Heves Megyei Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-19 / 167. szám

9. OLDAL EletMód HEVES “g1 HÍRLAP-----­i jszás Mutina Ágnes ifjabb érmet szerzett a lisszaboni ifi Eb-n 14. oldal Vízilabda Szuperdöntőbe jutott a világ­ligában a magyar válogatott 14. oldal Birkózás Virág Lajos Varsóban tartot­ta az olimpiai főpróbát 15. oldal M O Z A Változóban a diákok felvételi stratégiája A tovább tanulni szándékozó középiskolások egyre rugalmasabban és többirányúan tervezik pályájukat, és megnőtt azok aránya, akik főiskolára és egyetemre egyaránt beadják majd je­lentkezésüket a kétszintű érettségi rendszerében. 2003-ban a FISZ Országos Középiskolai Ku­tatása azt mutatta, hogy a kérdőívkitöltők 47 százaléka egyetemre, 41 százaléka főiskolára ké­szül, és mindössze 8 százalékuk jelentkezik majd mindkét képzési szintre. Idén a felmérésben részt vevő 655 középiskola 34.004 10-12. osztályos tanulóinak már 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy párhuzamosan jelentkezik majd egyetemre és főiskolára is. A korábbi évekhez ké­pest egy másik jelentős változás is megfigyelhető. A mostani felmérés során sokkal többen bi­zonytalankodtak az érettségi és a felvételi sikerességével kapcsolatban, mint két éve. A fiúk valamivel magabiztosabbak, illetve optimistábbak, mint a lányok, és a végzős évfolyamra já­rók is biztosabban készülődnek a megmérettetésre, mint a 10. és 11. évfolyamosok. A kommunikáció az élen A továbbtanulási stratégiák vál­tozását jelzi az is, hogy a fiatalok átlagosan 1,6 pályát jelöltek meg felvételi céljaik között, ami lénye­gesen több a tavalyi átlagnál. 2003- ban több pályát a kérdőívki­töltők 16 százaléka jelölt meg, és ez az arány idén 44 százalékra nőtt. A legdivatosabbnak idén a kom­munikáció bizonyult (26%), mely a bölcsész és a jogi szakmák vá­lasztásával járt együtt a leggyak­rabban. Az idei jelentkezési sta- üsztikák is a szak egyre nagyobb népszerűségét mutatják, hiszen a főiskolai kommunikáció szak 2004- ben a harmadik legnépsze­rűbb főiskolai képzésnek bizo­nyult. A túljelentkezés ezen a pá­lyán - a felmérés tanulságai sze­rint - pedig a következő években, a kétszintű érettségi rendszerében vizsgázók körében tovább nő majd. A gazdasági pálya, mely idá­ig a toplista élén szerepelt, a 10-12.-es diákok körében idén 23 százalékkal a második helyre szo­rult. A két slágerszakma mellett a bölcsész (18%), az informatikai (15%), a műszaki (13%) és a jogi (12%), művészeti (12%) pályák bi­zonyultak a legnépszerűbbeknek. Hódít a világháló A stratégiák mellett a felvételiről való tájékozódásban is változások figyelhetők meg. Az internetnek ma már kitüntetett jelentősége van a fiatalok körében: a diákok 57 százaléka a világhálóról szerzi az oktatással kapcsolatos információ­kat. Érdekes, hogy míg a felnőtt la­kosság körében a férfiak nagyobb valószínűséggel használják a vi­lághálót, mint a nők, a középisko­lásoknál nincsenek nemi különb­ségek. Sőt évfolyamok szerint sem állapíthatunk meg eltéréseket: a fi­atalabbak is ugyanolyan természe­tességgel keresik az információkat a hálón, mint az érettségizők. Más médiumok esetében azonban már jelentősek az eltérések. A végzős ­12.-es - diákok célzottabban, a té­mára specializálódott lapból tájé­kozódnak a felvételiről és a két­szintű érettségiről, míg az alsóbb évfolyamon tanulók inkább az ál­talános, közéleti információforrá­sokat jelölték meg gyakrabban. A tájékozódási források toplistáján második helyen a televízió áll, me­lyet a napilapok, a rádiók és a ma­gazinok követnek. Oktatással kap­csolatos hírlevelet e-mail-címére a tovább tanulni szándékozó diákok ötödé kap. A legtöbben a FISZ Or­szágos Oktatási Hírleveléből tájé­kozódnak, mely a diákok 9 száza­lékához jut el, a Sulinet hírlevelét 7 százalékuk, a Felveteli.hu tájékoz­tatóját 5 százalékuk, míg az Orszá­gos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) levelét 2 százalékuk kapja. Ponthatárok: július 20-án A világhálónak az oktatással kapcsolatos tájékozódásban a fel­vételi ponthatárokkal kapcsolat­ban kitüntetett, jelentősége van. Ugyanis a nyomtatott sajtót meg­előzve, közvetlenül a ponthatárok kihirdetését követően - július 20- án éjjel - a FISZ portáloldalán megtalálhatóak lesznek az idei hi­vatalos felvételi ponthatárok, me­lyeket az OFI bocsát rendelkezés­re. Az érdeklődők a www.fisz.hu A tanulók egyharmada nyilatkozott úgy, hogy párhuzamosan jelentkezik majd egyetemre és főiskolára (Felvételünk illusztráció.) FOTÓI PILISY ELEMÉR oktatási portálról négyféle formá­tumban tölthetik le az adatbáziso­kat számítógépükre, illetve pályák szerinti bontásban is megtalálhat­ják az aktuális adatokat. Aki azon­nal értesülni szeretne az eredmé­nyek publikálásáról, annak érde­mes regisztrálnia a kétheti rend­szerességgel megjelenő elektroni­kus Országos Oktatási Hírlevélre is, ami a megadott e-mail-címre érkezik majd, és exkluzív külön- számában kizárólag a ponthatá­rokkal foglalkozik. Aki nyomta­tott formában szeretné böngészni a táblázatokat, ezt is megteheti, hiszen július 22-én az Egyenes út az egyetemre felvételi hírújság Ponthatárok különszámmal jele­nik meg. A www.fisz.hu oldalon bárki ingyenesen regisztrálhat a FISZ Országos Oktatási Hírlevelé­re, illetve térítésmentesen rendel­heti meg az Egyenes út az egye­temre felvételi hírújság Ponthatá­rok különszámát. Forma-1: a tartósság próbája A nagy nyári hőség a madaraknak is árthat A tartósság próbája A Form-1 -ben u anyagok tartóssága és magbfíhatósága a sikert befolyásoló fontos tényeiók. A fontos aftatréuek .élettarta­ma* emellett a pilóták biztonságának rátegát is jelenti Ml meótiif tart ki a Forma-i-ben? I futam A kufAmgUíttík Mtiíny töíénteadMit alatt mo Otum foto how*«* a Ijttm meÉtoto Allianz i A Forma-1-ben az anyagok tartóssága és megbízhatósága a siker és természetesen a pi­lóták biztonságának is alapve­tő feltétele. Nem lehet ez más­képp egy olyan versenysoro­zatban, ahol a gépek teljesítő- képességük felső határán üze­melnek, és így lesz ez a szu­pergyors Brit Nagydíjon is. A közutakon természetesen nincs ekkora terhelés, de - fi­gyelmeztet az Allianz Techno­lógiai Központjának szakértő­je - a közlekedés során legin­kább igénybe vett elemek, mint például a fékek és a kere­kek, bizony külön odafigye­lést igényelnek. A Forma-l-et gyakran egysze­rűen csak számokkal jellemzik, nagy számokkal. Amikor a szu­pergyors silverstone-i pálya cél­egyenese végén egy versenyautó óránként 300 kilométeres sebes­séggel zuhan a híres Copse-kan- yarba, leginkább egy éppen kitör­ni készülő vulkánhoz hasonlít. A percenként 19.000-es fordulatszá­mon a dugattyúk 25 méter/má- sodperc sebességgel mozognak, és 550 liter levegőt szívnak be! Fé­kezéskor, amikor a fékelemek összeérnek, a féktárcsa egyetlen másodperc alatt 1000 Celsius-fo- kosra izzik. Az erős rázkódás elle­nére a sebességváltónak a futam alatt mindvégig precízen és meg­bízhatóan kell kapcsolnia: egy verseny alatt körülbelül 2600-szor váltanak sebességet a pilóták, de az olyan kanyargós pályákon, mint például a monacói, a váltá­sok száma elérheti a 3100-at is. A számokból tisztán látszik, hogy a Forma-l-es versenyautók teljesítőképességük felső határán üzemelnek, és minden egyes al­katrészük elképesztően magas terhelésnek van kitéve. Ezzel megbirkózni csak olyan, a csúcs- technológiát képviselő anyagok­kal lehet, mint a szén, a magnézi­um és a titán. Mindhárom anyag­ban közös, hogy miközben rend­kívül könnyűek, hallatlanul tartó­sak is. Ezzel együtt az egyes al­katrészek élettartama meglehető­sen különböző: a kuplungot pél­dául minden verseny után cseré­lik, de a titánból készült sebváltó­ház egy egész szezont is kibír. Az alkatrészeket természetesen fo­lyamatosan és alaposan ellenőr­zik, szükség esetén, de gyakran inkább a biztonság kedvéért is cserélik őket. A motorokkal szemben alap- követelmény a megbízhatóság. A 2004-től érvényes „egymotor- szabály” értelmében ugyanis egy-egy nagydíj teljes hétvégéjét autónként egyetlen motorral kell teljesíteniük a csapatoknak. A motornak most már nemcsak a versenyen kell jól „muzsikálnia”, hanem a szabadedzéseken és az időmérő edzésen is, ami - a ko­rábbi évekkel összehasonlítva - körülbelül dupla megtett távolsá­got jelent. Kétségtelen, hogy a versenyautó legbiztosabb pontja a monocoque, a pilótát körülve­vő szénszálas anyagból készült biztonsági cella. Ez szinte el­pusztíthatatlan. A hosszú élettartamú alkatré­szeket célzó fejlesztések eredmé­nyeként a közúti járművekben is egyre tartósabb és megbízhatóbb anyagokat, alkatrészeket hasz­nálnak. Ez biztonsági szempont­ból a legfontosabb, de természe­tesen az autótulajdonosok szá­mára anyagi kérdés is. A Forma- 1-től eltérően a közúton persze nincs szükség az autó tel­jes szétszerelésére minden hosz- szabb út megtétele után, de - fi­gyelmeztet Dr. Harthmul Wolff, az Allianz Technológiai Központ szakértője - a szükséges szervi­zek és ellenőrzések nélkül csak veszélyes illúzió a biztonság. Kü­lönösen a közlekedés során legin­kább elhasználódó alkatrészek esetében, mint például a fékek és az abroncsok. Bizony a „vállas” féktárcsa, a sérült, esetleg rossz nyomásértékre felfújt gumi vagy az elhasználódott lengéscsillapító drasztikusan növeli a balesetek kockázatát. ■ Ezekben a nyári hetekben talán kevesen gondolnak arra, hogy a hőség nemcsak az embereket, hanem a madarakat is próbá­ra teszi, ezért örömmel fogadják a segítséget Egy itató vagy kerti tó a környék egész madárvilágát a kertbe csalogathatja. Az hatónak főleg a meleg, száraz nyári hónapokban van nagy jelentősége, de a madarak egész évben szívesen használják. Fontos, hogy a fürdő madarak is belássák a területet, de egy biztonságos bokor is legyen a közelben. Ennek hiányában a macskák szomorú pusztítást végezhetnek. A Magyar Madárta­ni és Természetvédelmi Egyesület (MME) „Madárbarát kert,, programján keresztül is igyekszik erre felhívni a figyelmet Magyarországi A hőség nemcsak az embereket, hanem a madarakat is próbára te­szi, ezért örömmel fogadják a se­gítséget. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) „Madárbarát kert,, prog­ramján keresztül is igyekszik erre felhívni a figyelmet. Egy itató vagy kerti tó a kör­nyék egész madárvilágát a kertbe csalogathatja. Az itatónak főleg a meleg, száraz nyári hónapokban van nagy jelentősége, de a mada­rak egész évben szívesen hasz­nálják. Különösen szeretnek benne fürödni a rigók, a vörösbe­gyek, a kék cinegék. Fontos, hogy ne legyen a tűző napon a víz, mert ak­kor hamar felmeleg­szik. Legideálisabb egy olyan félárnyékos hely kiválasztása, ahol naponta körülbelül öt órán keresztül süti a nap a vízfelületet. A másik lényeges szem­pont, hogy védett, de mégis jól megfigyel­hető helyen legyen. Fontos, hogy a fürdő madarak is belássák a területet, de egy biztonságos bokor is legyen a közelben, mert ázott tol­lal nem repülnek olyan jól. E bokor hiányában a macskák szomorú pusztítást végezhetnek. A fürdővizet tehetjük kis tálká­ba, cserépalátétbe, de kerti ta­vacskát is készíthetünk. Ügyel­jünk arra is, hogy ne legyen mély a víz, mert azt nem szeretik. Az a legjobb, ha a hasuk aljáig ér vagy lassan mélyül. Mélyebb víz köze­pére egy nagyobb, lapos követ is helyezhetünk, ahol leszállhatnak a madarak. Ha nincs állandó átfo­lyása a medencének, akkor nem szabad megfeledkezni a vízcseré­ről. A célnak tökéletesen megfelel egy csöpögő kerti csap is, ahol már meg is van oldva a vízcsere. Végül még egy indok, amiért megéri, hogy figyelmet fordítsunk e kritikus hetekben is ezekre az álla­tokra. A szakemberek ugyanis egy­értelműen azt állítják, hogy a mada­További információk Akit részletesen is érdekel a téma, az a Ma­gyar Madártani és Természetvédelmi Egye­sület Közönségszolgálatához fordulhat. Ván­dor Barbara környezeti nevelésfelelős kész­ségesen válaszol a felmerülő kérdésekre. Az egyesület címe: 1121 Bp., Költő u. 21. Telefon: 06-1/275-6247 vagy 06-40/200- 401, fax: 06-1/275-6267. E-mail: info@mme.hu , internet: www.mme.hu rak meghálálják az önzetlen segítsé­günket. Az itatónál megforduló ma­darak remek megfigyelési lehetősé­get nyújtanak, csodálatos perceket, órákat szerezhetnek nekünk. ■

Next

/
Thumbnails
Contents