Heves Megyei Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-07 / 157. szám

4. OLDAL MEGYEI KÖR KÉP 2004. Július 7., szerda ______ A hőguta ellen Ezen a nyáron később köszön­tött be a kánikulai forróság. Az elkövetkező napokban a meteo­rológusok előrejelzése szerint fel kell készülnünk a 35 Celsius-fok feletti hő­mérsékletekre is, amely az egészséges embere­ket is megviselheti. Fejfájás, szédülés, hányinger, általános rossz közérzet. Ezek a hőguta tünetei. Dr. Berhés István, a Markhot Ferenc Megyei Kórház főorvosa elmondta, hogy a leg­veszélyeztetettebbek az idősek, a gyerekek, a szív- és keringési elégtelenségben szenvedők, a cu­korbetegek, és azok, akiknek magas a vérnyomása. Ha kánikulában hosszabb időt töltünk a tűző napon, vagy zárt, levegőtlen helyiségben tar­tózkodunk, felborul a szerveze­tünk víz- és sóháztartása, felsza­ladhat a vérnyomásunk. Ezért ezeken a napokon az átlagosnál több folyadékot kell fogyasztani. A főorvos arra figyelmeztetett, hogy ne cukros üdítőket és gyü- mölcsleveket igyunk, hanem le­hetőség szerint ásványvizet, ab­ból is inkább a szénsavmenteset. Ha valaki hőgutát kap, azon­nali folyadékbevitellel segíthe­tünk a bajon. Célszerű ellenőriz­ni a vérnyomást is, ha van ott­hon erre szolgáló ké­szülékünk. Ha súlyo­sabb a helyzet, hívjunk orvost, vagy szállítsuk be a beteget a kórház sürgősségi betegellátó osztályára, ahol megfe­lelő kezelésben része­sül, esetenként néhány napig bent is tartják. Általános tanács, hogy a beteg emberek kánikulában véletlenül se menjenek ki a napra. Marad­janak inkább a lakásban, vagy keressenek a kertben, parto­sabb közterületeken árnyékot. Az idősek, bármily dolgosak is, tartózkodjanak a kerti, mezei munkától. A gyermekeknél különösen ügyelnünk kell a folyamatos fo­lyadékpótlásra, mert ők a játék hevében hajlamosak megfeled­kezni erről. Nem hangsúlyozha­tó eléggé, hogy a tűző napfény a legártalmasabb a csecsemők szá­mára, így ők napvédő sapka nél­kül nem tartózkodhatnak a sza­badban a déli órákban. Történelmi íjászverseny * EGER - Nyolcadik éve rendezik meg a Dobó István Vármúzeumban a történelmi íjászversenyt. Ezen a hét végén ismét a történelmi fegy­verrel bánni tudóké a főszerep: szombaton és vasárnap külön kate­góriákban mérik össze állóképességüket a nők, a férfiak és a gyere­kek. A változatos versenyszámok teljesítése után vasárnap hirdetnek eredményt. Új bútorok a lakásotthonban ■ EGERSZALÓK - A Hétszínvirág Gyermekotthon helyi lakásottho­na új szobabútorokkal, kerti pavilonnal és gyermekjátékokkal gaz­dagodott mintegy 150 ezer forint értékben. Nagy István, a Fenstherm Kft. tulajdonosa gyermeknap alkalmából ajánlotta fel az összeget az­zal a szándékkel, hogy a tizenkét itt nevelkedő gyermek szebb, ott­honosabb környezetben tölthesse napjait. A nemes cél érdekében Szabó Sándor, a Tengely Közmű Kft. ügyvezetője további 50 ezer fo­rinttal támogatta az otthont. Kárpátosok túrája a Tátrába ■ EGER - A Kárpát Egyesület Egri Csoportja az idén is megszervezi ha­gyományos tátrai túráját. Az augusztus 12-től 17-ig tartó kirándulás során útba ejtik a gyönyörű magashegyi völgyeket, a bő vizű hegyi patakokat és vízeséseket, valamint a festői szépségű hegycsúcsokat. A kalandvágyóbbak a menedékházas programot választva öt nap alatt szelhetik át kelet-nyugati irányban a Tátrát, míg az extrém túrá­zást kedvelők bekapcsolódva az egyesület Kárpát Koszorú túrájába, végigmehetnek a hegység főgerincén. A részletekről Köves Gyula tú­ravezetőnél érdeklődhetnek a 20-326-4943-as telefonszámon. Adj vért, életet adsz! 1 BÉLAPÁTFALVA, SZIHALOM - A Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete és az Egri Vértranszfúziós Állomás csütörtökön 9-től délután 3 óráig a bélapátfalvai Öregek Napközi Otthonában, míg pénteken délelőtt 9-től 13 óráig a szihalmi általános iskolában várja az önkéntes véradókat tb.-kártyájukkal és személyi igazolvá- nyukkal együtt. ______________________________________■ FO TÓ: ÖTVÖS IMRE Alkotó rajztanárok Sírok A Heves Megyei Önkormányzat Pe­dagógiai Intézete, a Siroki Önkor­mányzat és a Heves Megyei Művelő­dési Központ szervezésében immár 15. alkalommal rendezik meg a rajztanárok alkotótáborát. Ezúttal huszonhaton jelentkeztek az ország különböző településeiről a közös munkára, többségük évek óta vis­szajár a festői szépségű faluba. A kurzus tegnap délután az alko­tók által készített művekből rende­zett kiállítás megnyitójával kezdő­dött. A polgármesteri hivatal ta­nácstermében Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke köszön­tötte a résztvevőket, majd méltatta a közös alkotás szépségét. Mától az általános iskola tanter­mei alkotóműhelyekké válnak, s benépesülnek a különböző techni­kákkal dolgozó művésztanárokkal, akik két héten át élvezik a helybeli- ek vendégszeretetét. __________■ Tegnap a résztvevők műveiből rendezett kiállítással kezdődött a kurzus A forróságban apad a Tisza alvize (Folytatás az 1. oldalról) A szakaszmérnök az alvíz csökkenő szint­je ellenére a hajózás kiszolgálását nem látja még veszélyben.- Köszönhetjük ezt annak, hogy úszó kotróhajónk időben kitisztította a zsilip­csatornát. A mederaljból kiemelt 15 ezer köbméternyi finom hordalék most a zagytérben szárad, s majd építési anyag­ként értékesítjük, illetve saját célra is tárolunk belőle. A néhány napja itt át­hajózó, nagy francia luxus utasszállító miatt sincs egyelőre izgulnivalónk, július 9-én kora délelőtt ismét ideérkezik, majd új vendégeivel a fedélzetén tovább halad Tokajba. Fejes Lőrinc szerint a francia író, Victor ák előzetes kiskörei bejelentkezése után - la- Hugo nevét viselő motoros zsilipelése most púnkból értesülhet pontos érkezéséről. Az azért érdekesebb manővernek ígérkezik, első alkalommal szinte percre pontosan be­mert - mint utaltunk rá - az alvíz csaknem két métert apadt. Az sem elképzelhetet­len, hogy az érkezésekor elen­gedett víztömegből kap úgy­nevezett vízpárnát. A hajó fel­készült kormányosa azonban legutóbb nagyon ügyes volt, ezért valószínűleg minden kül­ső segítség nélkül ezúttal is probléma nélkül beáll a 82 mé­ter hosszú hajóval a 85 méteres zsilipkamrá- tartották a zsilipelésre kért időpontot, így a ba. Aki látni szeretné a Közép-Tiszán eddig Kötivizig kiszolgáló egységének nem kellett megforduló legnagyobb hajót, az - a franci- várakoznia. (budavári) Párolgási veszteség Fejes Lőrinc szerint a reggeli és az esti 20 fok felett, illetve a napközbeni 30 Celsius-fokot meghaladó forróságban a Tisza-tó vízszintje legalább egy centimétert apad. Ez nem kevés, mivel a 127 négyzetkilométeres tározón napi egy­millió köbméter viz párolog el. A beérkező kisvizes utánpót­lás elosztásakor a következő időszakban - ha tényleg be­köszönt a kánikula - ezzel is komolyan számolniuk kell. Nehéz időszakon vagyunk túl. Átmeneti idők, átmeneti élvezete vésett jelet ránk. EB után, olimpia előtt. Gondolkodás helyett kábult, síkos interregnum. Lassan kimú­lik végre a mecseki tigris is. Hírér­téke eredetileg is alulról piszkálta a . nullát. Hiába a média, és az unatkozó nagycsoportosok min­denre elszánt erőfeszítésének. Egy-egy agyhalott nyári szerkesz­tő bukik rá még olykor-olykor a klaviatúrára, de valahogy így se igazán sikerült maradandó ide­genforgalmi toborzó jelképpé tur­bózni, mint a skót felföldön a zsí­ros üzletnek, de annál orbitáli- sabb átverésnek tűnő Nessit. Legutóbb egyébként a Parla­ment tükörtermében látták a me­cseki tigrist, ahol az államfő biz­tosította legmelegebb rokonszen- véről, és a két fél kölcsönös és megbonthatatlan jó viszonya je­gyében a köztársasági érdemke­reszt, a babérokkal és gránátal­mával kitüntetésre gombostűzte, Fél hét Gépikóla aztán betette a rovargyűjtemé­nyébe. Délután M. Péterrel és 0. Viktorral pózolt, amint a négypárti egyeztetés sűrűjében villant fekete-sárga csíkos bundá­ja. Este azután az EB-döntő szak­kommentátoraként alakított, ra­dikálisan szakítva az olyan mon­datokkal, mint: „nem tudták gól­ra váltani a kínálkozó helyzeteket,,, másfelől így a „vég­ső elszámolásban a kihagyott le­hetőségek megbosszulták magukat,,. A mecseki tigris egy­szerűen csak belebömbölt a ka­merába, valószínűleg ő lehet a magyar labdarúgó-válogatott so­ron következő kapitánya. Egyéb­ként az EB hazai szakkommentá­torainak teljesítményét figyelve, az már kiderült, hogy verbális fo­ciban szinte verhetetlenek va­gyunk, beszélni már nagyon tud­nunk róla, labdarúgni még nem. Mellesleg talán a görögök lettek a bajnokok. Ennyit róluk, a feltét­len gratuláció mellett. A teuton edző ím hol bebizonyította, hogy a tikkadt, fejletlen és szegény me­diterrán térségbe is sikeresen ex­portálható a fantáziátlan, játék­gyilkos, jellegtelen - de, úgy tű­nik: eredményes! - német labda­rúgó-iskola. Persze, nekünk le­gyen mondva, ez a gépikóla ízű futball, fognánk mi itt ki a lovakat a mester hintájából, innánk pezs­gőt az atlétájából, ha lehetnénk a fröccsöntött görög csapat szurko­lói helyébe. Majd, amikor Budapest olimpi- ászt rendez. Ha emlékszik még netán valaki a 2002-es zajos vá­lasztási kampány idején a jelenle­gi ellenzéki párt által sebtében fölengedett jókora lufira, meg alá­írásgyűjtésre. Tigris a Mecsekben. Itt tar­tunk. Ez a valóság. Innen kell nyerni. KOVÁCS JÁNOS Ingyenes úszás Eger A létminimum alatt élő csalá­dok nem vihetik üdülni, nem küldhetik táborozni a gyereke­iket. Sok szülő még azt a „luxust,, sem engedheti meg, hogy úszásoktatásra írassák be őket. Ezért az Egri Cigány Kisebb­ségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Gyermek-, Ifjúsá­gi és Sportminisztérium hal­mozottan hátrányos helyzetű­ek sportbizottságához, és si­kerrel jártak. A tegnapi testüle­ti ülésen Nagyné Váradi Anna elnökhelyettes elmondta, hogy százötvenezer forintot nyer­tek. A pénzből a standbelépőt és az úszómester munkadíját fizetik ki. Az úszásoktatást szervezett formában tervezik, ezért vár­hatóan szeptemberben állítják össze a névsort, hogy kik ve- hetnek részt a tanfolyamon. ■ Abasár - A településen évek óta problémát okozott az egykori, 20 hektáros, rekultivált bányaterü­let. Az ingatlant annak idején kü­lönböző szerkezetű földréteggel töltötték fel, ezért a lezúduló csa­padék hatására a talaj megsül­lyedt, s csaknem négy méter mély vízmosások alakultak ki. Ezek veszélyt jelentettek a magas biológiai értékű szőlő-törzsültet­vényekre. A probléma megoldá­sára a polgármesteri hivatal a Mátrai Erőmű Rt.-hez fordult se­gítségért. A társaság megközelí­tőleg négyszáz teherautónyi föld­del újra feltöltötte a területet. A költségek elérték a 6 millió forin­tot, amiből egymilliót az önkor­mányzat, a fennmaradó összeget pedig az erőmű és a bánya bizto­sított. Apc - Kovács Kálmán falugaz­dász csütörtökönként délelőtt 8- tól 10 óráig tartja fogadóóráit az Ady Endre Művelődési Házban. A bányász nyugdíjasok fogadó­órája ugyanezen a napon déldőtt 9-től 11 óráig tart az intézmény­ben. A kultúrházban működő szakkörök nyári szünetet tarta­nak. A hétfőnkénti aerobik, vala­mint szerdánként a jóga és a nép­dalköri foglalkozások továbbra is várják az érdeklődőket. Bátor - Az óvodában, változatos programokkal várják a vakációzó diákokat és óvodásokat. A sza­badidő értelmes eltöltése érdeké­ben kirándulásokat, különböző játékos versenyeket szerveznek, a kisebbek pedig udvari pancso­láson, homokvárépítésen vehet­nek részt. A gyerekeket a reggeli óráktól délután két óráig várják. A nyári szünet július 19-én kez­dődik az oviban, a szeptemberi kezdéskor pedig a Heves Megyei Közoktatási Alapítvány pályáza­tán nyert összegből új berende­zési tárgyak várják a kicsiket. Bélapátfalva - a Közép-ma­gyarországi Regionális Fejlesztési Rt. ma és holnap 9 órától pályá­zatíró tréninget rendez a Művelő­dési Házban. A rendezvényen nemcsak az önkormányzatok, hanem az egyesületek és a civil szervezetek képviselői, valamint az érdeklődő magánszemélyek is részt vehetnek. BOCOIlád - Folyamatosan rende­zik a helyi temető környezetét. Ugyanakkor a munkálatokat las­sítja, hogy a régi temetői rész­ben számos elhagyott, gondozat­lan sír is található. Az önkor­mányzat szeretné, ha jelent­keznének mindazok, akiknek a rokonai nyugszanak a kegye­leti helyen, de a sírok gondo­zására az utóbbi időben már nem volt módjuk. Nem szeret­nék ugyanis azt, hogy csak a ké­sőbbiekben derüljön ki: a látoga­tó már nem találja a nyughelyét. A rendezés során a régi síremlé­keket nem semmisítik meg, ha­nem egy sírparkba gyűjtik majd azokat. Boldog - A művelődési ház úszótanfolyamot szervez július 12-től a hatvani strandon. A csak­nem kéthetes kurzusra elsősor­ban gyerekek jelentkezését vár­ják. ECSÓd - Tegnap tartotta tanács­kozását az önkormányzat kultu­rális bizottsága. A grémium tag­jai megvitatták a közelgő falu­nappal kapcsolatos teendőket. Eger - A nyári periódusban - jú­liusban és augusztusban - a Markhot Ferenc Megyei Kórház rendelőintézetében az összes dél­utáni szakrendelés szünetel az ál­talános szabadságolás miatt. A betegeket délelőtt fogadják a vizsgálatokra. Egerszalók - A Faluházban megnyitotta a kapuját a Teleház, ahol a település lakói ingyenesen internetezhetnek, használhatják a számítógépeket, a fénymásoló berendezést és a telefaxot. A ter­met az „eMagyarország pontok az esélyegyenlőségért” program keretében, pályázati támogatás­sal adták át a nagyközönségnek. A Teleházat hétfőn 11-13 és 17- 19 óra között, kedden 11-től 13 óráig, szerdán 11-13 és 17-19 óra között, csütörtökön 11-től 13 óráig, pénteken 11-13 és 17-20 óra között látogathatják az ér­deklődők. Egerszólát - A testületi ülésen a képviselők megalkották a tör­vény értelmében a helyi rendele­tet a talajterhelési díjról. Július 1- jétől 120 forintot kell fizetni köb­méterenként azoknak az ingat­lantulajdonosoknak, akik nem kötöttek rá a kiépített szennyvíz- csatornára, és nem tudják iga­zolni, hogy zárt rendszerű táro­zójukból rendszeresen elszállít­tatják a szennyvizet. A mennyi­séget az ivóvíz-mérőóra állása alapján határozzák meg. A csa­tornára kedvezményesen is rá­csatlakozhatnak az érintettek, ha a szociális helyzetükre tekintet­tel jóváhagyja ezt a szociális bi­zottság. Az egyedi elbírálás alap­jául szolgáló kérvényt a polgár- mesteri hivatalban adhatják le a falubeliek. Erdőtelek - a nyáron folyama­tos programokkal várják a gyer­mekeket a művelődési házban. Hétfőn, szerdán és pénteken szakemberek irányításával ta­nulhatnak a nebulók kézműves technikákat, de sportolási lehető-

Next

/
Thumbnails
Contents