Heves Megyei Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-15 / 164. szám
2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2004. Júuus 15., CSÜTÖRTÖK Tony Blair reszkethet Kezdenek összecsapni a hullámok a brit kormányfő feje fölött Tony Blair szavahihetőségét erőteljesen megtépázták az állítólagos iraki tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos ügyek, és a csütörtöki képviselői pótválasztások is megnehezíthetik a helyzetét London A Downing Street 10. lakója már szívesen fátylat borított volna világháborús riogatására, ám Bush a napokban a szőnyeg szélére állította a az amerikai titkosszolgálat, a CIA vezetőit. így Tony Blair sem tehetett mást, mint hogy jelentést készíttetett a maga spionszervezete, az MI 6 tévedéseiről. Való igaz, kémiai, biológiai vagy nukleáris fegyvereket nem találtak Irakban, olyat külö- 4 nősen nem, amivel a brit miniszterelnök indokolta az iraki háború jogosságát. Blair azt mondta, Szaddám i Húszéin és emberei akár 45 perc JjJ alatt lángba boríthatják a világot. Jj Azt sem sikerült alátámasztani, hogy az iraki diktátor kap- t Kínos jelentés Iraknak nem voltak bevethető tömegpusztító fegyverei a háború előtt - állapította meg az a bizottság, amely az ezzel kapcsolatos brit hírszerzési tevékenységet vizsgálta. Blair a parlamentben közölte: elfogadja a jelentést, amely szerinte azt bizonyítja, hogy a kormány jóhiszeműen járt el. Ugyanakkor „egyre egyértelműbb”, hogy Irakban nem voltak bevethető tömegpusztító fegyverek. A kormányfő azonban kiállt amellett, hogy nem volt hiba Szaddám eltávolítása a hatalomból. csolatban állt volna az al Kaida vezérével, Osza- M ma bin LadenneL Amikor hónapok- • kai ezelőtt a brit köz- szolgálati médium, a BBC megszellőztet- I te a botrányt, a sajtó { állítólagos súgóembere, David Kelly fegyverzetszakértő ön gyilkosságot követett Az azt követő vizsgálat viszont a kotnyeleskedő újságírókat tette felelőssé. Az ügyben a mostani vizsgálattal újabb fejezet nyílt, amit Blair aligha úszhat meg. Rowan Williams, Canterbury érseke sejtelmesen úgy fogalmazott, hogy a miniszter- elnök lelkiismeretéről Isten ítélkezik majd. Washingtonban éppúgy nem értik a kémek felelőtlenségét, mint Londonban. Ráadásul az MI 6 emberei nem is annyira buzgalmukban hibáztak, mint inkább ellenőrizetlenül hitelt adtak néhány emigráns iraki súgásának. Blair és Bush egyaránt széttárhatja a karját: nem ők tehetnek a blamázsról, egyszerűen „megvezették” őket. A két politikus mindamellett azzal vigasztalódhat, mégiscsak sikerült megdönte- niük a gyűlölt diktátort. Kérdés azonban, vajon ez az eredmény (és amibe mindez került) elég lesz-e Bush __ újraválasztásá- Wf hoz. mJp Mint ahogyan g||g|HpF Blair is számolhat a tegnapi jelentés negatív következményeivel. Ha a birminghami és a leicesteri pótválasztásokon a Munkáspárt kudarcot szenved, megrendülhet a kormányfő helyzete. Aki a hírek szerint fontolgat- ja is lemondását. toronyi attila Az atrocitások megszüntetéséért A magyar és a szerb fél közösen vizsgálódik a Vajdaságban A vajdasági magyarok elleni kilengések megelőzésével és a súlyosabb atrocitások kivizsgálásával foglalkozó két bizottság megalakításáról született megállapodás a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetői és Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnök szerdai belgrádi megbeszélésén. Belgrad - Budapest Az eszmecsere illeszkedik a szerb kormányfő által kezdeményezett tárgyalássorozatba, amelynek célja a vajdasági magyarok elleni kilengések okainak feltárása, és a jelenség megfékezése. A VMSZ részéről a megbeszélésen részt vett Kasza József pártelnök, Bunyik Zoltán alelnök, vajdasági oktatási miniszter és Korhecz Tamás tartományi kisebbségügyi miniszter. A megbeszélés után Kasza kijelentette: a párbeszéd elkezdődött, és remélhetőleg eredménye is lesz.- Csak az lenne elfogadható eredmény, ha megszűnnének a vajdasági magyarok elleni atrocitások; semmilyen félmegoldást nem tudok elfogadni - szögezte le. - A jó szándékot vélem felfedezni a kormányfő kijelentéseiben és higgadt reagálásaiban, ellenben munkatársai megpróbálják elkendőzni a problémákat. Megállapodás született arról, hogy a kormányzati képviselők és a vajdasági magyarság képviselői közösen fognak tevékenykedni a magyarellenes megnyilvánulások megfékezése érdekében. Két vegyes bizottság alakul: az egyik a megelőző intézkedésekkel foglalkozik majd, a másik a legsúlyosabb atrocitások vizsgálatával és hátterének feltárásával. Az Europress úgy tudja, hogy a rendellenességek elkövetőinek csaknem háromnegyedét letartóztatták már. Eddig 50 személy ellen bűnvádi feljelentést tettek, és 31 személy ellen szabálysértés miatt indult eljárás. Tavaly január és idén június között összesen 49 incidens történt: 3 fizikai támadás, 4 verekedés, 4 rá- galmazás, 7 egyházi műemlék elleni támadás, 19 sírgyalázás és 12 sírfelirat-rongálás. Rasim Ljajics szerb kisebbségi ügyekért felelős miniszter Szabó Vilmos kisebbségi ügyekért felelős politikai államtitkárral folytatott megbeszélést Budapesten. A miniszter a megbeszélést követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta: szeretné, ha Szerbia-Montenegró a régióban az egyik legjobb példa volna arra, hogy a kisebbség védelmét hogyan lehet hatékonyan megszervezni. Utalt arra, hogy a szerb parlament teljes egyetértéssel hatályba helyezte a kisebbségi jogokat biztosító kétoldalú szerződést, a következő feladat az egyezmény ratifikációja lesz a magyar parlamentben is. A két fél megállapodott abban is, hogy augusztus végéig létrehoznak egy vegyes bizottságot, és megtartják a testület első szakértői ülését. A kisebbségvédelmi feladatokat ellátó bizottságban a magyarországi szerb kisebbség és a szerb-montenegrói magyar kisebbség képviselői is részt vesznek. ÁLLÁSPONT ÁRPÁSI ZOLTÁN Politikai vihar a biliben Közös költségvetési egyeztető fórumot hozott létre a kormány, a szocialista párt és annak parlamenti frakciója. A kezdeményezés újszerű, hasonló gyakorlattal a rendszerváltás óta nem találkoztunk. A legnagyobb ellenzéki párt rögvest le is ütötte a magas labdát. Egyik frontembere közölte: „a politikai bizottság átvette a kormányzást Medgyessy Péter kabinetjétől, így az már csak ügyvezető kormányként működik”. A szocialisták kövérlászlója szerint erről persze szó nincs, „demokráciában a kormánypártok, azok frakciói és a kormány együttműködése szükséges a költségvetés elfogadásához”. Kinek van igaza? A válasznak igazából semmi jelentősége nincs, mert a magyarok többségének tök mindegy, hogy „ezek” odafönn mit mókuskálnak össze. Az átlagembereket az foglalkoztatja, mennyibe kerül a kenyér, a tej, a gyógyszer, jut-e pénz nyaralásra, a gyerek beiskolázására, vagy akár egy korsó jó hideg sörre. Mondhatnánk tehát, vihar a biliben, ha a nyilatkozók nem szolgáltatnának alapot az élcelődésre. Itt van mindjárt ez a remek politikai bizottságos hasonlat, amiről az embernek az jut eszébe, hogy a lakosság felének - már életkoránál fogva - fogalma nincs arról, mi a kutyagumi ez a testület, másik felének a többsége pedig - aki tudhatná - már működése idején sem vett tudomást róla. Aztán itt ez a gyönyörű mondat: a demokráciában a kormánypártok, a frakcióik és a kabinet együttműködése... - ami persze nyilvánvaló, csak eddig nem kötötték ilyen egyeztető fórumhoz. Ha ez kell a demokratikus működéshez, akkor mi a franc volt eddig az országban? Demokrácia nélküli demokrácia? Gyanítom, másról van szó. A politikában megszokott nagyot mondásról: én üzenek neked, te üzensz nekem, a nép pedig élje a maga nyomorult vagy boldogságos életét - „megvagyunk nélkülük...” EGYETÉRTEK: 0640-33M03 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640-330-304 TÓTH FERENC Engednek-e a 48-ból? Fizessenek a gazdagok - e három szóról leginkább a Munkáspárt elnöke juthat eszünkbe, aki választási kampányokon átívelően ragaszkodott e jelmondathoz. A munkáspárti szemüveggel kapitalista utódpártnak nézett MSZP mintha megirigyelte volna Thürmer Gyula egyszerű, mégsem túl sikeres szlogenjét. A szocialista „adócsoport”, azaz a jövő évi adótáblákon dolgozó képviselők 48 százalékos személyi jövedelem- adót fizettetnének az évi hatmillió forint felett keresőkkel, és visszaállítanák az árfolyamnyereség adóját. Az SZDSZ mindkettőt ellenzi. Ki húzza a rövidebbet? Nehéz megtippelni. A koalíció ugyan továbbra is a Horn-Kuncze-kormány idején kialakult szokásoknak megfelelően hírműsorokon és napilapokon keresztül üzente meg álláspontját egymásnak, de az első érdemi egyeztetésükről nem szivárgott ki információ. Annyi azért az előzőek alapján tudható, hogy a 48 százalékos adókulcs és az árfolyamnyereség-adó az SZDSZ komoly ellenállását váltja ki, miként a szocialisták keresik majd az SZDSZ nagyvonalúbb adócsökkentési terveinek ellensúlyát, vagyis a többletbevételt. A nyereségadó pedig akár ki is eshet a koalíciós tárgyalási csomagból. Az adót a Fidesz-kormány vezette be, a Medgyessy-kormány egyik első intézkedésével törölte el, s az ellenzék adópolitikusa máris jelezte: a javaslat számíthat a támogatásukra. Akárhogy is, a 48 százalékos kulcs mintegy hatezer adózót érintene, s nagyságrendileg nem több az árfolyamnyereséget számolgatók tábora sem. A minimálbéreseknek, akik több százezren vannak, ugyanakkor nem változna a helyzetük, s a mostam, 120 ezer forint körüli átlagbérből élők is jó esetben kétszázalékos adókulcs-csökkentésben reménykedhetnek. Vagyis: akár nyíltan vitáznak, akár a színfalak mögött, az adótábla körüli koalíciós huzavonától ne várjunk túl sokat. EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-s telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft + áfa/perc + kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Pokolgép gyilkolt Irakban Baqdad Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant szerda reggel Bagdad központjában, az iraki ideiglenes kormány székhelyének, valamint az amerikai és brit nagykövetségnek otthont adó „zöld zóna” egyik bejáratánáL A parkoló előtti ellenőrző pontnál felrobbant pokolgép tíz ember halálát okozta, és negyvenet megsebesített. Ijád Allávi ideiglenes kormányfő a helyszínre sietve a sajtó képviselőivel közölte: a halottak közül három az iraki nemzeti gárda tagja volt, a többi civil. Allávi azt ígérte, hogy bíróság elé állítják a merénylet felelőseit. Véleménye szerint az akció válasz az elmúlt két nap őrizetbe vételeire, amelyek során „nagystílű bűnözőket, köztük egy nem irakit” fogtak el. Egy iraki nemzeti gárdista szerint a sérültek némelyike a védelmi minisztérium munkatársa. A sebesültek között van egy amerikai katona is. Madzsíd Abdel-Hamíd rendőr- ezredes elmondása szerint az autó 450 kilogramm robbanószerrel volt megrakva. A robbanás után üvegtörmelék hevert mindenütt, sűrű fekete füst szállt a levegőbe, lövések is hallatszottak, és megszólaltak a szirénák. A detonáció legalább négy autót megrongált a parkolóhoz sorban álló járművek közül, amelyek látogatókat hoztak az erősen őrzött övezetbe. Ez volt az első nagyobb robbantás az iraki fővárosban azóta, hogy az ideiglenes kormány június 28-án átvette az ország irányítását az amerikai vezetésű megszálló hatóságoktól. ______■ D urao Barroso érzelmei Brüsszel „Gyűlölöm az amerikai arroganciát és militarizmust, de Európának érdeke együttműködni Washingtonnal” - jelentette ki szerdai meghallgatásán Jósé Manuel Durao Barroso, az Európai Unió bizottságának elnökjelöltje. A volt portugál kormányfő, akinek megbízatását várhatóan a jövő héten erősíti meg az Európai Parlament, a testület szocialista és zöldpárti csoportja előtt úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államokban csodálatos és szörnyű dolgok léteznek egyszerre. „Nagy csodálója vagyok az Egyesült Államoknak, igen erős civil társadalmuknak, egyetemeiknek, ahol egy időben én is tanítottam, életerejüknek, de gyűlölöm az arroganciát, a militarizmust, az egyoldalúságot. Ugyanakkor úgy vélem: Európában az az érdekünk, hogy konstruktív kapcsolatunk legyen az Egyesült Államokkal” - hangsúlyozta Barroso. A kijelölt elnök azt ígérte, hogy igyekszik eloszlatni a külpolitikai nézeteltéréseket az EU- tagállamok között, különös tekintettel Irakra, amely szerinte gyengítette az Unió nemzetközi szerepét. Gazdasági téren a stabilitási paktum hitelének visszaállítását hirdette meg. A paktumnak, amely a bruttó nemzeti össztermék 3 százalékára korlátozza a tagállamok költségvetési deficitjét, alkalmazkodnia kell a valós körülményekhez, de nem kell teljesen átírni. Durao Barroso azt is közölte: tervezi, hogy megerősítése esetén létrehozza a bizottság intézményi kérdésekkel foglalkozó alelnökének tisztségét. _______■ Hí rek Elbúcsúztatták a békefenntartókat A Pristinába és Szkopjéba utazó magyar békefenntartó katonákat ünnepélyesen elbúcsúztatták Debrecenben, a Kossuth-laktanyában. mti Készülődés a romániai hadgyakorlatra Sikeres volt a Tisza nemzetközi műszaki zászlóalj őszi romániai gyakorlatát előkészítő konferenciasorozat - állapította meg szerdán Sinka Tibor, a Honvéd Vezérkar alezredese Kolozsvárott, mti Chirac népszavazást ír ki Népszavazást tartanak 2005 második felében Franciaországban az európai alkotmány ratifikálásáról - jelentette be szerdán Jacques Chirac francia köztársasági elnök a nemzeti ünnep alkalmából, mti Per a guantánamói kínzásért Beperelte az amerikai hatóságokat egy Guantánamóról szabadon engedett svéd állampolgár, akit azzal kínoztak, hogy 14 órán át tartották rendkívül hideg körülmények között megbilincselve kihallgatása során a Kubában lévő amerikai haditengerészeti támaszponton, mti Forgatókönyv Arafat halála esetére Jasszer Arafat halála esetén Izraelnek meg kell akadályoznia, hogy a palesztin elnököt Jeruzsálemben temessék el - áll az izraeli külügyminisztérium belső jelentésében, amely szerint zűrzavar törhet ki a palesztin területeken Arafat halálát követően, mti ______________■