Heves Megyei Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-05 / 104. szám
16. OLDAL SPORT 2004. Május 5., szerda H R D E T E S Dobogóra terelték az Ignist Autósport Az egri Nagyváradi Zsolt, Kis Tamás páros a ÁSZ Motorsport Szakosztály színeiben megszerezte első dobogós helyét a rali I. osztály N-2-es kategóriában. A Suzuki Ignisszel versenyző duó a 3. helyen ért célba a miskolci futamon. A prológon már megmutatta Nagyváradi, hogy a csúszós, saras pályákon is igen jól terelgeti az Ignist. - A második napon szintén esőben, sárfelhordásos, csúszós pályákon kellett teljesíteni hat gyorsasági szakaszt, melyek nagyon technikás és gyors pályákból álltak - mondta Kis Tamás. - Jól vizsgáztunk ezeken a pályákon, maximálisan sikerült teljesítenünk, így 6 gyorsasági után a 2. helyen zártunk. Vasárnapra felszáradtak az utak, így kevésnek tűnt a szombaton szerzett előny a nagyobb lóerővel rendelkező Hondákkal szemben. A dobogós helyet (N- 2:3., abszolút: 44.) azonban sikerült megőrizni. A kategórián belül minden autó erősebb tőlünk, mi viszont for- dulékonyabbak vagyunk, és ezt az előnyt próbáltuk most kihasználni. Az autónk mindig fejlesztés alatt áll, és a csapatunk vezetése sokat dolgozik, hogy versenyről versenyre erősödjünk. A következő három versenyre murvás pályákon kerül sor, ami nekünk előreláthatólag kedvező lesz, mivel Nagyváradi Zsolt nagyon érti a dolgát a murván. Köszönjük a nézőknek a Mis- kolc-ralin nyújtott lelkes biztatást, a következő versenyekre is hasonló jó szereplést ígérünk - zárta beszámolóját Kis. Két páros kiesett Az N-2-es csoportban rajthoz álló Alaxai Viktor, BoUa Károly páros az 1. gyorsasági szakaszon árokba csúszott, és nem tudta folytatni a versenyt. A közönségkedvenc Lada VFTS-esek (H-9- es kategória) között az egri nyitányhoz hasonlóan szoros versengést láthattak a nézők. A dobogóra Hodula, Matics és Osváth állhatott. A tavaly még III. osztályban versenyző, az Eger-ralin harmadik Szabó Attila (Busman), Becskei M. duó a szombati 4. helyezést követően vasárnap motorhiba miatt a verseny feladására kényszerült. A felsőtárkányi önkormányzat, az Elso-Elbe Hungária Kft., a Logisztika 2001 Bt., Lőrincz Zoltán vállalkozó, a Fenstherm Kft., az Ardúmex 2001 Kft., a Mizer Bt., a Belcord Kft., a Reecard Dekor, a Fenyő Bútor Kft. és az URFA Kft. támogatását élvező „Busman” sajnálkozva mondta: - Az autóversenyzés ilyen sport, előfordulhatnak motorhibák. Nem volt szerencsénk, pedig most is pontszerzési esélyünk volt. Túrások a Mátraalján A rallye túrabajnokság II. futamát, az Eurocar 98 Mátra-ralit Gyöngyös környéki utakon rendezik meg május 8-9-én. A további program. Június 5-6.: III. Tisza Rally, Szendrő. Június 26-27.: II. Vectra-Line Rally, Salgótarján. Július 17-18.: IV. Duó- Dekor Kupa, Esztergom. Július 31.- Augusztus 1.: Közös Rallye, Ózd. Augusztus 28-29.: IV. Tisza Rally, Tiszaújváros. Szeptember 25-26.: Horváth „Boci" emlék- verseny, Győr. Október 16-17: Szombathely. ________________________________________(BAJZÁT! „ Minimális” súlylökés Olimpia A lehetséges rongálások miatt tiltakozó görög régészek nyomására „minimálprogramban” bonyolítják le az olimpia súlylökőversenyét az ókori játékoknak otthont adó Olümpiában. A viadal kedvéért - a lánggyújtó ceremóniához hasonlóan - nem emelnek lelátókat, így a 15 ezer néző csak az antik stadion lankáira telepedhet le. * A világcsúcsot jelentő ötödik olimpiai szereplés kedvéért visz- szatér a teniszpályára az athéni játékokig a spanyol Arantxa Sánchez-Vicario. - Nem szándékozom folytatni a pályafutásomat, az ötkarikás torna után már csak bemutató mérkőzéseken lépek pályá- m - jelentette ki a 2002 novemberében visszavonult 32 éves klasszis. * Elképzelhető, hogy a korábban meghirdetett útvonallal ellentétben mégsem érinti Ausztráliát a március 25-én meggyújtott olimpiai láng. A görög szervezők ugyanis ragaszkodnak ahhoz, hogy az ötödik kontinensen is saját biztonsági személyzetük kísérje az ötkarikás játékok jelképét, de Új-Dél-Wales és Victoria szövetségi államok hallani sem akarnak errőL ■ „Mi nehezítettük saját dolgunkat” A Sasok csapatkapitányával a Pápa és a Veszprém elleni meccsről A hét végén, a forduló előtt az NB I/B-s tabella 2. helyén álló Pápa-Hungarotel vendégeként lépett pályára a listavezető Vitai Éger-Fekete Sasok együttese. Az izgalmas, fordulatokban bővelkedő, vérbeli rangadó végül a vendégek 88-82-es győzelmével zárult, ám Földesi Attila alakulatának bizony nagyon meg kellett izzadnia az újabb két pontért. Kosárlabda $suzuRi VITAI EGER A lelkes közönségüktől támogatott, rutinos játékosok sorát felvonultató házigazdák röviddel a lefújás előtt már-már győztesnek látszottak, ám a nagy siker kapujában megbotlottak, s a végjátékban elkövetett hibáikat kihasználva, a Sasok némi szerencsével a maguk javára fordították az eredményt. A csúcsformájuktól távol lévő - a triplákat például negatív szezoncsúcsot jelentő 14 százalékos „pontatlansággal” hajigáló - egriek közül Zsemlye Sándor különösen a találkozó elején, míg Carl Mitchell a végén mutatott szép dolgokat, a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt azonban ezúttal Hartvich Tamás nyújtotta.- A pápaiak számára a 2. hely megszerzése szempontjából lett volna fontos a győzelem, ezért nagyon igyekeztek, mi viszont ezúttal talán a kelleténél kevésbé tudtunk - főként fejben - felpörögni a rangadóra - tudtuk meg a húsz pontja mellé tíz lepattanót is begyűjtő középjátékostól. - A végére aztán sikerült némileg összekapni magunkat, s egy kis szerencsével bebiztosítottuk a győzelmet. Annak ellenére azonban, hogy ilyen szorosan alakult a mérkőzés, én mindvégig úgy éreztem, hogy simán nyerhetünk, s főként a már említett koncentrációhiány, valamint a sok „ki nem kényszerített” hiba számlájára írható, hogy az utolsó pillanatig kellett küzdenünk. Anélkül, hogy lebecsülném riválisunkat, azt kell tehát mondanom, hogy leginkább mi nehezítettük meg a saját dolgunkat. A hét végén ismét nem vár könnyű feladat a csapatra, hiszen szombaton az ezüstéremért ugyancsak harcban álló Veszprémi Egyetem teszi tiszteletét a körcsarnokban. A Sasok csapatkapitánya amondó, hogy ezúttal is főleg rajtuk múlik majd, miként alakul a találkozó.- Az idegenbeli összecsapáson végig kiegyenlített küzdelemben, egy jól játszó veszprémi csapat ellen nagy csatában tudtunk győzni, s biztos vagyok benne, hogy riválisunk ezúttal sem feltett kézzel lép majd pályára. A legnagyobb ellenfelünk azonban, azt gondolom, ismét saját magunk leszünk, éppen ezért úgy vélem, ha fejben megfelelően fel tudunk készülni, nem okozhat gondot hazai veretlenségünk megőrzése - zárta szavait Hartvich Tamás. horváth péter Labdarúgás innen-onnan Nehéz feladat előtt a Chelsea ■ BAJNOKOK LIGÁJA - A szakértők szerint óriási csata várható szerdán 20.45 órától a Stamford Bridge-en, ahol a Chelsea 3-1-es hátrányt igyekszik ledolgozni a sztárcsapatok ellen sem megrettenő AS Monacóval szemben a Bajnokok Ligája elődöntőjében. Az angol gárda dolgát megnehezíti, hogy eltiltás miatt Claude Mäkeleie és Marcel Desailly sem léphet pályára. Ráadásul sérülés miatt Juan Sebastian Verán, Damien Duff és valószínűleg Adrian Mutu is kihagyja a visszavágót. Fernando Morien-tes, a Monaco csatára visszafogottan latolgatta az esélyeket: - Jó eredmény a 3-1, de még nem jutottunk tovább. Ki kell bírnunk a hazaiak nyomását, hiszen biztos, hogy mindent megtesznek a sikerért. Egy lépésre vagyunk a döntőtől, nincs szükség ennél nagyobb motivációra - vélekedett a spanyol támadó. A Deportivo La Coruna - FC Porto másik elődöntőt tegnap lapzártánk után játszották. A várható kezdőcsapatok Chelsea: Cudicini - Johnson (Melchiot), Gallas (Huth), Terry, Bridge - GrönKjaer, Lampard, Geremi (Parker), Cole - Gudjohnsen - Crespo. Monaco: Roma - Ibarra, Rodriguez, Givet, Evra - Bemardi, Cisse, Plasil, Giuly - Nonda (Prso), Morientes. Egerszalókon a Gyöngyöshalász ■ NB III. MÁTRA-CSOPORT - Ma 17.30-tól pótolják a csapatok a 16. fordulóból elhalasztott mérkőzéseket. Csapataink közül az Egerszalók és a Gyöngyöshalász egymással játszik kiesési rangadót, ahol mindkét gárda számára nagyon fontos lenne a három pont megszerzése. A hazai pálya előnye ugyan a szalókiak mellett szól, ám önbizalom tekintetében a halásziak állnak jobban, ugyanis Ács János együttese vasárnap 2-1-re győzött, míg Bodolai István gárdája vendéglátóként kikapott a Gödöllőtől. A dobogóra pályázó gyöngyösiek ottho- ak a megyei rivális gyöngyöshalásziakat fo- nukban erősíthetik pozícióju- gadják fotó: piusy elemér kát a taksonyiak ellen, míg a besenyőtelkiek a dunakesziek- hez látogatnak. A párosítás: Egerszalók (15.) - Gyöngyöshalász (14.). V.: Oláh. Gyöngyösi AK-Ytong (4.) - Taksony (7.). V.: Nemes. Dunakeszi (6.) - Besenyőtelek (10.) - ezt a találkozót a 17. fordulóból halasztották. V.: Pap. Magyargéc - Mezőkövesd, Gödöllő - Fót, Veresegyház - Jászberény, Túra - Láng SK. A Jászapáti - Dunakeszi összecsapást (1-1) már korábban lejátszották. Javítani akar az FTC, optimista a Honvéd ■ MAGYAR KUPA - A címvédő, ugyanakkor hetek óta eredménytelenül futballozó, sorozatban három bajnokit elveszítő Ferencváros, valamint a másodosztályban nagy fölénnyel listavezető Budapest Honvéd is meg akarja nyerni szerdán a 65. labdarúgó Magyar Kupa-döntőt, ami 17.30 órakor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban. A belépőjegyek 3000, 4000 és 5000 forintba kerülnek. Az összecsapást Hanacsek Attila vezeti. A találkozó előtt, 15 órától a Tárnok (megyei II. osztály) és a Bag (megyei I. osztály) csap össze az alacsonyabb osztályú csapatok számára kiírt, Szabad Föld-kupaként ismert trófeáért. _________________________■ HEVES MEGYEI SÜTŐ- ÉS ÉDESIPARI KFT. H-3300 EGER, Sas út 60/A Tel.: (36) 412-522 A közelgő ballagási ünnepekre kedvezményes árakon kínálja termékeit a HESI Kft. Kertész úti HETES-RÉTES mintabolt és a piaccsarnok emeletén működő KISKEMENCE Látványpékség a kenyerek, sütemények, töltött rétesek széles választékával vár minden kedves vásárlót Előrendelés az üzletekben leadható. Minőséget kedvező áron a HESI-tői. ftwcrdsrikkff veziiH;nves yron [veznienVes, áron . t az etrri.^ztVjienvT u t az t'hn,.hzt-tiluMiy i u. szolgálati Irod<manJ SZUPEREXPRESSZ A CSONTOS Aut. isk. B kát. tant. indít 7- én! Oktatás hétvégén! Érd: 20/9626- 101-------------------------------------------------------------------- *159«0* K ISKERTEK művelését, támberen- dezések vagy ültetvények készítését, oszlopfúrást, kerítések építését vállaljuk. 06/20/9160-345------------;---------------------------------------- * 10133* K 0L0NIÁL bútorok (kihúzható, 2 személyes), 2 fotel, rézágy, réz éjjeliszekrény, rézlámpák, festmények ea. 37/318-127------------------------------------------------------ *15931* EGER-VÁR0SFAL utcai 25 m2-es, önálló magántulajdonú helyiség kb. 1+fél év, 50 eFt/hó áron kiadó. 20/9224-303------------------ •----------------------------------------- *15460* E GER, Baktai u. mellett kereskedelmi és szolgáltató telephely eladó. 8000 Ft/m;, 8836 m2 területű. 30/271-2189-----------------—------------------------------- *15577* E GERBEN az autóbusz-pályaudvar közelében két különálló üzlethelyiség, 25 m2 és 28 m2-es, irodának vagy üzleti célra kiadó. Tel: 70/338-7241----------;-------—------------------------------ *15808* J UHTRÁGYA és lucerna körbála olcsón eladó. 20/329-3094-------:----------------------------------------------*15960* E GER-BELVÁROSI50 m2-es helyiség üzlet vagy iroda céljára kiadó. 20/244-5518------------------------------------------------------ •16007* O X Heves MegyerHírlap honlapján ( www.Iievesinegyeiliirlap.hu a mai naptól kezdődően két szoftver neveit találja (a nevek kétnaponként cserélődnek). A két nevet írja a játékszelvényre, és személyesen vagy postán május 10-én 18 ómig juttassa el a következő címre: r Eger, Bajcsy-Zsilinszky u. 13. Tel.: 36/323-364 je. (hétfőtől péntekig 9-18 óráig, szombaton 9-13 óláig) Postacím: Űjságos-96 Kft. 3301 Eger Pf.: 496. Az első négy játékos, aki a megadofí címre személyesen J>eviszi a szelvényt, ajándékként megkapja az kihelyezett szoftverek egyikét! Május 11-én 14 darab játékszoftveit sorsolunk ki a megfejtők között! internetre ____ 1 . szoftver név: 2. szoftver név: Játékos neve: Címe: Telefonszáma: