Heves Megyei Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-28 / 149. szám
SPORT 15. OLDAL HI 2004. Június 28., hétfő HIRDETÉS A plútósok Portugáliát idézték Parádés finálékkal zárult a XI. Rexroth Vodafone-kupa nemzetközi utánpótlástorna Az 1994-es korosztályban a fehér mezes egri plútósok győztek Vasárnap a döntőkkel befejeződött Egerben a XI. Rexroth Vodafone-kupa nemzetközi utánpótlás labdarúgótorna. A négy ország 165 csapatának hagyományos nyári seregszemléjén a bajnoki szezont követő „jutalomjátékként”, mintegy 2000 játékos mutatta be tehetségét A katasztrofális gondokkal küzdő megyeszékhelyi labdarúgás számára ezúttal is jelezték az utánpótlás-nevelő klu- bök, hogy pár éven belül ütőképes csapatot alkothat- nak a négynapos rendezvényen bemutatkozott egri focipalánták. Négy korosztályban itthon maradt a serleg, a Plútó SE két csapata is aranyérmet vehetett át. u/t akik „állták a sarat”, jól felké- 'J* szített gárdákkal vívták a finálékat. Az eredményhirdetésen a díjakat Gredinger Lajos, a Rexroth Pneumatika Kft. ügyvezető igazgatója adta át, záróbeszéd- ében megköszönve a részvé- mSk telt, kiemelve a Csuhay József vezette rendezői stáb kiemel- r kedő munkáját, és a 2005-ös tornára is meghívta a csapatokat. A főszponzor a jövő évi tornára kü- löndíjat alapít a leg- ^ jobb játékvezető- nek, remélhetőleg ezzel is emelve a bírói működés színvonalát. BAJZÁT RAFAEL ciós játékkal iskolázta le a gö- ■ dieket. Szinte Eb-hangulatban, « Az Egri Focisuli SE által 11. alkalommal parádés cselek, gyönyörű gó- 1 rendezett torna a tardosi, andornaktályai, lók, védések és taktikus játék ka- felsőtárkányi, valamint a 3 egri pályán pott tapsot. Nehezen indult a gólzajlott előcsatározásait pénteken késő gyártás, de aztán hétig meg sem délután zivatar zavarta meg. A szervezők álltak Csanálosi Patrikék. gyorsan intézkedtek és a szombati prog- A döntők során majd' minden ramot úgy állították össze, hogy zökke- csapatnál látható volt a tudatos nőmentesen bepótolhassák az elmaradt játék, a technikai képzettség, meccseket. Vasárnap 3 leány és 9 fiú ka- a játék iránti elkötelezettség, tegória 22 csapatának volt fellépése a vá- Dicséret illeti az edzőket, rosi stadionban. A legidősebbeknél nem JKm született gól az Eger - Mezőkövesd találkozón. A büntetőrúgásoknál a Székely J ■ Károly irányította házigazdák voltak a / f _ tgS pontosabbak, így az első döntőben ha- fe 2^0^ ;glgp;:.:/ "*® zai győzelemnek örülhettünk. Sikerült f#* tehát a címvédés. Az 1989-eseknél 1-1 < v után szintén a 11-esekre maradt a döntés, amelyeket követően ezüstérem járt ^ JKjp«. - , Berecz Csaba edző fiainak. Jól focizott az Ikarus, még jobban a Plútó SE 1991-es gárdája. Sok szurkoló örvendezett a MAC Kl Y‘ Népstadion 1992-1993-as együttesei sike- rének. Ahogy haladt előre a program, úgy lettek egyre többen a pályák környékén. % JpT' KM Az oldalvonal mellett lelkes szülők biztat- j ták gyermekeiket. A hölgyeknél a legszín- W x' f vonalasabb döntőt a Salgótarján és a Deb- ■ J * m ^ 4 récén között láthattuk. Az SHS Union- Do- W bó Katica SE Surányi Kitti vezérletével £ szebbnél-szebb gólokkal rukkolt ki. A Horváth Tamás és Sipos Lajos edzőpáros ........................................................... c sapata az 1994-es korosztályban szenzá- A csoportmérkőzések során Felsőtárkány is helyszínként szolgált Labdarúgás A XI. Bosch Rexroth Vodafone-kupa végeredménye es a különdíjasok Lányok, 1985-ös korosztály: 1. Skorpió SE Salgótarján, 2. Debreceni VSI, 3. SHS Union- Dobó Katica SE Eger. Legjobb kapus: Ruszt Bianka (Salgótarján). Legjobb mezőnyjátékos: Váradi Ágnes (Debrecen). Gólkirály: Gazsi Krisztina (Dobó Katica). 1988-as korosztály: 1. SHS-Union-Dobó Katica SE, 2. Eger SE, 3. Dorogháza. Legjobb kapus: Nagy Zsuzsanna (Dorogháza). Legjobb mezőny- játékos: Demkó Alexandra (Eger SE). Gólkirály: Surányi Kitti (Dobó Katica). 1991-es korosztály: 1. Debreceni VSI, 2. Nagydobos, 3. Ostoros. Legjobb kapus.Tóthpál Zsanett (Dobó Katica). Legjobb mezőnyjátékos: Horváth Ivett (Debrecen). Gólkirály: Bornemissza Barbara (Nagydobos). Fiúk, 1988-as korosztály: 1. Egri Sportiskola, 2. Mezőkövesd, 3. Gyöngyös. Különdíjas csapat: Malarhöjders (svéd). Legjobb kapus: Molnár Ádám (Malarhöjders). Legjobb mezőnyjátékos: Olasz Dénes (Mezőkövesd) . Gólkirály: Czikó Gergő (Egri Sportiskola). 1989- es korosztály: 1. FC Rákoshegy, 2. Egri Sportiskola, 3. Salgótarján. Legjobb kapus: Varga Tamás (Rákoshegy). Legjobb mezőnyjátékos: Reményi Roland (Egri Sportiskola). Gólkirály: Mata Dániel (Egri Sportiskola). 1990-es korosztály: 1. Ikarus BSE, 2. Pásztó, 3. Gyöngyösi Sí. Legjobb kapus: Boda Tamás (Egri Sportiskola). Legjobb mezőnyjátékos: Tari János (Pásztó). Gólkirály: Hidi Patrik (Ikarus). 1991-es korosztály: 1. Plútó SE Eger, 2. Vodafone Gyöngyös-Gó- liát, 3. Egri Focisuli SE. Legjobb kapus: Brenda Martin (Pásztó). Legjobb mezőnyjátékos: Nagy Ádám (Egri Focisuli). Gólkirály: Balajti Ádám (Plútó SE). 1992-es korosztály: 1. Vodafone-MAC Népstadion, 2. Vodafone- Miskolc, 3. Göd. Legjobb kapus: Czédula Péter (Göd). Legjobb mezőnyjátékos: Potoczki Csaba (MAC). Gólkirály: Klavács Krisztián (Egri Focisuli). 1993-as korosztály: 1. Vodafone- MAC Népstadion, 2. Érd, 3. Salgótarján. Fair Play-díjas: Kiskunhalas. Legjobb kapus: Sebestyén Dávid (Salgótarján). Legjobb mezőnyjátékos: Gyolcs Bence •> (Érd). Gólkirály: Balogh Máté (MAC). 1994-es korosztály: 1. Plútó SE Eger, 2. Göd, 3. Vodafone-MAC Népstadion. Legjobb kapus: Gyárfás Adorján (Plútó SE). Legjobb mezőnyjátékos: Antal Nándor (Plútó SE). Gólkirály: Vesztói Mercedes (Göd). 1995-os korosztály: 1. Salgótarján, 2. Putnok, 3. Videoton. Legjobb kapus: Bódi Hunor (Putnok). Legjobb mezőnyjátékos: Dobnál Gergely (Salgótarján). Gólkirály: Acs Ádám (FC Hatvan). 1996-os korosztály: 1. Csepel Sí, 2. Csépel „A”, 3. Salgótarján. Legjobb kapus: Budai Krisztián (Csepel). Legjobb mezőnyjátékos: Klemer Ádám (Csepel). Gólkirály: Bodóczki Zsolt (Tápiószecső). ' „ {mm-raa/i Magyar Posta Készpénzküldéshez legjobb választás: Western Union Pénzátutalás® Önnek is megéri, mert: □ Küldhet belföldre vagy külföldre forint befizetéssel bankszámlanyitás nélkül □ Csak a címzett veheti át □ Amint Ön feladta, a címzett már költheti is □ A világ több mint 195 országában, összesen 170.000 szolgáltató áll az Ön rendelkezésére ű Ön is lehet Western Union Pénzátutalás^ címzettje! Tájékoztassa rokonait és barátait erről a nagyszerű készpénzküldési lehetőségről! Western Union Pénzátutalás® már több mint 1000 postahelyen igénybe vehető Érdeklődjön a postahelyeken, hivja az Ügyfélszolgálati Központot tel.: 06-1-456-6030 vagy tájékozódjon a www.posta.hu weboldalon UKIECTEDIII W 85 ihI I m ti 111 UNION PÉNZÁTUTALÁS VENDÉGLÁTÓSOK, PIZZÉRIÁK FIGYELEM!!! MEGNYITOTTUNK! VÁRJUK A GASZTRO PONT ÜZLETHÁZUNKBAN A GASZTRO TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKÁVAL! Kristálycukor 1 kg-os190.- Ft/kg Finomliszt 1 kg-os *-* 64.- Ft/kg Étolaj napraforgó 1 l-es 4-4 225.- Ft/I Étolaj napraforgó (Viviol) 10 l-es 214.- Ft/I Fagylaltpor tejes (Tutti) 2 kg-os 4-4 1785.- Ft/cs. Fagylaltpor gyümölcs (Tutti) 2 kg-os 4-4 1430.- Ft/cs. Fagylalt tölcsér nagy (Selma) «-► 3,50.- Ft/db Trappista sajt (Kapuvári) 4-* 851.-Ft/kg Pizza-mix reszelt sajt 1 kg-os *-* 699.- Ft/kg Edámi sajt (Lengyel] 4-4 782.- Ft/kg Tej UHT (Mizo] 2,8% *-+ 127.- Ft/I Pulyka sonka 2 kg-os 4-4 574.- Ft/kg Hamburgerhús elősütött 5 dkg fagy. 4-* 33.- Ft/db Hasábburgonya 9x9 mm 2.5 kgros fagy. 4-4 215.- Ft/kg Csemegekukorica 2150 g 4-» 391.- Ft/dob Csemegeuborka 4200 g ♦-» 450.- Ft/ü Rizs „B” hosszú szemű 1 kg-os 4-4 137.- Ft/kg Gomba szeletelt 2200 g 4-4 1090.- Ft/ü Gomba szeletelt 1 kg-os 4-4 574.- Ft/kg Sűrített paradicsom (King) 4550 gr 28-30 % « 1141- Ft/dob Paradicsommártás olasz 10 kg-os 4-4 300.- Ft/kg Ketchup (Senna) 5 kg-os-> 1700.- Ft/vöd. Majonéz (Sennaj 5 kg-os ** 1748.- Ft/vöd Hamburger tasak 200 db/csom 2,40.-Ft/db Araink BRUTTO árak, a készletek erejéig érvényesek! További információkért hívja vevőszolgálatunkat: TeL: 36/311-047. 36/616-970 Fax: 3S/616-971 Szaktanácsadónk: Csák Csaba 30/313-58-04 GAsznra pont uzlethaz Eger, Nagyváradi ót 18. Nyitva: H-P: 7-16-ig HEVEST HÍRLAP ecsl ctQwctos. hatvan. hevp. fUzpmowy. uNunci. FtmuASAim vAjkkck ts unaro saitiaha Kiadja az Aid Springer-Magyarország Kft Heves Megyei Irodáié. Felelős kiadó a kft ügyvezető igazgatója I Főszerkesztő: STANGA ISTVÁN í Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA l Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN I Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN i Szerkesztőség és kiadó címe: ; 3300 Eger, Barkóczy a 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513600, fax 36/513605. I E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetési vezető: MOLNÁR ZOLTÁN Telefon: 36/513634, fax 36/513630 Telefonos hrdetésfetvétet 36/410427. I Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. í Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezetó: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513644, fax: 36/513646 Előfizetés a kiadonä Telefon: 80/513646 (ingyenesen hívható). Telefax: 36/513646, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, posta- utalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés d?a egy hónapra 1400 R, negyed évre 4200 Ft, fél évre 8400 Ft, egy évre 16800 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. TeL/fax 37/311697) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. TeL/fax: 37/341651). Készült Egri Nyomda Kft (Eger, Vincellériskola u. 3. sz.) Felelős vezető: Kopka László. HU ISSN 0865-9109 Tájékozta^* Olvasóinkat hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvény- pályázatokon résztvevők által megadott adatok nyflvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft, Axel Springer-Magyarország Kft, Harlequin Magyar- ország Kft, Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizeté- ses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.