Heves Megyei Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-09 / 159. szám

16. OLDAL SPORT TÜKÖR 2004. Július 9., péntek [ Fodor Gergely a Sasoknál Peter Praznowsky Belgiumban folytatja pályafutását Továbbra is zajlik az élet a klub történetének első A-csoportos szezonjára készülő Vitai Éger-Fekete Sasok háza táján, s az edzőkérdés rendezése után az utóbbi hetekben elsősorban a gárda megerősítésére koncentráló vezetőség részéről máris egy szenzációs hírről tájékoztatták lapunkat Kosárlabda Mint korábban beszámoltunk ró­la, a meglehetősen szűkös hazai piacon a Sasok igazából csupán egy játékosra vetették ki a hálóju­kat. Igaz nem akármilyen játékos­ra, a felkészülést Radovics József irányításával megkezdő egriek ugyanis a magyar mezőny egyik legjobbját, a nemzeti együttes oszlopos tagját, Fodor Gergelyt szemelték ki maguknak. A Marc- Körmenddel és a paksi Atomerő­mű SE-vel korábban két bajnoki aranyérem és három Magyar Ku­pa-elsőség begyűjtéséből is orosz­lánrészt vállaló, a legutóbbi idény­ben az Albacompot erősítő hu­szonhét esztendős hátvédet pedig úgy fest, érdeklik a nagy felada­tok, s rövid tárgyalássorozat után elfogadta a legjobb nyolcba kerü­lést megcélzó újonc gárda invitá­lását.- Fodor Gergely megszerzése igazi sztárigazolás, ami ugyan­csak a korábban már vázolt el­képzeléseink komolyságát bizo­nyítja. Nagyon nagy dolognak tartom, hogy egy ilyen nagyszerű játékost sikerült Egerbe csábíta­nunk. Az ő személye mindenkép­pen garancia lehet arra, hogy az előttünk álló idényben nem egy vergődő, kiesés elől menekülő csa­patot láthatnak majd szurkolóink - kommentálta a hírt Dániel Ta­más, az együttest működtető gaz­dasági társaság ügyvezetője. De vajon mi késztette a remek játékost arra, hogy az egyik leg­jobb honi alakulat mezét, az élvo­nalba frissen feljutott, igaz ko­Fodor Gergely a nyolc közé szeretne jut­ni az egriekkel moly terveket szövögető egriek dresszére cserélje?- Fehérvárról igazából nem kaptam olyan ajánlatot, ami elfo­gadható lett volna, s kicsit úgy tűnt számomra, hogy az Albacompnál nem is ragaszkod­nak mindenáron a megtartásom­hoz - tudtuk meg a 193 centimé­ter magas, 44-szes válogatott ko­sarastól. - Voltak lehetőségeim, több helyről is megkerestek, de a legszimpatikusabbak az egriek voltak, így végül a Fekete Sasokat választottam. Mivel pályafutásom során eddig mindig élcsapatok­ban szerepeltem, ez mindenkép­pen egy új kihívást jelent, s remé­lem hozzá tudom segíteni a gár­dát céljai eléréséhez. Ami új együttesemet illeti, a játékosok többségét ismerem, tehát nem lesznek teljesen idegenek szá­momra a társak, s Radovics Józse­fet szintén nem kell bemutatni, hiszen vele annak idején még a pályán is találkoztam. Egyébként a célokhoz visszatérve, azt gondo­lom, hogy a vezetők azért szerződ­tetnek külföldieket, s azért igazol­tak le engem is, hogy magasra ke rüljön a mérce. Bár az idei pont- vadászat nagyon erősnek ígérke­zik, mert az európai uniós csatla­kozás miatt várhatóan megnövek­szik majd az idegenlégiósok szá­ma, én nem tartom elérhetetlen­nek a nyolc közé kerülést. Kevésbé örömteli, hogy az előző évi gárda egyik meghatá­rozó tagja, a klubvezetés által marasztalt Peter Praznovsky vi­szont már biztosan búcsút int a hevesi megyeszékhelynek. A szlovák válogatott center ugyan­is olyan remek teljesítménnyel rukkolt ki a közelmúltban Frankfurtban rendezett nagy­szabású játékoskiválasz-tó tor­nán, hogy az Európa minden ré­széről összesereglett menedzse­rek valósággal elhalmozták őt jobbnál-jobb szerződési ajánla­tokkal. A Belgiumba tartó kö­zépjátékos távozása mindenkép­pen érzékeny veszteség, ám pót­lására máris megtették a szüksé­ges lépéseket az egri elöljárók. Szintén a Sasokkal kapcsolatos érdekesség, hogy bár a hivatalos bajnoki menetrendre egyelőre még várni kell, a kecskeméti Univer KSE web-oldalának szer­kesztői a korábbi években alkal­mazott sorsolási szisztéma alapi­ján tájékoztató jelleggel elkészí­tették a nyitó forduló várható pá­rosítását. E szerint az október 23- i rajton nem kisebb rivális, mint a bajnok és kupagyőztes Kaposvár otthonában lépnek pályára Hartvich Tamásék. Kezdésnek nem rossz.. HORVATH PETER Visszavágtak VÍZILABDA A második mérkőzését három góllal megnyerte az Egyesült Ál­lamok ellen a magyar férfi vízi­labda-válogatott a Világliga 5. for­dulójában, így Kemény Dénes csapata visszavágott a házigazdá­nak a keddi 11-9-es vereségért. Egyesült Államok - Magyarország 8-11 (3-1, 2-4, 2-2,1-4). A magyar góldobók: Kiss G. 3, Steinmetz Á. 2, Benedek, Biros, Kásás, Molnár, Szívós, Vári 1-1 A mintegy 2400 néző előtt a La Jolla-i vízi sportkomplexumban lezajlott összecsapáson a befeje­ző negyedben döntötték el a ta­lálkozót Kiss Gergelyék.- Az akarat diadala volt ez a győzelem. Ezúttal szerencséseb­bek is voltunk, de jobban is össz­pontosítottunk a mérkőzés végén - nyilatkozta Kemény Dénes szövetségi kapitány. Sikerükkel Benedekek meg­őrizték első helyüket a B-cso- portban, jóllehet tartják velük a lépést a szintén 24 pontos, de a magyaroktól a korábbi négy egymás elleni Vl-csatából hár­mat elveszítő szerb-monteneg- róiak, akik másodjára is elpáhol- ták (14-6) az ausztrálokat. p Nikopolidisz: Olimpiakosz Labdarúgás Kapósak a portugáliai Eb aranyéremesei. A vasárnapi hő­sök közül az Olimpiakosz Pire­uszban folytatja pályafutását Antonisz NikopolidiszEutópa- bajnokságon győztes görög válo­gatott kapusa, aki az All Star csapatban is helyet kapott. Ä 32 esztendős, 47 szeres válo­gatott hálóőr, aki eddig a Pana- thinaikoszt erősítette, három éves szerződést kötött a klubbal. m Argentína nem tréfált Uralták a légteret az argentinok, képünkön Ayala ellen nincs esélye az ecuadori Ordoneznek fotó: europress/epa Labdarúgás Kiütéses, ötgólos győzelmet ara­tott az argentin labdarúgó-váloga­tott Ecuador legjobbjai ellen a Copa Americán. Javier Saviola a második játékrészben 15 percen belül háromszor mattolta az ecu­adori kapust, s eldöntötte a mér­kőzést. A kvartett másik össze­csapásán Uruguay öt perccel a le­fújás előtt, emberhátrányban tu­dott egyenlíteni Mexikó ellen, s ezzel sikerült egy pontot meg­mentenie. Eredmények: Mexikó - Uruguay 2-2 (1-1). Chiclayo, 25 ezer néző. GOsorio (45.), Pardo (69.), ilL Bu­enos (43.), Montero (88.). Argentí­na - Ecuador 6-1 (1-0). Chiclayo, 25 ezer néző. G.: Gonzalez (5,11- esből), Saviola (64., 75., 79.), D'Alessandro (84.), Gonzalez (90.), illetve Delgado (62.) __________■ M atthäust nem keresték Labdarúgás - Lisszabonban, az Európa-baj­noki döntőn találkoztam Franz Lothar Matthäus, a magyar labda- Beckenbauenel és természetesen ez rúgó-válogatott szövetségi kapi- a téma is felvetődött a beszélgető tánya újabb nyilatkozatban erősí- síink során. Ezt azonban nem tör­tette meg, hogy nem keresték a tóm hivatalos megkeresésnek 200& német szövetségtől (DFB) Rudi ig szól a szerződésem Magyatorszá- Völler utódlásával kapcsolatban, gon, a munka nagyon nehéz, és én de ha felkérnék, elvállalná a fel- teljes erőbedobással erre koncentm- adatot. bk - jelentette ki a kapitány.____■ At hén 2004 - még 34 nap Cipruson a láng Navigátort váltott Bénik Veszprém-rali gyors, technikás, murvás pályákon Olimpia Utolsó külföldi állomására, Cip­rusra érkezett csütörtökön az athéni olimpia lángja, amely pén­tektől immár görög területen, Kré­tán folytatja túráját. A szigetor­szágban 146 futó váltja egymást a fáklyával. A fáklya minden idők leghosszabb útját teljesíti 27 or­szágon és 78 ezer kilométeren át. * A Koreai Köztársaság 340 spor­tolóval vesz részt az augusztus 13. és 29. között sorra kerülő athéni olimpián - jelentették be a helyi illetékesek. * Debrecenben az Oláh Gábor ut­cai atlétikai pályán július 9-11-ig rendezik meg az LG Kupa 2004. felnőtt országos bajnokságot, ahol az előzetes nevezések alapján 62 egyesület mintegy 400 versenyző­je indul majd. Eddig huszonötén teljesítették az athéni olimpiai A- szintet. Sajnos közülük egy disz­koszvető biztosan nem lehet ott az olimpián, mivel nemzetenként csak három versenyző nevezhető. Miután Fazekas Róbert és Kővágó Zoltán helye már biztos, a debre­ceni viadalon Varga Roland és Má­té Gábor küzd meg egymással az athéni kiküldetésért. A nőknél ér­dekes csatát ígér a rúdugró Molnár Krisztina és Szabó Zsuzsa, a távol- ugró Vaszi Tünde és Ajkler Zita, valamint a kalapácsvető Divós Ka- tahn és Tudja Júlia párharca. ■ Péntektől vasárnapig rendezik meg a Veszp- rém-ralit, az országos bajnokság ötödik futa- mát. A viadal pénteken 17 órától a hagyomá­nyos prológgal rajtol a jutaspusztai kislőtéren. Autósport Szombaton 9 órától már a hagyományos eta- pokkal folytatódik a száguldás. Az első napon hét, a másodikon hat mért szakaszt rendez­nek, az össztáv 129 km. A verseny előrelátha­tólag vasárnap kora délután ér véget. A Veszp­rém környékén esedékes megméretésre 92 pi­lóta és navigátora nevezett. Az utak rendkívül gyorsak és technikásak, s a Magyarországon található murvás pályák összes jellemzőjét tar­talmazzák. A legutóbbi viadalt, a Szombathely-ralit Aschenbrenner György (Mitsubishi Lancer Evő) nyerte, a pontversenyben négy futam után Túri Tamás (Skoda Octavia WRC) vezet holtverseny­ben Bénik Balázzsal (Ford Focus WRC). A bajnoki címvédő Bénik a hét végén Doromby Zoltán helyett új navigátorral indul. - Rácz Bence ül majd mellettem, akivel két világ- versenyen már együtt autóztunk: régi barátom, nagyszerű segítő, kiválóan ismeri a pályákat, s bízom az abszolút győzelemben, bár ez a három nap egyáltalán nem ígérkezik sétakocsikázásnak - mondta Bénik Balázs. A rali ob állása az ötödik futam előtt: 1. Túri Tamás (Skoda Octavia WRC). 2. Bénik Balázs (Ford Focus WRC) 56-56 pont, 3. Aschenbrenner György (Mitsubishi Lancer EVŐ) 50,4. Szabó Gergely (Skoda Octavia WRC) 42, 5. ifj. Angyalfi Károly (Subaru Impreza WRC) 26, 6. Herczig Norbert (Skoda Octavia WRC) 22. A további műsor, augusztus 6-8.: Budapest- rali. Szeptember 17-19.: Mecsek-rali. Október 22-24.: Tokaj-rali. ___________________ m S urranópályán ÚSZÁS A 106. országos úszóbajnokság első napján nem jutott érem az Flaxon-Eger Városi Úszóklub ver­senyzőinek. Az 50 méteres gyorsúszás döntőjében Flaskay Mihály 23.45 másodperces idő­vel a 4. helyen ért célba. A dobo­gós helyhez 6 század másod­perc hiányzott. A 100 méteres mellúszásban az ötödik legjobb eredménnyel (1:04.37) jutott a ma esti fináléba Krajnyák György vezető edző tanítványa. Flaskay a 2-es pályán teljesítheti a kiküldetési szintet. A női 100 m gyorson az athéni részvételre pályázó Mutina Ágnes 58.40-es idővel szoros küzdelemben ne­gyedikként jutott döntőbe. Petrovai Panna 100 m háton (1.08.41). 9. helyen végzett, f.b. SZUPEREXPRESSZ KÁLBAN eladó szoba, konyha, kamrás ház+melléképület+kis kert l.ár: 1,3 Ma Érd.: 06/70/201-2850------------------------------------------------------------- -30514­EGERB EN a Kistájai úton, 240 m2-es kert pince és présház eladó, l.ár: 3,5 MFt Érd.: 36/326-710 PEUGEOT Speedfight 100-as, 50-es, 99- es, papírokkal, jó állapotban, kedvező áron eladó. Érd.: 30/429-4290------------------------------------------------------------- -20541­FO RD Fiesta 1.1-i, ‘96. éyj. 34 ekm-rel, kitűnő állapotban eladó. 30/236-6380-----------------------------------------------------------------18091­OLAJFESTMÉNYEK eladók. 6000 Et/db 70/261 8135------------------------------------------------------------- -20685­F EKETE puli és bernáthegyi kiskutyák díjnyertes szülőktől tőrzskönywel el­adók. (Verseg) T: 20/314-6778, 20/362-9254----------------------------------------------------—----- -20701­E GER, Makiári úti családi házba ügyes, tiszta, 40 év alatti takarítónőt 4-6 órás munkára órabérbe felveszek. 20/9224- 303 reggel--------------------- -20708­8 NÁDTETÖFEDÉST, -javítást -felújítást, számlaképesen, garanciával rövid határ­időre vállalok! 30/364-2418---------------------------------------------------------------*20366* A 91. Tour De France országúti körvereny mezőnye csütörtökön az 5. szakaszt teljesítette. Képünkön az amiensi katedrális előtt kerekezik el a mezőny fotó: europress/epa Egy hír: egy mondat ÚSZÁS. Michael Phelps 400 m vegyesen 4:08.41 másodpercre javította saját világrekordját Long Beachben, az amerikai úszók olimpiai válogatóverse­nyén. A 19 éves fenomén előző, 4:09.09-es csúcsát a tavalyi bar­celonai vb-n állította fel. TENISZ. Kiss Sándor kapitány kijelölte a magyar tenisz Davis Kupa-csapatot a július 16. és 18. közötti, Norvégia elleni mérkő­zésre. Az euro-afrikai zóna II. csoportjának második forduló­jában sorra kerülő összecsapá­son várhatóan Bardóczky Kor­nél, Kisgyörgy Gergely, Kiss Se­bő és Balázs György lép pályára Szegeden. STRANDLABDARÚGÁS Imola Bau GP, Keleti Kör, 1. forduló, Kis­köre (5 csapat indult). A végered­mény: 1. Nagyvisnyó 10 pont, 2. Körei Sördögök 9, 3. Junior 5, 4. Bravó Team 4, 5. Nork 0. ÚSZÁS. A hét végére várható szeles időjárás miatt szombat helyett egy héttel később, júli­us 17-én rendezik meg az idén immár ötödik alkalommal sorra kerülő Velencei-tó átúszást. MOTORSPORT. Csütörtök reggel életét vesztette Jaroslav Hules cseh gyorsasági motor- versenyző, aki harmincadik születésnapján akasztotta fel magát. LABDARÚGÁS. Hat új játé­kost igazolt a Győri ETO. Az ér­kezők: Vincze Gábor (Debre­cen), Vincze Ottót (ZTE), Pomper Tibort (REAC), Pusztai Olivért (MTK), Sándor Györ­gyöt (Újpest), Szasa Szteva- novic (szerb). ■

Next

/
Thumbnails
Contents