Heves Megyei Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-08 / 107. szám
10. OLDAL KÉK TŰKOR 2004. MÁJUS 8., SZOMBAT | Műholdas követők a börtönökben Budapest Várhatóan még ebben az évben megkezdik két magánbörtön építését az ország északkeleti térségében és nyugati régiójában. Az intézetek további 1400 férőhelyet teremtenek, ezáltal a büntetés-végrehajtási intézetek telítettsége 120 százalékra csökken. Nincs konkrét elképzelés arra, hol épül fel a két magánbörtön, de az Igazságügyi Minisztérium rövid időn belül dönt az új létesítmények helyszínéről. Az építkezésekhez 31 önkormányzati, cég- és magántulajdont vizsgált meg a tárca, és a projekt előkészítésére 11 cég, illetve cégcsoport adott be ajánlatot. A magánbörtönöket a büntetés-végrehajtás 15 évre venné bérbe, ez 2008-tól évente 2,8- 2,8 milliárd forintba kerülne. A vállalkozók ebből az összegből hozzájuthatnának a befektetett pénzükhöz, és a fenntartási költségeket is fedezni tudnák belőle. A büntetés-végrehajtás feladata maradna viszont a fogvatartottak őrzése, igazgatása, szállítása és egészségügyi ellátása. A két új börtönről szóló javaslat a jövő héten kerül a kormány elé, így idén megkezdődhet az építkezés. Ha a két intézményt állami költségen építenék meg, akkor a börtönök egyenként 10 milliárd forintos beruházást jelentenének, és külön- külön éves fenntartásuk további 1,4 milliárd forintba kerülne. Ma Magyarországon 16 730 fog- vatartott él büntetés-végrehajtási intézetekben. Közülük 15700 férfi, 1000 nő és félszáz fiatalkorú. Az elítéltek többsége börtönfokozatban tölti büntetését. Tavaly a fogvatartottak közül csaknem minden ötödik oktatási képzésben vett részt, többségük szakképzésben részesült. A fogva- tartottakra 9 ezer büntetés-végrehajtási alkalmazott vigyáz. Tavaly a büntetés-végrehajtás számos korszerűsítést hajtott végre: változtattak az elítéltek öltözékén, egészségi ellátásukon, oktatási és foglalkoztatási lehetőségein. Ma már valamennyi fog- vatartott úgynevezett „mákos” ruhát hord. Kezdetben négy, ma már nyolc intézetben működik kábítószer-prevenciós részleg. Az élelmezési normát 20 százalékkal növelték, és havonta kapnak az elítéltek tisztasági csomagot. Egyre több intézményben működik könyvtár, létesítettek kondicionálótermet, sportpályát. Szinte minden fogvatartottnak lehetősége van arra, hogy színes televíziót nézzen. A javuló, szinte luxuskörülményekre Bökönyi István, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka annyit mondott: a börtön azért van, hogy az embereken változtasson. NAGY ESZTER DÓRA A börtön ablakán olykor besüt a nap fotó: europress/kallus györgy BÖRTÖNNÉPESSÉG AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN _______________(2003-AS ADATOK)_______________ T agállamok Lakosság Fogvatartottak A100000 lakosra száma száma jutó fogvatartottak száma Ausztria 8090000 8114 100 Belgium 10340000 9253 89 Ciprus 700000 345 49 Csehország 10200000 17 360 170 Dánia 5380000 3439 64 Egyesült Királyság I 59780000 82562 138 Észtország 1350000 4874 361 Rnnország 5200 000 3617 70 Franciaország 59700000 55382 93 Görögország 10580000 8500 80 Hollandia 16160000 16239 100 Írország 3970000 3366 85 Lengyelország 38210000 83113 218 Lettország 2320000 8156 352 Litvánia 3460000 9217 266 Luxemburg 447000 380 85 Magyarország 10110000 16700 165 Málta 386000 283 73 Németország 82560000 81176 98 Olaszország 56300000 56574 100 Portugália 10430000 14300 137 Spanyolország 40650000 56140 138 Svédország 8930000 6506 73 Szlovákia 5380000 8829 164 Szlovénia 1990000 1120 56 BÁRÁNDY PETER igazságügy- miniszter - Kitűzhető cél, hogy a két új büntetés-végrehajtási intézettel a telítettség 120 százalékos legyen. Jelenleg 147 százalékkal több fogvatar- tott él a büntetés-végrehajtási intézetekben, mint amennyi a normáknak megfelelő. Ez azt jelenti, hogy az Európai Unió ajánlásai szerint 3-5 négyzetméter kellene, hogy jusson egy elítéltre, e helyett Magyar- országon 0,6-0,7 négyzetméter jut. Az Európai Unió kötelező érvényű normáinak a magyar büntetésvégrehajtás rendszere megfelél. BÖKÖNYI ISTVÁN, a büntetés- végrehajtás parancsnoka: - Két börtön megépítésével nem kell több büntetés-végrehajtási intézet. A 120 százalékos telítettség csökkenthető, ám ez a bíróságokon múlik. Új módszert próbálunk ki a fogolyszökések megakadályozására. Kísérleti jelleggel műholdas nyomkövetőkkel látunk el néhány, a bv-intézetek falain kívül dolgozó elítéltet. Ezzel ellenőrizni tudják a tartózkodási helyét, így az őrzésre fordított kiadások is minimálisra csökkenthetők. Dagad a brókerbotrány Budapest A K&H Equities kereskedés- vezetőjét sikkasztás megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a rendőrség. A gyanú szerint az ügy másik gyanúsítottjának, Cs. Lászlónak, a K&H Equities volt vezérigazgatójának utasítására T. Róbert 2003 júniusában a Betonút Rt. számlájáról a tulajdonos hozzájárulása, engedélye és tudta nélkül több mint hárommilliárd forint értékű befektetési jegyet értékesített. A gyanúsított vallomást nem tett, szabadlábon védekezik. A brókerbotránynak jelenleg 16 gyanúsítottja van. GaramGázolás SZEKSZÁRD Alig több mint egy hónapos jogosítvánnyal egy fiatalkorú fiú a gyalogátkelőhelyen elgázolt egy 41 éves férfit, aki a fiával akart átmenni az úton. Az áldozat súlyos sérülései miatt a helyszínen életét vesztette. Halálos közlekedési baleset történt csütörtök este háromnegyed kilenckor Szekszárd belvárosában, a főiskola főépülete előtt, a négysávos úton. Egy 17 éves helybéli fiatalember a kijelölt gyalogátkelőhelyen elütött egy 41 éves férfit, aki az érkező autó előtt akart átkelni az úttesten 12 éves fiával. Az édesapa a sérüléseibe a helyszínen belehalt, a kisfiúnak nem esett baja. Az autó vezetője március 30Felmentették Szekszárd - Dombóvár Bár az öt orvos közül négyen követtek el szakmai hibát, mulasztásuk mégsem bűn- cselekmény, mert az nincs ok-okozati összefüggésben a bekövetkezett halálesettel - állapította meg a dombóvári orvosok perében az elsőfokú bíróság. Felmentett tegnap a Szekszárdi Városi Bíróság öt dombóvári orvost, akik halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt pótmagánvád révén álltak a bíróság előtt. Négy vádlottat bizonyítottság, egyet pedig bűncselekmény hiányában mentettek fel. Az ítélet nem jogerős, mert a pótmagánvádló az orvosok bűnösségének megállapításáért, egy orvos pedig völgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója korábban azt mondta: a rendőrség több milliárd forintos sikkasztás megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki Cs. Lászlót, a K&H Equities volt vezérigazgatóját. „A K&H Equities volt vezérigazgatója többmilliárdos sikkasztásnak a társtettese, amit Kulcsár Attilával együtt követett el még 2003. június 17-én” - fogalmazott Garamvölgyi. Hozzátette: a gyanú szerint Cs. László és Kulcsár Attila, a K&H Equities többmilliárdos sikkasztással gyanúsított volt brókere a Betonút Rt. értékpapír- számlájáról utalt át külön- böző összegeket jogtalanul, un a zebrán án szerezett jogosítványt, és édesanyja Rover 25 típusú autóját vezette. A szonda nem mutatott alkoholfogyasztásra utaló jelet. A személygépkocsiban két és fél milliós kár keletkezett. A szemtanúk szerint a személyautó jelentősen túlléphette a megengedett sebességhatárt, de hogy pontosan mennyivel is haladt, azt a szakértő állapítja majd meg. Hozzáértő becslés szerint a sebesség elérhette a 130-150 kilométert óránként. A fiatalkorú autós ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult eljárás, megszegte ugyanis azti a KRESZ-szabályt, amely szerint a gyalogátkelőhelyet fokozott óvatossággal kell megközelíteni olyan sebességgel, hogy ha szükséges, a járművel meg lehessen állni. IHÁROSI az orvosokat azért fellebbezett, hogy bűn- cselekmény hiányában mentsék fel. A pótmagánvádló lányának kivették az epekövét, majd tumorral operálták. Később a beteg kómába esett, majd meghalt. A pótmagánvádló azért adta be indítványát, mert ebben az időszakban a kezelőorvosok figyelmen kívül hagyták cukorbetegségét. Az igazságügyi orvos szakértő szerint az ötödrendű vádlott nem követett el foglalkozási szabályszegést. A másik négy orvos mulasztott, de nem bizonyítható, hogy a haláleset a foglalkozási szabályszegés közvetlen következménye volt. A szakértő azt mondta, nem zárható ki, hogy a halál a vércukorszint beállítsa mellett is bekövetkezett volna. IHÁROSI IBOLYA Elítélték a késes fivéreket Egymást késelte meg Halason az a testvérpár, akik felett a Bács- Kiskun Megyei Bíróság ítélkezett. Mindkét férfi felfüggesztett börtönbüntetést kapott: az egyik két évet, a másik egyet. Meglopta a hajóját ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Robbanás áldozata Robbanás történt Tápióbicskén egy benzinkúton. Egy lyukas tartályt hegesztettek; a benne lévő benzingőz berobbant. G. Tibor 28 éves nyírbátori lakos 30 métert repült, a helyszínen életét vesztette, europress Csempészcigaretta Két csempészettcigaretta- lerakatot számoltak fel a határőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Közel 11 millió forint értékű cigarettát foglaltak le. EUROPRESS Bűnös szerenád Eljárást indított a rendőrség több szerenádozó középiskolás ellen, akik Nyíregyházán egy áruház parkolójából elvittek négy bevásárlókocsit, europress Kiskunhalas - Kecskemét Ez volt az első olyan megyei bírósági hatáskörű ügy Bács-Kiskun- ban, amit az egyik gyorsított eljárással, az úgynevezett tárgyalásról lemondással tartottak meg. Ilyen esetben rövid időn belül ítélet születhet, ha a vádlottak elismerik a bűncselekményt, nem vitatják a felelősségüket. De ez még nem elég, mivel a megyei főügyészségnek is egyet kell értenie a vádlottak, valamint védőik kezdeményezésével a gyorsított eljárásra vonatkozóan. Ezúttal minden feltétel adott volt, így a tárgyalás kezdetétől számított egy órán belül meghozhatta a bíró a jogerős ítéletet. (A tárgyalásról lemondás esetén nem bírói tanácsban, hanem egyedül dönt a bíró.) A szabadlábon védekező kiskunhalasi testvéreket (egyikük 34, másikuk 31 esztendős) életveszélyt okozó testi sértés kísérletével, illetve maradandó fogyatékosságot okozó testi sértéssel vádolták meg. A vádirat szerint az enyhe fokban gyengeelméjű férfiak tavaly november 25-én egyikük feleségének a névnapját ünnepelték egy nagyobb társasággal. Alaposan felöntöttek a garatra, és a zajos vendégsereg 22 óra tájban távozott az idősebb fivér házából. Az már lefekvéshez készülődött, amikor öccse visszatért, belekötött, majd az udvarra lökdöste. Aztán megvillant a kezében egy kés is, mire a megtámadott bicskával védekezett. Egyikük az arcán sérült meg, másikuk a mellkasába kapott döfést. Mindezek dacára folytatódott a küzdelem kettejük közt az udvaron egészen addig, amíg másik testvérük egy partvis- nyéllel meg nem próbálta lezárni az ügyet: szétválasztotta őket. Sajnos nem sok eredménnyel, mert a bicskás nem ment vissza a házába, hanem váratlanul hátba szúrta késes öccsét. A súlyosabb sérültet hat hétig ápolták, a másik - az arcán megvágott - férfin pedig örök nyomot hagyott a csetepaté. Ezért a gyorsított eljárásban mindkettőjüket bűnösnek találták. Az egyórás processzus végén az összes jelenlévő - a vádlottak, a védőik és dr. Dávid Benedek ügyész - belenyugodott a döntésbe, ezért az ítélet jogerős. Balatonboglár Olyan bűncselekménnyel még nem találkoztak a rendőrök a Balatonon, hogy a kapitány lopja meg a saját hajóját. Az orgazda autóját a bogiári Várhegynél fogta közre négy rendőrautó a 7-es főúton. A rendőrök szerda késő este több mint fél órán át nézték, ahogy a bogiári kikötőben veszteglő Helkáról a kapitány és egyik matróza adogatja le a hajó mellett parkoló Fiat kisteherautóra a 20 Uteres gázolajos kannákat. Mind a tizenötöt bepakolták a kapitány komájának kisteherautójába, aki elindult hazafelé Karádra, de csak néhány száz méterre jutott a rakománnyal. Tóth Róbert fonyó- di rendőr hadnagy azt mondta: már jó ideje figyelték a kapitányt, mert siófoki kollégáiktól kapták a jelzést a sikkasztás gyanújáról. A bűncselekmény felderítésében Puspán László fonyódi rendőr hadnagy és Horváth János leilei rendőr főtörzszászlós jeleskedett. A kihallgatás során a kapitány bevallotta: már tavaly is rendszeresen megdézsmálta hajójának ellátmányát. Öt esetet ismert el. Azzal indokolta, hogy így egészítette ki kapitányi fizetését. Tóth Róbert elmondta, hogy a gázolaj megcsapolásával nem okoztak környezetszennyezést, mert a gépházban szívták le és töltötték a kannákba. A kapitányt és a matrózt sikkasztással, a komát orgazdasággal vádolják. A fonyódi bíróság gyorsított eljárással mond ítéletet, addig is szabadlábon védekeznek. GÁLDONYI