház nyitvatartási ideje: hétfőn 11 és 13, majd 17-19 óra között, ked­den 11-től 13 óráig, szerdán ugyanúgy, mint hétfőn, csütörtö­kön 11 és 13 óra között, pénteken 11-13 és 17-20 óra között. Erdőtelek - A művelődési ház­ban szeptembertől alap- és kö­zépfokú angol, valamint német nyelvtanfolyam indul. A kurzus érdekessége az lesz, hogy a köz­séget egyetemi tanárok keresik fel, s próbanyelvvizsgát is vállal­nak. Ä 420 órás tanfolyamra a művelődési házban lehet jelent­kezni augusztus 15-ig. A felmerü­lő kérdésekre pedig a nyelviskola vezetői is választ adnak a 30/225- 0863-as telefonszámon. Füzesabony a tavaly júliusi ár­vízkárok után öt és fél millió fo­rintot kapott a város a Belügymi­nisztérium vis maior alapjából, a polgármesteri hivatal tetőszerke­zete ugyanis beázott, a legfelső emelet elektromos hálózata is tönkrement. Az önkormányzat ezt az összeget további hatmillió forinttal egészítette ki, s a napok­ban meg is kezdődött a Városhá­za tetejének felújítása. A beruhá­zással várhatóan novemberre vé­geznek a kivitelezők - mondta la­punknak Gulyás László polgár- mester. GyÖngyÖS - A Vachott Sándor Városi Könyvtár technikai okok miatt augusztus 29-ig zárva tart. Ez idő alatt az olvasók az 1. szá­mú fiókkönyvtár (Platán u. 2/2) szolgáltatásait vehetik igénybe, hétfőn és kedden 10-15, szerdán és pénteken 10-17 óra között. Csütörtökön a bibliotéka szünna­pot tart. Gyöngyösoroszi - A művelődé­si ház vezetője, Nemesik Lászlóné önkormányzati képvi-

Next

/
Thumbnails
Contents