Heves Megyei Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-01 / 152. szám
16. OLDAL SPOR T 2004. Július 1., csütörtök | H I R D E T É S PORTUGAL DARUGO EUROPA-BAJNOKS Ff Ez IS, AZ IS ■ ALÁÍRT. Henrik Larsson svéd csatárklasszis egy évre aláírt az FC Barcelona csapatához. A 32 éves, 78-szoros válogatott kiválóság a spanyol bajnokságban ezüstérmes katalánok harmadik nyári igazolását jelenti. Korábban Ludovic Giuly (AS Monaco] és Juliano Belletti (Villarreal) csatlakozott a kerethez. ■ FENYEGETÉS. Bár a portugál-angol negyeddöntőt már csaknem egy hete lejátszották, továbbra sem csitulnak a kedélyek Urs Meier körül: a svájci játékvezető immár halálos fenyegetéseket is kapott. - Telefonon és faxon is közölték velem, hogy megölnek. A würenlosi háztartásigép-boltomat újabban.állandóan őrzik - jelentette ki a sípmester, aki ellen a brit bulvársajtó indított hadjáratot, mivel csütörtökön nem adta meg Sol Campbell gólját a 89. percben. A The Sun című lap emberei korábban felkutatták Meier észak-svájci lakóhelyét, és egy, a „hőstettről,, készült fotóval ékesített hatalmas angol zászlót feszítettek ki a háza elé. A bíró több mint 16 ezer fenyegető e-mailt kapott, miután a szigetországi újságok közzétették elektronikus levélcímét, az internetes oldala pedig összeomlott a roham hatására. ■ LEMONDÁS. Lemondott Otto Baric, a horvát válogatott szövetségi kapitánya, miután a sajtó mellett játékosai, sőt segítői is élesen kritizálták tevékenységét. - Bár a két döntetlen és az egy vereség sem sikerként, sem kudarcként nem könyvelhető el, úgy döntöttem, hogy nem hosszabbítom meg egy hónap múlva lejáró szerződésemet - jelentette be Zágrábban a 72 éves mester, akinek egy kuvaiti klub máris 1,2 millió dolláros ajánlatot tett. Az új szakvezetőt várhatóan jövő csütörtökön mutatják be a nyilvánosságnak. - Olyasvalakire van szükségünk, aki ismeri a játékosokat, így külföldi trénter szóba sem jöhet - közölte Vlatko Markovic szövetségi elnök. ■ KÍNA. Furcsa módon nem valamelyik európai országban, hanem Kínában követik nyomon a legtöbben a portugáliai Eb mérkőzéseit. Több olyan találkozó is volt, amelyet az időeltolódás ellenére 50 millióan néztek a televízióban az élő közvetítés során. Ez a szám kétszerese a nagy európai országban - például Angliában, Olaszországban vagy Németországban - mért adatnál. Az Eb hivatalos honlapját a legtöbben angolul olvassák, de a második helyre a japán jött fel, megelőzve a németet és a franciát. ___________■ E riksson keres a legjobban Lisszabon Egy nemrég közzétett lista alapján az Európa-bajnokságon szereplő - vagy már elbúcsúzott - csapatok szakvezetői közül Sven-Göran Eriksson (képünkön), az angol válogatott svéd szövetségi kapitánya keresi a legtöbbet. Eriksson óriási fölénnyel „veri,, a mezőnyt, hiszen évi négymillió fontot kap az angol szövetségtől. A képzeletbeli dobogó második fokára a kiesés után már lemondott német Rudi Völler állhat fel 1,9 millió fontos fizetésével, míg a bronzérmes Luis Felipe Scolari, a házigazda portugál csapat brazil trénere lett 1,1 millió fonttal. Érdekesség, hogy Karel Brückner, az elődöntőbe jutott cseh csapat vezető edzője mindössze 70 ezer fonttal gazdagodik évente, míg a csoportküzdelmek után búcsúzó olasz válogatott távozó szakvezetője, Giovanni Trapattoni számláját évi 1,1 mil- lió gyarapította.____________■ B izakodó görögök, óvatos csehek A Nedved vezette csehek a „gatyarohasztó” melegben eddig jól futballoztak kosz Pireusz, a német Borussia Mönchengladbach és az angol Everton, illetve a skót Celtic Glasgow tett konkrét ajánlatot - közölte a kontinensviadalon a lettek ellen győztes találatot, a németekkel szemben pedig gyönyörű szabadrúgásgólt szerző ballábas támadó klubja, amely 630 millió forintnak megfelelő összegért hajlandó lenne megválni tőle. A rendkívül jó rúgótechnikájú játékost Torinóba próbálja csábítani válogatottbeli csapattársa, az arany- labdás Pavel Nedved, mivel a Juventus vezetői állítólag arra kérték, hogy ez ügyben A várható kezdőcsapatok Görögország - Csehország Porto, Sárkány-stadion, 20.45. V.: Collina (olasz). Görögország: Nikopolidisz- Szeitaridisz, Kapszisz, Dellasz, Fisszasz - Karagunisz, Jannakopulosz, Zagorakisz, Baszinasz — Vrizasz, Hariszteasz. Csehország: Cech - Grygera, Ujfalusi, Bolt, Jankulovski - Poborsky, Galasek, Rosicky, Nedved- Baros, Koller. vesse latba tekintélyét. Nedveddel kapcsolatos az hír, hogy a Roman Abramovics fémjelezte Chelsea újra megkereste, ő azonban véglegesen elutasította a londoniak ajánlatát, akik állítólag évi nyolcmillió fontos álomszerződést kínáltak neki. Köny- nyen elképzelhető, hogy a Juventushoz szerződik Marek Jankulovski is, az Udinese ballábas hátvédje. Érte négymillió eurót kínálnak, ráadásul a középpályás Matteo Brighit is átadnák az udineieknek. Harry Redknapp, a brit Portsmouth edzője Karel fotó: EUROPREss/EPA Poborskym hajt, de a fantasztikus formában lévő szélső ismét megerősítette, hogy hazájában, a Sparta Prahában szeretné befejezni pályafutását. Jan Kollert a török Besiktas nézte ki magának, de a hórihorgas csatár egyelőre nem akar távozni a német Borussia Dortmundból. Milan Baros, az Európa-bajnokság eddigi legeredményesebb góllövője szintén több ajánlatot kapott, a 22 éves csatár azonban kijelentette, hogy jelenleg csak a válogatott sikere érdekli, így minden mással csak a torna után kíván foglalkozni. Csütörtök este rendezik meg az Európa- bajnokság második elődöntőjét, amelyben Görögország és Csehország válogatottja próbálja meg a másik ellenében kiharcolni a fináléba kerülést. Porto- A torna eddigi szakaszaiban remekül játszottunk, de úgy érzem, még ezt is tudjuk fokozni. Karel Brückner személyében a világ legjobb edzője a miénk, ráadásul hihetetlenül jó a csapategység - mondta Petr Cech, a csehek mindössze 19 éves kapusa. A fiatal hálóőr ennek ellenére óvatos, hiszen a görögök a csoportmérkőzések során már legyőzték a házigazda Portugáliát, a negyeddöntőben pedig a címvédő Franciaországot ütötték el a továbbjutástól.- Remekül összerakott társaság, amely keményen védekezik, ezzel együtt képes hatékonyan támadni. Több videofelvételt is elemeztünk, melyek alapján úgy érzem, hogy a csapatkapitány Zagorakisz és a villámgyors Hariszteasz semlegesítése a legfontosabb feladat. Nagyon szeretném, ha mi szereznénk a találkozó első gólját, hiszen akkor a dánok elleni összecsapáshoz hasonlóan megnyugodnánk - nyilatkozta az Európa-bajnokság után az angol Chelsea-hez igazoló kapus. Otto Rehhagel a görögök német szakvezetője szokásához híven magabiztosan nyilatkozott: - Az eddigi mérkőzéseken nagyon jól játszott a cseh csapat, de mindenki úgy futballozik, ahogy azt az ellenfél engedi. Ők sem legyőzhetetlenek, és vannak hibáik is. A két csapat legutóbb 2002. április 17-én találkozott egymással, akkor 0-0-ás döntetlen született. Az egymás elleni mérleg alapján cseh győzelem várható, hiszen eddigi hat találkozójukból ötször ők hagyták el győztesen a pályát. Kapósak a csehek A cseh futballisták kitűnő teljesítménye nem hagyta hidegen a vezető európai klubok menedzsereit, akik máris kivetették hálóikat a legjóbbakra. Prágai források szerint a legnagyobb érdeklődés Marek Heinz, a Bánik Ostrava 27 éves csatára iránt mutatkozik meg.- Eddig a portugál Sporting Lisboa, a spanyol Atlético Madrid, a görög OlimpiaAdatok, érdekességek Görögország Csehország • A görög csapatból öten - Nikopolidisz, Deliasz, Kapszisz, Szeitaridisz és Zagorakisz - játszották végig az Eb összes meccsét. • A csehek elleni elődöntőben Otto Rehhagel tanítványai immáron a harmadik korábbi Eu- rópa-bajnokkal találkoznak, hiszen a csoportkörben az 1960- as győztes Óroszországgál és az 1964-es első Spanyolországgal, a negyeddöntőben pedig a négy évvel ezelőtti győztes Franciaországgal találkoztak. • A görög gárda lehet az Eb-k történetében a második olyan együttes, amely úgy kerül döntőbe, hogy nem vett részt a négy évvel korábbi kontinensviadalon. Erre egyedül a csehek voltak képesek, akik az 1996-os Európa-bajnokságon hajtották végre ezt a haditettet. _______■ • A csapat 23-as keretéből a harmadik számú kapust, Antonin Kinskyt kivéve már mindenki szóhoz jutott az Európa-bajnokságon. • A cseh labdarúgás történetében Karel Poborsky lehet az első játékos, aki eléri a 100. válogatottságot, minek utána Sparta Praha labdarúgója a görögök ellen 99. alkalommal lép pályára a nemzeti csapatban. • A dánok elleni negyeddöntőben hárman - Nedved, Ujfalusi és Jankulovski - kaptak sárga lapot, így egy esetleges újabb figyelmeztetés után kénytelenek lennének kihagyni a döntőt. • A csehek az Eb egyetlen száz- százalékos csapata. A tornák történetében egyedül a Michel Piatini fémjelezte francia csapatnak kikerült hibátlan teljesít- ménnyel diadalmaskodnia. ■ Jászberényi nem utazik Vízilabda Ma kel útra a magyar férfi válogatott az Egyesült Államokba, ahol a Világliga-sorozat folytatásaként előbb az amerikaiakkal, majd az ausztrálokkal mérkőzik meg egyformán két-két alkalommal, ahogyan tette azt Kemény Dénes olimpiai és világbajnok, Vl-címvédő legénysége a közelmúltban a Margitszigeten. A tengerentúli „visszavágókra” a szűkített olimpiai keret 16 játékosát viszi magával a szövetségi kapitány, akinek a döntése értelmében az egri kapus Jászberényi Gábor és két mezőnyjátékos, Vindisch Ferenc és Varga II Zsolt marad itthon. Ugyanakkor a Brendon-ZF-Eger további két játékosa, Szécsi Zoltán és Kiss Csaba élvezi a kapitány bizalmát. június 2G- július 10 ■■■ ^MMBauaHMHMOlRs a jovo anyaga: ROCKWOOL 40% | Multirock kőzetgyapot: engedménnyel cserép 1990 Ft/m2*«! Mndftmrán a minőség: Dörken tetőfóliák a régi ismerős: isover Coppo M-10 alapcserép Meglepd> > rákon! K ^ Kárámla cserepek 10Ahazai - 5 %i IW klasszikus: 10% engedménn/el Ki ne ismerné? TONDACH Szakmai nap: július 3, szombat 7-14 óráig telepünkön gyári szakemberek segítenek Önnek a szakmailag és anyagilag optimális megoldás megtalálásában Araink az Áfát tartalmazzák! Bevezető «„m^ünk^^í ____ N yitva: H-B: 7.00—17.00igr különleges megoldással -20% Szó.: 7.00— 12-OO-íg Belső árnyékoló roló csak most téláron! kHAUf gipszkarton, fényéi fűrészáru nagykor áron, «iijntenfes láng-és gombamentesítés Ha tovább lép: TRANZIT TUZEP Egei, Kistalyai ut 12/A, Tel.: 36/313-110, Fax: 36/313-218, email: traiuittiuep^axelero. CREATON > német minőség hazai áron: 1800 Ft/mMöl\ Bitumenes zsindely, hullámlemez 10 % árengedménnyel üveggyapot 45% engedmén nyel M -10% * A megbízható hazai ? I i SZŐNYEG • PVC ’ PARKETTA r A Oiego Kereskedelmi Kft. üzletnyitásra alkalmas, lehetőség szerint egyterű 150-200 m2alapterületű bérelhető ingatlanokat keres Hatvanban. Ajánlataikat a hornyakj@diego.hu email címre kérjük. Információért keressék munkatársunkat az alábbi telefonszámon: Hornyák Judit Tel.: 29/567-224 (1200BMM7Ó) SZUPEREXPRESSZ STRAUSS-EST, fővárosi művészekkel, vacsorával a Kis-Dobó téren. 2004.07.04,19 óra. Műsor, vacsorajegy: 2000/fő. Érd.: 36/313-971-----------------------------------------------------------------------------199S2N IKON, F65 fényk.gép, 28-80 és 70-300 eladó, lOOeFt. Sigma, 50-es vaku, 20eFt. Ajándék filmek. Tel.: 70/2923-315--------;------------------------------------------------------------------- *19915P APÍRKARTON dobozokat készítő működő üzem gépekkel eladó. Érd: 30/922-8187 telefonon ELADÓ BSS 12 tonnás billenős pótkocsi 5 év műszakival, új platóval. Tel.: 30/9672- 929.--------- ----------------------------—---------------------------• 19989* 3 000 bála, kisbálás lucerna, 3000 bála, kisbálás gyepszéna eladó. 36/483-098, 30/370-9392-- ----------------------——------------------------ *20023' Ú SZÁSOKTATÁS a Bárány-uszodában középhaladók részére R: 8-9 h (K, Sz, Cs) 20/450-8213, 36/417-197 11-15 h-ig, este 21 h-tól