Heves Megyei Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-25 / 147. szám

6. OLDAL HIRDETÉS HORIZONT 2004. Június 25., péntek Boszorkányos, fáklyás éjszaka Eger Szent Iván éjszakáján ismét meg­elevenedett a Művészetek Háza előtti tér. Az idei Múzsák Nyara kézműves-foglalkozásokkal, illat- koszorú- és boszorkánykészítés­sel kezdődött, majd fellépett a Csodamabm Bábszínház, a Gaj­dos együttes és az Ördögszekér néptáncegyüttes. Nem maradt el a Szent Iván-éji hagyományok látványos mozzana­ta sem, hiszen sötétedés után elin­dult a fáklyás felvonulás az Érsek­kertbe, ahol a vállalkozó kedvűek kipróbálhatták a tűzugrást, majd a résztvevők a Gajdos-Kerekes együt­tes koncertjén szórakozhattak. Ma két kiállítás közös megnyi­tójával folytatódnak a programok a Művészetek Háza átriumában és Kísérleti Galériájában. Nagy Szabina és Szerdahelyi László, a festészet két különböző stílusát képviselő fiatal művész mutatko­zik be. Nagy Szabina az olaszor­szági Comóban folytatott festé­szeti tanulmányokat, ahol az an­tik technikákat sajátította el. A Fi­renzében működő Accademia de Belle Arti di Firenze művészeti egyetem hallgatója volt. Szerda­helyi László az Eszterházy Károly Főiskola rajz-vizuális, kommuni­káció szakán végzett, az Iparmű­vészeti Egyetem hallgatója. A gyerekeknek módjuk nyílt bizonyítani kézügyességüket a kézműves programokon Díjak Tokióból, Pannonhalmáról Újabb nagy sikereket értek el a megyeszékhely borászai Egri Borvidék Ismét egri „boros,, sikerekről adha­tunk számot: a tokiói nemzetközi Japan Vine Challenge-en -1450 bor közül - Gál Tibor 2002-es Viognier- e ezüstérmet kapott, míg a Demeter Pincészet 2000-es Egri Bikavér Reserve-je a Seal of Approve elneve­zésű díjban részesült. Ugyancsak a borvidéket érintő örömteli hír, miszerint a Pannon­halmi Főapátságban június elején megrendezett, az ország egyik legjelentősebb megmérettetésé­nek számító V. Pannon Bormust­rán megjelent 86 pincészet 192 mintája közül a nemzetközi szakmai zsűri -a versenykiírás­nak megfelelően -kiválasztotta az 50 csúcsbort, melyből 20 száraz fehér-, 20 száraz vörös-, 10 pedig desszertbor, s melyek között több az egri borvidéki termelők nevé­hez fűződik. Ezek szerint száraz fehér kategóriában csúcsbor lett Bállá István 2003-as Egri Olasz- rizling Barrique-ja, a Juhász Test­vérek 2002-es Egerszalóki Muscat Ottonelje, s a Ker-Coop Kft. 2003­as Verpeléti Hárslevelűje, illetve az ugyancsak 2003-as Verpeléti Olaszrizlingje. A száraz vörösbor­ok között a Demeter Pincészet 2000-es Egri Cabernet franc-ját, Gál Lajos 2000-es András Bora Eg­ri Cuvée-jét, a Sí. Andrea Pincé­szet 2002-es Merengő Egri Bikavér Superior-jét, valamint Vincze Béla 2000-es Cabemet sauvignon-ját választották be a legjobbak közé. Az említetteken túl -a különdíjak közül -a Legjobb első nevező díjat is Gál Lajos érdemelte ki. Már dolgoznak a gépek Megkezdődött az egerszalóki hőforráshoz vezető ideiglenes út kialakítása ____ Egerszalók A terveknek megfelelően immár a munkagépeké a terep az egerszaló­ki hőforrásnál. Mint azt Gazsó Ist­vántól a beruházó Szátok Holding Kft. igazgatójától megtudtuk, a ki­vitelező Strabag Rt. munkásai már megkezdték a tereprendezést, s a fürdőhöz vezető ideiglenes bejárat kialakítását. - Ez természetesen azt is jelenti- tette hozzá -, hogy az új, összesen mintegy 12,5 milliárd forintos beruházással kialakítan­dó gyógyfürdő-centrum építési munkálatai alatt sem kell nélkü­lözni majd a közkedvelt fürdőt. Gazsó elmondta: várhatóan két hónap múlva elkészül az ideigle­nes medence is, s csak ezt követő­en bontják el a most használtat. A méltán világhírű sódombhoz azonban nem nyúlnak. Az ideig­lenes medencék - vezetéken át történő - vízzel való ellátásához ugyanakkor megnyitják a „kettes,, kutat is, amelynek hoza­ma 2260 köbméter naponta, azaz többszöröse a most üzemelő, s egy nap csak 290 köbméter vizet adó „egyesnének,,. A kft. vezetője mindemellett emlékeztetett: hétfőtől- a munká­latok egy speciális szakasza miatt - várhatóan két hónapon át korlá­tozni lesznek kénytelenek a fürdő nyitva tartását: hétköznapokon 7­től 14 óráig, majd 19-től hajnali 4- ig fogad vendégeket a fürdő. A közbülső időben kerül sor - a te­reprendezés részeként - a földki­termelésre és -szállításra, illetve - a hajnali órákban - a medence környékének rendbe tételére. A hétvégeken viszont továbbra is marad a teljes nyitva tartás. ________________________y«i H olland úr a vádlottak padján Kábítószeres ügy a megyei bíróság büntetőtanácsa előtt Jelentős mennyiségű kábítószerrel való visz- szaélés bűntette miatt emelt vádat a Heves Me­gyei Főügyészség egy holland állampolgársá­gú 42 éves férfi, Arend S. és hat magyar férfi ellen. A kábítószerrel való visszaélésnek ez a minősített esete akár életfogytig tartó szabad­ságvesztéssel is büntethető, ezért első fokon a megyei bíróság rendelkezik hatáskörrel az ügyben. Eger A szerdán a Heves Megyei Bíróságon megkezdő­dött tárgyaláson ismertetett vádirat szerint az első- és T. Róbert másodrendű vádlott terhére róható fel a minősített bűntett, míg a harmadrendű vádlott, E. Csaba a kábítószerrel visszaélés bűntettének alapesetében tehető felelőssé. (Ők hárman, illetve a hetedrendű vádlott egyébként előzetes letartóz­tatásban vannak.) A főügyészség a további négy vádlottat kábítószerrel visszaélés vétsége miatt in­dítványozta felelősségre vonni, illetve a hetedren­dű vádlott, K. Gergely esetében a Gyöngyösi Városi Ügyészség kiegészítő iratában foglaltak szerint a vád kábítószerrel visszaélés bűntettére módosult. A vádlotti társaság tagjai közül négyet tavaly június 2-án, részben egy, azM3-ason végrehajtott közúti ellenőrzéssel és útzárral illetve ugyanilyen módon Vácrátót és Vác között fogták el. Ez a „lebukás,, - mint a tárgyaláson kiderült - nem volt véletlen, mert bírói engedéllyel előbb már három vádlott telefonját is lehallgatta, majd ké­sőbb a vádlottakat ugyanilyen engedély birtoká­ban megfigyelte az OIÍFK Szervezett Bűnözés Elle­ni Főigazgatóság Felderítési Főosztálya. Ezen a június 2-i napon találkozott az 1260 gramm marihuána szállítója, Arend. S. és a szer átvevője, T. Róbert Vácrátót község egyik parko­lójában. Ide a holland egy Mercedesszel, három Heves megyei vádlott (T.-n kívül H. Antal és P. Gyula) pedig egy Opellel érkezett. Elválásuk után a megfigyelteket a rendőrség a már említett he­lyeken elfogta. A vádirat szerint az Opelben uta­zók közül sem a negyedrendű vádbtt H. Antal, sem P. Gyula ötödrendű vádbtt nem tudott a szer T. Róbert általi átvételéről Az autó átkutatásakor ugyanakkor speed és extasy került elő, amelyről a negyedrendű vádlott elismerte, hogy ő vette sa­ját fogyasztásra Kőbányán. A vádlottak kihallgatását megelőzően a bíró­ság különböző végzéseket hirdetett ki, közöttük fordítási és szakértői díjakról szólót. Az ügy meg­ítélése szempontjából is jelentőséggel bírhat azonban az a végzés, amelyben a bíróság a Bün­tetőeljárási Törvény 270. §. 1. bekezdésére és a vegyész szakértői véleményre figyelemmel meg­állapította: az elsőrendű vádbtt cselekménye egyrendbeli, átadással elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntettének, a másodrendű vádbtté egyrendbeli, megszerzéssel elkövetett kábítószer­rel visszaélés bűntettének is minősülhet. Az előb­bit 2-8 évig, az utóbbit öt évig terjedő szabadság- vesztéssel fenyegeti a törvény. A bíróság a vádirat ismertetését, illetve a vég­zések kihirdetését követően a vádlottak kihall­gatásával folytatta a tárgyalást. A mai napra újabb tárgyalási nap van kitűzve, amelyen elő­reláthatóan az ítéletet is kihirdeti az elsőfokú bí­róság. _______________________________________________________ISIKÉ) Nem kerülhetnek az utcára Nem a munkáltatónak kell állnia a gyest vagy a gyedet A munkáltató kellő ismeretek híján úgy gondolja: az uniós csatlakozás miatt több terhet ró majd rá alkalmazottja terhes­sége. Mit tehet egy várandós anyuka, ha ezzel a hivatkozással meg akarják szüntetni a munkaviszonyát? Gyöngyös A kérdéssel egy mátraaljai fiatal- asszony kereste meg szerkesztő­ségünket, aki tartva a munkálta­tója „bosszújától”, nem szeretné, ha nevét közölnénk. Esete azon­ban tanulságos, és szeretné, ha a hasonló helyzetben lévő anyukák tisztában lennének azzal, hogy munkahelyükön semmilyen hát­rányos megkülönböztetés nem ér­heti őket csak azért, mert gyerme­ket várnak.- Az év elején kiderült, hogy kismama vagyok, aminek nagyon örültem. Három munkatársam is teherbe esett. Amikor ezt tudattuk a főnökünkkel, arra kért minket, hogy a szülés után közös megegye­zéssel mindannyian hagyjuk ott a kft-t. Azzal indokolta, hogy az uniós jogharmonizáció nyomán őrá hárul majd a gyes kifizetése - sorolta a történteket a leendő édesanya. - Mivel nem tudtunk megegyezni, betegállományba mentünk. Most a cég csak a határ­idő után két-három héttel juttatja el a nekünk járó táppénzt, időhú­zásként még felülbírálja az orvo­sok által kiállított hivatabs papí­rokat is. Van olyan munkatársam is, aki szeretné elkerülni ezeket a vitákat, ezért nem mer hízni a ter­hesség abtt, nehogy kiderüljön, hogy gyermeket vár. Forgó Györgyné, az Egészség- ügyi, Szociális és Családügyi Mi­nisztérium tájékoztatási és tanács­adási főosztályának vezetője az ügy kapcsán lapunknak elmondta:- A gyermekgondozási segélyt és a gyermek- gondozási díjat is a központi költségvetés fi­nanszírozza. A szociális ellátó- rendszer és az egészségügy sza­bályozása ezután is nemzeti ha­táskörben marad. Nincs arról tu­domásunk, hogy a gyedet és a gyest a későbbiekben a munkálta­tónak kelbne fizetnie. E tárgyban törvénymódosítási javaslat sincs az Országgyűlés előtt. A gyes és a gyed igénybevétel­ének feltétele a biztosítási jogvi­szony - ilyen például a munkavi­szony - és az, hogy a kismama két éven belül rendelkezzék 180 nap biztosítási idővel. Kedvezőtbn le­het, ha az édesanya a szülés előtt közös megegyezéssel felbontja a munkaszerződést, mivel előfordul­hat, hogy sem a terhességi-gyer­mekágyi segélyre, sem a gyermek- gondozási díjra nem lesz jogosult. A munkáltató felvetheti a közös megegyezés lehetőségét, de a kis­mama ezt nem köteles elfogadni.- A Munka Törvénykönyve úgy rendelkezik: a munkáltató nem szüntetheti meg rendes felmon­dással a munkaviszonyt a terhes­ség és a szülést követő három hó­nap, valamint a szülési szabadság időtartama abtt - tette hozzá For­gó Györgyné. A gyermeküket váró édes­anyák tehát jobban járnak a biz­tosítási jogviszonyon alapuló ked­vezőbb összegű terhességi-gyer­mekágyi segéllyel és gyermek- gondozási díjjal, szemben az ala­nyi jogon járó gyessel vagy gyer­meknevelési támogatással. JUHÁSZ MARIANNA Visszavont nyilatkozat A témával kapcsolatban természetesen megke­restük az illető cég vezetőjét is, aki véleményé­nek kifejtése után visszavonta nyilatkozatát _ , .. vJRVOSI ES GYÓGYSZERTÁRI UGYELETEK e Eger és körzete Felnőtt orvosi ügyelet: Gyöngyös, Dózsa Gy. u 18. (37/311-727), Gyermekorvosi ügyelet: Albert Schweitzer Kórház, Heves és körzete: 20/4423-694. Hatósági állatorvos: 20/4423-694. A megye piaci arai Központi háziorvosi ügyelet, Vidéki ügyelet, Gyöngyös, Deák F. u. 1. Hatvan, Balassi B. u. 16. (37/341-199). Gyógyszertári ügyeleUún. 27-ig: Megyeri­EGER GYÖNGYÖS HATVAN HEVES Eger, Szálloda u. 2/A. (36/518-378) Gyermek orvosi ügyelet: Központi háziorvosi ügyelet, Eger, Szálloda u. 2/A. (36/518-379) Fogászati ügyelet: Eger, Klapka Gy. u. 1. (36/518-263). (37/300-981), rendelés: szombat 7-től hétfő 7-ig. Fogorvosi ügyelet, Gyöngyös, Erzsébet királyné u. 1. (37/311-851). Hétköznap 17-20 óra, hétvégén 8-20 óra. (Egyéb időpontban a gyermekek ellátása a felnőtt háziorvosi ügyeletén történik.) Állatorvosi ügyelet (jún. 26-27-én): Hatvani körzet: 20/9975-889. Hatósági állatorvos: -. mer Patika. Jún. 28.- júl. 4.: Kamilla Patika. Bab (zöld) 750­500­Füzesabony és körzete Felnőtt orvosi ügyelet: Füzesabony, Rákóczi u. 36-40. (36/341-153). Hétköznap 16-tól más­Cseresznye 400-500 250 150-250 250 Eper 300-500 200 200-400 500 Eqres 300-350 300 400 250 Rendelés szombat, vasárnap 8.30-12.30 Gyermekorvosi ügyelet: Gomba 400-2000 800 450 400 Gyökér 200-250 180 500 100 Hétköznap: 14.00-19.00, hétvégén és ünnepnapokon: 8.00-13.00 óráig Gyöngyös, Dózsa Gy. u. 18. (37/313-112). Gyógyszertári ügyelet: Lestyán Gyógy­szertár Hatvan, Kossuth tér 8. nap reggel 7-ig, hét végén reggel 8-tól másnap reggel 8-ig. Fokhagyma 450-500 500 600 500 Hagyma (vörös) 150-180 150 150 120 Állatorvosi ügyelet (jún. 26-27-én): Eger város: 30/9950-600. Rendelés: szombat 8.00-12.00, 14.00-18.00. Vasárnap 8.00-12.00 Állatorvosi ügyelet (jún. 26-27-én): Heves és körzete Gyermekorvosi ügyelet: Ugyanott, mint a felnőtt. Hagyma (zöld) 80-100 80 50-80 60 Karalábé 80-120 70 50-70 50 Állatkórház: 36/312-460. Felnőtt orvosi ügyelet: Heves, Szerelem A. u. 32. (36/346­Állatorvosi ügyelet (jún. 26-27-én): Füzesabonyi körzet: 20/5359-757. Karfiol 200-300 250 200 250 Recski körzet: 36/367-045. Gyöngyösi körzet: 30/9618-115. Káposzta (fejes) 100-140 80 80-90 70 Hatósági állatorvos: 20/3444-420. Gyógyszertári ügyelet: Hatósági állatorvos: 20/4423-694. Gyógyszertári ügyelet: 831). Hétköznap este 7-től másnap_ reg­gel 7-ig, hétvégén reggel 7-től másnap Hatósági állatorvos: 20/3444-420. Gyógyszertári ügyelet: Kelkáposzta 150-160 150 180 100 Krumpli (Új) 180-200 140 120-150 120 Zalár Patika (Eger, Zalár u. 9.). Jún. 27-ig: Richter Gyógyszertár reggel 7-ig. Mátyás király Gyógyszertár, Paradicsom 250-300 200 200-250 200 Tiszamenti régió: (Hanisz tér). Jún. 28-júl. 4.: Tiszanána, Fő út 2. (36/366-005). Füzesabony, Rákóczi u. 10. Paprika (tv) 45-55 50 30-40 300/kq Szarvas Gyógyszertár (Erzsébet K. u.). Összevont felnőtt és gyermekgyógy­Pétervására és körzete: Paprika (csípős) 30-45 30 20-30 20 Állatorvosi ügyelet (jún. 26-27-én): Hatvan és körzete ászati ügyelet. Saláta 50-90 40 40-50 40 Ügyelet: 30/2397-376. Időpont: Hétköznap 19-től másnap reg­Felnőtt orvosi ögyefef. Pétervására, Sza­Sárgarépa 150-180 200 200 100 Hatósági állatorvos: -. Felnőtt orvosi ügyelet: gél 7-ig, ünnepnapokon reggel 7-től badság tér 29. (36/368-013). Hétköz­Sóska 400 250 50-70­Gyöngyös és körzete Albert Schweitzer Kórház, Hatvan, Ba­másnap reggel 7-ig. nap du. 17-től reggel 7-ig, hét végén fo­Spenót 400 250 50-60­lassi B. u. 16. (37/341-040). Hétköznap Gyermekorvosi ügyelet: lyamatosan. Uborka 150-250 100 100-150 100 Felnőtt orvosi ügyelet: 17 órától másnap reggel 8 óráig, hétvé­Ugyanott, mint a felnőtt ügyelet. Gyermekorvosi ügyelet: A felnőtt orvosi Zeller 100-140 100 60 40 24 órás, sürgősségi, gén reggel 8-tól másnap reggel 8-ig. Állatorvosi ügyelet (jún. 26-27-én): ügyelettel együtt. ■ Zöldborsó 200-250 150-200 100-150 120

Next

/
Thumbnails
Contents