Heves Megyei Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-27 / 123. szám
2004. Május 27., csütörtök KÉK 11. OLDAL T U K O R Indiánok a határon Varsó Bár az uniós csatlakozással nem tűntek el a határok, a könnyített ellenőrzés felbátorította az embercsempészeket. Lengyelország határain keletről várható a „támadás”, és május elsejétől megszaporodott a tiltott határátlépők száma. A napokban az Egyesült Államokból, Arizonából érkeztek segítők: indián szakemberek segítenek a felkészülésben. A varsói amerikai nagykövetség közvetítésével megvalósuló együttműködés keretében navajo indiánok a nyomkeresés ősi módszereire tanítják kollégáikat. A lengyeleknek elkel a segítség, hiszen évről évre nő a határsértők száma. 2002-ben még „csak” 661 esetet regisztráltak, tavaly már 1041-et. A határőrök nem csupán emberekre „vadásznak”; elkobozzák az országba csempészett gépjárműveket, ikonokat, lőszereket és a kábítószert is. A rézbőrű vendégek tanácsai sokat segítenek a lengyeleknek. Az indiánok ugyanis a letaposott fűből, a letört gallyakból, a madarak viselkedéséből is ki tudják következtetni, merre mentek a határsértők. Az USA- ban mexikói határnál teljesítenek szolgálatot az indiánok további másfél tucatnyi társukkal - az európainál sokkal veszélyesebb körülmények között. _______toronyi T izenhét késszúrás Nyolcmilliós kábítószerfogás Miskolc Nyolcmillió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök több házkutatás során Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A rendőr-főkapitányság nyomozói két férfit őrizetbe is vettek, s tegnap a bíróság kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte őket - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség. A Miskolcról induló kábítószerügy nyomozása során tartott házkutatások eredményeként jelentős mennyiségű Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr- darab extasy tablettát, 479 kábítószert, valamint csaknem 1 főkapitányság nyomozói két fér- gramm speedet és 21 gramm ko- millió forint készpénzt foglaltak fit, akiket a bíróság előzetes le- kaint foglaltak le. Ezek feketepia- le a rendőrök; kábítószerrel való tartóztatásba helyezett - közölte ci értéke csaknem 8 millió forint - visszaélés megalapozott gyanúja a főkapitányság szóvivője. El- mondta el Kompoltiné Jakab Ilo- miatt vettek őrizetbe a Borsod- mondta azt is, hogy eddig 4212 na. _____ m H úsz hónap rablásért Meglepte az ítélet a vádlottat Mindössze ötezer forintot rabolt, de végül 1 év 8 hónap börtönt kapott egy ladánybenei férfi. Gyorsított eljárásban, a bűn- cselekmény elkövetésétől számított hat héten belül szabta ki rá a szigorú ítéletet a Kecskeméti Városi Bíróság. Kecskemét - Ladánybene Lőrinci Súlyos bűncselekmény történt hétfőn délután a Heves megyei kisváros egyik legforgalmasabb pontján lévő gazdaboltban. Mint arról Pelyhéné Kóta Erzsébet rendőr százados, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályának munkatársa tájékoztatta lapunkat, a jelzett időpontban ismeretlen férfi tért be az üzletbe, s késsel hadonászva pénzt követelt az eladónőtől. A kétgyermekes családanya átnyújtott egy kisebb összeget, ám a támadó ezt követően a vágóeszközzel többször megszúrta, majd gyalogosan elmenekült a helyszínről. Á közelben tartózkodók a sérült asszony segélykiáltására figyeltek fel. Néhányan azonnal üldözőbe vették a támadót, ám nem sikerült elfogniuk. A lőrinci rendZALA KAROS Lezárta a rendőrség a nyomozást a zalakarosi repülőgép-rongálók ügyében, ám a tettesek nincsenek meg. Megírtuk: másfél éve ismeretlenek betörtek a dél-zalai fürdőváros magánrepülőterére. Feltörték a személyzeti épületet, és a repülőgépek tárolására szolgáló hangárt. Megrongálták a hangárban álló négy sportrepülőgép és a sárkányrepülőgép burkolatát, valamint a műszerfalukat. A mellettük álló személyautó szélvédőjét kitörték, a kifutópálya környékén parkoló két AN-2-es repülőgép ajtaját is felfeszítették, és törhető felületeiben súlyos kárt okoztak. Nem zárható ki, hogy az ellenérdekeltek, esetleg egy haragos állt a történtek hátterében, ugyanis a karosi reptér Zalában jelentős szerepet tölt be, és több sikeres repülős őrőrs munkatársai pár perc alatt a helyszínre érkeztek, s a személyleírás alapján fél órán belül kézre kerítették a gyanúsítottat. A lapunk értesülései szerint az elkövető - aki elfogásakor éppen vérrel szennyezett ruházatát tisztogatta - egy 21 éves helybeli fiatalember volt, aki beismerte tettét, elszámoltatásakor a bűncselekmény elkövetését rossz anyagi körülményeivel indokolta. A rendőrség az illetőt bűnügyi őrizetbe vette, s rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyészségen előterjesztést tesznek előzetes letartóztatására. Lapunk információi szerint a megtámadott nő - noha a napvilágot látott hírek szerint összesen tizenhét késszúrás érte - csak könnyebb sérüléseket szenvedett az arcán és a mellkasán, állapota jelenleg kielégítő. rendezvénynek adott otthont. Erre engedtek következtetni a vallomások, és az, hogy semmit nem vittek el, továbbá néhány neve elhallgatását kérő személy beszámolója és a gépeken okozott sérülések.- Voltak gyanúsítottak, de hiányzott a bizonyíték - mondta Gombkötő Szilárd, a létesítmény vezetője. - Mivel hozzáértők tették, úgy gondoltuk, számukra az a legnagyobb pofon, ha hamar talpra állunk. Nyolcmillióból elvégeztük a javításokat, sőt még egy repülőt beszereztünk. Emellett nemzetközi repülővizsgaengedélyt kaptunk, nemzetközi pilótajogosítványt szerezhetnek a nálunk tanulók, ami a Dunántúlon még ritkaság. Az esetből okultak is: a korábban nem őrzött létesítményt most biztonsági szakemberek Védik. VARGA ANDREA Eredeti szándéka szerint csupán kölcsönkérni indult a szomszédba a 29 éves, és fiatal kora ellenére már masszív alkoholistának mondható (egyébként büntetlen előéletű) vádlott. A pénz is innivalóra kellett volna. Beállított tehát késő délelőtt a szomszéd tanyán élő idős asszonyhoz, akitől ötezer forintot remélt. Úgy gondolta: csak lesz annyi pénz a házban, hiszen amikor néha-néha alkalmi munkát vállalt a nőnél, rögtön meg is kapta készpénzben a fizetségét. Meg persze olykor kölcsön is adott neki a tanyaszomszéd. Csakhogy ezúttal megtagadta a Juszt Lászlónak a Komárom- Esztergom megyei Kisbér és Súr környékén 500 hektárnyi földterülete van. A vadásztársasággal 2007-ig szóló haszonbérleti szerződést kötött, vagyis a helyiek is ott hódolhattak szenvedélyüknek. A tévés úgy nyilatkozott: 70 hektárnyi erdejében a szívességet az asszony. Közölte a férfival, hogy nincs pénze, nem tud hitelezni neki. Ám nem számított arra, hogy elutasítása miatt - finoman fogalmazva - erős felindulás vesz erőt az alkoholra szomjazó emberen. A férfi odalépett a konyhában ülő asszonyhoz, fojtogatni kezdte, és a föld felé nyomta a fejét, miközben folyamatosan azt kérdezte, hogy akkor tud-e pénzt adni. A „rábeszélés” hatott: a 75 esztendős, rémült, és jelentős fizikai hátrányban lévő néni eleget tett a követelésnek; adott ötezer forintét a vádlottnak, mire kiszabadult a kezei közül. A büntetőügy - a rendőrség és a városi ügyészég összehangolt munkájának köszönhetően vadak rendszeresen harapdálták a facsemetéket, azok hajtásait. Hozzátette: a vadkár elhárítása is a súriak feladata lett volna, ám ezért nem tettek meg mindent. Az újságíró elismerte, hogy vadászati tilalom idején lőtte le a nyulat és az őzgidát, ám szerinte kárt hárított el. Az állatokat nem akarta ellopni, a közeli Ácsteszérre vitte volna leadni. A gyorsított eljárásban került a kecskeméti bíróság elé, amely tárgyalásról lemondással hozott ítéletet. Ennek az intézménynek az az alapfeltétele, hogy a tettes beismerő vallomást tegyen. Ilyenkor - ellentétben a hagyományos tárgyalási formával - csupán a vádlottat hallgatja ki a bíróság, a többi tanúnak nem kell megjelennie, mert felolvassák a rendőrségen tett vallomásukat. így igen gyors az eljárás: akár egy órán belül megszülethet az ítélet, amely - éppen a tárgyalásról lemondásnak köszönhetően - jóval enyhébb, mint normál esetben. Ezúttal azonban megdöbbent a vádlott, amikor meghallotta, hogy egy évet és nyolc hónapot kell börtönben el- töltenie. Ezért enyhítésért fellebbezett, az ügyész viszont súlyosbítást kért. Az ítélet így még nem jogerős. _________________■ t avaly kezdődött, több felvonásból álló per során Juszt hangoztatta: nem ért egyet azzal, hogy lopás vétségével vádolják. Ezt tegnap is határozottan kijelentette. A bírósági ítélet szerint Juszt Lászlónak a 250 ezer forint pénzbüntetés mellett 31 ezer forint kártérítést kell fizetnie a vadásztársaságnak is, továbbá elkobozzák golyós és sörétes puskáját is. Az ügyész és a súriak képviselője elfogadta az ítéletet, Juszt és védője felmentést kért. Az ügyet várhatóan a megyei bíróságon folytatják majd. KOVÁCS LÁSZLÓ TARI OTTO Megúszták a reptérrongálók Pénzbüntetés Juszt Lászlónak Lopás vétsége miatt állt bíróság elé a tévés 250 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta Juszt Lászlót tegnap a Komáromi Városi Bíróság. Az ismert televízióst azzal gyanúsították, hogy 2002. május 31-én a súri Táncsics Vadásztársaság területén - tilalom idején - lelőtt egy vemhes nyulat és egy őzgidát, s azokat eltulajdonította. Komárom Rendzavarás hiánya Bankrablók lakat alatt Megsebesítette az ikertestvérét Mátételke Véletlenül „rálőtt” ikertestvérére egy nyolcéves fiú kedden este a bácskai faluban. A golyó a gyerek karjába fúródott. A kisfiú nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett; a kórházban eltávolították végtagjából az ólomdarabot. Mint lapunk a bajai rendőrségtől megtudta: az ikrek nagyapjukkal töltötték a délutánt, és vacsora után még kimentek játszani az udvarra. Ekkor eszükbe jutott, hogy kipróbálják édesapjuk légpuskáját, amit a garázsban tart. Elővették a két szekrény között tárolt fegyvert, majd a hozzá való lőszert is. Egyet lőttek a levegőbe és újratöltöttek, ám ekkor traktorzúgást hallottak, amiből úgy gondolták: édesapjuk érkezik haza. Ezért gyorsan ki akarták lőni a lőszert, amikor is bekövetkezett a szerencsés kimenetelű baleset. A rendőrség államigazgatási eljárásban vizsgálja, hogy terhel-e valakit felelősség. KUBATOVICS TAMÁS ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Elrabolt osztálypénz A Nyírbátori Rendőrkapitányság 24-én indított eljárást egy helybeli szakközépiskolában tanuló két lány ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a 16 és 18 éves diáklányok március óta az intézmény mosdójában több alkalommal megfenyegették egyik osztálytársnőjüket, aki félelmében átadta az általa ösz- szegyűjtött osztálypénzt, valamint az ékszereit is. A bűn- cselekménnyel okozott kár körülbelül 100 000 forint, europress Vigyázat, tolvajok! A tulajdonos távollétét kihasználva ismeretlen tettes ment be egy szakolyi házba, és ékszereket, műszaki cikkeket, valamint készpénzt tulajdonított el, ösz- szesen csaknem 200 000 forint értékben. Tiszavasváriban egy idős sértettől 150000 forintot loptak el ismeretlenek. A rendelkezésre álló adatok szerint egyik lakás ajtaja sem volt kulcsra zárva, europress Benne hagyta Kedden este Nyíregyházán törtek fel egy parkoló személygépkocsit. Az ablakot beütő tolvaj a tulajdonos táskáját vitte el, benne iratokkal, bankkártyával és rádiótelefonnal, összesen 15 000 forint értékben. A rongálási kár 25 000 forint, europress Házimozit loptak A kecskeméti rendőrkapitányság nyomozást rendelt el lopás vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki május 25-én 11 órakor a kecskeméti Auchan áruházból eltulajdonított egy Panasonic típusú házimozit 150000 forint értékben, europress Két megye rendőrségének két településen elkövetett fegyveres rablás adott nem kis feladatot. Budapest A Pesti Központi Kerületi Bíróság álláspontja szerint nem követett el szabálysértést az a négy fiatal, aki április 19-én „Ki Irakból” feliratú röpcédulákat szórt a Parlamentben a képviselők közé. Az ügyben a fórum megszüntette az eljárást. A négy fiatal április 19-én szabályos belépővel jutott be az Országházba, ahol az ülésterem karzatán transzparenst helyeztek el Ki Irakból felirattal, és a képviselők közé hasonló tartalmú röplapokat szórtak. A magukat Ahimsa Csoportnak nevezőket végül a kormányőrök kísérték ki a Parlament épületéből, majd értesítették a rendőrséget. A helyszínre érkező járőrök rövid idő elteltével elvitték a négy fiatalt, és előállították őket az illetékes kapitányságon. Ellenük rendzavarás miatt indult eljárás, de a bíróság személyenként tárgyalta az ügyet. A fórum megállapította: a fiatalok nem követtek el rendzavarást, mivel annak kritériumait nem merítették ki a történtek. Ezért az eljárást megszüntették. A bíróság arra hivatkozott, hogy rendzavarásnál nyilvános helyen, kirívóan közösségellenes magatartást kellett volna tanúsítaniuk az előállítottaknak, amivel másokban riadalmat keltenek. Ez azonban nem teljesült, a fiatalok csupán az Országház rendjét zavarták meg, amit azzal rendeztek, hogy a kormányőrök kikísérték őket az épületből. A bíróság azt is kimondta: a négy fiatal tette csupán vélemény- nyilvánítás volt. NAGY ESZTER DÓRA Ambrózfalva - Végegyháza Ambrózfalva kis Békés megyei település. Ez év április 5-én, fényes nappal, a déli órákban, a Székkutas és Vidéke Takarék- szövetkezet ambrózfalvi kirendeltségének helyiségébe belépett két fekete szemüveges férfi. Egyikük pisztollyal hadonászva pénzt követelt. A megijedt személyzet át is adott nekik egymillió forintot, amivel el is távoztak. A szemtanúk szerint a rablók egy piros VW Golffal hagyták el a helyszínt, amelynek még a rendszámát is feljegyezték. A rendőrség nagy erővel megkezdte a nyomozást. A gyanú D. Sz. orosházi lakosra terelődött, mert az öccsének olyan piros utója van, mint amit a szemtanúk leírtak. Igen ám, de ennek a piros autónak a rendszáma nem egyezett azzal, amit a szemtanúk láttak. Rövidesen kiderült, hogy a rablásban részt vett autó rendszámát egy másik orosházi autóról lopták le. Ezután megvolt az autó és egy lopott rendszám, de ez még nem volt elegendő a gyanú megalapozására. Alig telt el három hét, és a Csongrád megyei Végegyházán, a Kemenes és Vidéke Takarék- szövetkezet kirendeltségén is megjelent két fekete szemüveges férfi, több mint egymillió forintot vittek el, s egy fehér Ford Focussal távoztak. A nyomozók első útja az orosházi autókölcsönzőhöz vezetett, ahol megállapították, hogy a fehér Fordot D. Sz. bérelte, akit a rendőrök elfogtak. Ezt követően a két megye nyomozói együttműködve feltérképezték D. Sz kapcsolatait. így sikerült elfogniuk a büntetett előéletű 29 éves G. J.-t és a 22 esztendős M. CS.-t. Beismerő vallomásuk során elmondták, hogy előre megtervezték a rablásokat, mindkét helyen terepszemlét tartottak, vásároltak két fekete szemüveget, pisztolyt szereztek. A Volkswagenre Orosházán, a Fordra Hódmezővásárhelyen lopták a rendszámot, amelyeket pillanatragasztóval erősítettek fel, majd „használat után” eldobták mindkettőt. Ruháikat elégették. A pisztolyt G. J. a békéscsabai temetőben rejtette el. A két férfi ellen letartóztatásuk mellett folyik az eljárás. M. CS. a két rablásban tevékenyen nem vett aktívan részt, az ő szerepének tisztázása folyamatban van. KOÓSTAMÁS Tanyatolvaj A kiskunfélegyházi rendőrkapitányság nyomozást rendelt el lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki a 2003. október és 2004. február közötü időben eltulajdonította egy svájci állampolgár Bugacpusztaháza Kisbugacon található tanyájának felszerelési és berendezési tárgyait 4 000 000 forint értékben. EUROPRESS Vitte az aggregátort Lopás miatt rendeltek el nyomozást ismeretlen tettes felkutatása érdekében a pacsai rendőrőrsön. Az elkövető keddre virradóra az ajtót befeszítve betört a település határában egy hegyi pincébe, s onnan 2 Bosch típusú aggregátort tulajdonított el, összesen mintegy 450 000 forint értékben, europress ■