Heves Megyei Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-11 / 187. szám

2004. Augusztus 11., szerda 11. OLDAL P F , 2 3 Ki védi meg őket? A minap betértem Egerben a bel­város egyik patikájába, ahova rendszeresen járok gyógyszereim beszerzése végett. Az itteniek munkájával nagyon meg vagyok elégedve. Kedvesek, figyelmesek, mindig kapunk egy kis jó szót. Próbálnak bennünket gyorsan, szakszerűen kiszolgálni egy-két mosoly, bátorító szó kíséretében. Ezért is ütötte meg egy párbeszéd a fülemet. Az egyik ablaknál dolgo­zó gyógyszerész (asszisztens) hölgy próbálta meg felhívni az egyik beteg figyelmét arra, hogy mivel belejavított a receptjébe, azt nem válthatja ki. Az arra felírt gyógyszereket (több doboz) nem kaphatja meg. A belvárosban lakó „úri hölgy” (látásból ismerem) ar­rogánsán elkezdett veszekedni, és ecsetelni kezdte, hogy az ő menye orvos. Viszont azt nem értette meg, hogy a gyógyszerkiadásnak is megvannak a szabályai. Ha javí­tás van a receptben, azt az orvos­nak pecséttel, aláírással kell igazol­nia, hogy ő csinálta. Merthogy a recepten más nem is javíthatna)! Sajnos a hölgy ezt nem értette meg. Az állítólagos fontos receptet széttépte, galacsinná gyűrte, és a kiadó hölgy arcába vágta „piszok disznó” Itiabálással. A gyógysze­rész hölgy még mindig próbálta menteni a menthetőt, halkan, ked­vesen, de nem sikerült. A beteg „hölgy” csak üvöltözött és elsza­ladt. Mi jöhet még ezután? Ha va­laki be akarja tartani a szabályt, azt lelövik? Az itt dolgozók keze is kötve van. Hányszor halljuk a tv- ben, olvassuk az újságban, ha va­lami probléma van a vénnyel, azt a tb nem fizeti ki a patikáknak. Arra kérem a gyógyszerész (asszisz­tens) hölgyet, ne szegje kedvét ez az incidens. Továbbra is ugyanúgy lássa el a munkáját, mint eddig. Pontosan, kedvesen, s mi továbbra is meg leszünk vele elégedve. To­vábbi jó munkát kívánok nekik. K.-né (név és cím a szerkőben) Elveszített gyöngyszemek A tehetség hatalmas kincs. Elpaza­rolni, veszni hagyni pedig vétek. De mit tehet az ember, ha hiába a legjobb szándék, amikor valaki nem érzi magában a tehetséget, nem akar tenni azért, hogy ezt má­sokkal is megossza, hogy tehetsé­gével másoknak is örömet szerez­zen, hogy bizonyítson önmaga és a világ előtt. Egy pedagógus életé­ben kevésszer adatik meg, hogy gyöngyszemet találjon, az pedig, hogy ezt a gyöngyszemet ki is tud­ja csiszolni, még kevesebbszer. Húszéves pályafutásom alatt ne­kem megadatott az a szerencse, hogy egyszerre két ilyen csiszolat­lan gyémántot találjak. Immár hét éve, hogy megismer­tettem velük a néptánc és a társas­tánc alapjait. Rengeteg csoportos és páros fellépés áll mögöttünk. Minden alkalommal a díjazottak között voltunk. Két megyei szintű rendezvényen is első helyezést ér­tek el 2003-ban és ebben az évben is. A zsűri elnöke szuperlatívusz- okban beszélt rólunk. Alig pár hét­tel később egy országosan meghir­detett versenyen bejutottunk a kö­zépdöntőbe. Nagyon boldogok voltunk. El sem akartuk hinni, hogy ez velünk történik. Kétszeresen is boldog voltam. Egyrészt mint pedagógus, s mint ember, aki igazolva látja a hitét. Ők is ki tudnak törni, meg tudják mutatni, hogy mit tudnak! Hogy miért olyan fontos ez számomra? Mert roma gyerekekről van szó. Sokszor tapasztaltam a verse­nyek során az emberek szemé­ben az előítéletet, s büszke va­gyok rá, hogy hét év munka után ha kimondjuk a falunk nevét, az emberek felkapják a fejüket, s el­ismerő szavakkal illetik gyerme­keinket, a munkánkat. De nem a dicsekvés miatt ra­gadtam tollat. Szomorú a szí­vem, mert az egyik csiszolatlan gyémántom nem akar tovább táncolni! Nem akar részt venni a budapesti középdöntőn sem! Ez a gyerek annyira tehetséges, hogy szinte már fáj! De mit te­hetek, ha nem akar Oláh Ibolya lenni, megmutatni ország-világ­nak, hogy mire képesek a roma gyerekek. Tehetetlennek érzem magam, s csak azért ragadtam tollat, hogy kiírjam magamból, mennyire fáj. S ettől már csak az fájhat jobban, hogy egyszer­re két gyöngyszemet veszítek el. (név és dm a szerk.-ben) Dicséret a rendőröknek Elégedettségemnek szeretnék hangot adni a hevesi rendőrség munkájára vonatkozóan: ez év július 29-én Hevesen, a parkoló­ban álló autómba belefarolt egy másik személygépkocsi a sze­mem láttára. Szó nélkül gázt adott és elhajtott. Gyorsan a He­vesi Rendőrkapitányságon kér­tem segítséget, ahol azonnal és hatásosan intézkedtek. Fél órán belül előkerítették az elkövetőt. Fontosnak tartom, hogy ez az eset az emberek tudomására jus­son, mert dicséretet érdemel az ilyen hatásos, jól végzett munka. Dr. WollnerJudit Heves Intézkedett a jegyző Visszatér a nyugalom A Heves Megyei Hírlap 2004. júli­us 29-i számában, a levelezői ro­vatban, a „Nyugalmukat féltik” címmel megjelent cikkben felve­tett problémák megoldására a kö­vetkező intézkedéseket tettem: Az Eger, Bethlen Gábor utcában lévő söröző több mint 15 éve üze­mel, igaz, az üzemeltetők az utóbbi öt évben többször változ­tak. Az utcában lakók nyugalmá­nak biztosítása érdekében a vendéglátóipari egységben a ze­neszolgáltatást 22 óra után azon­nali hatállyal megtiltottam. Az Eger Városi Rendőrkapitányság felé átirattal éltem, melyben kér­tem, hogy ellenőrizzék a vendéglátóipari üzlet zárórájának betartását, és az utcai randalíro­zókkal szemben tegyék meg a szükséges intézkedéseket. A vendéglátóipari egységnél a kö­zeljövőben sorra kerülő átfogó felügyeleti vizsgálat lefolytatását rendeltem el. Dr. Estefán Géza Eger Megyei Jogú Város jegyzője Levelet kaptunk a Bethlen Gábor utca panaszbeadványát megfo­galmazó 25 lakójától is, akik a város jegyzőjének gyors intézkedése okán ezúton is szeretnék kifejezni köszönetüket. Mint fogalmaznak, a mai világban igazi kellemes meglepetésként érte őket a hatásos in­tézkedés. A városban a nyár folyamán egyébként nem ritkák a ha­sonló, zajos atrocitások, így a többi érintett lakónak is azt tanácsol­ják, hogy forduljanak bizalommal a város vezetéséhez, akik - mint a fenti esetben is - példás gyorsasággal jártak el. Az őket értesítő levél­lel egy időben valóban megszűnt a zeneszolgáltatás a sörözőben, és az ígért intézkedések hatására minden remény megvan arra, hogy visszaköltözik a nyugalom az utcába. _________________________■ K öszönet a tiszta élményért Sok aggodalom előzte meg azt a ki­rándulást, amit először az idén ter­veztünk a felsőtárkányi kisvasúttal a Stimecz-házig. Az aggodalom fő oka az időjárás alakulása volt, hi­szen aki nehezen tud járni, az a fel­ázott fűben megmozdulni sem ké­pes. A természet befogadott minket, gyönyörű nyári nap volt. Aki tudott, vonatozott, én egy autóval követ­tem őket (mert tolókocsiban élek), majd kettéváltak útjaink, de mind­végig hallottam a kis gép zakatolá­sát, amint a völgyben kapaszkodott fölfelé. Már alig emlékszem (hisz negyven év telt el azóta, hogy kisvo­natoztam), mit is jelent kisvasúttal a rengeteg mélyén áthaladni. Ma há­lás szívvel gondolok a miskolci Heine-Medin Utókezelő Intézet ta­náraira, dolgozóira, hogy egy életre szóló élményt adtak nekünk. Már elmondhatom, hogy életre szóló, mivel sok évfolyamtársam meghalt már azóta. Gondolom, a mai egész­séges gyermekeknek nem egy élet­re szóló emlék az, ami történt ott ve­lünk, de hogy mégse múljon el kö­szönet nélkül, kérem, hogy az új­ságban megköszönhessem a szer­vezőknek, segítőknek (adózva ez­zel a negyven évvel ezelőtt történt hétköznapi csodák művelőinek is), hogy idejüket nem sajnálták, és lel­kesen, igazi vendégszeretettel vet­tek körül minket. Köszönjük a Felsőtárkányi Rozmaring Népdal­körnek, a Felsőtárkányi Hagyo­mányőrző Néptáncegyüttesnek Né­meth Zsóka vezetésével, a Bükki Nemzeti Park igazgatóságának, az Egererdő Felsőtárkányi Erdészeté­nek, Bóta József, alias Jokes bog­rács-szakácsnak, valamint Varga József felsőtárkányi tagtársunknak, aki a főszervezője volt ennek a ki­rándulásnak. Mire a kisvonat megérkezett, a közeli tisztáson az üstben fortyo­gott a gulyás, illata belengte a kis tisztást. Az autóm kereke valószí­nű, hogy kakukkfüvet préselt, mert a gyermekkoromat idéző illat, keveredve a valószínűtlenül tiszta levegővel, szinte megrészegített. Emlékeimből felocsúdva, hagyo­mányosnépviseletbe öltözött fiata­lok perdültek könnyű léptekkel a vendégkoszorú elé, és elkápráztat­tak bennünket. Ez a csoda - Né­meth Zsóka asszonynak, az örök­ké mosolygó művésznek az irányí­tásával — könynyeket csalt a sze­münkbe. A Rozmaring Népdalkor is kitett magáért. Kissé szégyell­tem, hogy a gyönyörű magyar nó­tákat nem tudtam együtt énekelni velük, mivel a szöveget nem ismer­tem. A finom ebédet követő har­monikaszó, a hallgatás nóták, a vi­dám dalok már spontán érkeztek közénk józan szárnyakon, hála a dalos kedvű felsőtárkányi baráta­inknak. A jövő tulajdonosai mit sem törődtek a meleggel, hancú- roztak, játszottak, visongtak szere­tő és óvó pillantásunktól követve. Még a nyári zápor is megvárta, hogy leérjen a kisvonat, és a helyi autóbuszjáratra felszálljanak azok, akik azzal érkeztek. A ki­adós esőtől még az autóm is el­vesztette azt a finom porréteget, amit az erdei út kölcsönzött. Este a hároméves kislányom úgy mesélte boldogan, hogy mit látott, mintha ott sem lettem volna. Talán azért, mert ő, anya és a nagyszülők az „ejdei kisvasúttal” mentek. Igen, ezzel a szakszóval emlegette. Császár Imre elnök Mozgássérültek Heves Megyei Egyesülete Lengyel tájakon a kiskörei diákok Július közepén, egy meleg nyári napon, a kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola tanulói közül mintegy 30 fős csapattal elindul­tunk Lengyelországba. Az út egy kicsit hosszú és fárasztó volt számunkra, bár többször meg­álltunk, hogy felfrissüljünk. Késő este érkeztünk meg Namyslowba, településünk test­vérvárosába. A helyi általános iskolában kaptunk szálláshelyet. Vendéglátóink nagy-nagy szere­tettel fogadtak bennünket. Kör­bevezettek az épületben, meg­mutatták, mi hol található, ízle­tes vacsorát szolgáltak fel ré­szünkre. Szinte felsorolni is nehéz, mi­lyen élményeknek lehettünk ré­szesei. Másnap elmentünk a strandra. Vígan lubickoltunk a vízben, napoztunk a füves par­ton. Szerdán megtekintettük Namyslow nevezetességeit, jár­tunk egy jégkrémgyárban, ahol pálcikás finomságokkal kedves­kedtek nekünk. A következő na­pon Brzeg városába kalauzoltak bennünket. Ott megtekintettünk egy múzeumot, s ellátogattunk a „víziparadicsomba”, ahol még a felnőttek is önfeledten szórakoz­tak. Pénteken egy kis falu csodála­tos taván vízibicikliztünk, mely­nek több száz éves, fából készült templomát is megcsodáltuk. Este a lengyel gyerekek táncolni invi­táltak minket. Hét végén Vroclavba vezetett utunk. Láthat­tuk a Körpanorámát, majd vásá­rolhattunk szeretteinknek emlék­tárgyakat. Vasárnap az alpolgár­mester úr farmjára kirándultunk. Újszülött és nagyobbacska álla­tokkal játszhattunk, később pedig grillezett finomságokat kóstolhat­tunk meg. Délután focimérkőzést rendeztek a lengyel és a magyar diákoknak. A végeredménnyel elégedettek lehettünk: 3:2-re a ma­gyar „válogatott” győzött. Hétfőn megdöbbentő élmény várt ránk. Auschwitz és Birkenau koncentrációs táboraiban egy ide­genvezető segítségével próbáltuk feleleveníteni történelmi ismerete­inket a háborúk borzalmairól, em­beri sorsokról. Rádöbbentünk ar­ra, hogy semmi sem fontosabb az emberi életnél. Kedden ajándéko­kat vásároltunk, játékos feladatok­kal tettek bennünket próbára, és búcsúestet szerveztünk a lengyel gyerekeknek. Zuhogott az eső, így ez a programunk elmaradt. Len­gyel barátaink gondos házigazdá­nak bizonyultak. Nagyon jól érez­tük magunkat velük, apró ajándé­kokkal, figyelmességekkel hal­moztak el bennünket. Lehetősé­günk volt angolul beszélni, megis­merkedni más emberek szokásá­vá! Boldogok lennénk, ha tovább folytatódna barátságunk! Köszönjük, hogy eljuthat­tunk Lengyelországba! Horváth Brigitta és Sípos Zsanett tanulók Még egyszer a bátori óvodáról Tisztelt Hegyaljai Judit! Hivatkozva a 2004. aug. 4- én kelt levelére, amelyben megszólított, mint meg­hívottat, volna néhány tárgyszerű észrevételem a bátori óvoda működése és megszűnése körüli ano­máliákról. Legjobb tudomásom szerint az óvoda megszüntetésének gondolata már 2000-ben felme­rült (2000. márc. 29., Heves Megyei Hírlap), és már akkor is a gazdaságtalan működtetés volt az ok el­sődlegesen, másodlagosan pedig az alacsony lét­szám, amely akkor is csak 12 fő volt. Akkor a polgármester a megszüntetés melletti érvként azt hozta fel, hogy „Bátorban sok az idős, rászoruló ember, munkahely nincs. Tudomásul kell venni, hogy az óvodát csak a többi rászoruló terhé­re tudjuk fenntartani.”. A következő években (2001-2002) a létszám tovább csökkent, de a meg­szüntetés helyett az akkori polgármester az óvoda személyzetét fegyelmi úton eltávolította, és helyébe a most felszámolt óvoda vezetőjével (feleségével) kötött munkaszerződést és tanulmányi szerződést. Figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy akkor már létezett az az MT rendelet, amely meghatározza az óvodák gazdaságos működését (min. 20 fő). Ugyanakkor, hogy a hiányzó létszámot pótolják, ellentétes módon az óvoda alapító okiratával, amely kötelező érvényű mindenkire, és amelyben csak a saját területi ellátás szerepel, az óvodavezető a szomszédos településekről szervezett létszámot a feltöltéshez a fenntartó önkormányzat előzetes és utólagos hozzájárulása nélkül. A 2003/2004. tanév­ben az önkormányzat 10 gyerek után kapta az álla­mi normatívát, ebből 4 gyerek a szomszéd telepü­lésről járt a bátori óvodába. Ez komoly működési zavarokat okozott az önkormányzat költségvetés­ében. A legutóbbi költségvetési évben az állami nor­matíva 3,4 millió Ft, az önkormányzati hozzájáru­lás ennek következtében 5,4 millió Ft. Ezen tények ismeretében került sor arra, hogy az önkormányzat szakértőket bízott meg a működési jogszerűség vizsgálatával és a lehetséges megoldás megvalósítására, amelyet a kifogásolt meghívottak az ominózus testületi ülésen terjesztettek elő. Ugyanakkor a tiszteletre méltó képviselőnő csak ar­ra tudott hivatkozni, hogy a település jövője forog veszélyben azzal, ha bezárják az óvodát, holott a te­lepülés jövője szempontjából az volna az érdek, hogy a környező települések összefogjanak, és a kor elvárásainak megfelelő oktatási és nevelési in­tézményeket alakítsanak ki. Furcsának tartom azt is, hogy mint önkormány­zati képviselő, az eskütételkor nem győződött meg arról, hogy az önkormányzat egyetlen intézménye milyen körülmények között működik, és hogy jog- szerű-e a területen kívüli gyerekek befogadása, és annak a költségvetési fedezete megvan-e. Mert leg­jobb tudomásom szerint a költségvetési törvényben van meghatározva az intézmények működésének fedezete. Attól való eltérés csak a közösség kárára történhet meg, amelyért a képviselők felelősek. Ha az intézményvezető elkövette ezt a hibát, akkor a fenntartó képviselő-testületnek és különösen azon tagjának lett volna kötelessége felszólítani a törvé­nyesség betartására, aki sajnálatos módon épp az ellenkezőjét teszi annak, amit a jog előír. Tehát összegezve: a fent hivatkozott levélnek a mondanivalóját nem értem, mert szerzője hiába hangsúlyozza, hogy a település érdekeit nézi, a szava­ival és a tetteivel épp az ellenkezőjét bizonyítja. Nem tisztem a fent nevezett önkormányzat testületének védelme, de legjobb tudomásom szerint mindent el­követtek annak érdekében, hogy a jogszabályoknak megfelelően működtessék az intézményt. Nem a „személyes bosszúvágy” vezérelt a volt polgármester feleségével szemben, hanem a józan racionalitás. Kérem a fent leírtak gondos tanulmányozását, és amennyiben ezen írásom kevés volna, akkor kérem, hogy az önkormányzat irattárában megtalálható, 2000. március 29-ig visszamenőlegesen az óvoda bezárásának előzményeit tanulmányozza át, és ha mód van rá, álláspontját változtassa meg, vagy ha nem tudja, akkor adjon alternatívát arra, hogy az ön- kormányzat milyen pénzügyi forrásból tudná meg­oldani az óvoda működtetését ilyen kis létszámmal. Tüske Emil Egyeztethetnek a betegek Lesz telefon a rendelőben 40 éves osztálytalálkozó Jó volt újra együtt lenni Távollétem miatt a 2004. július 22., 28. és 30-i számban megje­lent cikkekre, Vincze Imréné szajlai polgármester, az alábbi­akban kívánok élni közlési lehe­tőségemmel: nem tudok olyan problémáról, hogy a háziorvo­sunk ne fogadná azokat a bete­geket, akik elfeledkeznek vagy valami oknál fogva nem tudnak bejelentkezni. A jogszabályi elő­írást mindannyiunknak el kell fogadnunk és meg kell szok­nunk. Időpont-egyeztetésre mindhá­rom településen van lehetőség rendelési időben. Az ószajlai te­lepülésrészen lévő orvosi rende­lőt a szajlai önkormányzat mű­ködteti, ahol eddig is rendelke­zésre állt a vonalas telefon. Az Újtelepen található orvosi rende­lőt a terpesi önkormányzat mű­ködteti, itt valóban nincs vonalas telefon, de a kivitelezése folya­matban van, hiszen a szajlai ön- kormányzat kezdeményezte ezt. A háziorvosunk rendelési időn kívüli elérhetőségére a két ön- kormányzat, Szajla és Terpes már pár éve vásárolt mobiltele­fon-készüléket a háziorvos szá­mára, amin elérhető kell, hogy legyen. Egyre több jogszabályi kötelezettség hárul az önkor­mányzatokra, azonban az állam nem biztosítja hozzá a megfelelő anyagi támogatást. Mindezek el­lenére úgy gondolom, hogy az önkormányzatok próbálnak az elvárásoknak megfelelni. A jövő­ben is arra törekszünk, hogy a lakosság minél komfortosabb körülmények között vehesse igénybe az egészségügyi szol­gáltatást. Vincze Imréné polgármester Besenyőtelken július 31-én tar­tottuk meg az 1964-ben végzett mindkét osztály közös találko­zóját. A templom harangja szó­lított minket. A hálaadó szent­misén megemlékeztünk el­hunyt társainkról is. Jelen volt mindkét osztály osztályfőnöke párjával együtt, Rubóczki Andrásné és férje, valamint Bóta Gyula és felesége. Utána átsétáltunk az iskolába, ahol „becsengettek” az osztályfőnö­ki órára. Meghatódva ültünk be a padba. Osztályfőnöknőnk szeretettel köszöntött minket, majd névsor szerint feleltünk a feltett kérdésre: mi történt vele­tek az eltelt évek alatt? Érdek­lődve hallgattuk egymást, hol mosolyogva, hol könnyes szem­mel egy-egy életút hallatán. Büszkén beszéltünk gyermeke­inkről, unokáinkról, de össze­szorult a szívünk és elcsuklott a hangunk, amikor elvesztett sze­retteinkről esett szó. Az „óra” végén az iskolai ebédlőbe men­tünk. Ott szépen feldíszített te­rem és megterített asztal várt bennünket, sok-sok finomság­gal. Hajnalig beszélgettünk, énekeltünk, táncoltunk. Jó volt i együtt lenni, egymásra figyelni. Ezúton is köszönjük Veresné Marikának és Szabóné Juliská­nak a lelkes szervezést. Bízunk abban, hogy nem ez volt az utolsó ilyen hangulatos összejö­vetel, s hogy néhány év múlva újra együtt idézhetjük fel a múlt legszebb pillanatait, s életünk fontos állomásait. Kívánok min­den osztálytársnak és tanára­inknak jó egészséget! A résztvevők nevében: Atkári Lajosné Dani Jolán Füzesabony

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents